Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó:
Alkotások száma: 0
Regisztrált:
Belépett:
Publikált rovatok
Még nem töltött fel alkotást.
Feltöltve: 2007-01-04 10:54:16
Megtekintve: 631
Csecsemő kék reklámszatyorban
Úgy osont be a hajnali szürkületben a panelház bűzös, sötét patkánylyukhoz hasonló szeméttárolójába, mint egy vedlett patkány.
Otthonosan támasztotta az ajtó mellé szutykos, félig telt zsákját, hogy a ragacsos, bűzös kukákban, kidobott kenyerek, száradt ételmaradékok, avas húsok és egyéb kincsek után kutasson. Derékig hajolva kotorászott a kukákban, s gacsos ujjaival látó módján szelektálta a még hasznosítható tárgyakat. Amikor megtelt két reszkető marka, akkor csak úgy vakon szórta bele a zsákba, amiket kihalászott. Derékig a kukában lógva észre sem vette, hogy észrevétlen benyúlt egy vékonyka kar, s a kék reklámszatyorba tett csomagocskát könnyedén belepottyantotta zsákjába. Mire visszafordulva kibújt a kukából, s zsákhoz lépve beleszórta az előhalászott kötött szvettert, csámpásra taposott bundacipőt úgy érezte, megtelt a zsák.
Derekát megropogtatva kiegyenesedett, majd hátára vette a teli zsákot.
A jól végzett munka örömével csoszogott a város szélén összetákolt deszkabódé felé. Itt lakik, immár ki tudja hány éve, ebben a valaha az építkezések során szerszámos kamrának használt tákolmányban. A rendszerváltás idején hirtelen leálltak a lakásépítkezések, s mint ő is, a deszkabódé is használaton kívül került.
Nem, nem, ő nem okol másokat. A saját bűne: az ital mértéktelen szeretete tette azzá, ami. Valaha volt neki szép lakása, jó állása, családja, gyerekei, Trabantja, kertje, mint másoknak... Aztán a pozíció, a könnyű pénzkereset. A haverok tolták maguk előtt fel a csúcsra, hogy lenézve szédülten hőköljön vissza, s fejét megrázva, a boroskancsóba kapaszkodva próbálja elfelejteni azt a sok mocskot, ami körülveszi.
Először a mérnöki állását vesztette el, diszpécser, majd kocsikísérő, végül éjjeliőr lett.
Válásuk után a lakást családjára hagyva egy bőrönd ruhával kiköltözött a munkásszállásra. Örök bentlakóként nyugdíjba vonulása után, éjszakai portássá avanzsált, s bár a szállólakó szesztestvérekkel éjjelenként mélyen a pohár fenekére néztek, hagyta őket az igazgatóság. Hanem amikor megtörtént a rendszerváltás, a vállalat csődbe ment, eladták a munkásszállót, s útilaput kötöttek a talpa alá. Így került négy éve a deszkabódéba. Az összehordott kacatok, kidobott lim-lomok és egy lekölykezett, kivert komondor képezi két kölykével egyedüli társaságát.
A kalyibához érve belökte vállával, a madzaggal bekötött rozoga ajtót, s zsákját a fűrészporos kályha mellé téve, melengette gémberedett ujjait. Fáradtan zuttyant le a tákolt lócára, s a rozoga asztalon álló borosüveget meghúzva, pár percre elszunnyadt.
Felriadva a zsákhoz botorkált, s beletúrva mintha kisebbnek érezte volna tartalmát. Vádlón tekintgetett körbe, s kutató tekintete a kutyára esett. Felfedezte a kopott szvettert, s jóleső érzés töltötte el, hogy a szuka kihalászva a meleg ruhadarabot, óvón kölykeit takarta be vele.
De nini: mi ez az üres kék reklámszatyor, hát ebben meg mi volt? Néz kérdőn a kutyára, s feleletként a kutya vakkant egyet. Mintha azt mondaná: „gyere, nézd meg a kincsemet! Neked megmutatom!”
Az öregember elindult a kutya felé, s amikor óvatosan el kezdte lehúzni a két kiskutyakölyökről a szvettert, a szuka ínyét felhúzva acsarkodva vicsorgott!
„no, ne bomolj Manci, mi lelt? Hát iszen és vagyok az, na! Ne csináld ezt!” Mondta az öreg, s lehúzva a szvettert a kutyakölykökről, fogatlan szája néma kiáltásra nyílt, s a hang megdermedt hörgő gégéjében...
