Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó:
Alkotások száma: 0
Regisztrált:
Belépett:
Publikált rovatok
Még nem töltött fel alkotást.
Feltöltve: 2006-04-22 22:01:13
Megtekintve: 744
Halálom
Sose voltam egy íródeák… De az idő megtette a magáét. Mindig megteszi.
Foglamam sincs mennyi idő telt el azóta, hogy a halálom után idekerültem az „írógépes szobába”.
Apropó! Mondtam már, hogy azért vagyok itt, hogy megírjam a halálomat? ’95-ben történt egy esős augusztusi napon:
Aznap nagyon csúnyán összevesztem a feleségemmel. Az az igazság, hogy csaltam. Méghozzá a legjobb barátnőjével – aki szó szerint a LEGjobb volt. Még most is bizsereg a lábam köze, ha rá gondolok.
Az eset délben történt, mikor hazamentem ebédelni. Lili – a feleségem – és Julia – a LEGGGjobb barátnő – a nappaliban ültek kisírt szemekkel, egymásra borulva. Én egy szót sem szóltam. Megfordultam és kimentem a kocsihoz.
Kicsit bántott a feleségem hihetetlenül szomorú tekintete, de nem kavart fel úgy, mint azt gondoltam. Pedig Liliben egy világ omlott össze akkor, méghozzá alapjaiban! Mindketten tudtuk, hogy a kapcsolatunk már nem a régi, de egyikünk sem volt képes tenni azért, hogy újra az legyen. Így addig erőlködtünk – egyre sűrűbben vitatkozva – amíg teljesen úgy éreztem, elmúlt a szerelem, ami hozzá kötött. Innen a magcsalás pedig csak egy ugrásra volt… És rohadjon le a tököm, ha szemernyi bűntudatom is volt miatta!
Beültem a kocsiba és – tudja a franc, miért – sírni kezdtem. Semmi nem volt, aminek erre kellett volna sarkallnia. Egyszerűen csak eleredt és kész. És még akkor sem volt bűntudatom. Csak bosszúságot éreztem, amiért az a hülye Julia elmondta neki az egészet.
Tehetetlen dühömben nagyot vágtam a műszerfalba, aztán beindítottam a motort. Nem tudtam hová menjek, de hamar megoldódott a probléma, mikor egy kocsma előtt kifogyott a benzinem, és a motor fuldokolva meg nem állt. Nagy szentségelés közepette vettem az irányt a bejárat felé.
Rajtam kívül csak hárman voltak benn, a pultost is beleértve. Szótlanul leültem a bárszékre és a pultra könyököltem.
- Van valami ütős itala? 40% alatt ne is kínáljon semmit! – mondtam a férfinak, aki mosolyogva bólintott és már emelte is az üveget a pult alól.
- A ház specialitása. Csak természetes alapanyagból, 60-as!
- jó lesz. Rögtön egy decit kérek! – mondtam, s a tárcám után kezdtem kutatni. A pultos csak nevetett, s elém rakta a poharat.
- Erre a ház vendége – mondta egyszerűen. Nem tudom jól emlékszem-e, de mintha felcsillant volna a szeme a mosolyom láttán. – Eléggé ki van bukva, ember! – mondta, miközben lehajtottam az egész „ajándékot” a pohárból. Fintorogva bólintottam. Tényleg 60-as!
- Ne is mondja – intettem le. – Minden összejött mára…
- Mégis mi? – erősködött, elém rakta az üveget, s tett magának is egy poharat. Mindkettőt teletöltötte.
- Először is: csaltam a feleségem… - mondtam, s nagy levegőt vettem. – De elkövettem egy hibát.
- Ugye nem a barátnő-szindróma? – kérdezte együttérzőn, reménykedve, hogy a válaszom „nem”. Csak egy lemondó „igen”-re futotta tőlem.
- A ribi elmondta az asszonynak? – csóválta a fejét a pultos.
- Csapnám meg mind a kettőt, hogy a fal aja a másikat! – szólt bele a beszélgetésbe az egyik seggrészeg fazon.
