Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Jajjjmi..
Alkotások száma: 332
Regisztrált: 2007-05-17
Belépett: 2009-04-08
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (11)
-Novellák (10)
-Egyéb prózai alkotások (38)
-Gyermekrovat (Versek) (5)
-Versek (264)
-Társalgó (1)
Képgaléria
-Fotók (1)
-Humor (1)
Feltöltve: 2007-08-11 10:48:56
Megtekintve: 544
Óceán Óvoda...Mona története...folytatás.
Édes álom telepedett Mona szemére, ami mosolyra húzta íves száját:

Aranyhallal álmodott
szeretve volt, s
mosolygott, hogy vele
találkozhatott.

Elfogadta kedvesének
bemutatta mindenkinek.
Ajándékba,
hogy lássa mennyire szereti,
aranyhalnak járó, ruhát vett neki.

Mona büszkén feszített benne,
mintha csak a bőre lenne.
Aranyhalfi álmában,
párja lett a násztáncban.


Nyugodtan aludt, és ragyogó reggelre ébredt. Csikó Hajni, Csigabi és Bohóc Berta már izgatottan körözött a viaszrózsa bokor körül. Monára várta, hogy együtt indulhassanak a poronty portára. Türelmetlenségükben, orrukkal bökdösték Mona ágyát, hogy mielőbb felébredjen. Így hát kipattant onnan gyorsan, és a víztükörben egy pillanatra megnézte magát. Uszonyával fényesre törölte gyönyörű kékesfekete szemeit, egy rakoncátlan pikkelyszemet visszaigazított a helyére, és rámosolygott Csigabi-ra. Na, most már mehetünk - mondta, és azzal háromszor körbecikázott fekhelye körül. Csigabi majd elszédült a látványtól. Azért ennyire nem kell rohanni - mondta, s igyekezett "úszást" tartani velük. Még jó, hogy nincs házam, dohogta. És kis kárörömmel gondolt azokra a rokonaikra, akik a hátukon cipelik házaikat.

Persze vannak amolyan újhullámos csigák is, szárazföldi leszármazottaiknál, akik szintén unják már a ház cipelését, ezért mindenféléket kitalálnak, hogy változatosabbá tegyék ez a kényszert. Az egyik pl.: órát építtetett bele, amit kívülről mindenki láthat, s saját maga, mérheti is az időt, ha nagyon sietne valahová. A másik meg újszerű formára igazíttatta a házát. Hát akár ezt nézem, akár azt, - gondolta Csigabi, mégiscsak az a legkényelmesebb megoldás, ha nem hord az ember csigája, semmit a hátán. Ugye? Amíg Csigabi ilyen szépen megbeszélgette magában a dolgokat - bár nagyon igyekezett, de mégis már csak a többiek farkuszonyát látta a vízben. Gyorsabb tempóra kapcsolva, épp az óvoda kapujában érte utol őket. Na ti aztán jól megizzasztottatok - méltatlankodott. De sok ideje nem maradt a morgásra, mert az Öreg már terelgette be őket a korall udvarba. . . .Mona kikacagta Csigabit és kedvesen betolta uszonyaival őt is a többiek után. Aztán elkezdődött a napi foglalkozás. Először megbeszélték az előző napi kiruccanást, aztán a közelgő cetesküvőről folyt a szó. Mindenki izgatott volt.

Mona is készült a kézfogó előtti reggelire. Azt remélte, hogy talán ott, újra láthatja az a világító testű, különleges halfit, aki előző nap az orra előtt siklott el barátai társaságában, rá, ügyet sem vetve.
Persze, hisz nem is láthatott, magyarázta magának Mona. Takartak a Viasz rózsa levelei. Álmodozva nézte, amint a halkukta összes uszonyával integet felé a konyhából. Csak mosolygott rá, de miután kitartóan tátogott, majd háromszor körbeúszta saját magát, Mona rájött, hogy neki integet. Óóóóóóóóóó, ne haragudj, úszott oda hozzá villámgyorsan, felkavarva maga körül a vizet. Kicsit elgondolkodtam. . . .Nagy igyekezetében, majdnem összeütközött Teknőcivel, aki méltóságteljesen húzott keresztbe az orra előtt az étkezde irányában. A terítést felügyelte, s épp oda készült, amikor Mona elviharzott mellette. Egy pillanatra el is veszítette az egyensúlyát, de mire bármit is mondhatott volna, Mona már a kukta mellett állt a konyha bejáratánál. Bár a téma megbeszélése nem maradt abba, de lassan elkezdtek gyülekezni a tízóraihoz. . . . Mindenki türelmetlenül várta a meglepetés szendvicseket, csak Breki béna búslakodott az egyik korallon. Ő ugyanis büntetésben volt, mert annyit brekegett, hogy nem hallották egymást tőle a többiek. Ezért cipzárt tettek a szájára. Így aztán csukott szájjal, kidülledt szemekkel és korgó gyomorral várta az ínyenc falatokat. . . Mielőtt Teknőci jelt adott volna a tízórai felszolgálására, kicsit késve ugyan,de befutott a Lamantin bébi is anyukájával. Érdekes módon, ők mindig elkéstek, de a tízórait még sosem mulasztották el. Lamantin mama odatolta kicsinyét az egyik szikla elé, és érzékeny búcsút vett tőle.

E kis közjáték után, VÉGRE! Jöhetett, a kaja. Teknőci szigorú halszemmel méregette a halburgereket. Elég kevésnek tűnt, a sorban álló létszámhoz képest. Mona a kuktával szétosztotta a tálcákra, és segített kivinni a szikla asztalra. Pár perc alatt eltünt minden morzsa!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-08-12 13:06:04
majuli:-)
2007-08-12 07:28:08
Mona, mint egy igazi kislány billegeti magát. Jó volt ismét olvasni erről a "vízes" világról. Üdv., majuli