Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1531
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-08-18
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (196)
-Egyéb prózai alkotások (482)
-Mese (217)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (616)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2011-10-02 07:40:06
Megtekintve: 496
A néma versikék módszere
Az emberekkel való egyoldalú és ideiglenes kapcsolattartásra találtam ki ezt a pofonegyszerű módszert költői vénával megáldottak számára. Alkalmazásához nem kell nagy tehetség, nagy véna, elég a kicsike is. E módszernek számos előnye van:

1. utazásoknál, várótermekben, már semmit sem váró termekben, hivatali ügyintézés folyamán, és más kényszerűségből minket gyötrő időperiódusokban elűzi az unalmat (igaz, az unalom később visszajön, de időleges elűzése is eredmény),

2. az embereknek, akikkel találkozunk, e módszerrel bármit megmondhatunk, amit belső etikánk megenged, a felpofozás és egyéb kellemetlenségek veszélye nélkül,

3. bátorságra, őszinteségre nevel bennünket a megvalósuló bátorság és kimondott őszinteség kockázata nélkül,

4. csiszolja stílusunkat, mint a köszörűkő a disznóölő kést,

5. alkalmazása egyszerű,

6. olcsó.

Más előnyei is vannak a módszernek, ezeket majd máskor reklámozom, hátrányairól pedig csak magamban teszek említést, néma versikékkel, utóbbiakat nem árulom el. Aki alkalmazza, később úgyis kitalálja.

Vegyünk egy példát. Utazunk, buszon. A buszutazás egyhangú. Unatkozunk. Ráadásul a jármű tömött. További ráadásul a mellettünk ülő néne fészkelődik, meg-meglök bennünket.

Mit tehetünk? A nénét nem jó hangosan figyelmeztetni, mert látszik rajta: nagyobb lehet a szája, mint a bécsi kapu. Ha kinyitja, máris ott vagyunk, ahol, - de nem Bécsben. Néma verset azonban írhatunk hozzá. Ilyesfélét:

KÖLTEMÉNYKE EGY LÖKDÖSŐ NÉNÉHEZ

Néne, néne, szép nénike!
Légy lépemből kilépike!
Kosaraddal ne nyomd májam,
erre bennem oly nagy vágy van!
A könyököd, ha jön kanyar,
megdöf, mint elefántagyar.

A versben van egy kis elszakadás az igazságtól, mivel eddig még egyetlen elefánt sem döfött meg az agyarával. Eszembe jut József Attila híres verssora: ?Az igazat mondd, ne csak a valódit?? Az igazság és a valóság azonban kéz a kézben: a nénike döfködő könyöke a valóság, az a versben, az igaz pedig, amit hozzáteszek most, a versen kívül ugyan, de békés egyetértésben a valódival: az elefántokkal nincsen semmi bajom. Engem még egy sem döfött meg, de egy kis költői szabadság megengedhető. Rámosolygok a nénikére, akinek nincs tudomása a hangosan ki nem mondott versikéről, ezért mosolyom félreérti, és megkínál a kosarából szilvával. Nagyon jó, édes szilvája van.

Nocsak! A néma versikéért honoráriumot kapok, amíg a leírt versért? hát azt nem részletezem, mert mindjárt úgy elkezdem hangosan szidni ezt a Piacgazdaságot, hogy?!

Más példa: a piac érdekes, de a sorban állás unalmas. Olyan árustól, aki előtt sok ember áll vásárlási szándékkal, nem veszek semmit. Mit értek sok alatt? Fontos a definíció. Már két embert is, - de még egyet is, ha az nem éppen én magam vagyok! Az ilyen, sok embert tisztességtelenül magához csábító árust megbüntetem: a jövő héten sem vásárolok nála semmit, még akkor sem, ha a pultjánál senki sem álldogál.