A szvetter alól párórás újszülött bontakozott ki. A kicsi boldog mohósággal csüngött a tejtől duzzadó emlőn, s kis markával dorombolva dagasztotta a szuka duzzadt tőgyeit. A komondor bal mellső lábát féltőn nyugtatta a csecsemőn, mintegy átölelve, míg nyelvével a magzatmázat nyalta le a rózsaszín kis testről...
Az öreg megtántorodott, közelebb hajolt, gacsos ujjaival megérintette a kis testet. A szuka morgása enyhült, kincsére büszkén, megnyalta gazdája kézfejét. Így adta meg az engedélyt a közös örömködéshez.
„Istenem, egy ártatlan gyerekecske! Hát te, hogy kerültél ide?”– gügyögte, s leguggolva csodálta a kicsit. Majd az asztalhoz botorkált, kiitta az üveg még megmaradt tartalmát, s szemeit dörgölve nézte a békés idillt. Az örök anyát, ezt a kivert, gazdátlan szukát, aki megérezve a zsákban a csecsemőszagot, míg ő a borosüveget vallatta, nyakbőrénél fogva finoman kiemelte a zsákból a porontyot, a vackába víve emlőire fogta.
Nem sok idő maradt az idillre. Hamarosan csizmás lábak dübörgése verte fel a reggeli csendet, s durva rendőrcsizma rúgta be a madzagra járó ajtót. A hirtelen beszökő reggeli napfényt a körzeti megbízott alakja homályosította el. Az öreg megdörgölte szemeit, s értetlenül meredt a betolakodóra.
„Hova tetted a csecsemőt, vén gazember?” – dörögte, kezében a vértől maszatos kék reklámszatyrot tartva. Mielőtt az öreg megszólalhatott volna, körbejáró tekintete felfedezte a vacokban heverő kisdedet szoptató szukát. Odébb lépett, és a meglepetéstől levegő után kapkodva a kutya felé hajolva nyúlt a csecsemő után... Az anyakutya vicsorogva szőrös keze után kapott, s fogait belevájva tanácsolta el a betolakodót. A rendőr iszonyút ordítva emelkedett a levegőbe, megpróbálva kihúzni kezét a szorításból, s maga után húzta, félig a levegőbe emelte a belecsimpaszkodó szukát.
Ekkor léptek be a nyomozók, a helyszínre kihozott tinédzserkorú leányanyával. Látva a jelenetet, egyikük előkapva revolverét a kutyára fogta. Hirtelen felugrott a delíriumból kijózanodott öreg a lócáról és a kutyára vetette magát, védőn, oltalmazón. A süvítve kirepülő golyó mellbe találta: a szívét fúrta át. A lövés erejétől megtántorodott, a szuka mellé rogyott, utolsó erejével még remegő tenyerébe fogta, vérző mellére vonta a kisdedet, s fogatlan szájával értelmetlenül motyogva kimúlt.
Az öreget nem kereste senki, nem hiányzott senkinek. A lapok nagybetűkkel hozták a hírt, zengték az ódát a rendőrök dicséretéről, akik órák alatt elfogták a szülését eltitkoló leányanyát, aki a kukába dobta újszülött csecsemőjét.
Csak arról felejtkeztek el megemlékezni, hogy egy, a társadalomperemén tengődő ember, viskójába vitte, melengette, hű társa pedig az örök anya, a kölykes szuka azonnal, mindenféle papírok, hivatalos ügyintézés nélkül örökbefogadta, tejével táplálta a kisdedet. És arról sem írtak, hogy megöltek egy embert! Nem számít: elmegy szolgálatteljesítés közbeni fegyver használataként. Különben is, egy vén csavargó élete nem számít. Eggyel kevesebben lettünk: ennyi.
Az anya majd leüli a rá kiszabott büntetést, s majd újra teherbe esik, újra megszüli csecsemőjét egy koszos WC-ben, s újra bedobja a rideg bérház mocskos kukájába! De akad-e újra egy vén csavargó, aki zsákjába téve hazaviszi, s akad-e egy anyakutya, aki emlőivel táplálja a szemétbe vetett kis testet?
A válasz Istennél van. Vajon ki a bűnösebb, aki életet ad, s az életet, amit adott, a szemétdombra dobja, vagy az, aki egy páriát szolgálatteljesítés közben a másvilágra küld? Ne ítéljük el a rendőrt, hiszen pánikhelyzetben cselekedett, s tulajdonképpen jót tett a véletlenszerű, céltévesztő lövéssel. Egy kutya helyett csak egy csavargót lőtt le…
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-01-08 20:38:02
Arra gondolotam,amikor az Országház előtt agyonra rugdosták a védtelen tüntetőket,noha ők sem voltak piskóták.
