Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1944
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-07-10
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (577)
-Mese (280)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (843)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2011-12-02 21:21:28
Megtekintve: 836
Csodaalmácska Éva
A varázsló, Ideodaugrólovú Pál hol lovat varázsolt maga alá, hol meg eltüntette a lovát, és gyalog kóricált hegyen át, völgyön át. Éppen ló nélkül kóborolt, amikor a hegy alján vadalmafát talált, a fa alatt pedig pólyában gyönyörű kisbaba aludt.

Csodálkozott a varázsló: ki lehet az, akié ez a baba? No és miért hagyta a fa alatt? Mindjárt szólította is Nyiknyakmakk manót, zsebbeli mindent tudóját, és tőle tudakolta.

Az arasznyi manó kelletlenül dugta ki a fejét a varázsló zsebéből, mivel álmából ébresztették fel, de azért ráválaszversikélt a kérdésekre:

Erdő mélyén történt. Boszorkány járt erre.
Kisbaba anyjának nyakát kitekerte.
Most e baba árva, itt hagyta az ocsmány,
tüskés bokor képű, kegyetlen boszorkány.
Ha ma utolérné, még akkor is késne,
e gonosz banyának jogos büntetése!
Két fenyő közt ott él, kacsalábas házban,
melyben repedt fazék, rekedt hápogás van...

Mérges lett a varázsló, de a boszorkányok élete felett nem volt hatalma. Ám a boszorkányok tárgyai felett igen. Mindjárt elővette varázspálcáját. Indulatosan
rajzolt vele bűvös köröket a levegőbe:

Boszorkányos seprű! E pálca akarja,
hogy kedvedre rángasd, ha rád ül a gazda.
Fent a levegőben lökj rajta oly nagyot:
csókolja a földet, mit előbb lent hagyott!
Kifőz gonosz tervet e banya? Hát érte
kacsalábas háza rogyjon a fejére!
A popsiját marja csalánná lett szoknya!
Félelmesből legyen remegőn gonoszka!
Egy perc ideje se legyen rosszat tenni!
No, a többi majd jön, mára elég ennyi..

Képzelhetitek! Legközelebb a seprű ledobta a boszorkányt a levegőből, földet ért ugyan, de azóta is sántít. A többi varázslat is teljesült. A banya kénytelen volt a saját bajaival törődni, nem volt rá ideje, hogy másoknak bajt okozzon.

Nyiknyakmakk manó azonban feltette a kérdést a varázslónak:

Rendben, de mi legyen e szép kisbabával?
Aki át mond, bét is mondjon ki, - és bájjal!
Rossz tettet büntettél, de jó tetted nőhet:
keress e babának szerető szülőket!
Ázsiába megyünk, oda visz az utunk,
tengernyi a dolgunk, így nem babázhatunk!

Ideodaugrólovú Pál - nevével ellentétben - nem ugrált ide-oda az ötleteivel, hanem katonás sorrendbe állította őket. Először elküldte a faluba Nyiknyakmakk manót, hogy méltó örökbefogadó szülőket találjon a babának. Közben elnevezte a kislányt Csodaalmácska Évának, mivel almafa alatt találták. Ám a névhez még mást is kapott Csodaalmácska, amikor a varázsló rábűvölt, ekképpen:

Legyen mindig kedves ez a szép leányka,
ámde meglakoljon, ki ok nélkül bántja!
Az ilyenre nézzen haragos szemekkel,
s tündérszemeiből legyen mindjárt fegyver!

Nyiknyakmakk manó közben megtalálta a leányt örökbe fogadni kész szülőket: Szorgosdolgos Mátyást és a feleségét. Hét hold földjük volt csak, hozzá hét gyermekük, de amikor Nyiknyakmakk manó a szívükbe nézett, hát rögtön látta: jó helyre kerül náluk Csodaalmácska Évácska. Szorgosdolgos Mátyásék nem győztek hálálkodni a varázslónak, bár az nem adott nekik pénzt, ajándékot. Amikor elvitték a pólyás babát, Nyiknyakmakk manó meg is jegyezte, tréfásan:

Hát Ön, pálcás, ily fukar úr,
bár Önnél sok kincs meglapul?
Hét holdnyi földhöz hét gyerek..
Semmit kapták arany helyett!

A varázsló nevetett:
- Semmit sem kaptak? Dehogy! Az Okos Szerencsét kapták tőlem, - csak még nem tudnak róla, és nem is fognak tudni, soha!

Nyiknyakmakk manó csodálkozott:
- Okos Szerencse? Hát olyan is van? Talán akkor még Szamár Szerencse is?

- Persze! - bólintott a varázsló. Akire a Szamár Szerencse iázik rá, az esetleg gazdag lesz, de nem tud bánni a gazdagságával, és jobban elszegényedik, mint előtte volt. Ám az Okos Szerencse nem mutogatja magát, nem kevélykedik, így birtokosai nem bízzák el magukat, továbbra is szorgalmasak, igyekvőek, így az Okos szerencse a családjukban maradhat.

Igaza volt a varázslónak. Szorgosdolgos Mátyásék Okos Szerencséje észrevétlen maradt, de annál inkább hozta a sikereket. A hét hold földből néhány év alatt hetvenhét lett. Háziállataik sokasodtak.

