Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Mera
Alkotások száma: 57
Regisztrált: 2004-01-13
Belépett: 2014-10-03
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Versek (2)
Film / Zene
-Zenekritikák (2)
Képgaléria
-Festmények (11)
-Rajzok (18)
Kreatív hobbi
-Otthonunk (7)
-Barkácsolás (1)
-Gyermekkézbe való (9)
Ismeretterjesztő
-Társadalomtudomány - Történelem (2)
Feltöltve: 2008-02-21 11:21:09
Megtekintve: 3435
A felvilágosodás eszméinek hatása a magyar iskoláztatás történetére 1868-ig

A felvilágosodás eszméinek hazai felbukkanása előtt a XVI -XVII. században a köznevelés egyházi érdekeket szolgált túlnyomórészt a reformáció és a restauráció jegyében; a század folyamán alapított gimnáziumok fő indítéka, hogy a katolikus vallás terjedjen ill. a kereszténység egységének visszaállítása.
A korabeli közoktatásról általánosságban a következők mondhatóak el: az oktatás anyagi és szellemi feltételei elégtelenek mind a katolikus mind a protestáns falusi iskolákban. Nincsen tankötelezettség, az iskolázás rendetlen, vannak helyek, ahol nincs 10-nél több tanuló, illetve a jobbágyszülők az év nagyobb részében mezei munkára fogják gyermekeiket, így azok szorgalmi ideje 4–5 hónap. Nincs tervszerűség a tanrendben. Tanítóképzés sincsen. A tanítók sokszor egy személyben a kántorok is, vagy a falu jegyzői: általában műveletlenek, és alkalmatlanok a tudásanyag közvetítésére. A városokban jobbak a körülmények: jól szervezett külön katolikus elemi iskolák voltak (Pozsony, Buda stb.), a görög nem egyesültek iskolái csekély számban voltak jelen, a zsidók pedig otthon tanították gyermekeiket. A tizenhetedik században a közép- és felsőoktatást majdnem egyedül a jezsuiták látták el. (1)
Egyre többen bírálták az akkori oktatás egyoldalúságát a kortársak közül: Pázmány és szintén neves kortársa, Káldi György, rámutattak a házi nevelés hiányaira és az iskolai nevelés feladataira vallási és erkölcsi vonatkozásban, más kortárs írók pedig az oktatói munkásság szempontjából bírálták a korabeli magyar iskolázást. Akik ismerték a nagy nyugati nemzetek művelődési törekvéseit személyesen, ráeszméltek a nemzet szellemi elmaradottságára, szerintük a magyar iskola már nem képes a kort megérteni, tudomást sem véve a körülötte zajló szellemi mozgalmakról, a tárgyi tudást elhanyagolva a legértékesebb művelődési javak ismeretét nem közvetíti. Az egész iskolai tanulmány Apáczai Csere János szerint szavak és nem dolgok körül forog, szárazon, lelketlenül, módszertelenül. A reáliák, első sorban a fizika és matematika, továbbá az igazi irodalmi oktatás, a történelem, hiányoznak az oktatásból. Egyáltalán nem gondoskodnak a technikai tudományok tanításáról. „Valóban nem igazságtalanul hirdetnek minket – mondja erős színezéssel – a halandók közt a legtudatlanabb és legműveletlenebb, buta és tompa, a gyermekkortól fogva állati tudatlanságra termett népnek…Nézd, szemléld, vizsgáld meg annyi nyomorúságodnak forrásait, melyek elárasztanak, hogy kedves zálogaid, a haza reményei a bölcsőtől fogva a tudatlanság feneketlen mélységeiben vannak elmerülve, és soha a világosságot, a maguk és a haza hasznát nem látják.” (2)
A XVII. század legjelentősebb alakjaként Pázmány Pétert említem, aki rengeteget tett a magyar közoktatás (és az erkölcsi ill. családi nevelés) ügyéért a maga korában. Mivel nem fő témája dolgozatomnak az ő munkássága, csak a legfontosabb eredményeket sorolom fel, amelyek neki tulajdoníthatók: 1624 – Pazmaneum, Bécs (az alsópapság képzésének korszerűsítéséért, később az innen kikerülő papok elöntötték a Királyi Magyarország területét), 1627 - angolkisasszonyok apácarendje Pozsonyban (leánynevelő intézet, saját korát meghaladva már a női oktatásra is gondolt), 1635 – nagyszombati jezsuita egyetem (két fakultásos egyetem, ahol papképzés és világiak felsőfokú képzése is folyt, és melynek jövőjéről még szó esik a későbbiekben). A középfokú katolikus oktatásért és a kisebbségek műveléséért és felemeléséért is sokat fáradozott, ez utóbbi szintén bizonyítja, hogy mennyire előrelátó volt (az utókorral ellentétben- saját vélemény).