2007-01-08 16:37:08
Rendőri brutalitás? Mire gondolsz?
2007-01-07 08:53:57
Kedves Beetle!
Örülök,hogy érzelmeket váltottam ki belőled is. Ez volt a célok. Nem akartam meggyülöltetni a rendőrt,dehát a rendőri brutalitásból a közelmultban kaphattunk eleget.
2007-01-04 19:53:42
Az előző hozzászóló én voltam,csak nem írta ki a nevemet a gép. Szóval maradjunk annyiban,hogy Victor Hugó nem volt köcsög,hanem népszerű író. Hogy mindenki tud olyan jól írni mint én? lehet. Hogy nem kerül ide fel? Az is lehet.Tudod az a baj,hogy a kiadók sem kapkodnak névtelen írók még olyannyira brilliáns művei iránt sem,mint az enyémek. A nyomtatott irodalom halott. bogi
2007-01-04 18:10:51
KAMILLO: én nem a homokba dugom a fejem, csak képes vagyok átlépni a valóság börtönének falain. A kukázóknak meg oda szoktad adni nagy szégyenkezve a szendvicsedet, igaz? SACI: Victor Hugo egy elmebeteg köcsög volt, aki élvezte mások szenvedését, és le is írta. Tiszteld csak bátran, tudod, mindenkinek érdeme szerint kerül példakép.Amúgy én beszéltem blogról, és ha figyelmesen olvastad volna el, az is kiderül, hogy egy egyszerű "na ez a való világ" blog kb ugyanennyit nyújt. Kérdem én, akkor ez az írás mit keres a "szabad szellemi szárnyalások" között? Mert én csak a mocsokban úszást látom, nincs itt semmiféle szárnyalás. Szabadság sincs, hiszen magatokra zárjátok a világ szépségéhez vezető ajtókat, csak mert nem tetszi, amiből kivezet. Te pedig, mint internethozzáféréssel rendelkező, írástudó ember, már a világ népességének 98%ánál gazdagabb vagy, úgyhogy szégyeld el magad nagyon gyorsan! BOGUMIL: a nyomor, a szenny, a bűnözés a szemet takarja el, nem a napot. Ez lényegi különbség. Tudod, van egy mondás is: nincs annyi sötétség a világon, ami akár egyetlen pici gyertya fényét is ki tudná oltani. RÉMUSZBÁCSI: vitatkozz bátran, ezért van létrehozva a hsz ablak. Én is olvastam a humoros írásit. Jók voltak. Nem egy Rejtő, vagy Fable, de attól még élvezhető. Kib*szott sok ember tud olyan képszerűen írni, mint bogumil, csak éppen nem kerül fel ide. Ennyi. Ha meg képszerűt akarsz, nézz művészeti galériákat. Aztán használd a fantáziád. Vagy készen akarod kapni az infót? Mert akkor mondd azt, hogy értsük egymást. Erről ennyit.
2007-01-04 17:12:27
Akinek rossz a szeme, az bámulja csak a közeli szemétkupacot. Jó szórakozást hozzá! Az én szemem jó, fellátok a kék égig, nekem az jobban tetszik.
2007-01-04 14:42:06
Emberek:ahol a nyomor,a szenny,a bűnözés eltakarja a napot, onnan hogyan lehet szivárványban,bakancsinban látni a délibábos eget? bogi
2007-01-04 13:03:53
Igazad van. Lesznek majd szép írásaim is.
2007-01-04 11:40:50
Gondolom ez megint az ocsmány része a dolgoknak. Csak tudod az ilyenhez elég kimenni az utcára, és kinyitni a szemem. Ha szórakozásból és kikapcsolódásból leülök megnézni egy filmet, vagy olvasgatni, akkor nem akarok olyant látni/olvasni, ami nap mint nap körbevesz, mert ugye én is a nagy büdös világban élek, a magyar valóság nevű szegletben. Másrészről meg szép és jó a próbálkozás, de nem gondolod, hogy a mocsok világában a szépségről írni nagyobb művészi érték? Minek írni valamiről, amiben elmerülsz, mihelyt kilépsz az ajtódon. Bárki le tudja írni. Egy sima blog is nyújthat kb ennyit. Nyújtson is, de engem hagyjanak békén vele, mert nem érdekel. Idejövök, olvasok, képeket nézegetek, kommentezek, erre ilyennel sokkolják az agyam. Jó írásaid szoktak lenni, nem tudom, minek kell erőltetni ezt a perverz/ocsmány naturalista vonulatot. A világ nem mindig szép, de nem kötelező megbámulni a szemétkupacokat ám!