Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bíboros
Alkotások száma: 30
Regisztrált: 2008-03-02
Belépett: 2011-09-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (9)
-Egyéb prózai alkotások (1)
-Elbeszélések (17)
-Úti kalandok (2)
Térbeli alkotások
-Kő (1)
Feltöltve: 2008-12-07 17:54:31
Megtekintve: 678
Sörhabok 1. rész
Azok a feledhetetlen… /1.rész/

Egyetemistaként nem válogattam a munkákban, mindenre rögtön jelentkeztem, magamat tartottam el. A bútorkészítőknél korábban végzett mérnökök dolgoztak, így minden munkát nekünk ajánlottak föl. Egyszer a fűrészárut kellett berakni a szárítóba. Ez úgy történik, hogy kitoltuk a síneken futó vas kocsit, megrakva forró, kiszáradt, szinte porzó deszkákkal, s miután ezeket szépen leszedtük róla, lehet kezdeni a megrakást a még nedves faanyaggal, s a kocsi már mehet is vissza, kezeket elvenni, kapuk csukódnak, indul a forró levegő. Nagyon jó munka ez a Déli sarkon mínusz harminc fok mellett, de nyáron plusz harminc fokban??? Hát a kínvallatók irigykedve néznék a hatást. A munka „csak” fél napig tart, teljesítményben dolgozunk, naná, hogy hajtás pajtás végig. Utána pénztár, aláírás, viszlát…
A neheze ekkor kezdődik. Addig csak tempó, tempó… de mikor az utcára kiérsz és elindulsz… Na, akkor jössz rá, hogy erre már nincs erőd, már a vánszorgás is kínkeservesen megy. Először is csak zihálni tudsz, de mintha semmit szívnál be, újabb és újabb szippantás után is, úgy ki van száradva az egész tested, hogy ilyent még nem is gondoltál. Hogy az izzadság csíp, a porral együtt mar, hogy a száraz deszka szilánkjai szúrnak, az majd csak akkor tudatosodik benned, ha már az élet visszatért ereidbe. A reggeli kétkifli-féltejjel emléke már nincs benned, így nem voltam benne biztos, hogy egész testemen érzett szomjúság vagy az éhség volt bennem nagyobb. Én naiv, most voltam első alkalommal, nagyon meg akartam felelni, eszem-erőm, mint a baromnak, hát ki is hajtottam magam, csak az utcán a hogyan továbbról, nem volt fogalmam.
Bezzeg felsőéves társaimnak igen! Irány az első söröző. Nekem ez rögtön nem tetszett, de erőm sem volt tiltakozni. Én utálom a sört! Más piát is, mondták is rám, hogy se jó, se normális diák így nem lehetek. Még tán le sem ültünk, a habzó csapolt sör már asztalunkon volt, valahogy a pincérek messziről felismerik a hallgatókat, itt engem is közéjük soroltak utálatom ellenére. Hát mit tegyek? A sör megjött, berzenkedésemnél csak skótságom nagyobb, ha muszáj kifizetnem, én itt nem hagyom a sört, ha bele… hiszen ez az én szememben egész vagyon. Egy teli korsó sör, ráadásul biztos a vízért is pénzt kérnek, mely az oldalán gyöngyözött.
Minden rosszal úgy vagyok, legyünk túl rajt, minél előbb. Hogy miket beszéltek ivás közben társaim, esetleg nevetgéltek – honnét volt erre erejük –nem tudom, én csak szuggeráltam a sört! Nem! Ő szuggerált engemet. Mint a kígyó a békát, mikor egy váratlan fordulattal szembe kerülnek egymással. S a béka sírva gyalogol a kígyó kitátott szájába s teljesedig be az élet körforgása. Így voltam én is, megbabonázva, hát porszáraz szemekkel nyúltam a korsóért, s hogy túl legyek rajt, egyszerre annyit ittam, míg szusszal bírtam. Megelégedve konstatáltam, hogy felén túl vagyok, még élek, azt nem mondom, hogy gondolkodom, mert agyamban ahhoz is víz kellene, de voltam. Szerintem kissé üvegesebb lett a tekintetem, mert a fali tükörben így tűnt, bár nem biztos, hogy magamat láttam benne. Ekkor kicsit bambán néztem magam elé, a hűs sör már mélyen, érezhetően valahol a derékszíjam környékén pöffeszkedett bennem. Teli hab számmal nagyokat lélegeztem, becsukni nem volt erőm, szégyenlem, de szerintem böffentettem is közben. Szóval így elbambulva, sikerült újabb erőt gyűjtenem és legyűrtem, vagy inkább lehajtottam a maradék sörömet is.
