Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1647
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-11-12
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (198)
-Egyéb prózai alkotások (518)
-Mese (221)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (21)
-Versek (683)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2012-02-10 11:22:35
Megtekintve: 746
Múzsák
Kökényessy Pista és Zöldbokros Karcsi nem akármilyen legények voltak, hanem zeneszerzők és dalszövegírók. A daloknak mind a szövegét, mind a zenéjét közösen szerezték. A kottákat azután a Dalolj velünk! Kiadó jelentette meg. Büszkén nézték a könyvesboltokban közös műveiket, ilyen címekkel, mint VADVIRÁGOS LEÁNY- ÉS LEGÉNYÉNEKEK. Zenéjüket és szövegüket szerezte: Kökényessy és Zöldbokros.

Pista ötlete volt egykor, hogy költözzenek közös lakásba, nagy bérházba. Azt mondta Karcsinak:
- Ez nagyon megkönnyítheti a szövegírást, mert a nép egyszerű fiai és lányai olyan jó pofa dolgokat szoktak mondogatni egymásnak, meg másoknak!

Karcsi megsértődött:
- Költözz te hozzám, mivel én, a nép szegény fia, most is egy bérházban lakom, ott hallgatom, mondogatom a jó pofa dolgokat. Ha pedig nem vagy hajlandó rá: fel is út, le is út! Szerezz dalt egyedül, írd hozzá a szöveget egyedül, sétálgass egyedül, bámuld a lányokat egyedül!

Megijedt Pista, mivel úgy szerette Karcsit, mint a testvérét, de meg a közös munkát is nagyon megszokta vele. Békítően szólalt meg:
- Ne húzd úgy fel az orrod a szegénységedre! Nem a te érdemed! Én sem gőgösködöm a gazdagságommal. Nem az én érdemem. Rendben, hozzád költözöm, de még a lakás bérét is hajlandó vagyok ettől fogva én fizetni. Ám elfér nálad a zongora?

- Hát, ha az egyik szobát átengedjük neki, akkor igen.. Egyszer te zongorázol rajta, én pedig a másik szobában írom hozzá a szöveget, később meg, ha kedvünk tartja, cserélünk.. - válaszolta Karcsi.

Kibékültek, megegyeztek.

Az első nap könnyen eltelt, mert becipeltették Karcsi lakásába, ami így mindkettőjüké lett, a zongorát. A második nap is eltelt, mert odavittek néhány hasznos dolgot: könyveket, kottákat, székeket, fekete macskát, fehér macskát, továbbá sárga kanárit zöld ketreccel, valamint gömbölyű üvegben két aranyhalat, hogy a macskáknak legyen mit bámulniuk.

A harmadik nap a művészibb munkát is elkezdték, mert zongoráztak. A Mézes csókok, édes csókok, csábos csigacsáp.. kezdetű dalt próbálták zenei foszlányokból összevarrni billentyűs dalvarrógépükön. Erre lejött hozzájuk egy hatalmas termetű, és igen mérges ember. Rájuk kiáltott:
- Ifiurak, mi csuda e zajos furaság?! Szétverem e kényszerkutyás buta zongorát! Hajnaltájban hazajöttem, és mit hallhatok? Ez az ocsmány bútorállat folyton nyavalyog!

Kiderült: az erős ember Kendelverte Márton, aki portás a Pici Kígyókirálynő nevű éjjeli mulatóban. Éjjel portás, amíg mások mulatnak, de nappal ágyba kívánkozik, hogy kialudja magát.

Ezt Karcsi méltányolta:
- Bocsánat, Márton Bácsi, akkor majd délután zongorázunk. Kóstolja meg a körtepálinkánkat!

Márton bácsi megkóstolta a körtepálinkát. Ízlett neki. Ezt követően zsebre vágta az üveget, további kóstolgatásra, otthon. Hozzátette:
- Ha legközelebb zajonganak azzal a fekete bútorkutyával, barackpálinkát is adhatnak! Szilvából készült szeszt is elfogadok.. Jöhet még: veres bor, valamint tokaji szú..

A bor ugyan, ha aszalódottra érett szőlőszemekből készül, nem szú, mert nem a bútorokat belülről rágcsáló állatka, hanem aszú, de erre a különbségre a legények nem figyelmeztették Márton bácsit, nehogy megsértődjön. Helyreállt a békesség. Kell is a békesség, mint némely tónak a békásság. Bár, úgy vélem, békéből, békából is megárthat a sok, egyiknél a hosszan tartó csend, másiknál a túlzásba vitt kuruttyolás miatt..

