Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Longinus
Alkotások száma: 18
Regisztrált: 2009-03-01
Belépett: 2016-10-28
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (1)
-Elbeszélések (6)
-Versek (11)
Feltöltve: 2009-07-26 18:21:30
Megtekintve: 2075
Ami meg vagyon írva...
Jeruzsálem, kb. 2000 évvel ezelőtt…
Azon a napon történt. Akkor minden megváltozott. Más lett a világ, s az emberek máshogy kezdtek gondolkodni Istenről, egymásról, Rómáról. Róma felemelkedését katonái, kiváló vezetői, és a hatalomra való törekvése határozta meg. Azon katonák egyike voltam, akik harcoltak a dicső Rómáért.
Ha kell, az életemet is feláldoztam volna érte, ha az, egy nemes célt és Róma dicsőségét szolgálná. Harcoltam idegen barbár hordák ellen, keleten a Germánok ellen és minden olyan népcsoport ellen, amelyik nem hódolt be Rómának. Hatalmas seregek parancsnokaként a katonáim szerettek és tiszteltek, ámbár olykor keményen bántam velük. Nagy felelősség nehezedett rám, s ezért szükség volt a fegyelemre. Sok helyen megfordultam és sok csatát láttam. A küzdelem közben, mindig figyeltem társaimra és saját magamra. Előre tudtam a harc kimenetelét. Győzelmet, győzelemre halmoztam. Róma egyre nagyobb és erősebb lett.
Kis idő elteltével, Jeruzsálembe vezényelt a szenátus és ott minden megváltozott. Az egész életem. A seregem egy része tartott csak velem. Azzal a céllal érkeztünk, hogy rendet teremtsünk.
Lázadások egész sora várt ránk. Minden sötét zugba be kellett nézni, mert bárhol előbukkanhatott egy merénylő, aki ártalmatlannak néz ki ugyan, de éles tőrt hordoz a ruhájába rejtve. Senki sem volt biztonságban, főleg este nem. Nehéz volt megszervezni az őrjáratokat, a katonák is zúgolódtak, nem voltak hozzászokva a tétlenséghez. Minden percben a háborút és az ütközetet keresték, melyben összemérhették erejüket az ellenséggel.
A nappalok tikkasztó melegek voltak, az éjszakák pedig mozgalmasak. A katonáim, a szolgálat letelte után, szórakozni tértek be egy-egy éjszakai sötét mulatóba, ahol részegre leitták magukat, és szajhákkal szórakozva ütötték el az időt. Mondták is, tartsak velük, de én félrevonultam és gyertyafénynél jegyzeteltem le, egy jelentéktelen nap eseményeit. Minden nap, szinte ugyanolyan volt…
Egy nap, azonban megváltoztatta a szürke hétköznapjaimat. Reggel fáradtan ébredtem. Az erős fény bántotta a szemeimet és érzékeimre is ostorcsapásként hatott. Kinéztem az ablakon és felfigyeltem némi zúgolódásra, ami egyre hangosabb és erőteljesebb lett. A nép hangja volt. Valakit elítéltek.
„Nem értem, miért kell ekkora zajt csapni?” –gondoltam magamban. A lárma egyre, csak egyre hangosabb lett. Kinéztem, és láttam egy embert, akit megkötözve hurcoltak a bírák elé. Ugyan nem hallottam miről volt szó, de sokáig tartott a tárgyalás menete. Az ítélet, mint a legtöbb esetben, halál volt.
Mikor elhurcolták, a messzeségből rám tekintett. A szeme, olyan átható és tiszta volt, és mosolygott, annak ellenére, hogy sértegették és leköpdösték őt.
Érdekelt a sorsa. De tényleg. Néhány nap múlva, azt a parancsot kaptam, hogy katonáimmal kísérjünk el három elítéltet egy hegyre, ahol keresztre lesznek feszítve. Ezen a napon a meleg a tetőfokára hágott, de a szél ereje sem volt gyenge. Már mindannyian azt szerettük volna, hogy érjen már véget a nap. A kivégzés eme formáját sokunk elítélte.
A három ember között, ott volt az, aki a szemembe nézett, oly nagyon. Fájdalmai ellenére a szeme kedvességet és szeretetett sugárzott. Akkor is így nézett, mikor keresztre feszítették. Némán, összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat, egészen addig, míg el nem ájult.
Feladatom az volt, hogy a kivégzés sikeres legyen. Leellenőrizzem, s bebizonyosodjak a halál teljes beálltáról.
Mikor, már kellő idő eltelt, és az emberek is elvonultak, leszámítva azt a pár embert, akik mindvégig könyörögtek és sírtak, imádkoztak Istenhez, odaléptem Jézushoz és egyenesen tartva lándzsámat, a bordái közzé szúrtam egyet, a fegyveremmel.
Még volt benne élet. Felsóhajtott, majd felemelte a fejét, s az ég felé tekintett. Még egyszer sóhajtott és végül a feje lehanyatlott. Elvégeztem a feladatomat, úgy érzem sikeresen.

