Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó:
Alkotások száma: 0
Regisztrált:
Belépett:
Publikált rovatok
Még nem töltött fel alkotást.
Feltöltve: 2006-12-21 20:58:51
Megtekintve: 700
A lelkiismeret szava
1.
Ez a nap is ugyanolyan szürkén, egyhangúlag kezdődött, mint a többi . Pemete, az állami végrehajtó kidörgölte szemeiből az álmot. Éhgyomorra felhajtotta féldeci konyakját, elkészítette a csésze nescaféját. Kitette hűlni az asztalra. Leballagott a földszintre az újságért. Felhozta. Bekapcsolta a TV-ét és miközben rá, rá pislantott a képernyőre, belemélyedt az ujságolvasásba. Néha meg-megkavarta kávéját. Miután kivesézte a Helyi Mocsárt, felhörpintette langyosra hűlt kávéját és még egy felest töltött magának. Meghallgatta még az időjárás-jelentést. Bosszúsan állapította meg magában, hogy megint csúszósak, nyálkásak az utak, és köd nehezíti a közlekedést. Elővette az elintézendő ügyek aznapra előkészített mappáit. Három foglalása volt beütemezve. Az első sima ügynek látszott. Hatodszor foglalja le a Tóth úr hűtőládáját és automata mosógépét. Aztán mikor elvitelre kerülne a sor, valahogy mindig kiegyenlítődik a tartozás.

A második már húzósabbnak látszott. Egy kétgyerekes özvegyasszonyhoz kell kimennie. Mielőtt árverezésre bocsátaná a lakást, hivatalból meg kell tekintenie a lefoglalható és értékesíthető ingóságokat. Nem szerette az ilyen ügyeket. Harmincéves ügyködése alatt annyi kellemetlen szituációt élt át, hogy legszívesebben ki sem menne, hanem kibocsátaná az árverési hirdetményt, kitűzné az árverés napját. A féléve elhalálozott férj adóságát megöröklő család nem, tudja kiegyenlíteni a 400. 000 Ft-os jelzáloghitelt. Kellemetlen, de tiszta ügynek látszott. Kimegy, körbetekint, felméri az értékeket, aztán felveszi a jegyzőkönyvet. Igazolásul aláíratja a foglalási jegyzőkönyvet és kész. Jöhet az árverezés. Gondolataiból a kaputelefon berregése zökkentette vissza a valóságba. A szolgálati kisteherautó sofförje jelentkezett be, hogy indulhatnak a terepre. Még egy pillantást vetett a képernyőre, majd kikapcsolta a TV-ét.
Hóna alá kapta aktatáskáját, fejébe nyomta sildes sapkáját és becsukta maga mögött a lakásajtót.

2.
A két könnyebbnek látszó üggyel délelőtt végzett. Tóth úrtól lefoglalta a hűtőládát és a színes televíziót. Megírta a jegyzőkönyvet, aláíratta és elindultak a második helyszínre. Innen felpakolva az ingóságokat a féligmegtelt teherautóval beálltak a Kurta Kocsma parkolójába és megebédeltek. Miután leöblítették a zúzapörköltet két nagyfröccsel, összeszedte gondolatait és intett Cicvareknek, hű sofőrjének és a rakodónak, hogy ideje indulni, ha háromórára végezni akarnak. Így is tettek. Fél kettőkor csengettek a tízemeletes panelépület nyolcadik emeleti lakásának ajtaján.

A csengetésre tízévesforma kislány nyitott ajtót.
–Csókolom! Anya mindjárt jön, a Karcsikát eteti éppen. Addig tessenek bejönni a szobába, körbenézni, hogy mit lehet elvinni! – mondta és bevezette őket az egyszerű, de ízlésesen berendezett otthonba. Bentről, a kisszobából az asszonyka kiszólt.
–Jöjjön, végrehajtó úr, nézzen körül, rögtön jövök én is. Nélkülem is felmérheti az elvinni való értéktárgyakat!