- Téged senki sem kérdezett, úgyhogy inkább azzal az üveggel beszélgess tovább! – szólt vissza neki a pultos mogorván, aztán mosolyogva visszafordult hozzám. – Még ennek tetejében is történt valami, ha jól vettem ki a szavaiból.
- Kifogyott a benzinem. Nem messze innen- bólogattam lassan, a teli poharat forgatva.
- Hát akkor az Úr vezérelte ide! – mondta, s mintha megint láttam volna azt a furcsa csillogást a szemében. – Erre inni kell! – emelte fel a poharát. Én is ezt tettem, s egy koccintás után legurult egy újabb deci házi. Sokat beszélgettünk még, és csak az Isten tudja, hány felest ittunk még meg. Jóval zárás után búcsúztunk el, miután adott nekem egy kanna benzint, mondván legyen a mai napban valami jó is… Most, hogy belegondolok, ez volt a legrosszabb dolog abban a napban. De akkor úgy be voltam rúgva, hogy járni is alig tudtam, nemhogy gondolkozni! A fél kanna benzint félre is locsoltam, aztán szinte beestem a volán mögé. Megfordultam, s egyik sávból a másikba kacsázva elindultam haza, ahogy Lu – mert így hívták a pultost – tanácsolta.
A tenyerem érzéketlen lett a kormányra, olyan volt, mintha nem is lett volna ott. A következő percben pedig egyszerűen arra eszméltem, hogy eszméletlenül fáj a fejem, és a kocsi orra előre van bukva. A motorháztetőn egy tábla volt, arjta egy szám: 50. Nagy, piros körbe volt foglalva. Röhögni kezdtem… Én hatvanast ittam! Ez nem lehet az enyém! Hehehe! Kirúgtam az ajtót, s gyalog, négykézláb – mikor hogy sikerült – folytattam haza vezető utamat.
A következő kép az volt, ahogy megpillantom a házat. Hogy addig mi tötént, nem tudom. Talán alva tettem meg az utat… Az ajtóhoz érve dörömbölni kezdtem rajta, és Lili nevét ordibáltam. Pár perc múlva Julia dühös alakjával találtam szembe magam.
- Menj innen, Phil! Lili nem akar látni! – mondta, s már csukta is be az ajtót. Én elétettem a lábam, s az ajtófélfának borultam - vagy estem? Lassan, tagoltan próbáltam beszélni.
- Muszáj besz…beszélnem vele! Megmagyarázok mindent – mondtam, s félrelökve Juliát az útból bementem. Lilit a konyhában találtam meg. Egy teásbögrét szorongatott és sírt.
- Mit akarsz még tőlem ezek után, Philip? Megbocsátást? Ha arra vársz, hát mehetsz is – mondta csalódottan, de éppoly határpzpttan. Leültem az asztalhoz, s közben Julia is bejött a helyiségbe. Soha nem felejtem el azt a szemrehányó tekintetet, amivel „megtisztelt”.
- Te csak ne nézz így rám! – mondtam neki. – Neked is éppen annyi közöd van a dologhoz, mint nekem!
Julia szemében a félelem szikrája gyúlt. Sejtettem miért.
- Phil! Legalább most elmondhatnád az igazságot! – szólt Lili. A sejtésem beigazolódott. Julia a szegény áldozat…
- Gondolom, te valami ilyesmi verziót ismersz: csak egyszer történt meg, igazából csak én akartam, én nyomultam. Esetleg még le is itattam. Melyik? – pillantottam gúnyosan Juliára.
- Ne próbáld őt is belekeverni! Ugyanolyan áldozat, mint én – sírta Lili.
- A nyelved bárhova elér! – csóváltam a fejem Juliára meredve.
- Fogd be Phil! Nem elég, hogy Lilit így összetöröd, még rám akarod kenni az egészet? Ez azért tényleg sok! – mondta Julia mélységes felháborodást színlelve. Akár egy szappanoperában!
- Hányingerem van tőled! – vetettem oda neki.
- Phil! Részeg vagy. Menj aludni. Ha olyan állapotban leszel, beszélhetünk. Így viszont nem – szögezte le Lili.
- Nem, ezt miűost kell megbeszélnünk! Amíg Julia is itt van – válaszoltam ingerülten. Az alkoholtól mindig egy pillanat alatt a plafonon tudok lenni. – meg kell tudnod az igazat! Nem azt, amit ő mondott el.
