Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Dorien
Alkotások száma: 18
Regisztrált: 2005-02-01
Belépett: 2011-06-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (7)
-Versek (11)
Feltöltve: 2006-08-18 16:24:40
Megtekintve: 603
A látomás
A célok. Rövid és hosszú távú célok. Végül összegződnek és egyetlen gigászi vektorrá állnak össze.
Mi lehet ez a cél? Apoteózis? A szó legmélyebb értelmében?
Vajon minden élőlény magában hordozza a számára elérhető legmagasabb szerveződési szint mintázatát, amin túl már nem képes vagy nem is akar fejlődni?
Vajon a felsőbb erők biztonsági csapdát készítenek, hogy senki se érhessen a nyomukba, és csak a kiválasztottak képesek ezeket elkerülni?
Vagy ezek a felsőbb erők esetleg épp úgy várják gyilkosukat, mint a messiást? Lehetséges, hogy már semmi másra nem vágynak, csak a halál tisztaságára, csak éppen olyannyira megfertőződtek élettel, hogy már képtelenek meghalni? Talán a kezdeti mennyország idővel pokollá változott, ahonnan nincs menekvés, csak egy még nagyobb istenség által, aki még mélyebbre ás a nyúl üregébe, mint bárki ezelőtt?
Vajon képes-e egy isten örökké létezni vagy idővel elkerülhetetlenül felbukkan egy nála is szervezettebb létforma, ami végül elpusztítja és a helyébe áll, akárhány világba is örökítette át magát?

Dorien lassan sétált a meleg Cedar Hills-i éjszakában.
Kelet felől hűvös légáramlat érkezett és végigsimított rajta. Megállt és balra fordult. Itt a téglaházak között volt egy kis szabad rész, amin keresztül látni lehetett a sötétkék égbolton fehéren derengő felhőket. Nyugodtan figyelte lassú haladásukat az égen. A fák lombjai egyre erősebben mozogtak a megélénkülő szélben.

Hirtelen felsejlett egy régi emlék, ami oly régi volt, hogy talán a jövőből származott. Az ég szürke volt, pálmafákat cibált a szél, rajtuk túl pedig az óceán vetett fodros habokat.
Majd a tenger mezővé változott, vérvörös naplementével, ami megfestett mindent, amihez csak hozzáért. Dorient a tökéletes rendezettség és harmónia ritka érzése töltötte el.
A szél üzenetet hordozott, távoli harcok végtelen soráról susogott, és a megszámlálhatatlan túlsó világról, melyek remegő buborékokként fekszenek a mezőkön, arra várva, hogy bejárja őket az utazó, akárki legyen is az.

- Már nem kell sokat várnod. - mondta a szél. - Ráléptél arra az útra, amibe minden más torkollik. Már csak idő kérdése és utazó leszel.
Onnantól kezdve nem parancsol neked a gravitáció. Sem a biológiai erők. Akármerre mész, mindig Isten alagútjában közlekedsz és minden félrehajlik előled. Minden. Kivéve a metakozmosz erőit.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!