A végrehajtó és sofőrje beóvakodtak a nagyszobába. Megálltak a szoba közepén és tekintetük végigsiklott a szoba berendezési tárgyain, mozdítható, nem létfontosságú értéktárgyak után kutatva. Tekintete a színes TV-én, egy újnak tűnő szekrénysoron és két a falon lógó olajfestményen állapodott meg. Közelebb lépett a képekhez. Minkettő elég réginek látszott. Tájképet ábrázoltak. Számára ismeretlen festő képei voltak. Közelebb lépett. Leemelte az egyiket és megnézte a hátuljára ragasztott tanúsítványt. 1953-ban készült. Huszadik századi hazai festő műve. Dunát lehet belőlük rekeszteni. A hetvenes években a Kultúrcikk Ipari Vállalat kisteherautóival a Képcsarnok raktáraiból felpakolt kortárs művészek elfekvő képeivel megrakodva az újonnan átadott panellakásokat járó ügynökök éves részletre árúsitottak őket. Jó, ha megérnek egyenként 8-10 ezer Ft-ot.

Miután végzett a terepszemlével kiballagott a konyhába. Kihúzta a viaszosvászonnal letakart konyhaasztal alól a hokedlit. Kézhátával lesöpörte az asztallapról a morzsákat és elővette a dossziét. Kivett egy foglalási jegyzőkönyvet. Elkezdte felírni sorban: l db használt szekrénysor 45. 000 Ft, egy db használt színes Tv 32. 000 Ft, két olajkép 16. 000 Ft. Itt tartott, amikor előjött a kisszobából a fiatalasszony. A vízcsapnál lemosta kezét, megtörölte a radiátorra terített konyharuhában és kezet nyújtott a végrehajtónak.
–Jónapot kívánok! Elnézést, hogy megvárakoztattam Önöket, azhiszen nélkülem is el tudják végezni a munkájukat az urak! Főzhetek egy kávét?
–Köszönjük, elfogadjuk. Asszonyom, tisztában van azzal, hogy a lakáson négyszázezer Ft. Jelzálogkölcsön van bejegyezve, melyért, mivel nem fizették ki a Banknak, a férj elhalálozása miatt, önöknek kell jótállni. Mivel többszöri felszólításra sem törlesztettek, így foglalásra, majd később a kiegyenlitetlen, még fennmaradó összeg ellenértékeként árverezésre kell bocsátatnom az ingatlant.
–Tudomásul veszem-, sóhajtotta a fiatalasszony és kitöltötte az időközben lefőtt kávét.

A végrehajtó, miközben a kávéját kavargatta, megkérdezte.
–Hogy történhetett meg, hogy itt maradtak ennyi adósággal?
–a férjem kényszervállalkozóvá vált a saját válallatánál. Biztosítása nem volt. Minimálbér után fizetett adót, Tb járulékot. Amig tudott dolgozni jól ment. Megvolt mindenünk. Hanem tavasszal rosszul lett. Kiderült gyomorrákja van. Erre vettük fel a két kölcsönt. Próbáltuk az orvosokat megfizetni. Kellett a gyógyszerekre, a csodadoktorokra. Szerettük volna kijátszani a halált, de a halál ügyesebb volt nálunk… sajnos szegény Alfrédem pokoli kínok közt meghalt. Én fizetés nélküli szabadságot vettem ki és itthon ápoltam. Mire visszamentem volna tanítani, megszüntették a státuszomat.

Mit kezdjen magával egy kirúgott matematika tanárnő? A lakásrezsit fizetni kell, a gyerekeknek enni kell, tudni, adni, néha egy –két ruhadarabra, cipőre is kell költeni. Felvettem hát lakásfelújításra a másik 200 ezret. Az is elment a gyógyításra. A kezeim között lehelte ki a lelkét. De legalább a családja, a gyerekei vették körül utolsó óráiban. Nem bántam meg, hogy felvettem a kölcsönönöket. Őérte tettem. Mondogatta pedig szegény, hogy Ancikám, hagyjatok meghalni! Gondoljatok a jövőtökre, ne költsünk az orvosokra, csodaszerekre, nekem a nélkül is végem van! Nem hallgattam rá.