Teltek az évek. Szorgosdolgos Mátyásék három leánya, négy fiúgyermeke mind becsületes, szerető párt talált magának. A legidősebb fiút megválasztották a falu bírájának. Közben Csodaalmácska Éva is felnőtt, gyönyörű volt, nyüzsögtek körülötte az udvarló legények, még a városból is. Bántani senki sem merte, mert ha valakire haragosan, vagy akár csak kissé korholóan ránézett, annak menten inába szállt a bátorsága. A leány azonban nem ígérte oda senkinek sem a szívét, mert hitt annak a tücsöknek, aki minden nyáron így hegedült az ablaka alatt:

Csöpp hegedűm húrján így indul a dalom:
- Várj jövődre, Éva, tündérszép Angyalom!
Messzi-messzi földön van egy furcsa legény:
közös álmotok lesz Szívetek Ünnepén!
Őrizd addig szíved, őrizd Tisztaságod!
Eljön a jövőtök, elhozza az álmot!

Éva hitt a tücsökdalnak. Miért? Ő maga sem tudta, hogy miért, de nem kételkedett benne: várnia kell. Utóbbi nem esett nehezére, mert egy legény sem tudta megdobogtatni a szívét. Különös jószág a szív, ha benne van a jóság!

Messzi-messzi földön élt a varázsló családja. Öt fiúgyermeke közül már a legkisebb, Ideodaugrólovú Károly is legénnyé serdült. Ez a Károly imádta a természetet: fákat, bokrokat, füveket, virágokat, állatokat, de szeretett volna egy leányt is, akit a szíve imádhat, és az is viszontszereti őt. Feltarisznyált, és a lován máris elindult feleséget kereső útjára. Elért egy nagy-nagy réthez, ahol tengernyi katángvirág kéklett. Megszólította a virágokat:

Katáng virágocskák, kéklő tündérszemek!
Az én leányálmom tudjátok hol lehet?
Hallottátok nevét selyemkendős égen,
mikor madárhang száll fényes köntösében?

A katángvirágok ezt válaszolták:

Mi csak annyit tudunk, hogy neve nem Kata,
bár az is de szép név! Hat aranyalmafa
mesélt egyszer Róla, okos volt e Kata, -
de más szív-irányban szól a vágyad dala!

Tovább lovagolt Károly, és egy mocsár szélén zöld levelibékát pillantott meg. A béka kíváncsian tekintett rá. Károly megkérdezte:

Szép színű Zöld Úrfi! Tőled is kérdezem:
közel-e szívemhez az úgy várt szerelem?
Mi lehet a neve annak a leánynak,
kinek a csókjára álmaim úgy vágynak?!

A béka így válaszolt:

Annyit tudok: neve nem az Amália,
s így nem tör ki köztünk semmi patália!
Az én békalányom neve Amália,
s brekegi e mocsár minden békafia:
- Brek! Brek! Brak! Brak! Belém szeress, te szép Amál!
Ily szúnyog-, s légyfogót szíved hol is talál?
Hallgasd, búsan, ember, konok akaratom:
én a lányom hozzád, bíz? sohasem adom!

Károly nem nevetett a békán. Hadd higgye e mocsárlakó, hogy ő is elvenné a békalányt, - pedig dehogy! Lovagolt tovább.

Nagy-nagy erdő szélén sárgarigót pillantott meg egy tölgyfán. Felkiáltott neki:

- Aranyalmák színét hordó ékes madár,
akinek a füttye lég-csillagozni jár!
Rövid kérdésemre rövid válasz lehet:
miként hívják a lányt, aki úgy keresek?
Azt, aki szívemért szívet ad cserébe,
hogy éltét éltemmel boldogan leélje?

A sárgarigó mindjárt kifüttyentette a választ:

Tyil! Tyul! Tyihihotó! Ráfüttyentem arra,
amit mondasz: neve semmiképp sem Anna!
Bár gyönyörű név az! Nagyon sokan vallják:
ily név a legénynek szívölelő dalt ád!
Ám lent, a mély völgyben, van egy bolond tücsök,
ki egy ablak alatt nyárhosszat ücsörög.
Nem csupán ücsörög, de dalt is hegedül..
Véltem: ügyes leszek, csőr közelbe kerül.
Ám egy leány, Éva, a tücsköt megvédte!
Én mérgesen néztem e leány szemébe,
de a lány szeméből sugár hozzám szaladt,
s ijedten elszálltam, egy pillanat alatt!
Veszélyes e leány, mert ha reá hagyják:
ma egy tücsköt véd meg, holnap talán hangyát..

Kíváncsi lett Károly az Éva nevű leányra, meg a tücsökre. Ment tovább. Talált egy házat. A házon ablakot. Az ablakon leány tekintett ki, az ablak alatt tücsök nótázott.

Egymásra nézett Éva és Károly, megdobbant a szívük. Mindketten
tudták: itt a közös álom, itt a közös jövőjük.

Nagy, igazi hegyen-völgyön lakodalom lett, mert előbb a völgyben kezdődött, utána a hegyen folytatódott. A tücsök muzsikált, de a dal szövegét nem más írta, mint Nyiknyakmakk manó:

Édes alma, boldog álom, arany kerekek,
velünk vágyból valóságba kerekezzetek,
s valóságból vágyba vissza, mivel az való:
ha valóság mellett vágy is, csupán az a jó!

Éva vállán hószín galamb, Károly kezén kék:
- Látott-e már e két galamb ily szép menyecskét?
Sohasem, de Károly is kap ily dicséretet:
- Évának mily csinos, kedves vőlegénye lett!

Lakodalom, zengd a dalom, legyen hallható
mit kíván e házaspárnak Nyiknyakmakk manó:
csókjuk olyan csók legyen mit szív ad szívnek át,
s hozzon nekik gólyaposta bájos kisbabát!

(2010)

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!