Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bíboros
Alkotások száma: 30
Regisztrált: 2008-03-02
Belépett: 2011-09-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (9)
-Egyéb prózai alkotások (1)
-Elbeszélések (17)
-Úti kalandok (2)
Térbeli alkotások
-Kő (1)
Feltöltve: 2008-06-16 11:35:23
Megtekintve: 1934
Biciklis balesetek
1. Kata és Dávid

Tekerem a biciklit Gyenesdiás felé, valahol Györök után. Az út közepén egy vastag fehér oszlop meredezik, már messziről látható. Mi a fenét keres ez itt? Pedig nem új, már ezer éve itt lehet.
Miért? Nem tudom, de ott van. Oppá! Felrémlik egy régi emlék bennem.

Több mint tíz éve konténert adtam el németeknek. Edericsre, az Afrika Múzeumon innen, egy nagy telekre vitték ki. Ennek több német tulajdonosa is volt, van, valamelyik jött, hogy őt bízta meg a John, intézze a dolgokat, majd jönnek, fizetik.
Egy darabig vártam, tudom én, hogy kifizetik, de a gyerekek - Kata és Dávid - körülöttem csetlettek- botlottak, gondoltam tanuljanak, okosodjanak, legyenek talpra esettek, menjenek ki ők a pénzért, hátha itt vannak a németek.
Egy papírra rajzoltam le a helyet, legalább annak alapján tájékozódnak. Németül szorult helyzetükben annyit biztos ki tudnak nyögni, hogy miért jöttek, lábuknak jót tesz a biciklizés, meg lassan sötét van, hát nem mászkálnak el máshová a pénzzel, jönnek mindjárt haza.
Így is lett, elmentek. Én, mint aki jól végezte dolgát, a telepet bezártam, s irány haza, vége van a napnak.
Szinte meg is feledkeztem a gyerekekről a kényelmes fotelben. Lábam feltéve kedvenc kis székemre, kezemben nagy pohár hideg víz, nézem a TV-t, mikor hallom, hogy nagy dirrel-durral vágódik ki az utcai ajtónk. Azt nem mondom, hogy tódulnak be rajt gyerekeim, hanem inkább azt, hogy úgy vánszorognak be az udvarba, hallani a kinti hangokból. Kati mindjárt rohan is, én is megigazítottam lábamat a párnás széken, mert már az egyik kicsit kezdett zsibbadni, még tán a vízből is kortyantottam. Nyugodt voltam, tudtam én, hogy bejönnek.
Be is jöttek, de a nézésüket az óta sem felejtettem el.
Na lényeg az, hogy nem én voltam a világ legjobban szeretett apukája abban a pillanatban.

Történt ugyanis, hogy a jelzett vihar valóban megérkezett, sűrű fekete felhő kíséretében, még ha én meg is feledkeztem róla. A hideg levegő vad szél formájában nyomta maga előtt a forró kánikulai délutáni levegőt, így nem csak korábban esteledett, hanem szinte egyik pillanatról a másikra lett sötét, kezdett el ömleni az eső,
s csak a sűrűn cikázó villámok mutatták a bicikli utat.
Neveletlen csemetéim érezték, hogy fokozni kell a tempót, ha nem akarnak félúton megállni és ott aludni egy nagy fa tövében. Kata ment elöl, inkább ösztöneire, mint eszére és szemére hagyatkozott, mikor próbált az út közepén kerekezni. Aztán egy villanásnál meglátta, hogy egy fehérre meszelt beton oszlop ágaskodik az út közepén. Hirtelen elrántotta a kormányt, még erőtlenül kiáltott is a Dávidnak, de már késő. Ő fékezés nélkül nekiment az oszlopnak. Visszavágódva, oldalra zuhant ki a füves padkára. Okos enged, szamár szenved.
Na itt nem ez jött be, hanem az, hogy a gyengébb enged. Az első kerék volt a szenvedő alany és fiam minden létező porcikája. Még az sem segített, hogy Kata tényleg szeretettel próbálta vigasztalni, támogatni.
Innéttől kicsit lassabban haladtak, mert a kerékpárt is tolni vagy húzni kellett, nehogy útközben elmaradjon.

Talán érthető, ha ezek után eléggé elcsigázva léptek be a konyhába, s fordultak az étkezőben a fotelom felé.
Igaz, pillanatra azt hittem, hogy a Dávid egy madárijesztő, olyan szakadt és ázott volt, de mikor arcát megláttam, a kajla vihogás belém szorult.

