Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1935
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-07-03
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (575)
-Mese (278)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (838)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2012-03-08 16:16:17
Megtekintve: 630
Kutyuskás legények
Ingóbingó Pista és Erőscsontos Karcsi legények voltak Picipocsolyás városkában. Kijárták az iskolát. Apjuk-anyjuk mindkettőnek azt mondta, kicsit más szavakkal, de ugyanazt jelentően:
- Fiam, állj a saját lábadra, keress olyan foglalkozást, amiből megélhetsz! Mi sem élünk örökké, de még el is szegényedhetünk!

Pista is, Karcsi is, kapott otthonról egy csinos pénzösszeget, ami nem is csak csinos volt, egyenesen gyönyörűségesen nagy. Igaz, ha e legények száz évig élnek, akkor elfogy, de már a szülői háznál eltelt nekik húsz év, így voltaképpen százhúsz évig elegendőnek látszott. Persze, ha hosszabb időt töltenek e földgolyóbison, mint százhúsz év..

Pista így vélekedett:
- Mi van, ha százhúsz év helyett, mondjuk, százötvenig élünk? Jobb, ha takarékoskodunk, ahhoz meg legjobb, ha távolra költözünk szülővárosunktól, és szegénynek tettetjük magunkat! Nehéz szegénynek lennie annak, aki gazdag, de a siránkozás elfedi a dolgot! Siránkozzunk, ahol lehet, szegénységünkről!

Így tettek, és tettettek, lakást vettek, bebútoroztatták, de már messze, Kutyafülhúzogatóson. Ott a kutya sem ismerte őket.

Karcsi így szólt:
- Döntöttem. Én zeneszerző leszek, mert mindig annyira megbecsült az a szépséges énektanárnő! Még az éneklés alól is felmentett, azt mondta: botfülem van. Ez csak dicséret lehetett, mert a bot annyi mindenre alkalmatos szerszám..

Ezt Pista is helyeselte, de ő úgy vélte: a zongora billentyűin kalimpálni fárasztó.
Inkább költő lesz, mert nem szeret irkafirkálni, bár a csinos irodalom tanárnő egyszer még macskakaparáshoz is hasonlította betűkre vonatkozó munkáját. Eszébe jutott valami. Apja többek között nyomdatulajdonos is volt, és az egyik költő egyenesen a szedőgépnél ülő mesternek diktálta verseit. Az kiszedte, az újságba beletette, és máris nyomtatták a költeményt. Benne is volt a Picipocsolyási Aranykürt másnapi számában!

Karcsi gyors sikert aratott. Kutyafülhúzogatós egyetlen zeneszerzője éppen azon tűnődött, hogy nem volna-e jobb, ha beállna énekes koldusnak, abból talán megélhetne. Ám a legény bemutatta milyen ügyesen tud kalimpálni a zongorán, és ekkor más ötlött az eszébe. Elragadtatottan szorongatta Karcsi kezét:
- Zseniális! Abban a megtiszteltetésben részesítelek, hogy szerzőtársammá fogadlak! Te elkalimpálod nekem, amit gondolsz. Én átkalimpálom arra, amit én gondolok abból, amit te kikalimpáltál. Te megfizeted nekem a zongorahasználatot, meg az átkalimpálást, és élünk, mint hal a vízben. Ha pedig a kottát kinyomtatják, művünket előadják, hát akkor pláne szüret!

Pista is viszonylag könnyen boldogult. Kutyafülhúzogatós ugyan erősen különbözött Picipocsolyástól, mert itt nem Picipocsolyási Aranykürt volt a napilap neve, hanem Kutyafülhúzogatósi Ezüst Harsona. Minden másban viszont erősen megegyezett. Sokféle a világ, de azonosak hibák, libák! Nem csoda, hogy a gigágák is..

A lap szerkesztője, Eztaztkiteregető Kacsamacska Pál, barátságosan hátba veregette a legényt, és megkérdezte:
- Szóval, Ön költő.. No és mennyit tudna költeni a verseire, ha lapomban kinyomtatnám?!

