Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1536
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-08-22
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (196)
-Egyéb prózai alkotások (483)
-Mese (217)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (15)
-Versek (619)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2012-02-13 17:06:47
Megtekintve: 682
Szamár-e a csacsi?
Pattantó Pista csacsit vásárolt a piacon, ami nagy esemény volt. Nem csak neki. Barátjának, Petrencésrúd Ádámnak is. Sietett át Pistához, megszemlélni a kétfülűt.

Tetszett neki, mondta is:
- Szép szürke, el tud tűnni a ködben, közmondásosan. Feje is nagy, bár nem ló. Ám engem gyermekkorom óta izgat a kérdés: miért mondják a szamarat annyira szamárnak, hogy még a nem okos embert is úgy? No és mitől buta a liba, mitől van tyúkesze a tyúknak?

- Hát a csacsit talán azért szamarazzák, mert állítólag olykor konok, nem akarja azt csinálni, amit mondanak neki - vélte Pista. Nekem azonban ez az első szamaram, nem tudom, hogy így van-e az úgy, mármint a konoksággal. Majd kifigyeljük!

- Szerintem tegyünk egy kísérletet! Menjünk arra, amerre a csacsi megy, magától. Ha jó irányban, jó helyre megy, akkor okos, ha pedig rossz irányban, rossz helyre, akkor szamár - javasolta Pista.

Ebben megegyeztek. Ment a csacsi, egy zabföldig. Nekiállt, ette a zsenge vetést.

- Okos állat! - nyugtázta elégedetten Pista. Ádám azonban úgy vélte: ha az övé volna a zabföld, nem dicsérné a csacsit. Aki közben megérkezett, és botjával a csacsi fenekére vágott, a zabföld tényleges gazdája volt. A legényeknek is odadobott néhány keresetlen szót, és botjával hadonászott.

A legények elvették az ember bükkfabotját, de még meg is fenyegették: feljelentik a bírónál, szamárkínzásért. Jobbnak látták mégis, ha odébb állnak, mert a botütés után a szamár is elindult.

Kis vita következett, mert a szamár egy vadkörtefa alatt állt meg. Pista szerint okosan, mert azt nézegette: érik-e már a vadkörte? Ádám viszont úgy vélte: a szamárnak tudnia kellett volna, hogy ez az évszak még nem a vadkörteérésé, így szamár dolgot cselekedett.

A vita nem dőlt el, mert a szamár újból elindult. Ezt Pista úgy értékelte: azért, mert okos, rájött, hogy még nem érett a vadkörte. Ádám szerint azonban a csacsi tíz percig álldogált a fa alatt, ennyi idő kellett neki, hogy rájöjjön: nem tud felmászni a fára! Ez nem vall valami nagy észre.

A csacsi elkezdett felkapaszkodni a hegyre. A két legény utána. A csacsi elkezdte mutogatni fejlett szépérzékét: egymás után legelte be a virágokat.

Végül egy nagyon szép leány mellett állt meg. A leány Vadrózsadalos Terike volt, és ült, a földön. A csacsi odaérkezéséig önmagát szidta: minek ment a hegyre, ahol megrándította a bokáját, de olyan csúnyán, hogy fél lábon ugrálni sincs kedve?

A füleit lógató szépség után baktató legények láttán Terike rögtön megértette, hogy miért ment a hegyre, és elkezdte, szidás helyett, most már önmagát dicsérni, gondolatban. Pattantó Pista ugyanis mindig nagyon tetszett neki. Soha ilyen jó alkalmat! Bokája is kificamodott, Pista is itt van, - és ki tudja mi lesz még ilyen szerencsés együttesből?

Igaz, a másik legény, Ádám is itt van, teljesen feleslegesen, mert az már az ő barátnőjének udvarolgat, Fannikának. Fannikától minek csábítaná el Ádámot, ha úgyis Pista tetszik neki? Továbbá Fannika nem olyan leány, aki ilyen csábítási vétség esetén megkönyörülne az ő két leányszemén, de még kényes arcbőrén, és jól ide-oda lengethető dús haján sem!

A legények fel akarták tenni a leányt a csacsi hátára, hogy így lekerülhessen a hegyről, otthoni bokaborogatásra. Ám a csacsinak - ki tudja miért? - nem tetszett a gyönyörű leány, és nem akarta megtűrni a hátán. Ezt Ádám a csacsi rossz ízlésével és füles szamárságával magyarázta, de Pista másképpen. Szerinte a csacsija okos és kedves állat, mivel át akarja engedni neki a szép leányterhet. Ő majd hátára veszi, leviszi Terikét a hegyről!

