Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bíboros
Alkotások száma: 30
Regisztrált: 2008-03-02
Belépett: 2011-09-11
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (9)
-Egyéb prózai alkotások (1)
-Elbeszélések (17)
-Úti kalandok (2)
Térbeli alkotások
-Kő (1)
Feltöltve: 2008-12-13 16:48:40
Megtekintve: 670
Ádvent első vasárnapja
Levél Tiszteletes Úrnak Ádventi trilógia I. rész

Előszó „Ádvent első vasárnapja” c. írásomhoz.


Sok kritikát kapok írásaimra. Hideget, meleget, jót, rosszat. Mindig tetszik valakinek, de reklamálnak is. Gyakran azok, akikről szól, és sokszor azok, akikről nem.
Írásaim nem csak rólam, nem csak nekem szólnak. De nem lehet egyik írásomnak sem célja,
s főleg a tartalma olyan, hogy mindenkinek kedvére legyen. Nem.
Én a gondolataimat, de még inkább, érzéseimet írom le.
Ezek az érzések adnak inspirációt, hoznak ihletett állapotba.

Soha nem irányul írásom mások ellen. Nem vagyok harcos típus, nem ég bennem a gyűlölet tüze. Nem. Bennem a szeretet csendes tüze ég, még akkor is, ha sokak közelébe érve, nekik ebből csak a perzselő fájdalom jut.

Szándék is több van bennem. Gondolataimmal szeretném érzéseimet, lelkem vívódását láthatóvá tenni írásaimban magam számára is, mikor megadatik a pillanat, hogy azokat meg tudom fogalmazni.
Szeretnék másokat is megajándékozni, arcukra mosolyt varázsolni, szívükbe melegséget lopni.
Talán a magam módján, lehetőségével, szeretném megláttatni másokkal is, hogy én milyen vagyok, s hogy ők milyenek.
Segíteni próbálok. Lehet. De az is lehet, hogy ez nem is az én dolgom. Nem tudom.

Közben felrémlik egy gyermek ámuldozó arca. Mikor falun, disznóvágás után a kóstolót küldik vele a plébánosnak, és csodálkozva látja, hogy a konyhában lévő asztalon mennyi kolbász és más finomság sorakozik. Miért küldik velem szüleim ide, ebben a karkosárban, most is a vastag kolbászt – a stifoldert - az abált tokaszalonnát, a különleges májas hurkát, és egy egész, rövid pecsenyét, mikor, amit itt látok, ahhoz még két disznó is kevés lenne?

A pap arcán már látszik a bosszúság. Miért nem volt csukva a konyhaajtó, miért láthatott be az avatatlan gyerekszem?
Már tudja, hogy a gyerek ezt mind elmeséli otthon.
Ezért nyájas hangon magyarázni kezd a táti szájúnak, miközben az asztal körül mennek.
Ez a csomag a bírónak megy. Gazdag, kevély, dölyfös ember. Elvárja ám, hogy még én is adjak neki. Ez itt egy családé lesz, ahol sok gyerek van, sosincs elég ennivalójuk, ilyen finomságokról meg csak álmodnak. Ez egy másik papé, mert ő helyettesít, ha nem vagyok itthon. Ez a csomag egy fiatalasszonynak lesz, aki egyedül él, és néha meglátogatom. Ez, mutat egy másik adagra, egy beteges, idős nénié, már régen nem vág disznót. Szomorú, de gyerekei sem látogatják.
S így mennek körbe, míg el nem fogy az adagokba elkészített finomságok sokasága.

Nekem az a dolgom, hogy szándékom és a legjobb tudásom szerint elosszam, amit kapok, fejezi be a felsorolást a pap. Neked kölök, s jól hátba vágta, éppen nyálát, nyelő gyerekünket, pedig az, hogy köszönetemet és üdvözletemet add át a szüleidnek, és jövőre is teli hozd a kosarat.
A szádat pedig csukva tartsd, és ne hallgass az ördög kísértésére, ha nyitni akarná.

Nekem meg csak az a dolgom, hogy leírjam gondolataimat. Aztán ki-ki maga módján kritizáljon és ítélkezzen felettem. Talán az a könnyebb.
Én szívvel-lélekkel, megszenvedve vetem papírra soraim. Jó szándékkal és szeretettel.

Az ördögre meg már rég nem hallgatok. Igaz, másra sem!!


Keszthely 2007-12-04 bíboros
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!