Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1504
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-07-15
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (477)
-Mese (216)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (598)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2011-11-05 17:51:57
Megtekintve: 519
Szépirodalmi élményeimből - Petőfi Sándor: János Vitéz
Mindig szerettem a Nagy Költő e csodaszép meseművét. Matematikaórákon gyakran eszembe jutott Kukorica Jancsi, akinek nem kellett ostoba egyenletekkel foglalkoznia, vagy elbújt háromszögeket keresgélnie idióta mértani ábrákon, hanem kedvére heverészhetett a subáján, amíg a juhnyáj bendőjét tömte szemet vidámító zöld fűvel..

No meg volt neki szép, formás kebles, szőke Iluskája is, akivel jól kijött, s aki kedvéért még a patakból is kijött, otthagyott csapot, papot, kis ruhát, nagy ruhát, hadd mosson a patak tovább, nélküle..

Juliska, a pozitív hősnő mellett, matematika tanárnőm is szerepet kapott, habár negatívat: ő lett ábrándozásaim Juliskájának mostohája. Alig csókolta meg Jancsi a képzeletbeli Juliskát, ez a mostoha máris kérdezett valamit tőlem, csúnya denevérhangon. A választ ugyan Számtalanulszámos Pisti megpróbálta odasúgni nekem, de az ilyen kulturálatlan alakok, mint ez a számrajongó Pisti is, még súgni sem tudnak értelmesen. Ki kellett vinnem ellenőrző könyvecském a mostohatanárnőnek, aki adott egy autogramot, ez még nem lett volna baj, de fölébe is írt valamit. Most már mindegy volt a mindegy, elfutottam egyelőre még képzeletbeli, de este majd valóságos apám elől. Már akkor inkább a zsiványtanya!

Azokban a relatíve becsületes ötvenes években nem volt még szokásban mással kapartatni ki a gesztenyét, akarom mondani az aranyakat a zsiványos tűzből-bűzből, mint manapság, amikor itt is, ott is akad aranykulcsos Kulcsármulcsárka, aki piszkos kis kezecskéjével és jól olajozott kulcsocskájával ki-kinyitogatja azokat a milliárdos bankszámlákat. Nem! Én is helyeseltem, nagy öntudatosan, hogy Kukorica Jancsi otthagyta a zsiványaranyakat /lehet, hogy amilyen ostobán puritán vagyok, még ma is helyeselném, én is otthagynám?/.

Tetszett Petőfi művében Jancsi állásváltoztatása is huszárságra, nagyon is, habár személyesen nem vágytam ilyesmire, mert úgy hallottam: lóhátról is le lehet esni, sőt, még jobban, mint lóhát nélkül. No meg igen rövid ideig tartó leányideálom, az Iluskára külsejében hasonlító Gabriellácska, lovagolt, annak ellenére, hogy már kétszer is megharapta a ló, amit rossz néven vettem tőle /nem a lótól, hanem a leánytól!/. Szerencsére, hamar sikerült e lovagló leányból kiábrándulnom, mivel nem jött le velem a patakhoz iluskázni, hozzá írt versemért nem csókolt össze-vissza /sőt, még csak össze vagy vissza sem!/. Nincs utálatosabb dolog, mintha egy leány lovagkori lovagot játszik, vagy huszárkodik. Az ilyen leány kell a manónak! /Azt nem tudom, hogy lett-e Manóné Gabriellácskából vagy pedig a Manó is megúszta valahogyan./

Tetszett egyébként Petőfi művében az egyszerű, árva parasztlegény, Kukorica Jancsi, karrierje is, akit a francia király, leánya megmentéséért, elhalmozott kincsekkel, nemesi oklevelet adatott neki, sőt, papi engedély nélkül, még át is kereszteltette János Vitézre. Ámbátor, amikor utánagondoltam, némi pálfordulást véltem felfedezni a rettentően szabadságszerető, de kissé naiv Nagy Költőnél, hiszen más verseiben elég élesen szólt a királyokról, továbbá a francia király kincseihez valószínűleg több vér tapadt, mint a zsiványok aranyaihoz, melyekhez Jancsi előzőleg oly becsületes finnyássággal viszonyult, végül pedig ez a fránya francia király nem gondolt a magyar ötvenes évekre és alaposan tönkretette szegény vitézzé kinevezett Jancsi káderlapját. Gúnyosan elmosolyodtam: lám, lám, igaza van Matyi Bácsinak, a kulák kuláklista nélkül is kulák marad, mint ahogy a király királylista nélkül is király!