- Phil! Azzal nem lesz könnyebb a helyzeted, ha Juliát is belerántod valami hazugsággal – mondta Lili. Már nem sírt, de szerintem csak azért, mert elapadtak a könnyei.
- Te tényleg elhiszed, hogy kihasználtam őt? – kérdeztem, kezeimmel a térdemet markolva. – hamarabb hiszel neki, mint nekem, akit ötször több ideje ismersz?
- Már gondolkoznom kell, mit higyjek el neked – mondta Lili fáradtan. – Az utóbbi időben amúgy sem voltál kifejezetten megbízható.
- Hát ez jó! Már megint ugyanaz a kibaszott lemez! – csaptam a térdeimre. Már majd’ egy éve ezt hajtogatta. Meg a többi hülyeségét! – Mikor akarod végre befejezni? – érdeklődtem tőle. Lili ismét sírva fakadt. – Ne sírj az Istenért! Hagyd abba!
- Ne kiabálj vele! – jött oda Julia, de én ellöktem, úgy hogy lehuppant a földre. Furcsa diadalittasság kerített hatalmába.
- Mit csinálsz te állat? Takarodj innen! – kiabált rám Lili, miközben Julia mellé guggolt. Én odaléptem, s a karjánál fogva felrántottam.
- Eressz el! Fáj! – kiáltott fel Lili, s ellökött magától. Mire visszanyertem az egyensúlyomat, mindketten felálltak. Julia kezében valami fényes tárgy csillogott.
- Takarodj, vagy nagyon megbánod! – sziszegte felém, de én rá sem hederítettem. Elindultam Lili felé. Julia a kezében lévő valamivel felémcsapott, de nem éreztem, hogy eltalált volna vele. Visszahőköltem. A gyors mozdulatok miatt forgott velem a világ, csak homályosan érzékeltem, hogy a csillogó tárgyon valami piroslik. Csak azért néztem le magamra, mert meglepődtem Lili elkerekedett szemein. Az ingem csupa vér volt a mellkasomon.
- Megvágtál te kurva! Te hülye ribanc! Megvágtad a mellkasomat!
- Takarodj! – sikította Julia. Már ő is sírt. – Takarodj innen!
- Hülye kurva! Ezt megemlegeted! – mondtam, s feléugrottam. Lili balra, az asztal mögé, Julia pedig jobbra, a konyhaszekrény felé mozdult. Én keményet koppantam a falon, s ráestem a kukára. Megpróbáltam felállni, de mindig visszaestem. Mire végre valahára sikerült feltápászkodnom, Lili és Julia az előszobában álltak a lépcső aljában. Sietős léptekkel indultam el feléjük, erre sikoltozva rohanni kezdtek felfelé. Juliát az ötödik lépcsőfoknál értem utol, addigra Lili már a fordulóban járt. A ribancot a hajánál fogva rántottam vissza, errerám borult. Mindketten a falnak estünk, aztán teljes erőből ellöktem magamtól. Julia a korláton átborulva leesett. Távolról Lili sikolyát hallottam, mintha már a szomszédban lenne. De még mindig ott állt fordulóban levegő után kapkodva.
- Lili. Kérlek hallgass meg! – kérleltem, mintha eddig semmi nem történt volna. Mintha csak most jöttem volna be az ajtón. Lili a fejét rázva indult el fölfelé, lassan, egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Elindultam utána, erre rohanni kezdett. Mikor felértem, már a fülén volt a telefonkagyló és tárcsázott. Azonnal kirántottam a falból a kábelt és megragadtam Lili karját. Magamhoz húztam, de ő sikítozva próbált eltolni magától, így egyre hevesebben kezdtünk viaskodni. Aztán, mikor végre sikerült közel húznom magamhoz, az egyik lábam lecsúszott egy lépcsőfokot és megbillentem. Hiába próbáltuk visszanyerni az egyensúlyunkat, gurulni kezdtünk a lépcsőn.