Pista nem volt tisztában azzal: a versírónak kell-e pénzt fizetnie, amiért versét kiadják, vagy a kiadásért inkább neki kellene pénzt kapnia? Ám, okosan, nem árulta el tudatlanságát.

- Hát.. én szegény vagyok, mint a templom egere, és apám is az, a báró, mert a gyárai, így csak.. - kezdte.

Ám vágott az esze, ha nem is annyira, mint a borotva, ezért helyesbített:
- ..akarom mondani, az apám váró, vár egy kis pénzecskét a gyárból.. ezért nem adhatok többet egy versért, mint..

A helyesbítés csak annyiban kívánt volna további helyesbítést, hogy apja, Báró Ingóbingó István, nem kis pénzt várt a gyárától, hanem sok pénzt és sokszor. A megnevezett, - és Pista által csekélynek gondolt - összegre azonban a szerkesztő úr képe felderült.

Bíztatóan ismét hátba veregette Pistát:
- No, rendben! Ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Elfogadom. Csak tudd mindig, hogy mitől döglik a légy! Egy szóval kifejezhetem: hízelegj, hízelegj, hízelegj! Mindig, mindenkinek.. Ha kell, akkor inkább füllents, de dicsérj! Ez a tanácsom, ez a kalácsom. Költői neved, javasolom, legyen Kutyafülrángató István!

Megfogadta Pista ezt a szerkesztői jó tanácsot? Ez már első nyomtatásban megjelent verséből kiderülhet:

KUTYAFÜLHÚZOGATÓS DICSÉRETE
Írta: Kutyafülrángató István

Ó, mily szép föld! Hódolatom
eme derék népnek..
Csak az kenyér, amit itten
sütnek ki a pékek!
S amit agyak fent kisütnek:
tele bölcsességgel!
Bámulja azt kerek világ,
mind a két szemével!
Zászlajában bor pirosa
néz bárányfehérre,
s zöld is, amit áhítattal
úgy legel a népe!
Ó, Kutyafülhúzogatós,
szülőföldem tája!
Ki vágyna e csupa mennyből
csúnya vakvilágba?!
Itt a vak is látót vezet..
Hiszem, amit hittem!
Bölcső, bunkó, birka, bárka
együtt, a szívemben!

Nagy sikert aratott Pista verse? Óriásit! Persze, a kutyafülhúzogatósiak nem voltak éppen szellemi óriások, inkább a törpeség alsó határa alatt üldögélők, heverészők, de azért..

Hanem - mit tagadjuk? - aki legény, annak nem csak lakás kell, meg benne bútor, hanem leány is, akiből asszony lehet.

Pista így szólt Karcsihoz:
- Leányokkal úgy ismerkedhetünk meg legkönnyebben, ha veszünk magunknak kutyát. A kutya megtetszik a leánynak. Nekünk megtetszik a leány. A leány tovább viszi a tetszést, és belénk szeret, azazhogy, mivel ketten vagyunk, két leány kell, és két kutya..

Károlynak az ötlet tetszett nemileg, de egyébként csak némileg:
- Jó! A kutyával viszont sok a baj. Nagytestű, sétáltatni kell, hogy elvégezze kis- és nagy dolgát, naponta. Én nem szívesen sétáltatom a kutyát, pláne naponta. A szívtelen kutyasétáltatás is fárasztó.. Gondolom, hogy te sem rajonganál érte..

Pista megtalálta a kiutat, mert a költők találékonyak. Így szólt:
- Nem kell nagy kutyát vennünk. Vannak pöttömök is. Az ilyen ebecske a zsebünkbe is belefér. Amikor valahová kedvünkre elmegyünk, akkor zsebünkbe tesszük a kutyát, amikor akarjuk, kivesszük, és kész a sétáltatás is! Két legyet ütünk egy csapásra: leányt és kutyát, még ha egyik sem légy.