Meg-megcsukló hangon mesélték el közösen a történteket, de főleg a Dávid mondta a magáét, miközben könnyeit törölgette.

Tudtam én, hogy szólnom kell, mikor kifogytak a szuszból, de a pénz nem lett meg, az már korábban kiderült, hát mit mondhatnék okosat?
Hirtelen ötlettől vezérelve, együtt érző arccal megkérdeztem. És mi lett az oszloppal? A cérna ekkor szakadt el,
a kiáltás ekkor szakadt ki a Dávidból. Hogy miért a beton gyámmal foglalkozom és egyébként is, az le van sz…

Akkor – de talán azóta sem tudja – hogy a lélektani gyógyításnak ez is része, hogy a még bennmaradt fájdalmakat engedjük, mi több segítjük kiszakadni, a gyógyulás érdekében.

Bizony, megesik néha, hogy saját testünket, lelkünket tartjuk oda céltáblaként, csakhogy a másikon segítsünk. Leszünk gyógyítók, miközben a harag és a villám mireánk sújt le.

De ez így van jól. Csak tudni, csak merni kell a feladatot felvállalni, segítő kezet nyújtani.

Keszthely 2007 bíboros



2. Péter


Kérem, fáradjon az Igazgató Úr irodájába, a helyettese mindjárt jön, mondja kedves hangon a bank fiatal új dolgozója, miközben egy aktát fog kezében és siet a páncélterem felé.
Még tűnődöm sudár termetén és elképzelem, ahogy a versenyeken salzát táncol, de merengésemet
egy határozott hang zavarja meg, s az erős kézfogás kényszerit kiszakadni az ábrándok világából.

Juhász Péter úr szabadságon van, sajnos balesetet szenvedett.

Aztán értetlenkedő arcomat látva, Simon Csaba folytatja. A Lőtéri úton kerekezett, mikor egy nagy sebességű, rendszám nélküli Zsiguli elütötte. Egy tizenhárom éves gyerek napok óta száguldozott itt, titokban vett roncs autójával, miközben szüleinek zeneórát hazudva jött el hazulról.

Az ütközés pillanatában biciklisünket oly erővel lökte meg az autó, hogy lerepülve járgányáról, az úttól messze esett le, így landoláskor „csak”álkapcsa törött el. Hála a gyors segítségnek, a jó orvosi kezeknek, a sok csavarnak és erősítőnek, meg az elhasznált nagy adag varrócérnának, végül is a fej formáját aprólékos munkával, sikerült visszaállítani, csak a nyárson sült húsok erős harapásával kell még hónapokat várni.

Minthogy az évek során több biciklis élményünket meséltük el egymásnak, éreztem, rögtön írnom kell, a majdnem elárvult bank, fiatal vezetőjének.

E-mail levelem:

Kedves Péter!


Csak ma délután hallottam, a majdnem tragédiába torkolló balesetről.
Örömmel hallom, hogy javul állapota, melyet én is nagyon remélek és kívánok.

Egyszer fiam is próbálta magát és biciklijét összetörni, szerencsére kevés sikerrel.
Aztán mikor végre kipanaszkodta magát, könnyeit eltörölte, akkor aggódva megkérdeztem. És mi lett a villanyoszloppal??? A cérna ekkor szakadt el, a kiáltás ekkor szakadt ki a Dávidból. Hogy miért a beton gyámmal foglalkozom és egyébként is az le van sz…

Akkor –de talán azóta sem tudja – hogy a lélektani gyógyításnak ez is része, hogy a még bennmaradt fájdalmakat engedjük, mi több segítjük kiszakadni, a gyógyulás érdekében.

Érdeklődöm hát, mi van a jobb sorsra és helyzetekre szánt kerékpárjával?
/Mert gondolom, egy olyan komoly gépet már nem lehet bicikli névvel csúfolni./

Netán, ha a formatervezés és átalakítás túlon-túl jól sikerült, akkor a lábadozás idejére szívesen adok kölcsön készletemből, pl. egy igazi strapabíró KTM márkájút.
Esetleg egy újabb vétele előtt nézze meg, hátha akad más típus is nálam.

Ezen a téren, valódi baráti szeretettel és jókívánságokkal küldöm üdvözletem.

Keszthely 2008. június. 09. bíboros

Ui.: És benned, kedves olvasó, milyen emlékek elevenednek meg? Átadom a pennát, most folytasd TE!!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!