Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Flamma
Alkotások száma: 183
Regisztrált: 2007-12-03
Belépett: 2008-01-26
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (12)
-Haikuk (4)
-Egyéb prózai alkotások (9)
-Gyermekrovat (Versek) (22)
-Versek (28)
Film / Zene
-Filmkritikák (1)
Képgaléria
-Festmények (11)
-Rajzok (1)
-Makró képek (4)
-Fotók (10)
Műfordítások
-Dalszövegek (4)
Térbeli alkotások
-Dombormű (1)
Feltöltve: 2006-05-17 15:41:08
Megtekintve: 524
A Sátán egy napja a Földön
Ez a nap is épp olyannak indult, mint a többi. Az éj lámpásai már csak homályosan voltak láthatóak, mert a nap első sugarai már észrevehetőek voltak az égbolton, midőn eljött, hogy elfoglalja az őt megillető helyet az égen, ahogy minden nap. Ahogy az aranyló sugarak megvilágították a még alvó tájat, a nap maga vörösen izzott. Az égen egyre hatalmasabb felhők gyülekeztek, melyek sötétségükkel meggátolták a fény útját, így a hajnalhasadást is.
A föld meg-megremegett, s mélyéből moraj hallatszott. A földet körülvevő üvegbúrán villámok cikáztak, hatalmas mennydörgések kíséretében. Hat óra volt. Hirtelen egyetlen pillanatra kettéhasadt a föld és egy titokzatos lényt vetett ki magából, majd bezárult.
Alakját elfedte a viharos ég okozta sötétség. Merre lépett, elhervadt minden virág.
Szemében különös tűz égett, alakja rejtélyes volt, s titokzatosságánál fogva az ember számára mindennél vonzóbb. Fekete öltözéke és hosszú kabátja révén maga volt a sötétség angyala. Ahogy a kabátját fújta az egyre erősödő szél, olyan volt, mintha gyönyörű, hatalmas ében szárnyai lennének, s járása oly könnyed volt, mintha repülne. Aki látta, biztosan angyalnak vélte. Volt valami különös benne. Sugárzott belőle valami, mely ősi, ugyanakkor az ember számára is ismerős és vonzó. Leírhatatlan vágyat ébresztett másokban puszta jelenlétével.
Azon a napon bejárta a világot. Számára máshogy telt az idő, mint az emberek számára. Valaha ő is olyan volt, mint ők. Szeretett, reménykedett, hitt és szenvedett. De most egészen más. Ahogy haladt a városokban, hirtelen megakadt a szeme valakin. Belenézett a szemébe és azonnal elveszett benne. Felébredt benne valami, amit elveszettnek vélt. Újra felébredt benne a remény. Hinni kezdte, hogy a Föld más, mint amilyennek gondolta. Amint meglátta azt a tengerszínű szempárt, azonnal követni kezdte birtokosukat. Mindig érdekelték a szemek, mert azok megmutatták a lelket. Belenézve a szemekbe tudta, hogy nemes, erős és tiszta lélekkel bír, kihez tartoznak. Ez volt az első alkalom azóta, hogy a Földre ért, hogy valami felkeltette az érdeklődését. Meg akarta ismerni ezt a tisztának tűnő lelket. Mindig úgy gondolta, hogy a Föld az övé és az emberek pusztulásra méltók, mert a világ maga a fertő, s ezért nem is tartanak a pokoltól, mert a mocsokban mártóznak, hemperegnek az egyének.
De most először, azt érezte, van kivétel. Azt hitte, hogy most megtalálta, akit mindig kutatott, aki bizonyította volna, hogy még létezik tiszta és romlatlan lélek. Évezredek óta keresete, többször megtalálni vélte, de kiderült, hogy a tisztaság egy olyan köpeny volt, melyet közelében levetettek a leányok. Már nem is keresett rá bizonyítékot, csak a szokásos százévenkénti szemléjére jött, s ekkor megpillantotta Őt.
A lány érezte, hogy követik, de szikrányi félelem se volt benne, hisz tiszta lelke sugárzóan körülvette lényét és tudta, hogy nincs félnivalója.
A sötét angyal elébe került, s megállította. Egy darabig csak álltak egymással szemben, majd a sötétség teremtménye megtörte a csendet, s azt mondta-, Jöjj velem!
A leány meg sem mozdult, csak meredten figyelte. Kutatta a sötét alak tekintetét. Látta a benne rejlő, s mélyről fakadó fájdalmat, kiábrándultságot, kínokból fakadó erőt. Tudta, hogy hatalmas és rémséges, mégsem tartott tőle. Elindult, s egyetlen szó nélkül követte. Egy hegyre vezette őt az angyal, majd egy kis patak mellett letelepedtek. Egy darabig csak egymás tekintetét fürkészték, majd a vizet. Mindketten látták a másik szemében a fájdalmat, de úgy tettek, mintha semmit se vennének észre. Végül a lány törte meg a csendet.
