Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1196
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-07-20
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (190)
-Egyéb prózai alkotások (368)
-Mese (157)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (466)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2012-02-02 19:00:17
Megtekintve: 434
Tréfálkozó János
Tréfálkozó János új lakó volt azon a szép vidéken, ahol Hétpettyesfalva katicabogárkái és szitakötői szálldostak. Megvásárolta a Napsütés-hegyet és rajta egy kidűlt-bedűlt kastélyocskát.

A falubeliek nevetgéltek, de csak a háta mögött:
- Vásárolt magának egy héttornyos, tizenkét szobás rozoga kunyhót! Többe került a leves, mint a hús! Pimpempampapempe, a falu félbolondja, még gúnyverset is költött a nagyságos úr birtokáról:

Rozoga kastély. Recseg az ágy.
Nem félsz, hogy oszlop dől majd reád?
Foghíjas lépcső.. Nagy-nagy eszed
bánja maholnap bús feneked!

A félbolond a versikét Tréfálkozó Jánosnak is elmondta, aki csöppet sem sértődött meg, sőt, az elmélkedésre kevésbé alkalmas elméjűt még meg is hívta villásreggelire. Itt Pimpempampapempe már ép fél eszét használta, mert a szeletelt sonkát nem csak az eléje tett tányérról, hanem a nagyságos úréról is felette, végül pedig két ezüst villát is zsebre akart tenni. Ez nem tetszett ugyan Tréfálkozó Jánosnak, de csak egy versikével fejezte ki helytelenítését, miközben visszavette tőle a szúrós tárgyakat:

Barátom, Ön kissé illetlen.
Ez a szokás? Hát, nálam, itt, nem!
Remélem, nem mondom a légnek,
hogy az étkészlet nem légkészlet!

Tréfa ide, tréfa oda: a kastély hamarosan derék doktorokra, mesteremberekre talált. Úgy megújult, hogy a falubeliek nagyot néztek. Nem volt az pedig csoda. Amint Kettyemkótya Kelemen, Hétpettyesfalva poétája írta is: - Ha van pénz, hát jöhet ács, munkálkodhat kalapács, dolgozhat a cserepes: új tetőtől szív repes. Bent a bútorban a szú sejti: jön a háború, nem sokáig rághat fát, eléri a rossz világ. Nagykapun új, fényes zár, megérkezhet a király!

A király nem érkezett meg, de Tréfálkozó János a fülébe súgott valamit a falu bírájának, de még hátba is veregette. Hajlongott a bíró, mintha János király lenne. Másnap a faluházán, amit a nép tyúkperecskéivel gyakran felkeresett, hirdetmény jelent meg: Tréfálkozó János nagyságos úr macskáját kinevezték oroszlánnak. Mindenki úgy tisztelje, olyan alázattal, mint az Állatok Királyát!
Aki nem úgy tiszteli, - meglátja, hogy mi lesz!

A falu népe ezen csak nevetett, és Tréfálkozó János háta mögött gúnyolták az oroszlánnak kinevezett cicát. Ám amikor a kastély mellett sétáltak el, már igencsak pórázra fogták a nevetésük. Aki nagyságos úr, arról nem lehet soha tudni: mennyire nagy.

Vidámvirágos Klárika volt az egyetlen, aki ennél tovább ment, ha a kastély mellett ment el: úgy rémüldözött a cica láttán, hogy az feltűnt Tréfálkozó Jánosnak. Először a rémüldözés, de mindjárt utána az is: milyen gyönyörű leány rémüldözik, milyen élethűen, milyen nagy, csábító szemekkel! No, ha igazi rémtől rémüldözne, aki üldözi, - ő bizony a védelmére kelne ennek a leánynak!

Egy hét múlva leesett az álla sok falubelinek, mert kit követett kutyahűséggel egy hatalmas oroszlán? Tréfálkozó Jánost. A nagyságos úr több ijedezőnek elmagyarázta:
- Oroszlánná való kinevezéséhez méltóságos gúnyát is kapott kedves cicuskám!
Hiszen tudják: akinek Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá.

Hivatal és ész ilyen összekötését nem mindenki tartotta igaznak, de utóbbiak nem mertek szólni semmit. Pimpempampapempe pedig mindenhová elfutkosott, és izgatottan kiabálta:
- Tréfálkozó János nagyságos úr varázsló! Lesznek itt még lángokádó sárkányok is!

Hamarosan megjelent egy hirdetmény, hogy Tréfálkozó János nagyságos úr tyúkját kinevezték sas madárnak. Mindenki úgy tisztelje, olyan alázattal, mint a Madarak Királyát! Aki nem úgy tiszteli, - meglátja, hogy mi lesz! A birkákra, bárányokra, meg egyéb aprójószágra mindenki vigyázzon, mert a sas, - az sas!

No, a kétkedők most már csendesebben kételkedtek ebben. Ki tudja?

Ám Vidámvirágos Klárika volt az egyetlen, aki ennél tovább ment, ha a kastély mellett ment el: úgy rémüldözött a tyúkica láttán, hogy az még jobban feltűnt Tréfálkozó Jánosnak, mint előzőleg. Meg is kérdezte a leányt: nem ebédelne-e vele, hiszen mindjárt elkongatják a delet. A leány azt felelte: köszöni, de éppen a harangkongatás miatt kell haza sietnie.

