Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Jajjjmi..
Alkotások száma: 332
Regisztrált: 2007-05-17
Belépett: 2009-04-08
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (11)
-Novellák (10)
-Egyéb prózai alkotások (38)
-Gyermekrovat (Versek) (5)
-Versek (264)
-Társalgó (1)
Képgaléria
-Fotók (1)
-Humor (1)
Feltöltve: 2007-08-09 21:06:12
Megtekintve: 679
Óceán Óvoda......folytatás
Szinte mindenki szeretett volna repetát kérni, ami szerencsére nem volt, mert akkor bizony lőttek; volna a délután sétaúszásnak, ami a környezetük megismerését célozta az öreg Tintahal szerint. A sok evés ellustít, szokta mondogatni. Persze a fiatal, fejlődő szervezeteknek, szükségük van az energiára, hisz töménytelen mennyiségben használják el egy-egy nap alatt. Ők szinte észre sem veszik, mert természetes számukra az az élénkség, és vidámság, ahogy múlatják az időt.

Így volt ez most is! Pillanatok alatt összerendeződtek, és igyekeztek kissé lelassulni az öreg mellett. Nem "metró szerelvény" ez, dohogta,itt látni kell!
Ilyen és efféle dorgálásokkal indultak el a kis kirándulásra. Muréna Mari, már csak szokásból is, mindig lemaradt kicsit, elbújt egy kis résben, és mikor úgy érezte már elég messze vannak a többiek,kilőtte magát onnan, mint egy rakéta, és szélsebesen csatlakozott hozzájuk. Hiába, a Halvér sem válik vízzé. De még kékké sem;

A lényeg, hogy végre elindult a virgonc sereg a felfedező útra! Tulajdonképpen ismert helyeken jártak, és mégis, mennyi minden volt még ismeretlen számukra! Az öreg irányítására, meg - megálltak egy-egy korallszigetnél, és megbámulták azokat.
HÁT NEM CSODÁLATOSAK??!! - kérdezte ilyenkor tőlük.
Hamarosan azonban egy szokatlan dolgot láttak. Ismerték ezeket a moszattal, tengeri fűvel meg mindennel benőtt nagy, sziklaszerű dolgokat, de azt is tudták, hogy ezek nem voltak mindig a tengerben. Az öreg Tintahal körbeúszta komótosan, majd megállt az egyik végénél. Ez egy roncs. Állapította meg. Egy hajóroncs. Olyasmi, mint a halászhajók, amik nagyon veszélyesek ránk. Csak ez kicsit nagyobb Nem tudni, hogy került ide, de már elég régen áll, itt, ezen a helyen.

"Nemrégiben még emberhalakat is láttam, hogy körülötte úszkáltak és nézegették" - mondta az öreg. Nem is tévedett nagyot, mert a roncs egyik oldalánál, valóban, egy emberhal lebegett a vízben.

Mona közelebb merészkedett az egyik ablakhoz, és besurrant rajta. Odabent elég sötét volt, nem szűrődött be a fény fentről. Körbenézett, és semmit sem látott. A fal mellé úszott és követte körbe a sötétbe. De nem látta már az ablakot, ahol belibbent. Teljes sötétség és csend borult rá. Nagyon megijedt. A szíve a torkában dobogott. És mintha a víz is hidegebb lett volna, mint a roncson kívül. Már bánta, hogy kíváncsiskodott. Szeretett volna minél hamarabb, kikerülni innen! Aztán hirtelen, valami neszt hallott. Odafordult, és egy hatalmas szájat látott maga előtt. Egyenesen felé közelített. Mona becsukta a szemét, és azt gondolta, bárcsak ne lenne itt! De ott volt! És a hatalmas száj is, ami egyszer csak megszólalt:

Hát te hogy kerülsz ide, ahol még egy plankton sem jár?
Mona annyira meg volt rémülve, hogy egyetlen tátogás sem jött ki a száján. Annál is inkább, mert nem látta, kivel áll szemben. Talán mégsem fog megenni! - reménykedett egy pillanatig.
A száj, mivel nem kapott választ, összecsukódott és Mona abban a pillanatban emelkedni kezdett. Valami felemelte őt, egyre feljebb és feljebb, amíg kint nem találta magát a hajóroncs mellett. A többiek, kíváncsiskodva úszkáltak nem messze tőle, mit sem észlelve abból, ami történt.Monának még akkor is hangosan vert a szíve, amikor csatlakozott a társaihoz. Az öreg mellé húzódott, és a továbbiakban el sem mozdult mellőle. Egyre csak azon járt az esze, hogy vajon ki lehetett az, aki ott él a sötét roncs mélyén, és ekkora szája van, amivel ráadásul még be sem kapta őt! Szerencsésnek érezte magát, hogy megúszta a kíváncsiskodását, de azt is tudta, hogy meg fogja tudni a titokzatos lakó kilétét. Óvatosan, messziről szemügyre vette azt a helyet, ahol végül is kiszabadult a roncs belsejéből. A roncslakó (mert magában rögtön így nevezte az ismeretlent, bizonyára pontosan tudta, hogy hol kell őt "kitenni" otthonából.