A XVII. század az átmenet kora volt a nevelés és iskoláztatás történetében. A gyermekre már egyre inkább úgy tekintenek, mint egy önálló értékkel rendelkező egyénre, aki figyelmet, törődést igényel. Ennek fő okaként a gyermekgyógyászat fejlődését lehet említeni, melynek következtében csökken a gyermekhalandóság, ezzel együtt a szülők távolságtartása is gyermekük irányába. A szülők egyre inkább törődnek a gyermekeik jövőjének megalapozásával is, beleértve a lányokat is. Az életre való felkészítés egyre inkább iskolai keretek között folyik. Egyre fontosabb lesz a jó modor, a jólneveltség elsajátítása is a műveltség mellett. A magasabb műveltség tartalmai is kezdenek átformálódni: felmerül a hétköznapi praktikus ismeretek és a természettudományos iskolai oktatás iránti igény.
A középkori városok talajából szervesen fejlődő polgárság gondolkodásmódját ekkor már felekezeti hovatartozástól függetlenül sajátos új vonások jellemezték. Egyre inkább megerősödött az evilági boldogulás iránti igény. Fontos értékké vált az anyagi javak megbecsülése, s ezzel szoros összefüggésben a munka, a fáradhatatlan hivatásvégzés. Józan mértéktartás, becsületesség, kiszámíthatóság - ezek váltak a városi polgárság fontos értékeivé. Ezzel együtt megjelent a praktikus ismeretek igénye is, mely a természettudományos tárgyakkal együtt hosszadalmas folyamat eredményeként váltja fel az iskolákban rögzült „barokkos” műveltséget ill. annak eszményét.
A klasszikus polgári értékek számára vallási hátteret, ideológiai foglalatot teremtett a protestáns életideál, illetve az Angliából kiindulva egyre jobban terjedő puritanizmus. (3) (Hazai jeles képviselője Apáczai Csere János, aki hollandiai tanulmányai közepette ismerte meg ezt az irányzatot és vált elkötelezett hívévé, ezen belül is a presbiteriánus, mérsékelt irányzatnak.)
A filozófiai gondolkodás fejlődése a XVII-XVIII. században maga után vonta a ratio (ész) előtérbe kerülését és egy új embereszmény kialakulását, melynek értékrendje és életmódja, ezzel párhuzamosan a polgárosodás folyamata is szükségessé tette, hogy az oktatási intézményrendszer is fejlődjön.
Ez a fejlődés hármas ösvényen haladt. Egyrészt a Francis Bacon nevével fémjelzett tapasztalati-induktív eljárás terjedését eredményezte. Másrészt egyre inkább teret hódított René Descartes matematikai alapokon nyugvó, deduktív levezetéseket előnyben részesítő racionalizmusa. Ezt egészítette ki az a harmadik polgári eszmeáramlat, amely Blaise Pascal nyomán az érzelmek szerepére hívja fel a figyelmet. Pascal az érzelemre alapozott igazságot, a "szív érveit" állítja filozófiája középpontjába. (4)
1686. szeptember 2-án - száznegyvenöt éves török uralom után - Buda fölszabadult. Eme jelentős történelmi esemény egy új korszak kezdetét is jelzi, hiszen az ország területileg gyarapodott és az iskolarendszer is többlet teret nyert a fejlődés számára, amelynek zálogai ettől kezdve a nemesi réteg lett, hisz ők töltötték be azt a közvetítő szerepet, amely útján az új eszmeáramlatok eljutottak hazánkba. A köznemesség soraiból a kilencvenes évekre lassanként kiemelkedett egy műveltebb réteg. Ez kezdte befogadni az európai felvilágosodás fentebb említett eszméit, ugyanakkor támogatta a nemzeti nyelv és irodalom ügyét is. (A