Tréfálkozó János egy hét múlva mindenkinek hatalmas sas madarat mutogatott:
- Sassá való kinevezéséhez méltóságos tollöltözetet, meg erős csőrt és karmokat is kapott kedves tyúkocskám! Hiszen tudják: akinek Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá.

Pimpempampapempe pedig mindenhová elfutkosott, és nagy hangon hirdette:
- Tréfálkozó János nagyságos úr varázsló! Lesznek itt még hatalmas tűzmadarak is! Lepottyan a tojásparázs, kigyúl a falu, leég! Bűzös hússzaggal lesz tele a lég!

Kezdték most már igencsak süvegelni Tréfálkozó Jánost a faluban, de még a környékén is. Amikor bemutatott egy kis gyíkot: no, ez az ő kertjének őre, most nevezték ki krokodilusnak, - hát mindenki úgy elkerülte János kastélyát, mintha még nappal is tele volna borzas és borzalmas kísértetekkel.

Vidámvirágos Klárika volt az egyetlen, aki odament a kastély kerítéséhez, egy pillantást vetni a gyíkocskára, és rémüldözött, olyan élethűen, hogy János is szinte elhitte a bemutatott ijedelmet. Mondta a leánynak:
- Szépséges kisasszony, ha a szolgám megterítene a kerti asztalon, és felszolgálná az uzsonnát, velem tartana-e? Mondjon igent. könyörgöm! Megajándékozom az ebben a pillanatban Önnek írt, de nem légből kapott versikével:

Hódolattal kérdem Önt, ki vidáman virágos,
s aki felett csivitelő kis madárka szálldos:
uzsonnázna velem együtt? Ülnénk kerti széken
szépség, mese, fények, árnyak, nyár bűvöletében..

Vidámvirágos Klárika nevetett, majd így szólt:

Igen és nem! Sietnem kell, sajnos, máris vissza..
Uzsonnáznék.. Válaszomnak ez a része tiszta.
Ám az is, hogy inkább holnap uzsonnázzunk: nálunk!
Sőt, kunyhónkban, lehet, akkor együtt vacsorázunk.

Másnap együtt uzsonnáztak, majd vacsoráztak: Klárika, édesapja, meg János. Így szólt a leány édesapja Vidámvirágos Márton, híres világutazó:

- Ez most csak egy szűk, rozoga kunyhó, de úgy tisztelje, kedves János, mint egy palotát, mert ma kinevezték palotának.

János értette a tréfát: úgy tisztelte. Ám tréfa volt-e a tréfa?

Másnap ugyanis hatalmas, parkkal körülvett palotában ébredt fel. Mondta a leány édesapja:
- Új köntöst kapott a kunyhónk. Tetszik-e?

Tetszett Jánosnak, csudamód, csak azt nem értette: miként tettek rajta így túl a tréfálkozásban?

Vidámvirágos Márton előbb rejtélyesen mosolygott, de azután elárulta a titkot:

- Van egy indiai szolgám, Inda Binda Bandha, aki úgy át tudja vinni az alvó embert egyik helyről a másikra, akár kilométereken keresztül, hogy az nem ébred fel. Nincs közel a palota a kunyhóhoz, mert Hétpettyesfalvától is messze, de megoldottuk a dolgot.

Sokáig vendégeskedett Vidámvirágos Márton palotájában János, mert nagyon jól érezte ott magát. Neki is volt miről mesélnie, vendéglátóinak is. Közben Klárika beleszeretett Jánosba, de nem merte felfedni szívének titkát. János hasonlóképpen járt.

Egy napon Klárika édesapja így szólt Jánoshoz:
- Édes fiam, - ugye, megengeded, hogy az idősebb jogán így szólítsalak? - hallottam, hogy cicát oroszlánná, egy tyúkot pedig sas madárrá neveztettél ki..
Én úgy látom, hogy a leányom is szeretné, ha kineveztetnéd valaminek, ami, ha a szemem nem csal, neked is szíved szerinti volna. Gondolkozz el rajta!

Megörült ennek a biztatásnak Tréfálkozó János, olyannyira, hogy madarat lehetett volna fogatni vele, - akár még sas madarat is, bár az utóbbi kissé kockázatos. Legközelebbi találkozásunknál, egy hatalmas tölgyfa alatt, a tó partján, így szólt a leányhoz:

- Klárika! Nem vagyok varázsló, nem tudok cicát oroszlánná, tyúkot sassá, gyíkot krokodilussá változtatni. Az mind csak tréfa volt! Neked sem tudok Hozzád méltó címet adni, nem vagyok király, fejedelem, de még herceg vagy gróf sem..

A leány nagyon elpirult, de boldogan kirebegte:
- Én csak egyetlen címre vágyom, Jancsi! Arra, hogy Tréfálkozó Jánosné lehessek!

No, ez teljesíthető volt, teljesült is, de előbb sok csók következett. A sok csók nekik nem volt sok, de egy mókus a tölgyfán erről másképpen vélekedett.

A lakodalom után hamarosan gyermekeik születtek, ikrek: fiúcska és kislány. Mindkét szülőjüktől örököltek valamit: jó humort, vidámságot, szépséget, kíváncsiságot, de olykor egy kis túlzásba vitt csintalanságra is hajlamosak voltak. Iskoláskorukban a tanító úrnak igaza volt abban, hogy az a macska.. - no de az már egy másik történet!

(2012)

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!