Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó:
Alkotások száma: 0
Regisztrált:
Belépett:
Publikált rovatok
Még nem töltött fel alkotást.
Feltöltve: 2009-03-24 00:56:03
Megtekintve: 1612
Pór reflexió, vagy állápont...
Nem vágyom másra, mint közönségre, aki megérti azt, amit írok. Ki fel tudja fogni, s maga módján értelmezni azt. Sosem gondoltam volna, hogy újra írok (ide), s most mégis teszem.
Nem érdekelnek a hatalmasok, kinek biztos vagyok benne, hogy kibaszott három alma is sok.
S mi most elérkezik, következik vagy éppen eljő, mint a bánat a hosszan tartó öröm után. Világrengető néhány gondolat a természetes kiválasztódásról:
Léteznek átlagemberek, kik őszinték boldogan élnek, de tragédiák közt halnak meg.
A következő sorrendbe irigylem őket.
I. tudatlanság (kicsit)
II. boldogság (nag(g)yon)
III. épelméjűség (nem a legfontosabb mégis ezt irigylem legjobban)
VANNAK a hazugok, kiknek alig van ellensége, boldogan halnak meg, de az utolsó pillanatban ráébrednek, hogy szart se ért az életük. Kik elhitetnek, s elhisznek, hogy előbbre juthassank…
(Nocsak… Ilyen vagyok, hogy jobban éljek… Ti is?)
LÉTEZNEK a rohadékok, a dagadt hájas gazdagok, akik csak mégtöbb hájat lapátolnának feslett életükbe, festőinek nem mondható testükbe és szegényektől lopott hamis boldogságot szánalmas fertőző lelkükbe.
(Nocsak…. Ezt akarom… Ti is?)
Most nem méltatnám hosszan azokat kik élvezetből, vagy meggyőződésből pusztítanak, az egyik szánalmas, a másik már undorítónak sem mondható.
(Nocsak…. Ezek nagyon buták… Remélem, szinte már tudom, hogy ti nem)
És VANNAK a hősök, akik irtják a hulladékot.
(Isten igazából, ilyen akartam lenni, csak mellé gazdag és hazug mint a BETMEN, Ti is? )
És ezek a hősök, akik éppen ott végzik mind azok, akik nem az átlagemberek.
Mert ezek a gyilkosok, akárcsak a szánalmas hájasok, a rohadékok ’ézsatöbbi’ nem kerülnek a mennybe, s ha nem létezik, hát a földibe sem kerülhetnek be.
S akkor most kérdem ÉN. Miért akarok gazdag lenni? Miért akarok mindent, ami másnak nincs? Mikor gyúlt bennem, a gondolat, hogy majd előbb megszerzem magamnak és aztán segítek másokon?
S akkor most kérdem ÉN. Ti miért vágytok mindenre?
Igazságra vágyom, s mégis hazudok... Talán csak én magam félek az igazságtól, s le sem kéne írnom olyat, hogy a körülöttem lévőket féltem az igazságtól. Tán’ rajtam kívül mindenki tudja, hogy ez utóbbi hazugság.
Boldogságra vágyom, s mégis félek odaállni és közölni.
- „Szia… Tőled várom a szerelmet, a boldogságom egy formáját, kérlek üljünk le és beszélgessünk…” (ki nem próbáljátok, mert baromság)
Gazdagság… Kinek kell? Csak a hazugoknak… Egy hajóútra való, egy vacsora ára, meg egy mozijegy bőven elég… Ha még emellett jut a villanyra, gázra, internetre és sörre, akkor mindenem megvan…
Gyilkosokat megölni gyilkosság… De ki meri azt mondani, egy férj, egy feleség, egy testvér, egy barát, egy apa vagy egy anya szemébe: „Bocsájts meg neki…”?
Nem marad más, mint a kiútkeresés, őrületből és bánatból…
Hát ennyi voltam… művész ismét nem voltam, de hát az sosem voltam…
Viszont akárcsak eddig, igazat írtam…
S MÉLYEN TISZTELT OLVASÓ garantálom, mire idáig értél, félelmed lelkem sötétjével együtt halványodik… (mert mikor e mondatot írom már én sem oly’ sötéten a szőke herceg egyenletmegoldását…)
S most ez jut eszedbe… ( TE URAM ISTEN, EZ ROSSZ VOLT) s közben belül (vagy egyből kívül is) obszcén vagy… S én utolsó gondolatommal csak kellemes időtöltést kívánok, míg oszlatod zavart szentségtörésemet. S tudom, hogy már alig várjátok, hogy vége legyen…

Al’á zolgálótok, innen a vicces szobából
Ezúton jegyzem meg most ürült ki poharam... De még megtöltöm...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!