Hátradőlve megkönnyebbültem, a nehezén túl vagyok. Valahogy a kiadást is megemésztettem, mert társaimon láttam, hogy ők nem sajnálták ilyenre a pénzt. Valami erő már kezdett belém költözni, mert a második kört már vissza tudtam utasítani, legalább ezt megspóroltam. De a látvány valahogy nagyon különleges volt, ahogy társaimat néztem. Dehogy! Először is kezdtem meglátni. Utána meg kezdtem felfedezni, hogy mások is vannak a sörözőben. Tudjátok a „Smauzer Tanszék”, mert ez volt köztünk a hivatalos neve ennek a söröző-vendéglőnek, sokan ide jártak „előadásra”, vagy legalább is több időt töltöttek itt, mint előadásokon, szóval hallottam én a Béni és Balázs szobatársamtól, hogy itt enni is lehet. S tényleg az asztalok felénél ebédeltek, a többinél meg… na jó, nem vedeltek, ittak!
Érdekes, hogy lassan kezdtem érezni végtagjaimat, aztán legelőször is a szemem forgott könnyebben, mintha beolajozták volna. Egyszer csak éreztem, hogy milyen puha széken ülök, megláttam az asztalon a terítőt, a pohár alá való alátétet, csak az enyém volt üres, meg éreztem, hogy az arcom is mintha megbársonyozódott volna. Meg valahogy a tudatom az első csapás után, melyet a sör mért rá, mintha életre kapott volna. Aztán meg valahogy a gyomromból valami hangok jöttek ki, de ez nem az utcán hallott korgó, hanem valami barátságos, meleg, inkább morgó hangok voltak. Valahogy a légzésem is elmélyült, szabályossá vált, talán valami bamba, egyre élénkülő mosoly is kiült az arcomra, már a tükörben is tisztán láttam társam kissé fűrészporos hátát, ismerős is volt, de az előbb azt hittem, hogy én vagyok elölről.
Hogy társaim a második, vagy harmadik körnél voltak, azt a lesajnáló tekintetükből nem tudtam kiolvasni, de egyszer csak a tudatom kitisztult, mintha felébredtem volna. Gondolatban végigjártam még mindig izzadt, poros testemet, meglepetésemre elmúlt a szomjam, elmúlt a bőröm kiszáradt viszketése, s legnagyobb megdöbbenésemre pedig, terpeszkedés közben a jóllakottság érzése árasztotta el minden részemet.
Én még ilyent nem tapasztaltam. Sörrel szomjat is lehet oltani? Ezt én nem is gondoltam. Azt meg pláne nem, hogy éhség ellen is hihetetlen finom, laktató, bódítóan tápláló lehet. Talán még kedélyjavítónak is jó. Mindezt el is hittem volna, ha nem lett volna bennem a sör és minden más piával szembeni ellenkezés, önérzetes tiltakozás, meg hát persze a skótság. De valamit itt megértettem. Lehetnek az életben olyan pillanatok, amikor az események véletlen, különleges összejátszása valami különös, addig nem tapasztalt hatást vált ki az emberből, olyant, amelynek jóságán, váratlan érzésein igazán meglepődünk. Valami különlegesen emlékezetessé teszi azt a helyzetet, azt a pillanatot. Olyanná, melyről csak az akkor szerzett tapasztalat győzi meg az ámuldozó résztvevőt, mert előtte, ezekről, a dolgokról egész mást gondolt, okos, csalhatatlan kis fejével! 2007-08-08 bíboros

Ma már dicsekedve élem meg, hogy eltartottam magam. Akkor, kicsit másként éreztem.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!