Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Truthseeker
Alkotások száma: 3
Regisztrált: 2010-04-13
Belépett: 2010-05-17
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Egyéb prózai alkotások (3)
Feltöltve: 2010-05-15 04:06:34
Megtekintve: 530
Idealistákat börtönbe!
Sok régebbi esemény kapcsán gondolkoztam el a mai napon azon, hogy mennyire károsak tudnak lenni azok az idealista emberek, akik nem cselekszenek, de rengeteget okoskodnak. Annak örülök, hogy az élet általában elintézi és saját maguk is, hogy azáltal, hogy nem cselekszenek, nem kell túl sok felelősséget vállalniuk, így nem ronthatnak el sok mindent.

Mit is értek jelen esetben idealista ember alatt? Egyáltalán honnan lehet valakit idealistának nevezni? Elvégre mindannyiunknak vannak ideái és mindannyian elképzelések alapján cselekszünk. Ebben a tekintetben gyakorlatilag mindenki idealistának számít, mégis, különbséget tudunk tenni idealista és realista ember között.

Az idealisták az én értelmezésemben olyan emberek, akik akár nyíltan, akár rejtve, túlzottan érzelmesek, túlzottan kötődnek és szinte kórosan fejlett az igazságérzetük. Észrevételeim szerint az idealistáknak a kóros igazságérzetük az egyik fő mozgatórugójuk és egyben a legveszélyesebb tulajdonságuk is. Annyira törekszenek már definiálni a jót és a rosszat, annyira bántja őket, ha nem az ő mértékrendszerük szerint történik valami, hogy az idealista embereket szerintem érdemes távol tartani az emberi közösségektől. Egyenként még szórakoztatóak is tudnak lenni, mert olyan naiv és álomvilágba illő elképzeléseik vannak, hogy jókat lehet röhögni rajtuk, főleg akkor, amikor egy realista ember megmutatja az idealistának, miért nem működik valami úgy, ahogyan az idealista elképzelte és az idealista még a tények láttán is képes azt mondogatni, hogy de ez meg az nem jó. Ha mégis elismerik, hogy működik valami, akkor meg azzal jönnek, hogy ez erkölcstelen, nem lesz ettől jobb és még lehetne sorolni, mennyi indokot tudnak kitalálni arra, hogy mások helytelenül élnek. Az a legrosszabb, amikor egy cselekvő embert hátráltatnak, csak azért, hogy nehogy már valami sikerüljön, ami nem felel meg az ideáiknak. Érdekes, hogy ilyenkor bezzeg képesek cselekedni. De amikor nekik kéne felmutatniuk valamit, hogy gyerünk, mutasd meg, te hogy tudnád jobban csinálni, akkor arra hivatkoznak, hogy úgy sem fog működni és hogy hiába tenne jót, végül úgy is rosszra fordulna. Csak ha ilyenekre hivatkoznak, hogy úgy sem fog működni, akkor miért ragaszkodnak annyira az ideáikhoz? Ennyi erővel azt is elismerhetnék, hogy tévednek. Bár az önérzetük nem engedi beláttatni még saját magukkal sem, hogy nem működne az, amit elképzelnek.

Az idealisták közül az a legrosszabb fajta, akinek az egyik ideálja, hogy mindenkinek szeretne jót tenni és szeretnek hozzájuk hasonló emberekkel közösségbe tömörülni, de közösen űzik azt, hogy nem cselekszenek semmit, viszont álmodoznak. Közösségben azért veszélyesek az ilyenek, mert együttes erővel hátráltatják azokat, akik cselekszenek. Ha hátráltatni nem is tudják, akkor hevesen bírálják őket. Elég idegesítő tud lenni, amikor egy olyan idealista kritizál egy cselekvő embert, aki azt, amit kritizál, még sosem tette, de azért ő jobban tudja, hogyan kéne azt csinálni. Lassan már kezdek abban hinni, hogy a cselekedetek többsége vagy akár az összes, nem rossz, nem is jó, egész egyszerűen szükségszerű és elkerülhetetlen. A naiv, álmodozó, hiszékeny, befolyásolható, álmodozó, érzékeny, sértődékeny, önérzetes idealistákat, akik ráadásul még antiszociálisak is, jobb, ha kivetik magukból a közösségek, mert azt az érzetet tudják kelteni a panaszkodásukkal, hogy mások rosszul csinálnak valamit és ez másokat elbizonytalaníthat, ha meggyőzően adják elő az elképzeléseiket. Ha egy idealista nem is elbizonytalanító, de zavaró mindenképp tud lenni.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!