Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Strawi
Alkotások száma: 582
Regisztrált: 2003-12-17
Belépett: 2018-06-09
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (4)
-Mese (1)
-Versek (89)
Film / Zene
-Zenekritikák (3)
Képgaléria
-Makró képek (12)
-Fotók (379)
-3D Modellezés (2)
-Digitális alkotások (74)
-Humor (11)
-Mobilfotó (4)
Feltöltve: 2005-02-22 10:51:15
Megtekintve: 594
Az Emlék Csókja
Az emlék csókja, a feledés mámora,
Zuhan a porba, temetés vágy hona,
Epekedő szívek vég hangja, otthona.
Vágyszomj...

Hangok zengnek, köröttem fellegek,
Testem rég remeg, halljátok? - Rettegek.

Az emlékezés, mi mára összeköt, a vágy halhatatlannak hitt csókjaival,
Kezek, melyek markolták a szürke napkorong füst nyomait,
Tépett álmok, hazugságok, sötét fellegek, rátok várok.
Az emlék csókja, maradványai a tettek viharának,
Üveg óceán, ezüst végtelen, az élet halványul, végleg fénytelen.

Téli mámor, ráncos melankólia, a nevetés is fáj már, utolsó csók kora,
Percei cseppekben esőként, hullik alá a fájdalom, az égi bánat tengere,
Szemeid a ködben halványulnak, majd tovatűnik a remény.

Mélyen a csendben...
Nincs semmi...
Legbelül tested sem szól már...
A nincs közeleg, eltapos...
Az üresség is az ajtódnál kopog...
Fogd hát amid megmaradt...
Fuss...

De soha ne nézz körül, mondá az úr midőn a parancsait a köbe véste,
Soha ne nézd meg azt, amit tudnod rég tilos.
Halld nevem, de soha ne tudd, mit takar,
Értsd szavaim, tedd amit mondok, de soha ne kérdezd, hogy miért?
Szolgálj, hogy szolgálhassalak.

Sápadt por hüvelye az élet szikrájának,
Tépett angyal szárnyai a hang királyának,
Életet adó forrásként a kezek,
Az utolsó kenyeret adják neked.

Halványan hangok szólnak, .....hozzám szeress,
Mély vágy ének siralom dallamok hangjai,
Tárnák, felejtők, sírhant karcolatok,
Ablakok, melyek üresen ontják a magányt,
A vágyak sokasága foszló rongyként tűnik el.

És...
Soha semmi már...
Csak az esztelen bolondságok...
Sorai...
Emlékek, láncok...
Csókok...

Melynek egyszer volt valami értéke,
Szerette tán valaki, s melengette keblein.
Mára már csak por alakok ülnek trónusán.
Mikor hallom újra az ének vég szavát?
Tán már reggelemen mikoron ébred a keserűség…

Szárazan a föld felett cseppen alá tengernyi csillagkönny magányban,
Patakzó tündérpor felhő ködalak,
Égő mágiaként világítja az arcokat, ahogy körötte állnak a hazugok.

És újra eljő a hangok sora,
Melyeknek lejárt ideje, kora,
De vissza visszatérnek, újra,
Naptövisek mögé bújva,
Számlálják rabjaikat, a lelkeket,
Sikoly termek falaira vésik magányukban, az éneket.

Dalolnak hát, epekedve várják mesterük,
De az emlék csókja késik, nem jő már talán,
Nincs ki hírét hozza, a vágy oszlopán,
A felírt szavak összefolynak,
Az élet sorai elmosódnak,
Az emlék csókja,
Elmúlást hozott.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2005-05-02 21:14:10
Köszönöm a kritikát!
2005-05-01 21:22:39
"Májen a csendben" egyébként szép... tök elvizualizáltam :)