Alig ment el Kendelverte Márton, Karcsi a homlokára ütött. Tényleg! Igaza volt barátjának, Pistának. Ez a Márton bácsi mondott valamit, ami dalba kínálkozik! Mint is volt a volt? Már írta is:

Bérházunk oly széllel bélelt különös világ!
Bárgyú népség bömböltet ott barna zongorát!
Búba burkolt bódulatban bátran kimegyek,
s vastag végű bunkósbottal fejükre verek!

Pista már kész is volt a zenével, de a szomszéd házban Becsapós Vincéné még nem volt kész részeges férje fejét bunkósbottal beverni. Ám később kész lett, és férje is kész lett. Kész lett, ész nem lett, - nem lehet minden, mindenkinek, mindenhol. Utóbbi lebunkózó esemény csak növelte a dal népszerűségét, egyre több étteremben, zenés szórakozóhelyen játszották. Még a Bökd ki, babám! című színes képeslap is hírt adott róla. Becsapós Vince büszkén mutogatta az újságban lerajzolt, bepólyált kobakját: - Lám, ilyen derék felesége van neki! Bárki fejére, ha üt, megbánják ott a tetűk!

Mindez semmiség ahhoz képest, hogy két nap múlva a legényeknél megjelent egy igen bájos leány, Kendelverte Mariska, aki bocsánatot kért apja két nap előtti mérges szavaiért.

Károly azon nyomban ráförmedt a leányra:
- Csak ne kéregesse a bocsánatunkat! Édesapja, ha volna férfi Múzsa, akár a Múzsánk is lehetne, oly remek ötletet, kedvet adott a dalszövegíráshoz. Mi kérünk bocsánatot tőle, a fülrázó zongorázásért. Sőt, ha édesapja hazajön, adja át neki ezt a díszes pipatokot, jutalmul!

A díszes pipatokot Károly egy padon találta, így nem került pénzébe, továbbá szüksége sem volt rá, mivel nem pipázott. Mellesleg a leány édesapja sem. Ettől függetlenül minden tok jó valamire, csak ki kell találni, hogy mire. Ezt kár elfelejteni, mert azután ott áll a tok, üresen, még egy pindurka tokhal sem ficánkol benne! Igaz, tökhal sem, - de ez kinek vigasz?

Kökényessy Pistának azonban olyannyira megtetszett a gyönyörű Mariska, hogy jobbnak látta, ha nem szalasztja el a leányfogó alkalmat. Felkiáltott:
- Fel se vegye, kedves kisasszony, barátom, Károly, kevéssé udvarias szavait! Nekem nagyon is szükségem van egy olyan gyönyörű istennőre, Múzsaként, dalversek írásra buzdítójaként, mint kegyed. Legyen az én Múzsám, hozzon nekem mindenhonnan összeszedett szóbeszéd szöveteket, abból én kiszabom tehetségem ollójával a versdalok pompás köntösét!

Kendelverte Mariskának kis női szabóműhelye volt, így a leány jól értette, hogy mit kíván tőle a legény. Tetszett neki ez a feladat, ami szépséges istennőhöz, Múzsához illő! No és tetszett neki Pista is.

A legények új dalához már a leány is hozzájárult egy-két szövegszövet darabkával:

Piros szoknya szép szoknya.. Lányka, adj egy csókot ma!
Piros kendő szép kendő.. Két csók nem elegendő!
Piros masni szép masni.. Hányat szeretnék kapni?
Csak három csók?! Kérek még! Kezembe a kezecskéd!
Fehér cérna, fényes tű.. Légy feleség, hozzám hű!

Egyik nap új vevő kopogtatott Mariska szabóműhelyének ajtaján. Csinos hajadon volt, de kissé félénk. Közölte: ő Búbánbubám Éva, és szeretne rendelni egy szép kék ruhát.

Látszott rajta, nagyon: még mást is szeretne mondani, de nem tudja miként kezdjen hozzá. Mariska azonban kisegítette:
- Mindjárt mértéket veszek a kisasszonyról, közben kiöntheti a szívét, mert látom, hogy valami bántja! Mondja csak nyugodtan, mi nők könnyen megértjük egymást, ha nem ugyanazon legény szívét akarjuk. Ha igen, akkor már ott a baj, mert cicusból oroszlánná változunk!

Évából erre a biztatásra megeredt a szó. Elmondta: ő nagyon szeretne megismerkedni Zöldbokros Karcsival. Tudja, hogy Mariskát Kökényessy Pistához húzza a szíve. Kifigyelte a dolgot. Így Mariska és ő nem vetélytársak, akár segíthetik is egymást. Az ő szíve Karcsiért kezdett dobogni..