A sorban állás azon a piacon, ahová járok, ritka. Közgazdászok szerint azért, mert az embereknek nincsen pénze, pénz nélkül pedig csak hitelbe lehetne vásárolni. Az országban sok a hiteltelen ember, illetve vannak olyanok, akiknek van hitele, de az a hitel nem az a hitel, amire most gondoltam, még ha rokona is annak, amire gondoltam. Értik, ugye? Ha nem, az sem baj, kedves Olvasóim, már hozzászokhattak volna ahhoz, hogy Hungaryban semmit sem kell megérteni, elég annyit tudni, hogy kire fognak szavazni - saját maguk ellen!

Nagy ritkán azonban muszáj sorban állnom, mert a feleségem kikötötte: AZT FELTÉTLENÜL vegyek! Ha mégsem hozok, persze, akkor sem köt ki, de ilyen feltétlenül kikötöttet nem hozni nem tanácsos? Sorban állok, előttem négyen vannak, három bácsin látszik: kispénzűek, nem vesznek majd sok mindent, de a negyedik, az a divatúrhölgy, hát az fölényes, nagyszájú és vastag bukszájú lehet?

Emberismeretem nem csal, a hölgynek, úgy látszik, a rendszerváltás is nagyon bejöhetett, no meg a kormányváltások sem mehettek ki? Nekiáll, vásárol is sok mindent, ezt, azt, Hungarian árut kétszer annyiért, nem Hungariant fele annyiért,
emezt is, amazt is, de még? Ez számomra bosszantónak tűnik, miért nem vesz csak fél kiló kolbászt, és jobbra el, a színfalak mögé? Kioktatom egy néma versikével, csak úgy magamban:

INTŐ SZAVAK EGY DÚSGAZDAG ÚRHÖLGYHÖZ

Ó, ne vegyél annyi mindent! Én itt állok búsan,
nálad meg, a kosaradban, már ötféle hús van.
Én csak parasztcsirkét vennék, azt kérte a nejem?
Nálad gazdag vásárlókedv mennyi kérést terem!
Igaz, hogy a kebled is dús? Még császárszalonna?
Túl nagy melled nékem gyanús bétett szilikonra!
Ne szórd a pénzt, légy szerényebb, intőn erre kérlek!
Siess haza, otthon vár már szeretőd vagy férjed!
Az is lehet: mind a kettő. Ha kettő, belátom:
kis országban az, aki nagy?nem állhat egy lábon?

A hölgy nem hallgat a néma versikére, tovább vásárol. Áttérek egy naturalistább
fogalmazásra, de azt már, bár szintén magamban, prózában teszem.

Még egy példát hozok, mert három a Hungarian igazság, kedves Olvasóim, de a ráadást majd megkapjátok, nem tőlem, hanem?

Megy a vonat. Magától is, mert elindították, meg az új sztrájktörvény segítségével is, amelyik tiltja, illetve lehetetlenné teszi el nem indítását. (Az engedetlen masiniszta nyilvános kivégzése majd egy későbbi törvényben lesz.)

A vonatban két roma hölgy is vonatozik, szép színes ruhában, pompásan felruházottan, felékszerezetten. Korukat illetően szemlátomást tartózkodnak minden szélsőségtől: se nem túl fiatalok, se nem túl öregek. Az arany középúton járnak, illetve most ülnek. A vonat zakatol, bár nem azzal a régi úttörős zakatolással. Nem is hegyek között, völgyek között, hanem a szakadékok peremén, de az országutasok agytekervényeibe ez belemén? Még nem, de erről nem a szakadékok tehetnek, hanem az agytekervények.

Az egyik roma hölgy, a szebbik, megszólal, de nem szépeket mond a másiknak, és igencsak hangosan. A másik győzi, nem csupán a szépséget hiányoló kifejezésekkel, hanem hanggal is. Nem sokáig kutyázódnak, macskázódnak, hanem csupán félóráig. Senki sem szól rájuk, mert mindenki fél, még az ablaknál ülő úr aranyórája is, utóbbi teljesen indokolatlanul, mert értőbb szem, mint az enyém is, látja: ezek a romák nem azok a romák. Nem az éhkopp miatt szomszédjuk facér tyúkjára leselkedők! Nem kell nekik aranyóra, mert egyrészt már van, meg a nyakukon vastag aranylánc is, no meg, látszik, bármikor kétfelől is megvajazhatják a kenyerüket, ha akarják.