–a szülőktől, rokonoktól nem tudna kölcsönkérni, hogy legalább elkezdje törleszteni? Meg tudnánk úgy oldani, hogy halasztást kérek, mondjuk két évre. Nem kellen a lakást elárverezni! Legalább 100. 000 Ft-ot kellene befizetnie. Most ahogy összeszámoltam, ha nagy jóakarattal becsülöm is fel, nyolcvanezer körüli összeget tudunk elvinni. Az ágyakat nem rekvirálhatom el a gyerekek alól, a gyerekbútor semmit nem ér, a mosógépet nincs szívem elvinni, a többi kacattal nem tudok mit kezdeni. Ékszerei nincsenek?
–Voltak, de mindent eladtam, zálogba tettem, nem tudtam kiváltogatni őket. Minden, ami értékünk volt elment a gyógyításra. Az orvosok a végsőkig hitegettek, biztattak bennünket, pedig tudták, hogy nincs remény! És a főorvos az utolsó pillanatban is zsebregyűrte a hálapénzt! De, legalább a lelkiimeretem tiszta. Én mindent megtettem.

–Hol dolgozik? A munkahelyén nem tudnak segíteni?
–Óvodában vagyok dadus. Ők sokat segítenek. A kisfiú ott van velem, míg dolgozom. Ingyen étkezünk. A maradékot hazahozom éthordóban. Mindig marad, mert naponta van egy-két lemondás. Este, amikor lefektetem őket, a lépcsőházat takarítom, az is hoz valamit a konyhára. Komolyan mondom magának, sokszor kétségbeesésemben, már azon gondolkodom, hogy árúba bocsátom a testemet. Még fiatal vagyok, kívánatos… Mindent megtennék, csak utcára ne kerüljünk. Nem bánom, vigyen el mindent, ami mozdítható! Vigye a mosógépet is, a hűtőt is! Talán összejön az a 100. 000 Ft.

–Jól van, asszonyom. Hozzáírom a hűtőgépet, a gyerekbútort, az annyi, mint 105. 000 Ft. Megkérem magának a halasztást és a részletfizetést a helyzetére való tekintettel. Láthatja, nem vagyok én olyan szemét, szőrösszívű végrehajtó, mint sokan hiszik! Ürítsék ki a szekrényeket, majd Cicvarek kollega segit, aztán lehordja a rakodóval a teherautóra sorban.– mondta és arra az időre amig a kipakolás, folyik bement a nagyszobába és leült a Tv-vel szembeni fotelba. Bekapcsolta a készüléket és keresett egy adót találomra. Mindegy mivel üti el a kínos perceket, csak terelje el a figyelmét erről a kellemetlen dologról. Legszívesebben leitta volna magát, mint annyiszor máskor, ha besokallt a sok szomorú rekvirálástól.

Amint üldögélt, betotyogott a háromév körüli aranyszőke hajú kisfiu, Karcsika. Odasompolygott elébe, megérintette a térdét. A végrehajtó összerezzent az érintésre. Kérdő tekintetet vetett a csöppségre. A kisfiú, félénken megszólalt.
–Bácsi, nézzünk mesét!
–Ahogy gondolod– mondta Pemete és átkapcsolt a mesecsatornára. A kisfiú az ölébe fészkelődött. Érezte a friss, üde gyerektest illatát. Ült és mereven bámult magaelé. Gondolatai messze jártak. Látta amint az ötvenes években apját bekényszeríttették a TSZ-be. Amint az utolsó tehenet, a lovat is a kiscsikóval, elhajtották a közösbe. Teherautóra pakolták az ekét, boronát, mindent. Ott maradtak a gazdasági épületek kifosztva, üresen. Mikor elmentek az apja nem szólt semmit. Csak ült a gyújtóst aprító tőkén és mereven magaelé bámult. Aztán elindult a padlásfeljáró felé. Felment. Felakasztotta magát a mestergerendára. Ottmaradtak a semmire. Anya, ők hárman, gyerekek és a nagymama. Élni kellett, tanulni, iskola mellett a háztájiban dolgozni, hogy megéljenek valahogy…