nagyobb rész a középkorból megmaradt mentalításhoz ragaszkodott, idegenkedve a változásokat sürgető új eszméktől – erre a mentalitásra támaszkodott Mária Terézia, mikor kompromisszumot kötött a magyar nemességgel.) Az egyházi értelmiségi (papi, tanári, tanítói) pálya még ebben a században is igen nagy vonzerőt jelentett a szerényebb városi, mezővárosi polgárok és a parasztság tehetséges gyermekei számára. Ezek a fiatal fiúk így - a különböző felekezetek közép- és felsőfokú iskoláit elvégezve - megbecsült egyházi értelmiségi állások birtokosaivá válhattak.
A városi polgárok tömegei ezzel szemben nem részesültek magasabb képzésben - nem is igényelték ezt. Számukra elegendőnek bizonyultak azok az anyanyelvű alapismeretek, amelyeket a városi kisiskolák, illetve a kollégiumtípusú iskolák kezdő osztályai nyújtottak.
A funkcionális olvasás-írás készsége sokáig nem volt szükséges a parasztság egésze számára - hiszen nem is állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű és elérhető árú könyv. A XVIII. század végén és a XIX. század elején válik valódi igénnyé az írás-olvasás tudása, melyet a falusi parasztság megváltozott életmódja és a mezőgazdasági árutermelés kiszélesedése hív életre illetve motivál. (5)
Az iskoláztatás történetében magyar vonatkozásban is fontos mérföldkő volt az a rendelet, amelyet Nagy Frigyes porosz király intézett nemeseihez: a falusi nép iskoláztatásának felkarolása. Ez példaértékű volt a többi felvilágosult abszolutista uralkodónak – Mária Terézia, II. József, Nagy Katalin- akik szeme előtt a hasznos állampolgár eszménye lebegett, felismerték, hogy a nevelés államérdek (Mária Terézia híres mondását idézve: politikum), egyben nagyon jó eszköze annak, hogy tudatosuljon az emberekben (alsóbb rétegekben), hogy a fennálló rend a létező legjobb számukra.
Ignaz Felbiger (a „sagani módszer”, azaz normamódszer – követendő minta – kidolgozója) Mária Terézia hívására Bécsbe telepedett át. Hamarosan kidolgozta az "Általános rendtartás a népiskolák számára" (1774) című szabályzatát, mely az ausztriai népoktatás újjászervezésének alapjává lett.
Mária Terézia - és fia II. József - a felvilágosult abszolutista kormányzati elveket érvényesítette a Habsburg-birodalom közoktatásának irányításában is. Ennek megfelelően a magyar közoktatást is igyekeztek egységes irányítás alá vonni. A Mária Terézia által 1777-ben jóváhagyott Ratio Educationis első ízben kísérelte meg egy olyan egységes oktatási-nevelési rendszer létrehozását, amely az állam, illetve az azt képviselő uralkodó felügyelete alatt áll. A korabeli állapotok konzerválására törekvő, a polgári haladást akadályozó előírásokat is tartalmaz: a magyar nyelv nem kapott helyet a közép- és felsőfokú oktatásban. A tanítás nyelve a latin volt (a népiskolákat kivéve, ahol természetesen a tanulók anyanyelvén folyt az oktatás, ill. kisgimnáziumi osztályokban segédnyelv, míg a latint jól meg nem tanulják). Az első Ratio továbbra is a nemesség érdekeit tartotta szem előtt: eszménye a hagyományos latinos-retorikus, "barokkos" műveltség volt. 1780-ban II. József került a trónra, aki a felvilágosult abszolutizmus szellemében egységes közoktatási rendszert kívánt meghonosítani az egész Habsburg-birodalomban. A német nyelvet minden iskolatípusban és minden fokon tanítani kellett, sőt németül kellett tanítani minden tantárgyat a magyarországi középiskolákban is. Tandíjat vezetett be a gimnáziumokban akadémiákon és az egyetemen. Ezzel is a társadalmi osztálytagozódás megszilárdulását kívánta elérni, minimálisra csökkentve az iskoláztatáson át történő felfelé áramlást, mobilitást. Szigorította a helyzetet az osztályzásról hozott rendelkezése. (6)
