Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1164
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2017-12-09
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (186)
-Egyéb prózai alkotások (356)
-Mese (154)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (453)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2011-09-29 07:31:37
Megtekintve: 396
Bánatos kövirózsák
Kecsessólyom Károly költő volt, de - a költők kényszerű szokásával ellentétben - nem volt olyan szegény, mint a templom egere, mivel a templom egerének nincsen jól jövedelmező ecetgyára, ötszáz hold gyümölcsöse, három bérháza a városban, meg hétszobás villája Világszépségvölgyében.

Kedves és kedvetlen olvasóim most arra gondolnak: ez a Károly, ilyen gazdagon, nem is volt igazi költő, csak olyan írogató rím faragócska. Nos, ezeket az olvasókat ki kell ábrándítanom: Károly nagyon tehetséges költő volt, nem is törődött mással, mint a versírással, amit könnyen megtehetett, mert gyárának, földjének, bérházainak ügyeit mások intézték helyette. Verseskötetei: "Búzaföldes szép hazám", "Lobogj, zászlónk, Égtől áldott!", meg a "Boldogságos szívszerelem" méltán arattak sikert, bár az még nem volt biztos: a világirodalom is befogadja-e Károlyt a legnagyobbjai közé?

Gondolt egyet ez a Károly, kettő lett belőle, ha nem több: nagy dicsőséget hozott neki a szívszerelemről írt verseskötete, de még nagyobbat hozhatna egy másik kötet, amit még nem írt meg, "Bánatos kövirózsák" címmel. Egy kis további ihlet, - és máris bebánatoskodhat a Világirodalomba!

Mi kell az ihlethez? Ha bánatos vers, akkor az kell, hogy a Költőt otthagyja Múzsája, az imádott leány. Volt egy ilyen leány, Pirosmasnis Piroska, akit Károly majdnem úgy imádott, mint a saját verseit, de azért, a világdicsőség érdekében, rávette a leányt: hagyja el őt, időlegesen. Piroskának ez nem tetszett, mert szívből szerette Károlyt, de okos leány volt, tudta, hogy a férfiakra olykor rá kell hagyni a bolondériájukat, és a másik végéről kell megfogni a dolgot.

Károly nagyapja a Kerekenkopasz-hegyen valamikor ráhagyott unokájára örökül egy kunyhót, ami igen siralmas állapotban volt már, így abban kitűnően lehetett bánkódni. Ráadásul a hegy csúcsa körül sok kövirózsa volt. Károly, mint költő, eldöntötte: a kunyhóban fog lakni, erdei gyümölcsöket fog enni, halakat fog kifogni a patakból, de legfőképpen bánkódni fog Múzsája, Piroska után. A leánynak szigorúan megtiltotta, hogy őt remetei magányában látogassa, még azt is hozzátette: a hegy tele van farkasokkal, azok befalják a leányt, ha nagymama is van, hát mindkettőt. Piroska ugyan jól tudta, hogy a környéken kétszáz éve egyetlen farkas sincsen, mivel a Szent Honunk Ismerete című lapnak is egyik cikkírója volt, de azért ráhagyta Károlyra a farkasos dolgot is.

A költészettel egyetlen baj mindenképpen van (a többi között): az alkotó rendszerint nem akkor tud versben sírni, amikor akar, mint ahogy az örömöt is nehéz kikényszerítenie a vers érdekében. Ezt sok magát költőnek képzelő megszívlelhetné, - de nem kétlem: a kutya sem fogja!

Károlynak a kövirózsákról, hiába nézte őket varázsló szemekkel, momentán csak annyi jutott eszébe: ezek kövirózsák. Szépségben erősen elmaradnak a kerti rózsáktól, a sziklákhoz tapadásban viszont ők győznének. Igaz, szeme könnyezni kezdett, de nem a bánattól, hanem mert belerepült egy általa ismeretlen rovarféleség. Később Kecsessólyom Károly megrovóan nézett az ihletet nem adó kövirózsákra, de azok közömbösen tekintettek vissza.