Múltba révedéséből Cicvarek hangja riasztotta fel.
–Végeztünk, főnök, vinnénk a TV-ét.– a végrehajtó, beleegyezően bólitott. Cicvarek kihúzta a konnektorból a TV-dugóját. Elsötétedett a készülék. Ekkor szokatlan dolog történt. A kisfiú leugrott az öléből és a TV-ét cipelő Cicvarek lábaiba csimpaszkodva sirt, kis öklével ütötte, ahol érte.–Ne vidd el e mesedobozomat! Nem engedem, ne, ne! –sikoltotta. Majd mikor belátta, hogy erőlködése semmit sem ér és vele együtt kifelé lépked az ember a szobából, mint egy tolvaj, hirtelen elegendte a lábát és visszaszaladt a végrehajtóhoz. Felkuporodott az ölébe, átkarolta a nyakát és sirva, hüppögve sikoltotta bele az arcába.
–Bácsi, te, hagyod, hogy ellopják a mesémet? Hát Te sem tudsz segíteni? – csak szorította a nyakát, könnyeivel összemaszatolva a végrehajtó arcát. Ekkor végleg betelt a pohár. Pemete ölébe kapva a gyereket, hirtelen felpattant, kilépett a folyosóra. Még elérte a liftre várakozó Cicvareket.

Ennyit mondott csak neki:– vidd vissza a TV-ét!
–De, főnök…– aggályoskodott Cicvarek. Pemete ellentmondást nem tűrően nézett rá. A sofőr tudta, ha a főnök szemei villámokat szórnak, akkor nem szabad ellenkezni. Elindult hát vissza a készülékkel a szobába. Pemete a gyerekkel a karjaiban, arcukat egymás arcához szorítva bement a szobába és leült a fotelba. Megvárta, míg Cicvarek bekapcsolja a TV-ét. A kisgyerek átölelve a nyakát, csókolta, ahol érte és sírva-kacagva hüppögött.
–Tudtam, hogy nem engeded, tudtam, szeretlek bácsi, te jó ember vagy!

Pemete megrázkódott. Az értetlen arccal előtte ácsorgó Cicvarek zökkentette vissza a valóságba.
–Mi a téma főnök? – kérdezte aggódó arccal, arra gondolván, főnöke kiakadt, mint a kakukkos óra. – Pemete ránézett és csak ennyit mondott neki.
–Hozzatok vissza mindent! A szentségit ennek a rohadt világnak!

Miután mindent visszahordtak, akkor így fordult a sírva hálálkodó fiatalasszonyhoz.
–Idefigyeljen Müllerné! Én kifzetem az adósságát! Na, de ne gondolja, hogy csak úgy, eltüntetem a sarát, vegye ezt hitelnek, amit majd apránként ledolgozik nálam!
Én agglegény vagyok. Minden hétvégén eljönnek hozzám a gyerekekkel. Kitakarít, kimossa a szennyest, két napra megfőz. Megebédelnek nálam, és éthordóban elviszi a vasárnapi ebédjüket. Na, megegyeztünk?
Az asszony hűdötten nézett rá, aztán a plafonra pillantott, hogy ha most nem szakad le, akkor, mégis csak van isten. A könnyeivel küszködve csak bólintani tudott.

Pemete átadta a lakáscimét, telefonszámát és miután mindent visszaraktak a helyére úgy, ahogy jöttek, el is tűntek. Elvitte őket a fagyos őszi szél.
–Az Egyujjasba! – adta ki az utasítást a sofőrnek–be akarok rúgni! A kocsmába érve így szólott a csaposhoz: Irmuskám, bülbülmadaram! Ma mindenki az én vendégem!
–Mi történt végrehajtó úr, csak nemhogy, magára szakadt az OTP?
–Nem, Irmuska, ennél súlyosabb a helyzet: megérintette a lelkemet a jóisten!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-12-22 21:59:50
Köszönöm az együttérző szavakat. BUÉK: Bogi
2006-12-22 18:03:12
Biztosan kikerülsz a szorítóból. Kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag Új esztendőt!
2006-12-21 23:42:28
Köszönöm az elismerés. lelkemből jött az ihlet és szívemből írtam nektek,nagy nagy szeretettel. Boldog karácsonyt! bogi mester.
2006-12-21 23:29:01
Bár engem is kihúzna most a kutyaszorítóból a jóisten!
2006-12-21 22:37:33
Bár a többi végrehajtónak is megérintené lelkét a jóisten. Ismét egy jó történet, ez is "bogumilos", életszagú, azonban a végén olyan fordulat következik be, amelyből a nagy Élet tanulhatna, és így a Teremtő segítségével több boldog ember lehetne.