Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Nagylábú Veréb
Alkotások száma: 39
Regisztrált: 2007-10-15
Belépett: 2011-10-14
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Haikuk (1)
-Egyéb prózai alkotások (10)
-Elbeszélések (1)
-Versek (27)
Feltöltve: 2007-11-03 01:39:16
Megtekintve: 646
Egy gyilkosság története
Úgy egy éve történt megváltozott az életem barátokkal elmentem egy koncertre. Lényegtelen volt az előadó, és hogy hol. Soha nem jártam ott azelőtt, és azóta sem sodort arra az élet. Sötét, cigarettafüsstől sűrű levegő árasztotta el az egész 'lyukat', nem volt nagy hely, és csak pincehelyiségnek mondható. Úgy háromszáz ember fért el. Furcsa emberek ültek a székeken a bárpultnál. Mindenki fekete ruhában volt, a nők is, a férfiak is. Mondhatjuk voltak ott fiatalok is, azonban ők még merészebben, túlvilágian öltöztek. Senkinek nem kaptam el a tekintetét, még véletlenül sem. Senki nem nézett rám úgy, hogy én azt láthassam. De éreztem mindenki engem figyel.

Ahogy ez szokott lenni, jó pár sört legurítottunk, meg tequilát. Majd kezdődött a koncert, ami számomra egy elég könnyed rock and roll zene volt. Nem értettem miért kell úgy kiöltözni, és miért más hangulat árad az emberek egy részéből. A koncert elején még a barátokkal álltam a tömegben, majd hirtelen megszólított valaki.

- Szia, van tüzed? - Hát melléfogtál, nem dohányzom, de nézd körülöttem mennyien füstölnek. Ezzel a mondatommal válaszoltam is a leányzónak, és éreztettem vele, hogy értem a dolgokat. Vállig érő fekete haja félig takarta az arcát. Mely szinte hófehéren világított a sötétben. Vékony alkatú, talán túlságosan is. Természetesen feketében, de gyönyörű ruhában tündökölt. Szürke ajkai lehettek, ahogy a fények becsaptak. És feketén csillogtak szemei.

Megkapta mástól a tüzét, de ottmaradt mellettem. Tudtam, hogy miért, de volt valami ismeretlen a lányban, valami nem szokásos. Pár perc múlva mégis megszólítottam, és meghívtam egy italra. Ő már ismert volt a helyen, előttem ment és törte az utat. Úgy törte az utat, mint Mózes választotta el a tengert, úgy szabadítva fel az ösvényt a bárpulthoz. Ránéztek az emberek, mintha megérezték volna, hogy jön és arrébb álltak, szó nélkül. Találtunk egy eldugott helyet, egy félreeső helyiségben. Elkezdtünk beszélgetni. Azt hittem majd, hogyha beszélgetünk, eltűnik az a köd körülötte, amit látok, de egyre titokzatosabb lett. A beszéde is annyira nyugodt volt, mégis érdekfeszítő. Mintha szugerált volna a szájával. Néha a szemembe nézett, és akkor vesztem el a világból. Akkor lett végem, megszűntem létezni abban a voltomban, csak még nem tudtam róla. Mosolygott, de mindig lehajtotta a fejét akkor, de én láttam. Mikor felemelte, az arcáról letörölte. Mintha kiváltság lett volna látni az ő mosolyát, így méginkább akartam.

Közel hajoltam hozzá, éreztem, ahogy csalogat az ajka. Nem csaltak a fények...nem voltak pirosak, se rózsasínek. Szürkék voltak, mégis ott csillogott rajtuk a vágy. Megcsókoltam, az ajkunk egymáshoz ragadt egy pillanatra. Hidegnek éreztem, de mégis fűtött valami, valami megfoghatatlan. Kérte hogy ne tegyem, de én újra megcsókoltam. Éreztem hogy akarja, de valami miatt ellenkezik, mégis olyan szenvedéllyel ízlelte az ajkaim... ízlelte egyre jobban. Érezte egyre vadabbul, és már nem volt elég neki a csók, elkezdte harapdálni az ajkaim, a számat, a nyelvemet. Addig míg vérezni nem kezdett, de én vak indulattal hagytam, és élveztem. Ellökött magától, a pillanatokra kipirosodott ajkait megnyalta, és közölte, hogy nem szabad megcsókoljam többet. De akkor már késő volt. Mint amikor a hideg tű halad a testemben, húsom átszúrásakor, úgy haladt bennem egy fagyos érzés, az ereimben. A számtól indult, szép lassan felhúzódott a fejemig majd le a nyakamon... libabőrös lettem, és bevallom pár kénytelen izomrángás is megmozgatta testemet. Amikor a mellkasomhoz ért az érzés, lökésszerűen szétáradt a testemben, majd elhalt az egész... Hajnal 4-ig beszélgettünk, úgy, mintha már egymáshoz tartoznánk. De éreztem, hogy hamis ez az érzés. Még korom sötét volt, amikor elindultunk a szórakozóhelyről. Elkísértem egy buszmegállóig, és felszállt. Azóta is belül érzem őt magamban, nem csak mikor eszembejut. Csak elhalványulva. Én is hazaindultam, felszálltam a buszomra és otthon lefeküdtem. Nem tudtam, de új életem lett.

