Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó:
Alkotások száma: 0
Regisztrált:
Belépett:
Publikált rovatok
Még nem töltött fel alkotást.
Feltöltve: 2007-02-04 12:36:18
Megtekintve: 640
Mónika
Nagy volt az öröm, amikor Mónika, a tolókocsiba kényszerült nagylány meglepetésként megkapta karácsosra élete vágyát: egy elektromos tolókocsit. Ahogy kicsomagolták, rögtön ki is vitték a városka utcájára és kipróbálták. Mónika öröme végeláthatatlan volt. Aztán szilveszter estéjén agyvérzésben elhunyt.

1.

Mónikát húszévesen, szülte édesanyja. Első gyermekük volt és nagy szeretettel várták világrájöttét kazánkovács férjével, Lajossal. A szülésnél, nem tudni mi okból hiba történt és agyvérzést kapott. A mozgás és a beszédközpontja sérült. Leírhatatlan volt a kis család bánata. Nem elég, hogy albérletben szorongtak, még egy beteg gyerek is a nyakukba szakadt.

Margó, az édesanya, bölcsödében dolgozott, mint dadus. Amint a GYES lejárt, hála a bölcsőde vezetőnőjének beprotezsálta a kislányt a Pető Intézetbe bentlakónak. Csak hétvégeken hozták haza. A konduktorok egyfajta bizonytalan, bútorokba, korlátba kapaszkova való járásra és akadozó, de érthető kommunikációra, sőt alapfogalmak, kifejezések kimondására is megtanították.

A kazánkovács hamar megunta ezt, a helyzetet, és amikor a kislány hétéves lett, lelépett egy varrónővel. Elváltak. Margónak most már nem maradt más csak Mónika. Tekintettel a helyzetére hamarosan kiutaltak számára egy másfélszobás tanácsi bérlakást. Boldogan költöztek be a saját kis fészkükbe.

Amikor Mónika 12 éves lett kiadták a Pető Intézetből. Margó leszámolt a Bölcsődei munkahelyről és főállású gondozóként havi szerény összegért, csak Mónika kiszolgálása hárult rá. Eleinte szokatlan volt a sok kis bölcsis és a kollégák hiánya, de hát az új helyzettel hamar meg kellett neki alkudni.

Szépen megtanította Mónikát a lakásban kapaszkodva járni, tisztálkodni, a toalettjét elvégezni. A kommunikálást egy tizenegy-két éves szintig tudta neki emelni állandó beszélgetésekre való ösztönzéssel. Hamarosan az új lakásban Mónika körül forgott a világ. Új férfi nem kellett neki. Csak a cigarettához ragaszkodott. Ez oldotta a benne olykor felgyülemlő feszültségeket.

Naponta levitte a kézzel hajtható tolókocsival sétálni, bolta, és mindenhová vitte magával, ahol ügyet kellett intéznie. Tulajdonképpen megtalálta a boldogságát beteg leányában. Mikor Mónika elérte a tizennyolcadik évét váratlanul sújtott le rá a halál. Bár Margó tisztában volt vele, hogy maximum 17-18 évig élhet ezzel a sérült aggyal Móni, mégis reménykedett a csodában.

Tuladonképpen a 18. Életévének betöltésekor rendelte meg a villamos meghajtású tolókocsit. Gyorsan kiutalták nekik. Karácsony előtt megérkezett a csomag. A többit már tudjuk. Szilveszter éjjelén Mónika elhunyt.

2.

Margó úgy érezte, hogy megszűnt körülötte a világ. Hetekig, amig az urnás temetési szertartásra várakozott, magaköré gyűjtötte édesanyját, testvéreit hogy együtt virrasszanak hetekig a temetés napjáig. A temetés után magára maradt az anyagi gondokkal. Egyelőre kapja pár hónapig a segélyeket, aztán mi lesz? Azt csak a jóisten tudná megmondani. Első lépésként felkereste régi munkahelyét,a Bölcsödét. Szerencséje volt, két hónap mulva üresedés lesz és ígérték, hogy szívesen visszaveszik.

Aztán gondolt egyet és feladott két hirdetést. Az egyikben meghirdette a vadonatúj tolókocsit, a másikban pedig albérlőt keresett Mónika szobájába. A tolókocsira hamarosan akadt vevő és egy keszeg, félszeg kis emberkének, egy könyvkötőnek sikerült kiadnia a kisszobát potom pénzért.

Kezdett magára találni, mély gyászából kimászni. Megint volt kihez szólnia, kiről gondoskodnia. Kinek főznie finom kis vacsorákat, hétvégi ebédeket. Szentül elhatározta, hogy a kis keszeg emberkét kikupálja. Ez olyannyira sikerült neki, hogy összemelegedtek. Egyszercsak azon vette magát észre, hogy harmincnyolcévesen teherben maradt Jenőtől. Mikor közölte Jenővel a nagy eseményt és tanácstalanul nézett rá, mitévők legyenek Jenő így szólt.

