Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Anne
Alkotások száma: 9
Regisztrált: 2008-04-26
Belépett: 2012-09-09
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (4)
-Egyéb prózai alkotások (5)
Feltöltve: 2009-08-07 13:33:36
Megtekintve: 538
Nem félek
Arra gondoltam, mit kéne tennem. Bántotta anyut, csak ez járt a fejemben. Én nem akartam senkit sem bántani, én nem vagyok olyan, tessék elhinni! Én csak azt akartam, hogy ne bántsa. Talán, ha nem lökök rajta akkorát, akkor ez nem így történik. Én tényleg nem akartam...Veszekedtek, nagyon hangosan, az apa ordibált anyával, lökdöste és nagyon csúnyákat mondott rá. Máskor, ha apa ilyen csúnyákat mond, anya mondja, hogy ne beszéljen így előttem. De most nem mondta. Könyörgött neki, hogy hagyja abba, és tegye le azt az üveget. Mert egy hatalmas üveg volt nála, ami nagyon büdös. Ő is bűzlött tőle. Furcsán beszélt, nem lehetett érteni a szavait, legalábbis én nem értettem. Szerintem anyukám sem, mert csak sírt, nem is válaszolt neki. Nekem viszont mondott valamit. Azt mondta, bújjak el a szekrényben. Abban a nagy szekrényben, ami ott van a szobámban. Én be is bújtam és vártam, hogy anya jöjjön, és megmondja, hogy most már nincs semmi baj, és előjöhetek. Vagy, hogy apukám megint kedvesen hercegnőnek hívjon és bocsánatot kérjen tőlem azért, mert hallottam így beszélni. És olyankor mindig olyan szépen mosolygott, megszépült a borostás, ráncos arca. Akkor az a borzasztó szag sem zavart. Erre vártam, hogy megint így legyen.
De ők csak egyre veszekedtek. Hallottam, hogy eltolják, vagy elsodorják a bútorokat, sok hangos zaj hallattszódott. Azt kívántam, bárcsak éppen máshol lennék. Vagy megnyílna alattam a föld és odacsúsznék. De leginkább azt kívántam, hogy mindketten lenyugodjanak. Mert régebben, egy kis idő után mindig megegyeztek, mindig rám mosolyogtak, és mondták, hogy szeretnek. Azt is mondták, hogy többet nem veszekednek. Persze, mindig veszekedtek, de nem ennyire.
Hallottam, ahogy anyukám a telefonért nyúl, de az leesik az asztalról. Valakit biztos felhívott, mert segítségért kiabált és elmondta a címünket is. Utána apa még csúnyább dolgokat kiabált, még több dolog tört össze. Hallottam azt is, hogy apa kiviharzik a házból, csak úgy csattant az ajtó. Nem tudom, miért ment ki. Ekkor anyukám felrobogott a lépcsőn, be a szobámba, és azt mondta nekem, hogy meg se mukkanjak, kicsit se mozgolódjak odabent, mert nem akarja, hogy bántson. Én mondtam, hogy engem apa nem bántana, én tudom, de anya csak azt hajtogatta, hogy ne mozogjak.
Mikor hallotta, hogy visszajött, lerohant. Azt kérdezte, minek hozta be az ásót a garázsból. Apa nem felelt. Csak lépkedett. Ennyit hallottam. Aztán egy nagyon ijesztő hang, amilyet még soha nem is hallottam. Egészen libabőrös lettem tőle. Nem érdekelt, mit ígértem anyának, kibújtam a szekrényből, hogy megnézzem, mi volt ez. Már tudom, hogy nem kellett volna. A lépcső aljánál feküdt, vér borította a szőnyeget körülötte. Már nem is mozgott egyáltalán. Tudtam, hogy már nem él.
Apa jött fel a lépcsőn, ásóval a kezében, és furán mosolygott. Nagyon megrémisztett. Ez már nem olyan mosoly volt, mint amilyet a kibékülés után láthattam rajta. Ez egészen megijesztett. Megállt előttem, de nem szólt egy szót sem. Akkora haragot éreztem magamban, mint még soha. Engem soha többet ne hívjon hercegnőnek, se semmi másnak, engem ne akarjon megölelni, engem ne pusziljon meg soha! Hatalmas erőt éreztem magamban. Úgy éreztem, hogy bármit megtehetek. Lelöktem a lépcsőről. Le is gurult, kezében az ásóval. A nyaka reccsent. Ez a hang még borzasztóbb volt, mint az előbbi.
Kiszaladtam a kapunk elé, leültem a lépcsőre. Ott voltam, amikor a rendőrök megérkeztek...de akkor már nem féltem.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2009-08-23 22:39:47
Megrendítő! Tudod szinte elnémulok, az ilyen emberi tragédiákon. Olyan egyszerűen olyan valóságosan tudod elmondani, mintha magam is részese lettem volna. Remélem, hogy csak a fantázia és nem valóságos élmény adta alapját e történetnek. Remekül írsz, azt hiszem ezt nem csak úgy tanultad, azt hiszem ez veled született. Irj sokat Sokra viszed. szeretettel ölellek: fefo