Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Flamma
Alkotások száma: 183
Regisztrált: 2007-12-03
Belépett: 2008-01-26
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (12)
-Haikuk (4)
-Egyéb prózai alkotások (9)
-Gyermekrovat (Versek) (22)
-Versek (28)
Film / Zene
-Filmkritikák (1)
Képgaléria
-Festmények (11)
-Rajzok (1)
-Makró képek (4)
-Fotók (10)
Műfordítások
-Dalszövegek (4)
Térbeli alkotások
-Dombormű (1)
Feltöltve: 2007-02-16 15:52:25
Megtekintve: 637
Az első lépés
- Nincs kiút, nincs kiút... De valahol mégis lennie kell. Muszáj. - Szeme tágra nyílt, rémült tekintete mindenhol a menekülési lehetőséget kutatta. Egyre jobban kapálózott és egyre mélyebbre süllyedt. Felkészült a végre. Szemét lehunyta, s azt mondta- A sötétség mélyén is lakik fény? Ha nem, mindörökre elnyel a mély. - Ellazult magát a sorsa bízva. Elfogadta, belátva, hogy semmit se tehet.
A mellkasán egyre erősödő nyomás enyhülni kezdett, a fojtogató érzéssel együtt. Abbahagyta a kapálózást. Mostmár csak várt. Várta a véget. Már minden mindegy volt számára. Körbenézett. A színtelen tájon halovány színek kezdtek felderengeni. A mocsár engedni kezdte. Teste egy része szabaddá lett. De még mindig nem kapálózott. Nem akart újra lesüllyedni. Nem akart elveszni, nem akart küzdeni. Csak várta, mi lesz. Már nem érzékelte az idő múlását. Mintha megállt volna. Minden ugyanolyan mozdulatlan volt, akárcsak ő.
De ahogy felemelte tekintetét, észrevette, hogy a Nap már lement, a Hold is magasan jár és hamarosan elérkezik a hajnal. Így teltek a napok. Ő még mindig nem mozdult. Könnyes szemekkel figyelt. Elérkezett az újhold, majd a telihold. S mikor meglátta a lemenő Nap fényében a felkelő Holdat, mely egészen hatalmasnak és kereken ragyogónak tűnt azon az éjen, valami megmozdult benne... Jobban figyelt. Kezdett feléledni érdeklődése. Meglátta milyen gyönyörű az ég, hogy nem is üres a világ. Látta a fák hatalmas lombkoronáját és táncát a szélben. Hallgatta az éledező természetet. Minden nap többet vett észre. Egy idő után az emberek sóhajait is meghallotta. Minden pillanatban sóhajtott valaki. Minden pillanatban feladta valaki... s minden pillanatban talpra állt valaki. Elgondolkodott, ő mit tesz. Ő nem is dönt. Csak vár. Vár, hogy helyette döntsenek, s ezért megrekedt.
Felnézett az égre, s látta a felhőket hasító madarakat. Megértette, hogy az is döntés, ha nem dönt és minden döntés befolyásolja a dolgok menetét. Sóhajtott egy nagyot és úgy döntött, elég volt. Behunyta szemét, felemelte karját, megragadta ruhája nyakát és minden erejét összpontosítva elkezdte kihúzni magát. Oly rég volt ott mozdulatlan, hogy félig már megkövült, tagjait nehezen mozdította és az őt elnyelő mélységbe kötött. De elhatározta, hogy most kitör. Felnézett. Minden erejét összpontosította. Kérte az eget, a természetet, hogy adjon neki erőt. Bensője legmélyéről egy hatalmas ordítás tört elő és vele együtt ő is kitört. Teljesen kimerült az erőfeszítéstől. De szabad volt. Újra az úton járt. Döntött. Úgy döntött folytatja a harcot. Ezzel megtéve az első lépést a hosszú úton...
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!