A szép leányt hátizsákként Ádám is nagyon elvállalta volna, de Terike így szólt:
- Ez nagyon-nagyon szép tőled, de mit szólna hozzá holnap Fannika? Mit kapnál tőle és hová? Meg mit szólna hozzá a falu nyelve? Meg mit mondana nekem Fannika, - de főleg mi történne rózsás pofikámmal, lengő aranyhajammal, kék kökényszememmel?

Átlátta Ádám Terike okos igazságát. Elvállalta: majd ő előre megy a szamárral, lefelé a hegyről.

Pista, hátán Terikével, követte. Nem követte olyan gyorsan, hogy Ádám ott maradjon előttük a láthatáron, részben azért, mert szép leányteherrel nem okos dolog sietni, másrészt Terike nem volt ugyan távolról sem kövér, ugyanakkor közelről sem volt teljesen pehelykönnyű. Abban a súlycsoportban volt, amelyik leginkább tetszett Pistának.

Terike is nagyon tekintettel volt arra, hogy Pista ne fáradjon ki idő előtt az ő cipelésében. Itt is, ott is kérte, hogy a legény tegye le, pihenjenek. Így lett ideiglenes állomásuk több vadrózsabokor alja, de egy-egy tölgyfa mellett is megtisztelték a füvet jelenlétükkel. A sok pihenés vége az lett, hogy sem Pistának, sem Terikének nem volt túl nagy kedve elhagyni a hegykoma csábos, lankás lejtőjét.

Egy csörgedező patakban Pista vízbe mártotta a zsebkendőjét, és bekötötte a leány bokáját. Először zavarában az épet, de a leány egy jobb oldali csókkal figyelmeztette: a jobb bokája kéri a gyógyító borogatást.

Alkonyodott. A hegyen, bármennyire szerették volna, nem éjszakázhattak. Végül leérkeztek Terike szüleinek házához, de akkorra már sok minden megszületett, még közeli esküvőjük tervezett napja is.

Közben Ádám vélekedése is kedvezőbbre fordult a csacsi észbeli képességeiről. Az ugyanis elindult egy mellékösvényen, ami egészen máshová vezetett, mint Ádám eleinte akarta, de amikor az ösvény végén Fannikáját pillantotta meg, már nagyon is azt akarta!

Fannika kérdőre fogta Ádámot, szigorú tekintettel: hová, hová, azzal a csacsival?

Így Ádámnál ott volt a lehetőség Fannika szívének teljes meghódítására. Elmesélte, hogy mint engedte át a sebesült Terike cipelését barátjának, Pistának, mert az ő szíve örökre csak Fannikáért dobog, más leányra rá sem tudna nézni szerelmes pillantással. Elvállalta: pár óráig gondját viseli a csacsinak. Valami azt súgta neki: találkozni fog Fannikával, itt, ezen az ösvényen. Találkoztak. Valami azt súgja neki: Fannika talán nem haragudna meg, ha egy csókot adna neki.

Fannika elnevette magát: hát egy kicsit megharagudna, ha csak egyet kapna a legénytől! Ezt követően nem csak egyet kapott, utána Fannikáék házához mentek. Fannika apja behívta őt is, vacsorázzon náluk.

A csacsit bekötötte Fannikáék istállójába. Majd holnap visszaadja Pistának.

A fordulatos nap végén, külön-külön bár, de ugyanazt a választ adta a kérdésre a két legény: miért nevezik a bájos csacsit olyan megszégyenítő módon szamárnak, hogy még az ember szamarakra is ezt a szót használják?

Miért is? Hát egyszerű a válasz: sok a szamár ember, aki nem kedves, okos csacsi, konokul nem az értelmes dolgokhoz ragaszkodik, hanem az értelmetlenekhez, sőt, gyakran iszonyúan károsakhoz.

Ezt ti, kedves Olvasóim, e történet lányos-legényes fordulatai nélkül is megérthetitek, ha kicsit elgondolkoztok az embertörténelmen. Ha viszont elgondolkoztatok, és beláttátok az igazat, - nehogy olyan szamarak legyetek, és ki is mondjátok! Mindjárt százszor rosszabb helyen találhatjátok magatok, mint azok, akik Kukutyinban zabot hegyeznek!

(2012)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2012-02-14 19:09:23
Kedves Bigiblue! Köszönöm! Túl lágyszívű vagyok, és a történet vége felé mindig "happy end"-ben részesítem a szereplőit.. Sorry! Üdvözlettel: Miklós
2012-02-14 18:52:12
Igazán élvezetes kis olvasmány volt ! :) ..kapsz egy szívecskét érte ! :)