Az első komolyabb hazai pedagógiai tartalmú írások elsősorban a nagy külföldi gondolkodók – pl. John Locke és Rousseau – példáját követve a nemesi ifjak nevelésével foglalkozott. A Ratio Educationis megjelenését követő időszakban a szakmai közvélemény érdeklődése egyre inkább a népiskolai oktatás kérdései felé fordult.
II. József Edictum Tolerantiae (1781) c. rendelete lehetővé tette a protestánsok és görögkeletiek hivatalvállalását és széles rétegek előtt nyitotta meg a tanulás lehetőségét. 1785-től bárhol szabadon állíthattak protestánsiskolát. Az alsó és középfokú oktatás is megváltozott, ami az egyetem átalakítását is szükségessé tette. Pázmány nagyszombati egyeteme Pestre költözött, és az addigi három fakultás (filozófia, teológia, jog) kibővült egy orvosival, egyben érsekiből királyi egyetem lett. A polgárosodást előmozdító intézkedések a hallgatók összetételét is megváltoztatta: zsidó vallású doktor is szerzett oklevelet.
1782-ben II. József létrehozta a pesti Institutum Geometrico Hydrotechnicum mérnöki intézetet, ahol hidrológia munkálatokhoz értő jeles mérnökök sora tanult (pl.: Vedres István – Tisza-Völgy, Beszédes József – Sió csatorna, Huszár Mátyás – Kőrösök, Vásárhelyi Pál – Al-Duna és Tisza szabályozásával szerzett hírnevet). Ez az intézet véleményem szerint válasz volt a kor egy nagy problémájára, amelyet a mértéktelen erdőirtások okoztak, sok területet víz öntött el, domborzatrajzi okok miatt a jelenlegi országhatárok között. A magyarországi vízrendezés nemzetközi szakelismertségnek örvendett. Az erdőügy sajnálatosan továbbra is megoldatlan maradt, hiába hoztak 1791-ben törvényt az erdőpusztulás megakadályozásáról. Legközelebb 1879-ben rendelkeztek a magashegyvidéki erdőségek védelmében. Időközben azonban az oktatásban már erre a problémára is igyekeztek válaszolni neveléssel: 1807-ben a selmecbányai bányászati akadémián erdészeti tanszéket hoztak létre, mely utóbb önálló fakultássá lett. (7)
Összességében egy haladó képet kaphattunk az iskolarendszer fejlődéséről Mária Terézia és II. József uralkodása alatt, aminek sok pontjával ha nem is értünk egyet, de vitathatatlanul elindítottak egyfajta fejlődést. Amit viszont témám kapcsán nem hagyhatok szó nélkül, az a szerzetesrendek feloszlatása, amely a mérleg másik oldalán lefelé húzó erő. 134 férfi és 6 női rendházat záratott be II. József, köztük szemlélődő szerzetesek és betegápolók rendházait a „hasznosság” vélelmének hiányában. (Ebből a gazdátlan szerzetesi vagyonból hozta létre a Vallásalapot.)
Az 1790-ben trónra lépő II. Lipót uralkodása idején törvénybe iktatták a protestáns tanügyi autonómiát (1790/91). A protestánsok ezután - tanügyi autonómiájukra hivatkozva - elutasítottak minden állami kezdeményezést, ami az iskolarendszerük fejlesztésére vonatkozott, idesorolhatjuk az 1806-os II. Ratio Educationist is (I. Ferenc nevéhez fűződik), amely csak a katolikus iskolákra vonatkozik az előbbiek értelmében. Létrehozták a Művelődési Bizottságot egy új tanügyi reform, egy második Ratio Educationis kidolgozása céljából még II. József idejében. Egy szarvasi néptanító is eljuttatta véleményét a Művelődési Bizottsághoz, Tessedik Sámuel. Az életre, a falusi életre kell nevelni a gyermekeket - hangoztatta Tessedik, a kor kiemelkedő pedagógusegyénisége, valamint bírálta a tanítói hivatalt viselők nagy százalékának felkészületlenségét. A szarvasi intézet ("szorgalmatossági iskola"), a praktikus ismeretek gyakorlati elsajátítása sikert hozott számára, melynek elismeréseképp II. József 1787-ben kitüntetést adományozott neki. Sikerének oka, hogy a nevelés és szaktudás is jelen volt egy helyen, aminek ellenpéldájaként Pestalozzi Neuhof-i mintagazdaságát lehet felhozni. Szót érdemel, hogy Tessedik elsőként próbálkozott felnőttoktatással, illetve hogy a maga korában szokatlan módon a női pedagógusokra is ráirányította a figyelmet. Gondolkodásmódját a pietizmus gyakorlatias vallásossága éppúgy befolyásolta, mint Rousseau és a filantropizmus természetelvű pedagógiai fölfogása, valamint a felvilágosodás racionalizmusa