A kunyhó derekabbul viselkedett, mivel, amikor eleredt az eső, itt is, ott is beengedett az égi vízből. Ez erősen lehangolta Károlyt, a kívánatos bánatot is talán meghozta volna, de közben kisütött a nap. Megéhezett Károly, elment erdei gyümölcsöket keresni, hogy éhét elverje.

Az erdei gyümölcsök utálatos tulajdonsága, hogy általában nem akkor kínálják fel magukat az embernek, amikor az éhes, hanem akkor, amikor az jóllakott. Így Károly az éhét nem tudta elverni, de a karját, ujját, lábát megszúratni bizonyos bokrokkal igen. Ez segítette volna a bánkódásban, - de nem könnyű ám verset írni éhesen! Egyes költőknek ebben, meglehet, volt gyakorlata, de Károly még sohasem csinált ilyet. A patakban ugyan fel-felugrott egy-egy pisztráng, de mindig rossz irányban, nem Károly kezébe, hanem attól el. Végül talált ez a Károly egy vadalmafát, de a termésének olyan pocsék íze volt, hogy felkiáltott:
- Ki volt az a hülye költő, aki vadalmafa szeretett volna lenni, és a termésével kínozni az éhes gyermekeket?

Károly olyan éhes volt már, hogy még a vers közismert szerzője sem jutott eszébe. Közben beesteledett. A tücskök igen szép nótát húztak a fülébe, de Károly éhesen sem elaludni, sem költeni nem tudott. Elkezdett ugyan Piroskára gondolni, elővette a töltőtollát, meg egy ív finom papirost, de az ihletben csak a sóhajtozásig jutott el:
- Ó, szerelmem, szép Piroska, mit ér most az életem! Itt halok meg, e vadonban, ráadásul éhesen!

Nem ment a versírás. Rossz volt a lelkiismerete is, hiszen tudata mélyén tudta: nem Piroska hagyta el őt, hanem ő a leányt. Ennél még ihlet ellenesebb volt korgó gyomra. Nehéz ügy! A végén így kiáltott fel, kétségbeesetten:
- Ó, Piroska! Szerelmem! Bárcsak itt volnál velem, egy kis kosárkával, amiben pecsenye is van, borocska is.. Talán az a farkas, amivel ostoba módon ijesztegettelek, már meg is ette a pecsenyét, meg ráadásul téged is!

Bagoly huhogott, majd csengő hangon egy leány nevetett valahol. Kiderült: a közelben. Kiderült: kosara van. Kiderült: a kosárban libapecsenye, cipó, édes alma, borocska, sütemények. Kiderült: Piroska az!

Felugrott Károly, megcsókolta Piroskát, mind megette azt, ami a kosárban volt, de még majdnem a kosarat is. Ettől kezdve helyreállt Károly lelki és gyomorbéli békéje. Kijelentette: megbocsát Piroskának, amiért az elhagyta. Piroska ugyan arra gondolt: ő nem hagyta el Károlyt, de okos leány volt, tudta, hogy férfiemberekre rá kell hagyni a bolondériájukat, így a másik végéről fogta meg a dolgot, ahonnan az lakodalomhoz, boldogsághoz vezetett. Hej, de sok leány tanulhatna ettől a Piroskától, - még akkor is, ha valódian piroska!

Károly új kötetében ugyan már nem volt szó kövirózsákról, bánatról, de a kövirózsák nem sértődtek meg. A hosszú-hosszú vers "Megbocsátok, édes Rózsám, szívbéli Szerelmem!" címmel jelent meg nyomtatásban, és bár ezért nem nyomakodtak hosszú sorokban a vásárlók, a mű muzikel változatáért rajongott a közönség. Hát szép is volt ám az, amikor Táncosmincimanci Klára megbocsátó vőlegénye, a daliás Szívkirályfi Ferdinánd ezt énekelte:

Te Mincimanci, táncos csoda!
Te vagy a szívem égotthona!
Megbocsátok én, néked, babám!
Édes a csókod, nagyon is ám!
Tinglitangli, szól szép muzsika!
Villan a kardom, megvéd, haza!
Huszárcsínytől nem fél a huszár!
Néked, nézd, kislány, így szalutál!

(2010)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!