-Tudom, hogy ki vagy, s miért jöttél, de nem félek Tőled.
-Nem is lenne okod rá. Tudod, hogy sosem bántanálak.
-Igen, tudom. Ahogy azt is, hogy én vagyok utolsó reménységed, és tőlem vársz nyugalmat, bennem van minden bizodalmad.
-Miért vagy ebben olyan biztos?
-Talán tévednék? Nem hiszem. Már feladtál mindent, lemondtál róla, hogy létezik jó, s hogy van más is a világodon kívül. Titkon kerested a fényt, hisz valaha a fény angyala voltál és mindez nem veszett el benned, csak mélyre süllyedt a sok csalódástól.
Bennem megláttad a fényt, így feléledt benned a remény, hogy eljön egy jobb világ, s
szavad megértik, mert egy tiszta lény képviseli gondolataid. Megértelek és segítelek.
-Látom, hogy nem tévedtem. Különleges vagy és minden maradék bizodalmam beléd fektetem. Te vagy az utolsó reménysugár számomra.
-Tudom és remélem, nem okozom csalódást. Bízz bennem és támaszkodj rám. Te már sokat harcoltál, elárultattál, mindenki másnak lát, a legfőbb gonosznak tartanak, pedig nem vagy több mint egy megtört lélek, kiből egy sötét árny lett. Nagyot mertél gondolni, Istennel szembeszegülni. Bűnhődsz, mert hittél valamiben és kiálltál mellette, s most tartanak Tőled a korlátoltak, s az ostobák követnek, kik félreértették gondolataid, és kegyetlenkedéseikért Téged okolnak, Rád hivatkoznak. Te csak előrébb akartad vinni a világot, nem pedig rosszat tenni. Hittél a jóban, de láttad, hogy ez csak illúzió és álom, mely a világ előrehaladtával fölösleges teherré vált és a csalárdság lett az úr, s követendő példa. Kik próbálnak becsületesen élni, elbuknak, nyomorognak, a világ megveti őket, s életük szenvedéssel és megaláztatásokkal teli. Én még nem hódoltam be, tartom magam, de még fiatal vagyok, s az élet megtörhet. Én is olyanná válhatok, mint ők s elsüllyedhetek a fertő mocsarában.
-Te más vagy. Nem lesz az a sorsod, mint nekik. Valaha én is olyan voltam, mint Te. Telve szép reményekkel, s szenvedéssel. Hittem egy jobb világ eljövetelében, s a mennyekben jártam gyermeki naívságomban. De szerettem, s a szerelemben megtörtem. Azt hittem nincs nála tisztább és kiderült, hogy semmivel sem jobb, mint más. És most, megpillantottalak Téged és úgy érzem, tisztább vagy, mint bárki.
-Lassan kevesek lesznek könnyeim, hogy megtisztítsák lelkem a világ szennyétől. Valaha én is a mennyben éltem, gyermeki ártatlanságban, reményekkel és hittel telve, azt gondolva, hogy nincs lehetetlen, és ha akarom, bármit elérhetek. Most a pokolban járok, mert látom a körülöttem levő világot. A sok csalárdságot, árulást, romlást és pusztítást. Az emberek sorra eltapossák egymást, mérges fogaikkal megölve barátaikat. A pénzért, s hatalomért bármire képesek. Csak a cél lebeg előttük, nincs számukra ellenség vagy családtag, csupán a bármi áron való érvényesülés iránti vágy. Kivet magából a társadalom, mert érzik nincs köztük maradásom. Míg olyanná nem válok, mint ők és nem taposok el mindenkit magam előtt, addig nem fogadnak el.
-Mindezt látom, de azt is, hogy tartod magad.
-Még igen. De ki tudja meddig? E földi pokol az, ahol élnem kell. Sokan tartanak a pokoltól és élvezik a földi létet, s észre se veszik, hogy már most a pokolban élnek.
-Jól látod. Valójában ez az én világom, de a mély nyugalmasabb, s felfordul a gyomrom látva, hogy mindez az enyém. Én nem egy ilyen világról álmodtam. Talán tényleg hibát követtem el, mikor az embereknek tudást adtam. Nem voltak készek rá. Talán sose lesznek. Mindent, mit elsajátítottak, pusztulásra használnak. S végig kell néznem, amint ajándékommal elpusztítják a világot és egymást. Ha nem jön el egy lényegi változás, elpusztul ez a világ, s minden kezdődik az elején. Nem lesz többé ember, hogy újra tönkretehesse a világot. S ha Isten mégis újra engedi élni, tudást többé sose kap, mert csak romlásba vinné.