A II. Ratio az alsó fokú oktatás ingyenességét tartja kívánatosnak. Ha a szülő saját hibájából nem iskoláztatja gyermekét vétséget követ el, s büntetést érdemel. Jellemzi még a nemzetiségi és vallási türelem. Minden nemzetiséget az anyanyelvén kell oktatni, a magyar nyelvet is tanítani kell, kimondja, hogy a vallási türelem elengedhetetlen az oktatás területén, ne legyen megkülönböztetés. A paraszt ifjúság kapjon olyan oktatást, amire szüksége lehet az életben. A feltételek nem teremtődtek meg, nem volt jelentős javulás. (8)
A rendelet előremutató: differenciálás az oktatásban kor szerint, a módszerek és ismeretek osztályozása, elkülönítése. Nemcsak népiskolai oktatás rendezése folyik, hanem az első óvodák létrejötte. Az első hazai kisgyermeki őrintézetet 1828-ban nyitotta meg Brunszvik Teréz, 2-6 éves gyerekeknek jött létre. (Többek között ő is meglátogatta a filantropista Pestalozzi mester Yverdoni intézetét és tanulmányozta a Pestalozzi-módszert.) Ám Brunszvik Teréz nevéhez nem csak az óvodák elődeinek létrehozása fűződik, hanem a maga korában behatóan foglalkoztatta a női nevelés kérdése, annak fejlesztése.
A 18. sz. végétől egyre többet foglalkoztatta a női nem nevelésének ügye a gondolkodókat is, de eléggé vegyes kép nyerhető annak megítéléséről. A nagy többség nem kívánta a nők műveltségének elmélyítését, hisz „Hallgatva szép az aszszony..” (Bencsik József). Aki pedig a nők művelésének pártján álltak, azok is általában azon okból, hogy a művelt asszonynak szépsége hervadtával is legyen mivel büszkélkedni ill. a férfiemberek tetszését növeli, ha a szépség mellé műveltség is párosul, tehát emancipációs okokról ill. nők nyilvános szerepléséről ekkor még szó sem volt. A nők „örökös kiskorúságban” éltek. 1846-ban két leányneveldét is megnyitottak: az egyiket Brunszvik Teréz unokahúga, Teleki Blanka grófnő nyitotta Pesten, a másikat Karacs Teréz Miskolcon. (9)
Létrejönnek az első falusi kisdedóvók. Bezerédi Amália nevéhez fűződik az első ilyen. (1836), Tolna megyében.
I. Ferenc visszaállította az oktató bencés, cisztercita és premontrei rendeket.
Az I. Ferenc által elrendelt 2. katonai felmérésnek (Franzische Aufnahme) azt a részét, amely a Dunántúl leírását tartalmazta, sikerült Bécsben a Kriegsarchivban megtalálni, s a következő leírás ebből származik:
„Magyarországnak ebben a részében - írja -, az iskolák a különböző vallásfelekezetek szerint tagolódnak. A katolikusok - folytatja tovább - az általános népoktatást, az ún. normál iskolában végzik, amelyek két osztályosak:
1. az általános iskola (magyar neve később elemi iskola lett), amely a falvakban szokásosan egy tanítóval működött.
2. A felsőbb iskola, amely a nagyobb városokban és mezővárosokban levő, több tanítós iskola volt. Itt kapta az ifjúság az első oktatást olvasásból, írásból, számtanból és hittanból. Az utóbbiak Győrben, Székesfehérváron, Komáromban, Kőszegen, Sopronban, Veszprémben, Földváron, Kaposváron, Keszthelyen, Szombathelyen, Szekszárdon, Tolnán, Esztergomban és Óbudán vannak - hangzik a szöveg.
3. Vannak még premier iskolák, amelyeknek - általában - 5-6 tanítójuk van, amelyekben a szokás szerinti tanításon kívül a jövendőbeli tanítót képezik ki a normál iskolák számára. Ezeket az iskolákat Budán, Pécsett és Győrben találjuk.
