Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Nagylábú Veréb
Alkotások száma: 39
Regisztrált: 2007-10-15
Belépett: 2011-10-14
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Haikuk (1)
-Egyéb prózai alkotások (10)
-Elbeszélések (1)
-Versek (27)
Feltöltve: 2007-11-02 18:18:26
Megtekintve: 507
A szégyelt fiú
... szerintem te kokózol - Mondta az apa a fiának. Furcsa vigyor volt az arcán, szemeivel hunyorgott, pedig a füstös konyhában csak egy gyenge fénycső pislákolt. Kora este volt, megitta már a magáét a flakonos borból. Mindig ugyanazt a tablettás vörösbort öntötte a poharába. Azzal nyugtatgatta magát, hogy neki már ez az élet értelme, meg a napi három doboz cigaretta, ami nem is három. Kevesebb, csak az antidohányos fia mondja ezt túlzóan, mert utálja a dohányosokat. A rendszerváltozás előtti benzinkutazás miatt kihullott fogai nem sárgulhattak be a nikotintól, de az a pár megmaradt veterán sárgul is az irigységtől. Pár deci borral a gyomrában kéretlen őszinteségre készteti, lehet a fiam egy drogos... gondolja, de soha nem mondaná. Most mondta, és nem is bánja.

A fiú csak áll meredten, épp az asztal mellett kortyolgatta frissen öntött, meleg teáját. Bámulta az asztalterítőt. De el sem jutott az agyáig, hogy mit néz rajta. Csak egy mondat játszódott le újra és újra a fejében...szerintem te kokózol. Hátrahúzta a nyakát, előrenyomta a fejét és nyelt egy hangosat. Hallotta és látta mindenki, aki a konyhában volt. Az apa, a húga és annak barátja, aki épp a vacsoráját ette. Abbahagyta egy pillanatra a kanalazást, a húga nem nézte már ahogy tömi magába a székely káposztát, a fiúra nézett mindenki. A fiú annyit tudott csak kinyögni... hát te hülye vagy... Tegezte az apját, és nem volt ritka hogy lehülyézte, szerinte már ez a szó súlyosságát vesztette, meg mit számít, ha úgyis van benne egy löket? De azt amit mondott komolyan vette, hiszen érezhető volt, hogy ez mélyről jött. Hogy ilyeneken gondolkozik az apja, elkeserítette.

A fiú elment fürdeni, majd az megnyugtatja, gondolta. Csak járt a fejében a gondolat... ennyire lebecsül az apám?...Bántotta nagyon, hiszen szerette volna, hogy büszkén nézzen fel rá. Elvesztette az értelmét a tanulásnak, pedig főiskolára jár mérnöki szakra. Ha megvan a diploma, könnyen el tud helyezkedni, és jól fog keresni. De már ez sem számított neki. Hiába végezte már el félig, méghozzá a nehezebbik felét. Nem túl okos fiatalember, de szép eredményei voltak, és ösztöndíjából elég jól kihúzta a szorgalmi időszakot. Nem is kért pénzt a szülőktől. Tudta, ha kér , akkor 'le kell dolgoznia' mint valami munkás a családban. Ezek a gondolatok kísérték el az ágyig... lefeküdt és elaludt pár órás forgolódás után...