No de az nagyon szép volt Petőfitől, hogy legyőzette János Vitézzel azokat a népet eltiporni akaró óriásokat! Habár, úgy látszik, attól a királykodási nyavalyától itt sem tudott megszabadulni, mert a repülő kővel átnevelt óriásoknak nem köztársasági elnökévé, hanem királyává választatta magát, vagy legalábbis hagyta, hogy azzá válasszák. Írtam is erről egy kis magántanulmányt, magánszorgalomból.

Nem, nem, az már a geometria órán volt! Csak a matematika tanárnő, mint mindig, elmaradt a tananyaggal, még a török basa félkör alakú, domborodó hasát mutogatta egy ábrán, vagyis nála a huszárok még a törökökkel küzdöttek, francúzföldön... Tőlem is kérdezett valamit, Számtalanulszámos Pistike oda is súgta nekem, hogy Tálész, tudtam, arról a kelekótya Thalészről van szó, aki valamit lekörözött, bemondtam hát a nevet és a matematika tanárnő elismerően bólintott. Hát igen, egy tál ész mindig elkél, ebben, most az egyszer, Pistikének igaza volt, hiába, vak tyúkész is talál szemet - olykor, baj csak akkor van, ha bele is csíp.

Hát mit mondjak? Ez a János Vitéz fenséges, aki még nem olvasta volna, mert iskoláskorban utálta a kötelező olvasmányokat, az rohanjon érte a könyvtárba!
A Nagy Költő megajándékozta benne a magyar népet a Csodával: Tündérországgal, ahol feltámadt az Iluska sírjáról származó és az Élet Tavába hajított virágszálból maga Iluska, akit a tündérlányok, egyhangú, demokratikus választással, királynőjükké választottak, mint ahogy élte párját, János Vitézt, a tündérfiak pedig királyukká, aki így az óriáskirály-cím mellé elnyerte a tündérkirályi címet is, egyhangú szavazással. Csak most ütött szöget a fejembe az Idő, elkésett kalapácsával: ha annyira egyhangú volt a szavazás, akkor talán mégsem volt annyira demokratikus?! Ha igazán demokrata lett volna, akkor legalább két-két egymásra nyelvet öltő jelölt lett volna, számos, titkosan szavazó sandatündér-iluscicussal, meg sandatündér-kóbortódorral!

Most, így utólag visszagondolván, kissé különösnek találom azt is, ami Petőfinek valószínűleg fel sem tűnt, nevezetesen: milyen csúnyán elbánt ez a János Vitéz Tündérország derék biztonsági őreivel: a három szilaj medvével, a három vad oroszlánnal, végül pedig az egy /de annál félelmetesebb!/ sárkánykígyóval. Ezek valójában mindaddig hazájukat /Tündérországot/ védték, őrizték, a vitézi címmel kitüntetett János pedig legyilkolta őket, és ezért a rendszert váltott tündérjogállam nemhogy elmarasztalta volna, de még királynak is megtette. /Hüm-hüm, gyanúsan ismerősnek tűnő történet!/

Engem nem választottak királlyá, két okból: 1. egyrészt geometria óra volt /és politikailag képzetlen matematika tanárnőnk mit sem értett a geopolitikához/, 2. ha megteszik, hát kis is kértem volna magamnak! /mármint azonnal kikértem volna magamnak az örökös felmentést, jeles érdemjeggyel, a matematikára, geometriára és valamennyi rokonságukra érvényesen/.

Annyi azonban bizonyos, hogy Tündérországban, mint Petőfi oly szépen írja:1. örökös tavasz van, valamint 2. lakóinak nem kell sem étel, sem ital, utóbbiakat a szerelem édes csókjai pótolják. Azt nem tudni viszont, hogy 1. Tündérország lakói nem unják-e az örökös tavaszt, 2. meddig pótolja a jóféle pálinkát és bort a szerelem édes csókja, mivel a magyar, a szerelemcsókok mellett, tudomásom szerint, a jóféle pálinkát és bort is igen szereti, ha meg ezekből jóféle nincs vagy túl drága, a rossz félét is készséggel megissza, ezen itókákért él-hal, de, ha jobban utánagondolunk, inkább hal.

Azt azonban a Nagy Költő világosan leszögezi: - Mai napig János vitéz őkegyelme / Szép Tündérországnak boldog fejedelme.

Az a bizonyos mai nap, Petőfi Pesten kelt feljegyzése szerint 1844 decemberének valamelyik napját jelentette, mondjuk, december 31-ét.

No de annyi minden történt azóta! Ha szétnézek ebben a Piachazában, úgy gondolom, arra az egykori, Petőfi megálmodta Tündérországra, ha beállítana hozzánk, hát rá sem ismernénk.

Ám ne ijedjen meg senki: nem fog beállítani!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!