4. A magasabb iskolákban való részvétel előkészítésére van egy grammatikai iskola Pápán.
5. Gimnázium, ahol a grammatikán kívül poézist (költészettant) és retorikát (szónoklattant) is oktatnak: Kőszegen, Veszprémben, Kanizsán, Magyaróváron, Tatán, Sopronban, Székesfehérváron, Keszthelyen, Pécsett, Esztergomban és Szombathelyen: az első hatban a szokásos egyházi, az utóbbiakban világi professzorok vannak.
6. Archiv gimnáziumok Óbudán és Győrben vannak.
7. A tudósok képzésére van egy akadémia Győrben és a Filozófiai Tudományok Intézete Szombathelyen.” (10)
1848 előtt a reformkor országgyűléseivel nagyjából egy időben alakultak meg elsősorban a híres protestáns kollégiumokban a diáktársaságok, amelyek harcoltak azért, hogy a magyar legyen a tanítás nyelve a közép- és felsőoktatásban latin és német helyett. Ezekben a diáktársaságokban, önképzőkörökben tanulták meg a 48-as ifjak vágyaik megfogalmazását, a kulturált vitatkozást, a parlamenti demokrácia, a közszereplés szabályait, valamint nem utolsó sorban a verselés szabályait.
1848-ban a Batthyány kormányban báró Eötvös József volt a vallás- és közoktatásügyi miniszter. Már ekkor kidolgozta a népoktatási törvénytervezetét. A Parlament alsóháza ezt el is fogadta, de a Jellasits-féle támadás miatt a felsőház már nem tudta tárgyalni.
A szabadságharc bukása után, 1849 novemberében kiterjesztették Magyarországra is az ausztriai középiskolai szabályzatot. Az Entwurf (= tervezet) kényszerintézkedései (szigorította az iskolák állami felügyeletét, korlátozta az iskolafenntartók autonómiáját, kötelezővé tette a német nyelv oktatását) eleinte ellenállást váltottak ki. Hatosztályosról nyolcosztályosra bővítette a gimnáziumot, bevezette a reálgimnáziumot, a szaktanári rendszert és az érettségi vizsgát.
1868-ban, a kiegyezés után Eötvös József második minisztersége idején egyetlen év alatt három történelmi jelentőségű törvényt fogadott el az Országgyűlés: a népoktatásról szólót, a nemzetiségi egyenjogúságról szólót, valamint a törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek azonosságáról (egyenlő jogairól) szólót. (11)
Az új népiskolai törvényjavaslat 1868. június 23-án került a képviselőház elé és december 15-én szentesítették.
Alaptétele a tankötelezettség, melyet a 6-12 életévig terjedt és teljesítését a törvény szigorúan szankcionálta. Meghirdette a tanszabadságot és a tanítás szabadságát, mely magában foglalta a magántanulást és a különböző nyilvános intézetek közötti szabad választás lehetőségét. A tanítás szabadsága azt jelentette, hogy minden vallás egyenrangúnak számít és a tanterv keretein belül az oktatás gyakorlata szabadon választható.
A törvény szintén tartalmazta az iskolaállítás és fenntartás szabadságát, mely szerint bármely hitfelekezet, polgári közösség, az állam, továbbá az egyes állampolgárok is szabadon alapíthatnak iskolát – szabályozott feltételek mellett. Az országban élő nemzetiségek anyanyelvű oktatást kaphattak.
A törvény megalkotta az egységes népoktatási rendszer intézménytípusait: elemi és felső népiskola, polgári iskola, tanító és tanítónő képezde. A hatosztályos elemi népiskola után a 12. életévüket betöltött gyermekeknek „ismétlőiskolába” kellett járniuk. A községekben (5000 fő feletti lakos esetén) felsőbb népiskolát kellett létrehozniuk. A nagyobb községekben ezt a polgári iskolával helyettesítették. Itt a fiúk 6, a lányok 4 éves oktatásban részesültek.
A törvény fő hiányossága, hogy a tankötelezettség nem párosult tandíjmentességgel, bár az igazoltan szegények kérhettek felmentést a tandíjfizetés alól, de ezzel nem sokan éltek. Az törvény az oktatás tartalmát tekintve is megfelelt a kor új követelményeinek. (12)