Aznap délután ébredtem, egy elég rémes álomból, tele vérrel, halállal, fájdalommal. Rémes álom... már akinek az. Meg is lepődtem, hogy nem találtam annak. Sőt feldobódtam tőle. És még jobb kedvem lett a tudattól, hogy egy ilyen kivételes álom jókedvre derít... egy láncreakció... Teltek a hetek, hónapok. És az álmok víziókká váltak. Mai napig látom őket, de már tudom miért vannak, és miért láthatom őket. Szép lassan, de biztosan átvette a hangulatvilágom, egy eddig ismeretlen állapot. Amit senki soha nem fog megérteni. Idővel a reggeleket úgy kezdtem, hogy vagy napfelkelte előtt menjek el otthonról, vagy már utána jóval, de úgy öltöztem, hogy a fénytől takarjon. Felszakadozott a bőröm, ahol érte. Égett a szemem, szárította. A Nap innentől kezdve mindig csak vicsorgott rám. Kerültem is ahogy csak tudtam. Nem rémített meg ez a dolog, sőt halál természetességgel fogadtam minden változást. Ahogy szárított a Nap, úgy lett onthatatlan szomjúságom. És eddig nem ismert fokozatú ingert éreztem a nő nyak látványa iránt. Kívántam a fiatal női nyak illatát, melegségét. Szinte láttam ahogy a vér folyik benne.

Sok változás történt még velem. Sőt olyanok is történnek, amiket én nem veszem észre. Állítólag olyan könnyed a mozgásom, mintha csak színlelném, hogy a gravitáció fogja lennék. Tény, hogy nem esik nehezemre semmi. Jól érzem magam a bőrömben, ennek ellenére mindenki azt mondja, hogy hullafehér vagyok, biztos a napozás hiányától. Amikor rájöttem, hogy mire szomjazom igazából, tiszta lett minden.

Kinyitottam az álkapcsom ahogy csak tudtam, és éreztem egy új érzést, miközben arra gondoltam, hogy egy nyakat harapok. Hallottam ahogy repeszti az innyemet... négy szemfog bújt ki mégjobban a koponyámból. Nem volt visszaút. Tudtam mident. Megértettem mindent. Világos lett a létem mivolta, és az emberek mivolta is.

Szeretem az éjszakát, sűrűn megesett, hogy fent a városban töltöttem, és jöttem haza még az első busszal. Koncerteken buliztam és szórakoztam. Furcsa módon nem találkoztam hozzám hasonló emberekkel azóta. Egyszer meghívtam egy elbűvölő fiatal lányt egy italra. Itta a szavaimat, bár látszott a szemein, hogy borzong tőlem. De ahogy erősödött a szemkontaktus úgy ez a borzongás átszellemült nála egy kélyes borzongássá. Elhívtam a dunapartra, sétáltunk, pislákolt a hold, ahogy az ágak hol eltakarták, hol előbújtatták. Sehol nem volt senki, megálltunk egymás előtt, rámnézett azzal a semmit nem értő és tudó - de mégis vágyakozó - szemeivel. Közel hajoltam hozzá, ő megadta magát karjaimnak. Megcsókoltam majd gyengéden a nyakát.... Felvillantak az álmaim képei. Ösztönök szólaltak meg bennem, idegen állat ösztönei. Állkapcsom akartalanul, de hagyva, nyitottam és haraptam a húst. Éreztem, ahogy a forró teste melegít a fogaim. És én öntudatlan állapotban rántok a fejemen, és azzal együtt szakítom el az ereit...


Sokan állítják, hogy az emberi akaraterő, a hit, a szellemünk befolyásolni tudják a testünket. Fizikai változásokat képesek előidézni. Vagy akár a fizikai törvényeket képesek felrúgni. Egyes embereknek képességük van. A képzeletükkel akaratlanul játszva önmagukkal, szellemi és fizikai létükkel...

Alsónémedi. November 3.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-03-09 00:50:54
Köszi :) Gyenge próbálkozás volt ez a firka, de a gyilkosságon kívül igaz a történet :)