Még hallottam Lili hirtelen elhaló sikolya közben azt a tompa reccsenést. Hátborzongató hang volt, s hiretelen olyan biztos lettem benne, hogy a nyakát törte, mint abban, hogy én is úgy járok, ahogyan ő.
Ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy csak az én hibám volt minden. Hisz ő csak szeretni akart, de én nem engedtem neki. Esés közben még láttam az arcát. Értetlen volt és szomorú, de csodaszép. Mindent elmondott. Még arról is megfeledkeztem, hogy egy lépcsőn gurulok lefelé. Hirtelen csak Lili számított, semmi más. A szám meleg mosolyra húzódott. Csodálatos pillanat volt.
Erről eszembe jutott egy film, amiben egy kedves nagypapa valami ilyesmit mond: a pillanatok mind csodálatosak, a pillanatok már csak ilyenek!
Hát… Azt hiszem, igaza volt. Minden pillanat csodálatos. Mint az első csók, az első mindent elmondó tekintet, ami mindenünket összerántja…
Mint ahogy Lilivel volt, mikor megismerkedtünk. Hihetetlenül szép percek voltak. S most semmivé foszlik minden!
Miért ilyen áron kellett rádöbbennem, mennyire szeretem? Hogy ő az egyetlen! Az Egy!
Talán megbocsátja odaát…
Sírva fakadtam én is. Ezúttal őszintén. Végtelenül szomorú voltam… Már azt hittem, soha nem szakad vége! Aztán mégis megszakadt, ahogy a gerincvelőm is a halk, tompa roppanás kíséretében.
Lilivel egymást átkarolva haltunk meg, egymás könnyes szemébe nézve. Az ilyet nevezik ironikusnak? Vagy meghatónak? Nem tudom… Sosem voltam a szavak embere. Pláne nem íródeák… Bár az idő megteszi a magáét.
Ugyan nem tudom, mennyi idő teltel azóta, hogy arra ítéltek, hogy megírjam a saját halálomat. Nem mondtam még el?
’95-ben történt egy esős augusztusi napon:
...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-08-26 22:04:30
ako örülök, h jól itéltem meg :)
2006-08-26 17:49:42
Nagyon köszönöm. :) A párhuzamban van valami... :D Köszi. =>
2006-08-22 22:13:04
naon jó! :)
ahogy olvastam így a végét, nem tudom, miért de az amerikai szépségből jutott eszembe a legvége... mikor meghal a fickó, és rájön, h mennyire szerette a feleségét... nem tom nekem ez jutott eszembe, mármint ezzel tudtam párhuzamot vonni...
de mint mondtam, nagyon jó, bocs csak magam ismétlem :)
Így tovább :)
2006-05-08 11:31:24
Igyekszem erősre kreálni az írásaim.:) Köszönöm!
2006-05-07 17:47:23
Nagyon erős!
de tetszett! Felettébb tetszett!
Szeretettel:Lonci
2006-05-01 21:02:54
Köszi. :) A nevek... Nos, reflexből jobban csípem az angol neveket, nem tudom miért. Magyar neveket nagyon ritkán használok az irományaimban. Evvan. ;P Köszönöm mégegyszer. :))
2006-04-30 13:30:18
Nagyon jó lett,csak az nem tetszik benne,hogy angol neveket használtál.De a vége igazán szép lett:))
2006-04-28 10:58:41
Nos, műveimmel a hidegrázás okozása legtöbbször alap-célom, ha nem is mindig sikerül. :) Örülök, hogy a ti esetetekben sikerült. :) Igyekszem hasonlókat összehozni, de mostanában sajna keményebb dolgaim vannak. :( De írok, és nemsoká felkerül még néhány művem.:) Köszönöm.
2006-04-27 20:35:05
Ráz basszus a hideg!!!! Ez a te hibád!!!!:) Nagyonnagyonnagyonnagyon tetszik!!!!
2006-04-25 12:20:53
Köszönöm szépen.:) Egy kedves barátom ötlete alapján született meg. Mikor ő megírta, teljesen más lett. :D Dehát ezért különbözünk! Köszi még egyszer.
2006-04-24 16:57:34
Ez embertelen durva volt, komolyan mondom, nem bírtam levenni a szemem a képernyőről... írj még sok ilyet!