-Mit tehetnék én egyedül?
-Egy emberen is sok múlik. Ha Te jót teszel önzetlenül, s mások is követik példád, elindul egy folyamat, s a világ is jobbá válik. Minél több ember cselekszik hasonlóan és segíti társát, annál szebb lesz a világ, s talán egy napon újra eljön a Kánaán, mely magába foglalja a világot és többé senki se nyomorog. Te csak egy kis mag leszel, mely elindítja a folyamatot, s végül egy gyönyörűséges fává nő, mely az ég felé tör és lombjával árnyékot ad, gyümölcseivel táplál, ágaival menedéket és otthont ad. Vállalod hát e feladatot?
-Boldogan, de nem tudom képes leszek-e rá. Nem figyelnek szavamra, nem értik, mit mondok, így hogyan adhatok? A földre hull minden, mit elhintek és elenyészik, mert nincs, ki felvenné és megértené.
-Ne mondj le róla. Nekem csak Te vagy már. Ha benned csalódom, semmim se marad, csak reményvesztettség és keserűség.
-Túl nagy teher ez nekem. Nem tudom végrehajtani feladatom.
-Akkor mindkettőnknek vége lesz, mert ugyanazt akarjuk, s bukásoddal mindkettőnket magaddal rántod.
-Tudod, hogy egész életemben ezen dolgoztam, minden erőmmel azonnal voltam, hogy megőrizzem fényem és másokkal megosszam, hogy ők is ragyogjanak, míg végül az egész világ fényárban nem úszik, s el nem oszlik a sötétség. De sikertelenül jártam. Minden reményem elvesztettem hitemmel együtt mind szertefoszlott.
-Akkor tévedtem. Éreztem, hogy végül pontos másom is elbukik, akár csak én.
Mindkettőjük szeméből könnyek csorogtak, úgy érezték, lelkük kettéhasad, s az egész ég besötétült. Hirtelen minden felől felhők gyűltek össze, eltakarva a napot, sötétségbe borítva a világot. Minden sötét volt, s kihalt. Mintha megállt volna az élet. Senki se mozdult. Egy pillanatra mozdulatlanná vált a mindenség, s olyan volt, mintha ők ketten lennének csak a világban.
Amint előtört belőlük a fájdalom, s zokogni kezdtek, a Föld minden részén ömleni kezdett az eső, s az emberek azt hitték, rájuk szakad az ég. Azt hitték itt a világ vége. Dörgött az ég, süvített a szél, de sehol nem cikázott egy villám se, nehogy bármi fény legyen. Az emberek szívét félelem töltötte el, s reszkettek. Lepergett előttük az életük, rájöttek, hogy mit tettek, hogyan éltek és mennyi rosszat elkövettek. Amint a két megtört angyal lelke meghalt, s üresen álltak némán egymással szemben, a felhők szertefoszlottak.
Csend honolt. Megrázta a világot szívszakadásuk, s megérezte az emberiség, hogy milyen, amikor meghal a reménység. Minden melankolikus volt. Az egész táj részvéttelenül figyelte az eseményeket, az emberek mozdulatlanul bámultak maguk elé, s gondolták át, hogy mi történt. A két test csak mereven állt, élettelenül, minden részvét nélkül, mint két kőszobor. Többé egyikük sem mozdult, hisz csak két üres kővé vált szobor voltak.
Az emberek lassan magukhoz tértek és folytatták mindennapjaikat, mintha sose zajlott volna le az a nap. Sosem beszéltek róla, emlékét kitörölték, majd eltűnt, mintha sose lett volna. A pusztítás tovább folytatódott, a gyűlölség tüze tovább lángolt, s minden olyan volt, mint azelőtt. Ahogy teltek az évek, mindenki elfeledte e napot.
Teltek a napok, hetek, hónapok, s évek, de nem történt változás. Egy napon, mikor évszázadok elteltek már a sötét angyal látogatása óta, valami történt. A tiszta égen, verőfényes napsütésben egy villám cikázott át az égen az erdő felé mutatva, ahol a kővé dermedt két test állt. Senkinek sem tűnt fel. Senkinek, kivéve egy gyermeket, ki az erdő szélén játszott. Mások észre sem vették e különös jelenséget vagy nem tulajdonítottak neki jelentőséget és robotoltak, tapostak tovább. De az a csöppnyi gyermek észrevette és elindult arra, amerre a villanást látta.
