Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1239
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-08-18
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (192)
-Egyéb prózai alkotások (380)
-Mese (171)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (481)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2011-09-28 08:20:09
Megtekintve: 526
Makacs leány, konok legény
Cseresznyés Juliska gyönyörű leány volt, és kedves, jó humorú. Nyüzsögtek is körülötte a legények, mint a darazsak a kint felejtett mézes bödönt. Hamar leszoktak azonban a lány körüli legyeskedésről, mert kilátszott az igazság: Juliska szíve csak Csertölgyfás Jánoshoz húz, tőle nem lehet elhódítani.

János erős, vállas legény volt, sokat olvasott, sokat utazott, sokat tapasztalt. Ám neki is, Juliskának is volt egy kis hibája, amiből nagy baj is kinőhet: olykor mindegyikük szerette, ha övé az utolsó szó. Nos, ahhoz ragaszkodni, ami értelmes és szükséges, okos dolog, - de a mi nem az, annál inkább csacsiság.

Kitűzték a lakodalom idejét. Majdnem mindenben megegyeztek már, de Juliska diós tortát akart lakodalmi tortaként, János pedig rumosat. Ezen előbb csak vitatkoztak, de később Juliska megharagudott:
- Ha nem diós lesz a lakodalmi torta, akkor lakodalom ne legyen! Ne legyen!

Egyikük sem engedett. Kútba esett az esküvő? Ment János a kocsmába, hogy leigya magát a sárga földig, bánatában.

Utóbbi nem sikerült neki, egyrészt azért, mert a kocsma környékén nem sárga föld volt, hanem barna, másrészt pedig azért, mert barátja, Ugrabugrakecskés Pali, akinek mindent elmesélt, a vállára csapott:
- Ne legyen?! Hát akkor ne légy hátán tartsátok a lakodalmatok, a torta pedig kétféle is lehet: egyik diós, másik rumos! Rendezzünk el mindent esküvőre, lakodalomra!

El is rendeztek. János elment Juliskáért, megcsókolta, mondta: viszlek a paphoz! A leány tiltakozott, de azért nem túlságosan. Hagyta, hogy János felnyalábolja, karjaiba vegye. A pap előtt a legény lábára állította Juliskát, - hát a leány úgy mondta ki az igent, hogy egyből feleség lett, János pedig nagy örömmel veszítette el legény voltát. A falubeli leányoknak annyira tetszett ahogyan János a karjaiban szállította Juliskáját az esküvőre, hogy később ők is ezt követelték jövendőbelijüktől, - pedig nem minden leány pehelysúlyú, no meg nem minden legény volt olyan erős, mint János! Hümmögtek is a leendő férjek?

A kétféle torta azonban majdnem mindenkit kielégített, kivéve Kormoskörmös Pistát, aki csokoládésat szeretett volna, de mivel az nem volt, kénytelen volt a diósból, meg a rumosból enni. No, bárcsak ennél nagyobb baj ne történne soha kisvilágban, nagyvilágban, - de, sajnos, történik, naponta.


Nem semmivel kezdte a közös életet János, meg Juliska. Volt új házuk, földjük, lovuk, tehenük, disznójuk, libájuk, kacsájuk, tyúkocskáik. Egerük is volt, nem is egy. Utóbbi csinos, bajszos állatka, de a háziasszonyok nem kedvelik. János és Juliska abban megegyezett: macska kell a házhoz, egérszám csökkentőnek. Ám Juliska szerint fehér bundájú, János szerint meg fekete. Juliska így győzködte Jánost a macska bundájának színét illetően:
- A fekete macska nem jó, mert ha átfut előttünk az úton a fekete macska, az balszerencsét jelent. Nehéz elkerülni. A fehér bundás viszont olyan kedves, ártalmatlan, mint a mesebeli Hófehérke!

János azonban nem engedett:
- Igaz, hogy a közmondás szerint sötétben minden tehén fekete, de azért a fekete tehenet mégis nehezebb észrevenni éjjel, mint a fehéret. A fehér macskát sötétedés után könnyebben kikerülhetik az egerek!

