Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció
Belépve (1)
Vendég (838)

Mai alkotások: 1
Havi alkotások: 18
Összes alkotás: 28.620
Regisztrált felhasználó: 2.372

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-10-03 15:53:29
nekem eddig minden megválás könnyű volt főleg ha fizettek érte XD 1 ha nálam marad el kallódik , össze kenem , össze gyűrődik :D nincs biztonságban :D más pedig kirakja a falára és talán még az unokái is megőrzik családi emlékként ha pl a fiatalkori nagymama van rajta :) kettő én csináltam tehát ha annyira hiányzik csinálok újat talán jobbat tanulva a hibáimból :)
2008-09-07 08:08:58
Eladni jó, leülni a vevővel, vagy a megrendelővel és borozgatni, az is jó. Az, hogy nem az egyik sarokban fog ezután porosodni a képem a többi között, hanem minden nap részesévé válik valaki életének az is jó. (Hogy én mennyire kötődök hozzá, nem érdekes. Az életben kötődések alakulnak ki és szűnnek meg. Amíg ez tárgyakkal történik kevésbé rossz. Azt hiszem, egy igazán nagy művész egyszerre kell hogy imádja megvesse teremtését - akárcsak Isten a főművét, az embert)
2008-08-25 21:54:20
Én nálam ez nem gond, mert annyira problémás alkotó vagyok, hogy senkinek nem kell amit csinálok!!!! A digit azért jó, mert marad itthon belőle, és ezért rossz is!!!! :)))))
2008-08-17 08:32:46
Hát én nem ismerem ezt az érzést, mert nem adtam még el semmit amit alkottam :) De biztos nem lehet egyszerű.
2008-08-15 21:42:17
Nem hiszem,hogy kellemesebb,egyszerűen csak más. Semmiért nem cserélném el azt az érzést,amit festés közben érzek...Sem azt,amikor a kész képet nézem (feltéve,hogy sikerült...).
Az elszakadás szempontjából viszont biztos,hogy jobb dolog írni.Hisz' azt akármikor újra olvashatod, annyi példányban másolod le,ahányban csak akarod...míg ez egy képnél szinte lehetetlen.:(
2008-08-15 19:30:01
Na látjátok nekem ilyen gondom nincs. Úgy látszik kellemesebb dolog írni. :-)
2008-08-14 20:08:57
Én is úgy érzem,hogy mire elkészül egy-egy kép,szinte hozzám nő, a részemmé válik...Aztán elviszik,és marad a nagy üresség...Mintha elveszítettem volna valakit, egy élő embert...

Egyébként örülök,hogy tetszik a téma, és én is kíváncsian várom a hozzászólásokat!
2008-08-13 19:34:29
Én is nehezen válok meg a képeimtől, mert mindegyiket úgy festem, hogy valósággal hozzám nő, mire befejezem, ezért amikor elviszik, olyan mintha egy darabot elvinnének belőlem. Ugyanakkor boldoggá is tesz, ha látom, hogy örömet szereztem másoknak.Most éppen így vagyok az utoljára festett portrémmal(Unokatesók), ami még itt szárad nálam, de néhány nap múlva jönnek érte. Én meg legszivesebben megtartanám, pedig semmi közöm a képen szereplő gyerekekhez, mégis valahogy úgy érzem, kötődöm hozzájuk.
Nemrégiben festettem a barátnőm anyukájáról, aki sajnos már nem él, egy portrét. A nővérével jött a képért, és amikor meglátták, mind a ketten elsírták magukat. Na, ezekért a percekért érdemes alkotni! Talán ezért is szeretek portrét festeni, mert ez annyira személyes műfaj.
2008-08-13 17:53:21
Gondoltam,itt az ideje elindítani egy új témát.Az előző sikerén felbuzdulva...:D Ez a másik nagy problémám: ha meg akarják venni a képeimet,nagyon nehezen válok meg tőlük. Olyan rossz érzés,hogy soha többé nem láthatom őket, max. fotón. Aztán persze úgyis odaadom őket,mert a pénz mindig jól jön...(kinek nem?)
Szóval erre lennék kíváncsi: ti mit éreztek,mikor oda kell adnotok egy-egy műveteket?