- Hát igen, azok a szegény fiúk nehezen keresik a kenyerüket! - sóhajtott Mariska. Én csak megélek valahogyan ebből a kis műhelyből, mert kell a ruha az asszonyoknak, lányoknak, - de ők kénytelenek azokból a dalokból szerezni némi pénzecskét. Az én Pistám is!

- No, nem egészen! - nevette el magát Éva. Én többet tudok róluk! A te Pistád csak szegénynek látszik, de valójában gazdag. Apjának három bérháza van, ez, ahol laktok, szintén az övé. A fiát imádja. Kényeztetné, ha Pista ezt hagyná. Zöldbokros Karcsi viszont szegény, de nagyon önérzetes. Én, megsúgom neked, gazdag vagyok, de nem rohanhatok ajtóstól a házba, mert akkor az a büszke legény úgy kihajít. hogy a lábam sem éri a földet. Előbb el kell nyernem Karcsi szerelmét, akkor talán, óvatosan, azt is megmondhatom neki, ha megkéri a kezem: van mit aprítanunk a tejbe. Légy a barátnőm, segíts nekem egy időre szegénnyé lennem! Látszatra.. Már úgy értem: a szegénységnek látszatára, de a barátságunk, persze, legyen szívből jötten igazi!

Mariskának tetszett Éva kérése. Legközelebb magával vitte a legényekhez, és bemutatta, mint a barátnőjét, aki egy időre hozzájuk költözött.

Zöldbokros Karcsinak rögtön megtetszett Éva. Célozgatni kezdett arra, hogy neki is szüksége volna Múzsára, mert, ugyebár, ha Pistánál olyan jól bevált a dolog..

Itt Pista átvette a szót. Javasolta: vasárnap négyesben kiránduljanak, nézzenek szét hegyen-völgyön, de már szombaton is összejöhetnének egy kis folyóparti sétára, közös éneklésre a holdvilágnál.

Ebben a lányok nagyon is benne voltak, majd kibújtak a bőrükből örömükben, de, illendőségből, csak szerényen, pironkodóan helyeseltek.

Az esti séta is, a kirándulás is, jól sikerült. Mindkettőt újabbak követték, olykor négyesben, máskor kettesben-kettesben. Éva is szorgalmasan gyűjtögetett ezt-azt a legényeknek, amit esetleg felhasználhatnak a dalszövegekhez. Sőt, később elmondott egy kis verset, amiben ott baktatott az este, ott nézett le az égről nagy, csodálkozó gyöngyszemmel a hold, ott nyújtogatták karjukat magasba a fák, és a Láthatatlan Királynő látható kezének ujjhegyein csillagok táncoltak.

Ez a kis vers lett Éva lelepleződése. Ám nem minden leánynak okozza vesztét a lelepleződés, van, akit éppen az öltöztet fel a boldogság bíbor köntösébe.

Karcsi ugyanis nagyot kiáltott:
- Hopp, megvagy, Éva, te kis szépséges csaló! Te írod Búbubám Éva költői név alatt a verseket a Csillagbéke folyóiratba! Két köteted is olvasgattam már! A SZÍVEM HAZÁJA, meg a FELEJTHETETLEN ÁLOMFÖLD! Gyönyörű alkotások! Ó, én szamár, eddig is rájöhettem volna!

Megijedt Éva, csudamód, de Károly lelkesedésében megcsókolta. Éva visszacsókolta, háromszor is. A három viszont csók felbátorította Károlyt. Ezt követően Éva sok-sok csókot kapott a legénytől.

Károly másnap megkérte a kezét, Éva pedig boldogan odaadta. Bevallotta azt is: gazdag. Károly erre nem is figyelt fel, nagylelkűen legyintett:
- Nem is lehet szegény az, akinek ilyen gazdag a lelke!

Ezt követően Pista kezdte el óvatosan magyarázgatni Mariskának, hogy ha Károly elveszi feleségül a saját Múzsáját, akkor Mariskának, az ő Múzsájának, szintén követnie kellene a példát.

Mariska elnevette magát:
- Ha szeretsz, és hoztál gyűrűt is, akkor utóbbit húzd fel az ujjamra, és csókolj meg!

Persze, Mariska már előbb megtudta Évától Pista szándékát, meg a gyűrűt, így könnyen lehetett ilyen magabiztos.

Mindkét családban hamarosan gyerekek születtek, növögettek, - ám a közös dalok, közös alkotások is megmaradtak. Károly és Pista hírneve is egyre nőtt.