A dolog vége az lett, hogy Juliska édesanyjának kellett békét teremtenie. Ő egy fehér foltos fekete macskát ajándékozott a civódó házaspárnak. No, az nem volt sem fehér, sem fekete. Rendben.

Éldegélt Juliska és János nyugalomban, boldogságban, - egy ideig. Ám rájöttek: kutya is kell a házhoz. Juliska így szólt:
- Én olyan kis kutyust szeretnék, amilyen a tanítónőnek van. Elfér egy fazékban, no meg két lábon is tud járni?

János másképpen vélekedett:
- A tanítónő a cirkuszosoktól kapta a kutyust, ajándékba. Azt akarod, hogy a fél falu rajtunk nevessen? Az ilyen kicsi kutyát, ha meglátja egy tolvaj, zsebre dugja és kész! Nekünk nagy kutya kell, amitől megijed a betörő, meg más erre járó rossz szándékú ember.

Szó szót követett, de hiába. Ki tudja mi lett volna, ha nem vetődik arra a gróf, és nem hallja a kertből az utcára is kiugró heves vitát. A gróf kedvelte Jánost, mert az tanította meg őt célba lőni, ami egy gróf számára - a kártyázás tudománya mellett - nélkülözhetetlen. Bekiabált:
- Kezecskéit csókolom, szépséges nagyságos asszony! Szervusz, János! Vitátokra gyógyírt javasolok. Van egy gyönyörű agárkutyám, fiatal még, de egykettőre megnő. Nem lesz sem kiskutya, sem hivalkodóan nagy kutya, hanem méretre közepes termetű. No, az olyan gyorsan tud futni a nyúl után, hogy azt is utoléri, a tolvajt, betörőt pedig még hamarabb. Neked, János, kitűnő vadászpuskát is adok az agárhoz, ajándékba. Kedves feleségednek pedig, ha meg nem sértem, adnék egy példányt új könyvemből, a Szerelmes vadászkalandokból. Nem akarok dicsekedni utóbbival, de a városi könyvesboltban úgy veszik, mint a cukrot!

A városi könyvesboltban egyébként nem árultak cukrot, éppen ezért a gróf igazat mondott: a Szerelmes vadászkalandokat ott úgy vették, mint a cukrot, vagyis sehogy. Ám Juliskának tetszett, hogy a gróf őt szépségesnek nevezte, ezért beleegyezett az agárkutyába. János pedig úgy gondolta: előkelő kutyafajta az, irigylik majd tőlük a faluban. Jól gondolta.

Behívták a grófot, ebédre. Egyen náluk halászlét, meg túrós csuszát, hörpintgessen veres bort. Utóbbi dolgok nagyon tetszettek a grófnak. Hét pohár bor után megölelte Jánost:
- Ide fi-figyeljenek! Én ú-úgy sze-szeretem a férjét, kedves na-nagyságos asszony, mert ő ta-tanított lövöldözni! É-éljenek boldogan, ne vi-vitázzanak! Okos e-enged, sza-szam-szamár szenved. Aki egy évig mindig enged, az ka-kap tőlem egy aranyérmet, meg egy sza-szamarat!

A gróf szamarai nem voltak közönséges szamarak: még külföldre is elment a hírük. Minden szamara egy vagyont ért. Sem Juliska, sem pedig János nem volt olyan szamár, hogy visszautasítsa a gróf javaslatát. Egy évig kibírják ezek nélkül a kis összezördülések, apró-cseprő perpatvarok nélkül, - gondolták. Jól gondolták. Meg is kapta mindegyikük a szamarat, meg az aranyérmet. Két szamár, két aranyérem? Nem semmi!

Annyira kibírták egy évig kocódás nélkül, hogy ezen idő alatt teljesen, véglegesen leszoktak a csacsiságokon való összekülönbözésről. Úgy éltek, mint a galambok. Bár ki tudja, nem hibádzik-e a mondás? Én már többször is láttam veszekedő galambokat?


Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!