Természetesen ezzel a törvénnyel nem tűnt el minden probléma az oktatás terén, maradtak még megoldandó kérdések, de kétségtelen, hogy a korabeli felfogáshoz képest egy rendkívül modern, haladószellemű törvény született. A pedagógia ekkor válik önálló tudománnyá, de még gyerekcipőben jár mai mértékkel mérve.


Jegyzetek

(1) Fináczy Ernő: Az újkori nevelés története. A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda által kiadott mű (1927) reprintje, Könyvértékesítő vállalat, Budapest, 1986. p. 281-282.
(2) Fináczy Ernő, i.m., p. 293-294.
(3) Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla: Bevezetés a pedagógiai és az iskoláztatás történetébe. Bp: Osiris Kiadó. 1999, p. 92-93., p. 102.
(4) Mészáros István, i.m., p. 92-93., p. 103.
(5) V.ö.: Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1996. (online) http://primus.arts.u-szeged.hu/~pukanszk/konyv/06.html#Heading16
(6) V.ö.: Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1996. (online) http://primus.arts.u-szeged.hu/~pukanszk/konyv/06.html#Heading16
(7)Kósa László (szerk.): Magyar Művelődéstörténet (Második, javított kiadás), Bp.: Osiris Kiadó, 2000. p. 262-264.
(8) V.ö.: Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1996. (online) http://primus.arts.u-szeged.hu/~pukanszk/konyv/06.html#Heading16
(9) Pukánszky Béla: A nőnevelés évezredei. (online) http://www.staff.u-szeged.hu/~comenius/nonev.doc
(10) Mérey Klára, T.: A vallás és oktatás helyzete a Dunántúlon 1810 és 1812 között egy katonai jelentés alapján. (online) http://www.c3.hu/~mev/tartalom/98_1_2/merey.htm
(11) Dr. Kálmán Attila: Mozaikok a magyar oktatás ezer évéből. („Mit adott a kereszténység a magyarságnak?” c. előadássorozat darabja) (online) http://www.arpad.com/KAMitad.htm
(12) Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet III. 130. p. JGYTF Kiadó Szeged, 1993.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2008-02-21 14:32:59
Szia Mera!

A munkádhoz gratulálok!
Olvasója és szorgalmazója leszek ennek a rovatnak.:-))) Nagyon jó dolognak tartom ezt a kezdeményezéseteket.

Üdv.: Chilli
2008-02-21 12:59:07
Kedves Mera!

Ajjaj!

Öntöd rám a dolgozataidat!:-DDD

Finánczy, és Pukánszky, majd Pukánszky-Németh munkáit nagy jelentőségűnek, és megkerülhetetlennek tartom ebben a tárgyban.
Látom, te sem kerülted meg:-D

Most csak röviden: A publikációdat jónak, a lehetőségek keretein belül egységes szerkezetűnek és jó nyelvezetűnek tartom.
Ugyanakkor ez is egy dolgozat, annak szakmai korlátaival együtt.

Tényleg döntsük el: Most mi is a cél? Egyfajta prezentációja a megszerzett ismereteknek, avagy új szempontok taglalása?

Mert - ha az utóbbi - akkor azt illik kifejteni.

Üdv: Hajcihő