Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Salycilate Ribes Nigrum Amara
Alkotások száma: 11
Regisztrált: 2010-07-26
Belépett: 2013-11-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Egyéb prózai alkotások (1)
-Versek (10)
Feltöltve: 2010-07-27 00:19:36
Megtekintve: 397
Szeretőm, a trubadúr
Mintha tükörbe néztem volna, szemeidben magam láttam, olvadva
Mintha tűz égetőn perzselne, úgy feszültél tetemre
Behatoltál testembe-lelkembe azzal a felismeréssel
Ilyen tűz csak egyszer égethet, de akkor akár el is égethet.

A percben szeretőm voltál, s barátom,
Veled észrevétlenül az egész lelkem sikerült bejárnom
Mert te mintha azon fából lettél volna, miből én is voltam kivágva
Lelkem isteni fénye, belső, megfoghatatlan éke.

Mintha ezen a világon csak te érthetted voltan mi éltet, mi gátol
Abban a perecben bezárva, távol a világtól élhettünk igazából.
Mozdultam, s rezdültél te is- álomban, ébren néma percekben is,
Egybeolvadtunk mindentől messze, test a testben lelkem lelkedben.

Éreztem, ami bánt, tudtam minden okát, s vele a megoldást,
S gyógyítottam nagy hatalmammal, akárcsak te, ősi bizalmaddal.
Pár óra az ágyban, paplannal, párnával, s gazdagodva egy egész világgal,
Mi másnak földi kéj, nekünk az ott isteni, a valóstól messzi hév.

Tűz tombol megnemértett lelkemben, s orkán vihar a tiédben,
Végig ott volta a veszélye, minket ez elemészt reggelre, de nem féltem.
Pedig elsőre nem akartam, hogy maradj, szerepedből ki ne szakadj,
De te körbefontál szavaddal, megetettél, beterítettél magaddal.

S mire eljött a reggel megértettem, erre vártam egész életemben.
Jöjjön valaki, kire nemcsak jó gondolni, kivel jó volt tombolni,
Ki hozzám simul, s az nem csak teste, lelke hevert este velem.
Ki hatalmas, mint én, ki apró, mint én, ki gyönyörű, mint magam.

S aki pontosan tárgynak tűnik, s gépnek, de hogy ismerhettem eddig félre?
Használtam, s ő hagyta, de most annyira más, a szememben olvad...
Kit hittem olcsó szeretőnek, nekem akár a világ is ő lehet.
Kiábrándult szívem a gondolattól görcsbe rándult, Újra szeretni?!

Hányinger fogott el, bántani fog, nem tehetem!
Félek, zihálok, reszketek, ha megfog az érzés többé el nem ereszt....
Menekülj, osonj el némán, holnap már nem emlékszik énrám.
Agyadban dobd el, taposs rá, s törölj mindent az árnyát!

De itt voltál velem újra, s tudtam ez egy egészen más nap.
Újra felszabadító az érzés, és ha akarnám, sincs több kérdés.
Velem vagy, mert te is akarsz, minden szavad mosolyt fakaszt.
Este már nem csak a test a mese, összecsendül kettőnk nevetése.

Kérlek, ne hagyj el mikor kel a nap, kérlek, reggel ugyanúgy akarj!
Álmodban is magadhoz húzol, s mosolyogsz rám, hiába nő az árny.
Eljött a reggel, langy undok fénnyel, s az ablakomba térdel.
S lassan felöltözöl, veszed holmid, s mész el.

Gyilkos hajnal hasad, ha elmész, lelked velem marad?
De ajkamon nem jöttek szavak, a csend mi tarkómnál marad.
Az ezüst paripa nagy lendülettel tovaszalad, a szél veled halad.
Csak én s hajamban ülő néma csend az, mi velem marad.

S az óta tudom, bár elfog az undor, ha rá gondolok, te nem akarsz.
De én mi végből akartam, hogy maradj, számodra más a feladat.
De látni jó, élményekből talán gyűlik együtt egy nagy tó.
Talán ez a kevés, de felemelően izgató perchalom is jó.

S Te, a szabadság zabolázhatatlan lovagja fejed igába hajta.
Mi világgá lett velem veled éjjel ágyban, lélekben, párnában, álmunkban
Hová szalad, szökellt mi volt, mi lett, zárva nyitva, feléd, ellened, melléd?
Értem, kérdem, hagytál, zártál, távol, közeli, kéjes ábránd.

Tisztul a kép, marad az emlék, ennyit írt a sors nevünk mellé.
Neked könnyű elhagyni a kéjt, s engem is, hiába hittem, hogy szép.
De ha jössz ismerni foglak, s meg is simogatlak, de ne félj kedvesem
(Melletted egyet, ha mást nem is megtanultam):
„Az ágy közös, a párna NEM!”

Talán csak volt-talán van-és talán lesz...vagy soha nem volt-nincs-és soha nem is lesz.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2010-08-08 20:26:21
:)
2010-07-28 18:16:31
:)