Másnap kialvatlanul, de megnyugodva ébredt. Szokásos módon elment a főiskolára. Hosszú két órás út, de nem jutott eszébe, hogy mit mondott az apja. Közel lakott a fővároshoz, de mégis faluban, és mindig megnézték az utcán. Előszeretettel használták rá az 'elpestiesedett' szót. Hirtelen változott külsőre, miután szakított, majdnem négy évig tartó kapcsolatból barátnőjével. Nem viselte meg, nem szerették már egymást, de a barátság megmaradt. A főiskolán végre nyugodtan kérhetett olyan zenéket, amiket akart, és nem befolyásolta a barátnője nyavajgása, ha nem diszkó zene volt, hanem metal... az a jófajta gitárszólós. A fiú úgy érezte, szép lassan változik. Szívesen tett meg olyan dolgokat, amiket azelőtt szinte elítélt. Másfél év alatt történt minden. Bakancsot vett, nem azért mert mások is hordják, hanem mert nem akart előtte soha. És amikor elkezdett benne járni, valami eszméletlen életérzés töltötte be az egész testét, ahogy döngött alatta az aszfalt. Nyaggatták a fekete ruhák miatt mindig. De észre sem vették, hogy ő mindig is szerette a fekete ruhákat, csak amíg az első barátnőjével volt, hagyta, hogy a lány mondja meg mi áll jól neki. Ő ezzel elégedett is volt. Nem tartotta sokra a divatot. Azonban a lány befolyása nélkül már arra törekedett, hogy maga mondja meg mit és miért vesz fel. Egyszerű képletet állított maga elé. Legyen masszív ruha és kész. Ugyancsak másfél évvel ezelőtt eldöntötte, hogy megnöveszti a haját. Miért? Mert erre soha nem gondolt azelőtt, és a kitartásával mindig bajai voltak. Persze itt kezdődtek a furcsa kérdések. Az anyja kérdezgette, hogy szektás-e, de tőle nem vette soha sértőnek, hiszen nem érezte a komolyságát. Volt egy másik változás. Testékszert tetetett a szemöldökébe. Ez nem tetszett az apjának, és itt kezdődött el az a bizonyos ellentét apa és fia közt. Persze következett a nyelvbe, ami nem is látszik, így nem zavarta az őst. Majd egy másik testékszer, egy karika került az alsó ajakba. Itt az apa annyit mondott csak a fiának, hogy ő bassza el a saját életét, ő már nem szól bele. És ugyanezt mondta, mikor másik két piercing került még a fiú ajkába. A fiú okokat nem tudott mondani, mikor sokan kérdezték, hogy miért tette. Egyszerűen tetszik neki, igaz nem szúratott volna korábban... de ezeket nem mondhatta másoknak. Így inkább hallgatott.

A buszon ülve szinte mindennap lejátszódik a fejében ez az „átváltozás”. Nem megkérdőjelezi magát, csak ellenőrzi. Igen nekem így jó. Az iskolában normálisan eltelik felette a nap, szeret a barátaival lógni előadásokról, vagy épp az előadást végigaludni, vagy sudokut fejteni, esetleg figyelni... na azt azért már nem. Estefelé, fél előadásról lógtak és úgy döntöttek söröznek egyet a haverokkal. Átkerült az évfolyamba egy új srác, akinek nem volt megfelelő a régi suli. A csapat szépen befogadta. Körülbelül nyolcan járták mindig a sörözőket. Azonban, akkor az új srác, új helyet ajánlott. Albérletében sok hely van, kint a város szélén, közel a sulihoz. Így bementek egy boltba és vettek egy rekesz ászokot. Majd elbattyogtak az egyébként eldugott, sötét utcában lévő kertes házhoz. Közben sorban-sorban bontogatták a dobozokat. A fiú úgy érzezte felszabadult. A sörözgetés, kártyázás, zenehallgatás el is húzódott sokáig. Nem is jutott volna haza utolsó busszal. Így maradt tovább. Páran hazamentek, igaz bizonytalan léptekkel jutottak csak ki a buszmegállóig. A többiek folytatták a bulit, az új srác haveri köréből is feljöttek, és utánpótolták a sört. A hangulat már-már kocsmahangulat volt. A fiú feledett mindent, ami az apjával és a problémáival kapcsolatos. Észre sem vette, hogy már csak ő van ott a régi haverjai köréből, és az új srác haverjai. Hat doboz sörrel jól elvolt. Nyitotta volna a következőt, de hirtelen feleszmél.