A szép roma hölgyek purparléja jól végződik: esznek, isznak. Meg is dicsérem őket néma versikével:

KÉT ROMA HÖLGY SZÍVBŐL JÖTT DICSÉRETE VONATON, KÉT MEGÁLLÓ KÖZÖTT

Nem jártak a technikumba,
hanem híres etnikumba?
Ma sok ember badar, botor, -
de Önöknél finom modor!
Fejükön haj mind megmaradt,
s kímélték a hangszálakat, -
legalábbis relatíve?
Ki volnék? Ily romák híve!
Ki is mondja vers-alázat:
példát mutattak a Háznak!

Példát mutattak, de azért a Ház nem róluk vesz példát, hanem más romákról, meg nem romákról, mint utóbbiak közül az egykori Tisza István nevű történelmi alakról, akiről a rendszerváltás után teret neveztek el Nagykovácsiban.

Önök, kedves Olvasóim, persze, nem tudják, hogy ki volt Tisza István, - vagy tudják, csak nem akarják tudni rendszert váltott eszükkel?

Okos dolog! Legközelebb majd Önöket is megdicsérem egy néma versikével, - ha megígérik, hogy nem küldenek érte nyálas kézcsókokat, vagy kiélezett íméleket, kukacoskodó kukaccal! Megjegyzem: Kossuth-díjat, díszpolgári címet sem fogadok el. Előbbit azért, mert utálom, ha visszakérik, utóbbit pedig nem csupán azért, hanem azért is, mert nem vagyok polgár. Ha én dicsérek, önzetlenül dicsérek, még a néma versikékben is. Ha polgár volnék?

Majdnem elfelejtettem: a hallgatag versikéket nem csak jelenlevő személyeknél lehet alkalmazni, hanem távol levőknél is. Erre is szeretnének egy példát?
Íme, én írtam nejemnek, egy áruházlánc láncszemében, tanácstalanságomban. A címe kicsit hosszú, de vigasztalásul szolgálhat, hogy az élet viszont rövid:

PANASZOS KÖLTEMÉNYFÉLE EGY TÁVOL LEVŐ SZERELMETES NEJHEZ, AKI NEM ADOTT PONTOS UTASÍTÁST NEKEM EGY MEGVÁSÁROLANDÓ ÁRUCIKKRE VONATKOZÓAN

E boltba elküldtél, nejem,
s itt nem fakadok dalra,
mert a kértből négyféle van:
piros, zöld, sárga, barna.
Más-más a címke. Mit tegyek?
Talán rád mobilozzam?!
Nem tom? utált kis masinám
táskám fenekén hol van?
Melyik kell? Ó, rejtély, titok!
Most melyiket is kérted?!
Hát ez? Vagy az? Inkább amaz?
Mily gondterhes az élet!

Kettévágom a gordiuszi csomót, mint Nagy Sándor a tette a kardjával, megoldom a kérdést: bevágom vásárló kosaramba a pirosat, a zöldet, a sárgát, a barnát, mindet.

Otthon a nejem még meg is dicsér: remek! Ő majd mind a négyet felhasználja: a pirosat a szegfűs ételnél, a zöldet a jónál is jobbikosnál, a sárgát megint másik étel remekénél, hogy a szomszédasszonyt elfogja a sárga irigység, a barnát pedig?

Na látják? Főzni, sütni tudni kell!

Én, sajnos, nem tudok főzni-sütni, de azért kisütöttem egy kis néma versikét arról, hogy miként lehetne a Lehetetlen: az ország felvirágoztatása. Leírni azonban nem írom le Önöknek, kedves Olvasóim, nem akarok mindent az Önök orrára kötni. Inkább lógassák az orrukat, abban már nagy a gyakorlatuk? Páratlanul szép ki nem mondott versike pedig? Páratlanul és pártatlanul!

(2011)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!