De valójában, nem teljesen ez történt. Kanyarodjunk vissza a magányos estékhez, amiket egyedül, töltöttem el a gyertyafénynél. Senkise tudta, de a helységnek, ahol megszálltam, bizony volt egy másik kijárata is, ahonnan minden este néhány órára eltűntem. Nem szó szerint, de egy gyülekezőre mentem, ahol egy hosszú asztalnál emberek ültek és beszélgettek. Inkább hallgatták Jézust, mert ő volt az, aki hirdette a jóságot és a mindent átható igaz szeretetet.
Nem néztek rám jó szemmel. Úgy gondolták, áruló vagyok és elárulom egyszer majd őket. Jézus, azonban kedvességgel és barátsággal fogadott engem. Sokáig beszélgetünk mindenről, ami csak eszünkbe jutott. Nem kellett gondolkodnom, mit mondjak neki. Felszabadultan beszélgettünk, és csodáltam őt, szerénysége és egyszerűsége által.
Így lettem az ő követője. Erről azonban senkise tudott, kiféle- miféle vagyok, mert koldusruhában jelentem meg a találkozókon.
Egészen addig, amíg el nem fogták, és el nem ítélték. Amikor megszületett az ítélet, s kereszthalálra ítélték, azonnal intézkedni kezdtem. A hosszú évek, csaták és harcok alatt, elsajátítottam némi kuruzslást, és számos alkimistától tanultam ezt-azt. A gyógyítás minden trükkjét kitanultam. Hevesen érdeklődtem a mechanikus és hidraulikus dolgok iránt is. A tudásomat felhasználva, átalakítottam a lándzsámat. Egy olyan szerkezetet építettem bele, ami akképpen működött, hogy a szúrás következtében a lándzsahegy visszahúzódik és helyette egy vékony csövön keresztül, a nagy nyomás hatására, erőteljesen, folyadékot lövelljen ki az adott cél irányába. A folyadék, különféle gyógynövényeket tartalmazott, ami gyorsította a sejtek regenerálódását és pótolta a fellépő folyadékveszteséget is.
A tervem már készen állt, de kockázatos volt. Ha nem sikerül, engem is kivégezhetnek árulás vádjával. Cselekednem kellett, de azonnal.
Jézushoz közel álló emberekkel közöltem tervem, és megegyeztünk, ha sikerül a terv véghezvitele, akkor Jézust elvisszük egy barlangba, ahol megpróbálkozom a lehetetlennel, visszahozni ilyen sérülésekből.
A lándzsám titkáról, kevesen tudtak. Nem avattam be senkit, mert nem bízhattam senkiben. A kivégzés napján, szerencsére még éppen időben tudtam Jézust „megdöfni” a lándzsámmal…
A keresztfa alatt, senkinek sem tűnt fel, hogy lélegzik, majd a közvetlen beavatottak, nagy szomorúság és sírás kíséretében, leemelték a keresztről, és a barlangba szállították.
A rossz idő ellenére, amely szinte viharossá vált, a katonáim szétszóródtak. Így tehát kitaláltam, ha mégis elfognának, mert nem tértem vissza időben, vagy felelősségre vonnának, azt mondom majd, eltévedtem a nagy viharban és rablók fogságába estem.
Néhány napig Jézust ápoltam. Sérülései borzalmasak voltak. Megkértem a néhány beavatott embert, hogy fedjék be a barlang száját, nehogy mások esetleg ránk találjanak. Sajnos az emberek nem bírják sokáig megőrizni a titkot, mármint azt, hol van Jézus teste elrejtve és egyre több ember volt már rá kíváncsi. Sokan letelepedtek a barlang szája előtt, várva Jézus visszajövetelét.
Amikor felépült, még nagyon gyenge volt, járni alig tudott, és közölte velem, hogy útra kész. Indulna. Ezután átölelt, mélyen szemembe nézett, bólintott egyet, és útra kelt. Hogy hova, azt nem tudom, mert nem mentem utána.
Sokáig ki sem akartam jönni a barlangból, napokig bent ücsörögtem a sötétben, mindenkitől távol és elrejtőzve, de tudtam, ha mégis egyszer kimegyek, és elindulok a barlangból, követni fogom őt, a szeretet és a fény útján…

Fantázia történetemmel nem az a célom, hogy megingassam az emberek hitét, sem az, hogy átírjam a Szent írást. Egy elképzelés a részemről, a misztikumot kizárva, összeesküvés elméletként kifejezve a régmúlt eseményeit, s valósághűvé tenni.
Ha esetleg megbántanék valakit, elnézést kérek mindenkitől.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2009-08-22 03:01:02
Köszönöm fefo megtisztelő figyelmed!
Mindíg örülök, ha írsz kritikát, legyen az, akár jó, akár rossz,nem bántasz meg vele, SŐT!!! Megtisztelsz, és nem érzem annyira egyedül magam...
Sok szeretettel
Longinus
Ui.: " Mindíg van valaki, aki fogja a kezed széles e világon."
2009-08-18 16:34:25
Nagyon szép !
Ma, amikor az emberi fantázia az egeket, de még a világmindenséget is bevonta mesevilágába ( lásd fantasy-k, ski-fi-k, szellem és boszorkánytörténetek ) hogy is bánthatnál meg bárkit is ilyen szépséges elbeszéléssel. Hiszen Jézus „Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből,
Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett.”
(Niceai Hitvallás )

Bár – meg ne haragudj érte – e gyönyörű történet megérdemelte volna, hogy még egy kicsit átnézd, átfésülgesd. a hatodik bekezdés utolsó előtti mondatában írod : „sokáig tartott a tárgyalás !menete! „ szerintem maga a tárgyalás tartott sokáig, nem a menete! „Már mindannyian azt szerettük volna, hogy érjen „már” véget a nap, A második „már” már sok !, felesleges! és beleront az egyébként gördülékeny , szép szövegbe. Szeretem az anekdotázó stílusodat ! Ám Jézusról, a kialakult kapcsolatotokról szívesen hallgattam volna részletesebben is. Szívből remélem, hogy nem bántottalak meg a kritikával, hiszen mélyen elgondolkodtatott ez a csodálatos „fantáziatörténet” , és remélem mások is örömet találtak benne, akárcsak én. KÖSZÖNÖM:
szeretettel: fefo