–Margókám, a jó isten küldte számunkra ezt a kis életet. Lehet, hogy Mónika lelke költözik belé. Meg kell őt tartanunk magunknak.– Margó ellenvetéssel élt.
–Az nem lehet, hogy én vénfejjel, leányaként szüljek! Akkor inkább elvetetem. Móninak volt apja, ha elhagyott is bennünket.
–Ennek is lesz!–húzta ki magát Jenő. –összeházasodunk. Legalább valaki végre beköti a fejemet.

Így is történt. Összeházasodtak. Novemberre megszületett egy aranyszőke, angyalkára hasonlító kisleány. A Mónika nevet kapta ő is. Hiába mondták az öregek, főleg az édesanyja, hogy rossz ómen ez, egy halott nevét adni az újszülöttnek, amikor még le sem telt a gyászév, de ők hajthatatlanok maradtak.

Két hónap boldogság következett. Karácsonykor a keresztelőre összejött a család. Mindenki úszott a boldogságban. Volt nagy eszem-iszom dinom dánom. Karácsony másnapján a kereszetelő után ünnepi ebédre ült a terített asztalhoz a család. Kattogtak a fényképezőgépek. Megörökítették az újszülöttet. Éjszakára elvackolódtak és nyugovóra tértek.

A kislány szokás szerint a szülők lábainál aludt, hogy minden mozdulatát, azonnal észlelhessék. A hajnali szoptatásra felébredt Margó és a megdöbbenéstől torkán akadt a szó. Percekre megnémult. A kislány elkékült arccal holtan feküdt az ágyvégében. Megbökte Jenőt. Az felkapta a halott gyermeket és a mentőkért telefonált. Ekkor kezdett el Margó szűkölni és üvölteni, mint egy anyaállat, akinek megölték a kicsinyét.

A felriadt rokonok rémülten állták körül és így sutyorogtak.
–Mondtuk, ne add neki a Mónika nevet, nem hallgattál ránk.
–Mónika elvitte magával a mennyországba.
Ebben a pillanatban csengettek és megérkeztek a mentők. Mindenki némán állt, gondolták Jenő, beengedi őket, de nem ment ajtót nyitni. A nagymama lépett az ajtóhoz és kinyitotta az ajtót.

A mentősök azonnal megállapították, hogy a kicsi bölcsőhalált halt. Kiállították a halotti bizonyítványt és felhívták a hullaszállítókat, jöjjenek, egy pici koporsóval. Margó, Jenőt keresve benyitott a kisszobába. Döbbenten észlelte, hogy Jenő felkasztotta magát a csillárra. Ettől elkezdett tutulni, és kirohant a konyhába a nagykésért, hogy levágja csilláron himbálódzó férjurát. A mentősök betódultak a kisszobába, levágták, kiterítették a sezlonra és megpróbálták újraéleszteni. Nem sikerült. A mentőorvos kiállította az újabb halotti bizonyítványt, és újfent felhívta a hullaszállítókat.

–Halló, elindultak már a Viola utcába? Még nem. Jobb is, ne egy, hanem két koporsót hozzanak. Az apa felakasztotta magát és elhunyt. Miután a mentősök és a hullaszállítók távoztak a család sírva borult össze. Két hétig virrasztottak amig meg nem történt a temetés. Aztán magára hagyva Margót eltávoztak.

Ennek már tizenhét éve. Margó ezt is túlélte. Ekkor vásárolt magának egy kis tacskót. Úgy becézgeti, szólongatja, mintha elhalt gyermekeivel beszélgetne. Hetente kijár a sírjukhoz Lolával, a kis taccsival. Sajnos az idő foga dolgozik. Lola elöregedett. Fogai kihulltak, lábai alig engedelmeskednek. Margó tudja, érzi, hogy hamarosan magára marad újra. Már nincs ereje küzdeni, élni.

Azon gondolkodik, ha Lola eltávozik az örök vadászmezőkre utána, megy. Lakását, bútorait, értéktárgyait egy állatmenhelyre hagyja. Ő pedig leugrik a tízemeletes bérház tetejéről. Aztán minden másként történt. Amikor kiment az állatmenhelyre, hogy az ajándékozást nyélbe üssék, meglátott egy kis borzebet. A kutya le nem vette róla a tekintetét. Rögtön elfelejtette miért jött.

–Ezt a kis vakarcsot szeretném magammal vinni!–jelentette ki határozottan, majd halkan hozzátette: bocsásd meg nekem Lolácska, de te sem élsz örökké…. Mikor hazaértek, letette a kis kutyát a padlóra. Lola körbeszimatolta és végignyalva pofácskáját elfogadta. Margó odafektette Lola mellé a kipárnázott kutyakosárba.
Lola reggelre meghalt.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-02-06 13:18:08
Igazad van.Most így sikerült. Egyébként van egy összeállításom:Filmnovellák,azok dialógusokra épülnek. ha érdekel csatolva,emailban elküldöm.Köszi az építő kritikádat.
2007-02-04 20:36:54
Sajnos ilyen az élet. Két történetet süritettem egybe,ezért tünik soknak a tragédia.
2007-02-04 18:36:10
Egyszerre ennyi tragédia! Asszony legyen a talpán, aki túléli.