Páran még körbeúszták a roncs részeit, aztán Tintahal papa köré gyülekeztek. Csapatostul vonultak egyik helyről a másikra, s nézték végig a tenger gyönyörűségeit. Tintahal papa elvitte őket a csodálatos korall palotába, amely időtlen idők óta ott áll, a tenger mélyén, lenyűgözve mindazokat, akik látják. A mérhetetlen csend, az évszázadok nyugalma megérintette a társaságot. A kristálytiszta vízben a hullámok meleg simogatásában lengedeztek a lágy korallok, pompázatos színeikben. Tisztelettel járták körbe a palotát, és figyeltek meg mindent, amit Tintahal papa mutatott nekik. Egyszer majd, az ő ivadékaikat is elhozza valaki ide, erre a helyre és mesél róla nekik. Róluk! Mert akkor, már ők lesznek a történelem! A porontycsapat útja során, volt néhány érdekes pillanat, amire biztosan emlékezni fognak sokáig.

Nagyon vidám hangulatban voltak egész úton, pláne akkor fickándoztak, amikor a kis "kőfish" (kőhal), megviccelte őket az egyik korall sziklánál. Beillesztette magát és szinte kővé vált.
- Na most találjatok meg tátogta a többiek felé.
Parázs Bandi tágra meredt szemekkel bámulta a sziklát, ahová a kis fish elbújt. De hiába! Még az ő halszeme sem fedezte fel. Pedig megállt mindkettő neki:
Egy delfinraj úszott el mellettük, hangos csattogással. Delficánka utánuk is akart menni, hogy üdvözölje rokonait, de az öreg, nem engedte. Aztán, egy sokak által eddig még sosem látott, fura, nagytestű halfélébe is - bele botlottak . Néha vízbe ugranak CSAK a "mi" uszonyainkkal is, de nem sokáig bírják a műkopoltyújuk nélkül. Szóval, nem teljesen volt hal, csak hasonlított hozzá. Az öreg Tintahal azt mondta, hogy ez az emberhal. Muszáj volt így jellemeznie, mert számukra az, hogy ember, nem jelentett semmit. Mindent, csak a saját szemszögükből ítéltek meg, így hát, az ismeretlent is e szerint nézték.

Ezek azok az emberhalak, akik ugyanolyan ragadozók, mint a Cápák, mert vadásznak a többi halra. Még a cápákra is! Ezért kell velük nagyon vigyázni. Nekik hosszabb páros uszonyuk van alul, amit ők úgy neveznek, hogy láb. Ugyan ennek, semmi értelme, de ők tudják! Oldalvást pedig, kézben fejeződnek be. És mivel nem fejlődött ki náluk a kopoltyú, ezért mesterséges kopoltyút, vagyis légző automatát, használnak, magukra erősítve.
Hogy könnyebben tudjanak mozogni a vízben, azzal a csökevénnyel, amit a lábuknak neveznek, hatalmas, természetesen a halaktól ellopott ötlet alapján készített , uszonyokat húznak e végtagjaikra. Elég mulatságosan néznek ki! Valójában nem tudni, hogy miért akarnak úgy kinézni, mint egy hal, pedig egyáltalán nem néznek ki úgy, mint egy hal!Még ügyetlen másolatnak is, nagy jóindulattal mondhatók csak! Ez egészen röhejes nem? Hol hasonlít, egy kecses, áramvonalas halacskára? Hm? Egy szó, mint 100, hasznos séta volt a délutáni. El is fáradtak a pici uszonyosok. Alig várták, hogy visszaérjenek az oviba, ahol már a szülők többsége várt rájuk. Tintahal papa mosolyogva bámulta, a millió buborékot, ahogy a kis csemeték lelkesen mesélték el útjuk kalandjait. Fárasztó nap volt. Megköszönte a reggeli helyettesítést Monának, majd fogta unokája, Tinta Matyi uszonyát, és a semmibe úsztak..

Mona is összeszedte magát, és lassan megindult hazafelé. Elgondolkodva cikázott a vízben, míg a viaszrózsa ágyához nem ért.....
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-09-04 21:26:45
:-)))))hmmm.....ez ....izéééé:-))
2007-09-04 20:05:00
cáfolom..a kórházba nem vették észre az írói vénád..:)))
2007-08-22 23:12:25
csak egy vénám van:-( ...aszonták a kórházban! ;-)
2007-08-22 21:26:25
jajjjmikém ahhoz egy jó kis írói véna is kell ám..:)
2007-08-11 09:39:50
:-) Ezek csak így tudnak "megszületni":-)
2007-08-11 09:35:16
Szerencsés vagy! Jó érzés lehet.
2007-08-10 20:55:24
Tudod majuli, én velük szoktam úszni:-)
2007-08-10 20:14:52
Szívesen lennék itt egy úszkáló ovis! Jó a mese folytatása is.