Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Sámán
Alkotások száma: 10
Regisztrált: 2007-11-12
Belépett: 2008-04-25
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (3)
-Versek (6)
Műfordítások
-Versek (1)
Feltöltve: 2007-11-21 12:09:24
Megtekintve: 464
Furcsa kirándulás
...dolgát végezve kezét elemelte addigi megszokott helyéről. Valami furcsa, új érzés kerítette hatalmába. Ahogy kezei visszatértek a vállához és csüngtek lefelé, valami beléhasított. Egy érdekes hang. Körülnézett, hisz minden ezt tette. Minden és mindenki figyelte egymásnak még a lélegzetét is. A tárgyak is valahogy nem is olyan állandóak és elmozdíthatatlanul nehezek voltak. Minden rezgett. Megmagyarázhatatlanul más volt a környezet reakciója. Ami eddig olyan nagy és átláthatatlan volt, hirtelen elvesztette jelentőségét. Az apró részletek kerültek előtérbe. A szavak is elmaradoztak, új furcsa jelentést nyertek. Mindenegyes hang addig nem ismert távolságból úszott, közeledett felé. Rátekintett a társára és ő is leeresztette a kezét, hagyta erőtlenül lógni teste mellett. A remegés átivódott mindenbe. De ez nem olyan félelmetes, pánikot keltő remegés volt mint az elsőnek tűnt. Jókedvet árasztott mindenfelé. Hangos nevetésben törtek ki mind a ketten. A nevetésük betöltötte az addig élettelen rideg testüket. A tudásszomjelborította elméjüket. A szavak, nevek, tárgyak a köd homályába vesztek, helyettük kitöltött mindent a sűrű, szilárd, folyós remegés. Szinte kézzel fogható volt az egész. A hétköznapi dolgok eltávolodtak, már csak egy nagyon távoli helyről világítottak át a rezgő tömény masszán keresztül. Újra egymásra néztek, kezük lendületet kapva a levegőbe emelkedett. Belemarkoltak a masszába és leszakítva belőle egy darabot elkezdték formálni. Könnyen és jól formálható anyag volt. Úgy alakult át bármivé, ahogy csak fantáziájuk engedte. De akkor már nem is volt fontos a massza, így hát eldobták a valóság távolsága felé. Így talán megismeri más is rajtuk kívül a remegés érzésétől átitatott tárgyak lelkét. De a valóságot megközelíthetetlenül eltorlaszolták az egy pontban hirtelen összegyűlt érzések. El is takarták az addigi lyukat, amin át látszódtak még az élet nyomai. Valahogy mindent magukbaszívtak. Egymást magukbaolvasztva teljesedtek ki a remegés hullámait elnyelve. Rajtuk kívül már nem is tartózkodott senki és semmi a masszában. A felesleges dolgokat a massza kivetette magából. így üresen, érzéseik által uralva próbáltak kitörni. Kitörni a megszokottság börtönéből, de belevesztek a küzdelembe. Kifáradtan erőtlenül kúsztak a szivacsos anyagban, ami egyre szilárdult körülöttük. Mikor már azt hitték, meglelik a kijáratot mindig rá kellett eszmélniük, egész addig téves úton haladtak. A massza már teljesen megszilárdulva lebegett a rezgő tárgyak között. Beleivódott a környezetbe, mintha mindigis ott lett volna. A dolgok egyre csak duzzadtak, nőttek körben. A mármár jelentéktelenül apróra zsugorodó massza eltűnni látszott. A szavak, színek, tárgyak eredeti fényükben tündököltek. Ebben a pillanatban ők is meglelték az utat. Egy ajtó állt előttük. A keze hirtelen a kilincs felé lendült. Lenyomta és az ajtó kitárult. Mozdulatlan gyönyörűséggel állapította meg, hogy minden állandó és valódi. Balra az ablakon át a nap sugarai melegítették arcát. A melegség az egész szobát elárasztotta. Előtte a falon egy régi kép lógott magányosan. Hirtelen szavak törtek ki torkából. A meglepettség és az öröm szavai, de nem tudott mit mondani annyira jól esett a nap melege testének. Madarak csipogása hallatszott a szélesre tárt ablakokon keresztül.
Lefeküdt a sarokban magányosan meghúzódó ágyon és boldog mély álomba szenderült...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!