Természetesen a két Múzsa, Mariska és Éva barátsága is megmaradt, sőt, készítettek egy közös, kicsit tréfás, oktatgató dalocskát is, OKOS ASSZONY címmel. Ilyen találó sorok voltak benne:

Leng a vízben, óvatosan, a harcsán a bajsza.
Férjed csupán akkor verd meg, ha rászolgált arra!
Ám akkor is jól válassz ki ütögető tárgyat:
kis vétekért fakanál jár, - hagyd a sodrófádat!
Okos asszony lép, mielőtt férje félrelépne,
bárhogy vigyáz csábító hölgy becses két szemére.
No és ilyen kacér dáma érdemel még egyet:
fején hajból találhasson sokkal kevesebbet!
Okos asszony nem kér semmit farkaséhes férjtől:
kér, ha az már jól beevett a finom ebédből.
Okos asszony nem köt semmit férjura orrára:
kényes orr az, később a nej, azt, hogy kötött, bánja!
Férj fejébe tudást sem tölt nagy tölcsérrel, egyből:
célzásokkal csepegtet csak, féltő szerelemből.
Okos asszony tudja, - ez ám ajándék az égtől! -
mit, mikor, és hogyan verjen ki férje fejéből!

Hát azt, hogy hány asszonyt tett okossá, vagy legalábbis okosabbá, a Mariska és Éva által közösen költött vidám dalocska, - nem tudom. Ha csak egyet is, már az is eredmény. Egyetértünk?

(2012)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2012-02-13 07:27:21
Kedves Chanson! Leányod fényképe után gondolom: Te is nagyon szép lehetsz, haikuid után meg azt, hogy művészi érzéked okosságra utal. Az, hogy bölcs is szeretnél lenni (okosból), hát az meglepett. Okosból bölccsé lenni valószínűleg nem okos dolog: szép lányoktól, asszonyoktól azt még elviselik, ha okosak (persze, annyira okosak, hogy szükség esetén butuskának is tudják feltüntetni magukat, - utóbbit nem én találtam ki, hanem jogos közvélemény). Ám bölccsé? Hát azon még érdemes, bölccsé válás előtt, elgondolkozni, - még gyönyörű lányoknak, asszonyoknak is! Üdvözöl: Miklós
2012-02-12 21:13:40
:-)
Én bölcs is szeretnék lenni...
A komment is jó, nem csak a történet. :-)
2012-02-11 14:56:52
Kedves Bigiblue! Szerintem Te valószínűleg NAGYON OKOS Asszony vagy, DE (!) más - kevésbé okos - Asszony is olvashatja, amit válaszolok, EZÉRT írok csak ide egy kis útmutatót (tehát nem Neked!).

ÚT AZ OKOS ASSZONYSÁGHOZ

1. Ismerd meg jól önmagad (utána hidd is el, hogy az vagy, aki nem), 2. ismerd meg jól a férjed (utána hidd is el, hogy nem az, aki, hanem az, aki nem), 3. ne azt mondd a férjednek, amit gondolsz róla, hanem azt, amit eszed ágában sincs gondolni, 4. férjedet ne szép versekkel és más írásokkal főzd, hanem valami prózaibbal, amit hímnemű gyomor is kész bevenni, 5. férjed folyamatosan dicsérgesd, de úgy, hogy ne tűnjön hízelgésnek (viszont valójában hízelgés legyen!), 6. mindent hagyj rá a férjedre, ami számodra ártalmatlan, vagy közömbös, de agyafúrt módon a végén semmit sem, ami nem áll érdekedben (e célból akár agyát is megfúrhatod!), 7. úgy légy a ház ura, hogy a férjed azt higgye - tévesen - ő az, és soha ne jöjjön rá alapvető tévedésére, 8. vezesd be a CSALÁDI DEMOKRÁCIÁT régi kor cenzusos szavazásának mintájára (ha nem tudod milyen az, nézz utána a XX. század első felének tudós könyveiből!): a Te szavazatod három szavazatot érjen, a férjedé egyet, de azt is csak akkor, ha a szavazás napján fehér hollót lát fekete égen.

Kedve Bigiblue! Add át ezeket a tanácsokat kevésbé okos Asszonypolgártársaidnak, de - mivel nálam Te sokkal okosabb vagy! - ráadásnak fejeld meg továbbiakkal a saját kútfejedből! Az átalakított közmondás alapján az új lónyerítős lózung: HOSSZÚ HAJ, HOSSZÚ ÉSZ, RÖVID HAJ, HOSSZÚ ÉSZ, - a férj hajmennyiségétől teljesen függetlenül!

Szeretettel üdvözöl: Miklós
2012-02-11 10:57:53
Istenem, de szeretnék okos asszony lenni !:)