Zacskózörgés töri meg a zajt, és egy kis csend. Páran körbeülnek, és készülnek valamire. Előkerül egy koszos kanál, az alján kormos lerakódás. Öngyújtók, tűk és több hosszú gumiszál. Tudta mire készülnek. Soha nem látott még ilyet, de undorodik a drogtól, és a drogosoktól. Most vette csak észre, hogy a többi emberke láthatóan nem lehet főiskolás sem munkábajárók.

Felpattan a kényelmes díványról, keresni kezdi a hosszú, fekete bőrkabátját, de a nagy nyüzsgésben nem figyelt, hogy hova dobta le. Srácok hol a kabátom? Kérdezte, de nem is figyeltek rá. A többiek közül csak egyik ismeretlen nézett fel.. héé ne siess már, neked is jut, jó móka hidd el... de a fiúnak hányingere volt a gondolattól is, hogy tűt szúrjon magába, szintetikus anyagot fecskendezve a vérébe... Aztán hirtelen egy mondat hangzott el a zavaros gondolatai közt... tisztán és érthetően... szerintem te kokózol... újra érezte azt, hogy az apja lebecsüli. Azt képzeli róla, hogy drogozik, hiába minden, az apja nem bízik benne. Sőt azt is mondta neki, hogy szégyelli a testékszerek miatt... Az az ember szégyelli és lebecsüli, aki minden percben tanácsokkal látta el, amikor együtt dolgoztak kint az udvaron. Amikor éjjeleket beszélgettek át mindenféle filozófiai témákról. Akinek köszönhette a jellemének nagy részét, valamint hogy tudta másképp látni a világot... az az ember egy hibának látja a fiát?

Ekkor az épp megtalált kabátját ledobta, és beült a többi közé. Felhúzta a pulóvere ujját. Nézte a többieket, hogyan szorítják el az ereiket. Egy másik srác éppen a tűkbe mérte ki az adagokat. Látszott rajta, hogy úgy teszi mindezt, mint akinek az élete függ tőle. Valóban, egy mililiter eltérés és az életükbe is kerülhet. A fiúnak fele adagot mértek ki, nem értette, hogy miért. Nem is kérdezősködött. Hagyta, hogy elszorítsák az erét. Kinyújtotta a karját. Üveges tekintettel bámulta ahogy a tű hegye először csak benyomja a bőrét, egy kis árkot képezve. Majd hirtelen átszakítja az érfalat és befogadja a hideg fémet. Nem érzett semmit, csak a srác kezének remegését, miközben tolta be a fecskendő szárát.

A fiú másnap izzadtságában forogva felriadt... Sötét volt, nem tudta hol ébredt. Mint akit ébresztőóra riasztott fel, úgy kezdett kapkodni. Ledobta magáról a ruháit, és az alkarjára pillantott, de nem volt ott semmilyen tűszúrás. A saját szobájában és az ágyában találta magát.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-11-29 18:51:13
Igen nadix, a feléig valós történet, aztán meg csak próbálkoztam kitalálni ami jött... Igaz nem életszagú, álom volt a második fele, amit valójában nem álmodtam, de ez az első prózai alkotásaim közül való.

Mindenesetre NAGYON KÖSZÖNÖM az igazi és őszinte kritikát!
2007-11-13 21:00:21
Szomorú életképet villantottál fel a mai fiatalság nihiljéről. Én úgy hívom az ilyen fattyúkat,akik ilyesmivel szórakoznak,és ütik el az időt,hogy ők a pusztítás ördögei. Kissé túlírtad,da jó kis írás.
2007-11-03 10:49:29
Köszönöm Mária! Végre normális kritkát is kapok :) Amiből tudok építkezni. Tisztelettel: Csuri
2007-11-03 07:39:54
Szia!
Vegyes érzelmeim vannak. A témád jó, nagyon is. Teljesen életszagú. Az írás egy kicsit szürkére sikeredett nekem. Sok benne a felesleges mondat, vagy ha még is bővebben akarod bemutatni a környezetet, személyeket, kevés a szín. Egy kicsit leegyszerűsítve azt mondanám, vagy rövidebben, vagy több színnel. Szín alatt ne színekre gondolj egyértelműen.