Ahogy haladt, vihar támadt. Ismét sötétségbe borult minden, akár azon az elfeledett napon. De ő tovább ment. Hitte, hogy fontos, hogy arra haladjon. Odaért a szobrok elé. Látta, amint mások elsétálnak előttük, s tudomást sem vesznek róluk. Amint látta, hogy menekülnek az emberek a vihar elől, mert féltik drága ruhájukat, melyekért mindent feláldoztak, hogy általuk a társadalomba kellőképpen beolvadhassanak.
Most már csak hárman voltak. A két szobor és Ő. Szép lassan közeledett feléjük. Egyre feljebb emelte fejét, s megpillantotta arcukat. Mindkét orca mérhetetlen fájdalmat tükrözött. Tekintetük üres volt, arcukon lecsorduló könnyek voltak megkövülve. A gyermek a szobrokat szemlélve átérezte fájdalmukat. Amint szemlélte őket, szíve úgy telt meg fájdalommal, mert átérezte, amit akkor a két lélek. Szemeiben könnyek csillantak meg, s mint kristályfolyam indultak le szeméből és öntözték a földet. Egyre erősebb lett könnyei árja, s a kihalt, gyér föld zöldülni kezdett és virágok kezdtek előbújni. A gyermekből előtört a zokogás, a szoborrá dermedt két angyal nyakába borult, pici karjaival átölelve őket, s szemének gyémántjait rájuk hullatta.
Lágy szellő kezdett fújni, s a mélységes sötétségben egyetlen apró sugár tűnt fel. Mindenki a fény forrását kereste, mely egyre erősödött. A szobrok elporladtak és semmivé váltak, majd helyükön ott állt két ragyogó angyal, s szemeikből könnycseppek peregtek. Egy teljesen tiszta és ártatlan, hittel, reményekkel és álmokkal teli gyermek könnyei voltak, mik életre keltették a meghalt lelkeket, velük a reménységet.
A Földön szertefoszlottak a felhők és minden fényárban úszott. A két lélek lassan emelkedni kezdet, s megnyugvással eltűntek a messzeségben, mert tudták, hogy amíg e gyermek él, van remény, mert ő képes lesz jobbá tenni a világot. Tudták, hogy ez az apró sugár képes lesz arra, mire ők nem voltak, mert a tiszta és nyílt szívvel született lény benső fényével eloszlatja a sötétséget, feltámasztja a szíveket és melegséggel borítja be a Földet. Sugárzó szeretete a jégszíveket is felolvasztja és a világot Paradicsommá változtatja. Ő az, ki miatt nem kell aggódniuk, mert megváltja a világot.
Azzal eltűntek, s semmivé váltak szívükben megnyugvással, hogy nem éltek hiába, mert a jövő annak a kezében, ki csodákra képes, mert mindennél több szeretet tud adni és ki közelébe kerül, megjavul és többé nem tesz rosszat.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2007-03-28 14:39:16
Köszönöm szépen! Igyekszem ezen az úton haladni.
2006-08-09 23:49:43
Oké! :)
2006-08-09 16:52:40
Örülök,hogy egyetértünk. :-)
2006-08-09 08:31:13
Jó, hogy ide küldtél. Érdekes tartalmilag. És tényleg igazad van az optimizmussal kapcsolatban.
2006-05-27 11:31:58
Majd még csiszolok rajta. :) Örülök,hogy legalább ez nem sablonos számodra. :) Lehet,hogy helyenként szájbarágós,de a célom az,hogy minél többen megértsék és még így is jó pár emberről tudok,aki értelmes,de mégsem érti teljesen.
2006-05-27 11:27:01
Tetszett benn nagyon a Sátán ábrázolása,mondhatni megreformáltad a ezt a fantázialényt:-)Szerintem kicsit túl szájbarágós néhány helyen,kicsit sejtelmesebb lehetne.Ezt leszámítva tetszett a történet!:-)
2006-05-24 18:28:35
Nagyon szépen köszönöm! :-) Igazán jól esett e kritikát olvasni.
2006-05-22 00:04:11
Köszönöm! :) Reméltem,hogy tetszeni fog. Megnézem az oldalt.
2006-05-21 21:16:29
Hmmm...Érdekes,ilyen formában még nem láttam a sátánt ábrázolni...Mindenképp kiemelkedő,nem egy újabb a többszáz közül.
Ja,és ha érdekel,mi is VALÓBAN a sátánizmus... www.scythe.hu
2006-05-18 20:01:51
Köszönöm!
2006-05-18 15:20:19
szép