Elmentek egy állatkereskedésbe. Ott kiderült: a pöttöm kutya sokkal drágább, mint a nagytestű, - de mit tehettek? Mindketten vettek egy icipici kutyát, de Károly feketét, Pista meg fehéret, hogy össze ne keverjék az ebeket.

Mit vettek még? Két kirakatbábút, mindkettő csinos nőt formált, meg ruhákat e próbababák felöltöztetésükre. továbbá két rúd kolbászt. Mire kellett mindez?

Hát a kutyusok betanítására, hogy tudják: sétáltatásnál, ha elengedik őket, akkor ilyen szép fiatal hölgyekhez kell odafutniuk, nem pedig idősekhez, vagy nem szépekhez.

Tanulékonyak voltak a kutyusok?

Pista vagy Karcsi lakásában nagyon is jól mutatták be a tudásuk. Kihúzták a kirakatbábú szoknyája alól a kolbászdarabkát, olykor a szoknyával együtt, vagy pedig levették a cipellőjére kötözött falatot. Ám a parkban?

A parkban volt a legényeknek néhány látszólagos kudarcuk, - de mit számít az a néhány esernyővel való fejbevágás, még ha olykor napernyő is? Meg az a néhány keresetlen szó, ami nem illő hölgyajakra, de azért tanulni lehet belőle?

Ám végül csak bejött a balszerencsés szerencse. Két gyönyörű leány sétált a parkban. Károly is, Pista is elengedte ebecskéjét. Az ebek oda futottak a leányokhoz. Ám mindkét eb csalódott. A lányok szoknyája alatt nem volt kolbászdarabka.

Az egyik leány Cecília volt, a másik Kamilla, de ezt a legények akkor még nem tudták. Mindkettő felháborodott, és pofont ígért a legényeknek.

Pistának jó ötlete támadt, mert költő volt, azok találékonyak, csak rendszerint az, amit találnak.. Ám olykor költő és költő között is nagy különbség lehet!

Pista odalépett Cecíliához:
- Ha ilyen szépséges istennő leken pár pofont, azt kitüntetésként viselem el. Még a helyét is úgy tisztelem: ahol bájos fehér kezecskéje bőröm kipirosítja, ott egy hétig nem mosakodom! Itt vagyok, pofozzon fel, kedves kisasszony! Melyik arc felem parancsolja, - vagy mindkettőt?

Károly is észbe kapott, könyörögni kezdett a pofonokért. A lányok nevettek, de otthagyták őket.
Pista utánuk kiáltott:
- Holnap is eljövünk, akkor is felpofozhatnak! Illetlen kutyusainkat pedig megbüntetjük..

Nem tudom, hogy a libamáj nagy büntetés-e a kutyáknak, de sem a fehér, sem a fekete pöttömke nem érezte annak.

A legények másnap is kimentek a parkba, mindkét kezükben egy-egy nagy rózsacsokorral.

A leányok is megjelentek, és mindkettő meglepődött, mert rózsacsokrot ugyan már máskor is kaptak, de egy legénytől egyszerre kettőt még sohasem.

A legények bemutatkoztak, és a leányok sem titkolták: egyikük neve Cirmosföldi Cecília, a másiké Kakaskodó Kamilla. Pista meghívta őket egy kis süteményezésre. E javaslathoz Károly is csatlakozott.

Cecília is, Kamilla is tapintatosan érdeklődött, hogy mivel foglalkoznak a fiúk, ki fia bornyai.

Pista óvatosan felelt, mert eszébe jutott, hogy ők látszatra szegények, aminek a megrendelt sok sütemény már kezdett ellentmondani:
- Szegény írnok vagyok, apám báró.., azaz, akarom mondani, Ráró nevű szeretett lovunk elpatkolt, és most még egy kecskénk sem tejel!

Hát az lehet, hogy egyik lovuk Ráró volt, és elpatkolt, - de számon tarthatta-e Pista apja valamennyi lovát? No és a kecskék tejelését, ha egyáltalán voltak szüleinek kecskéi, valamelyik birtokukon?

Károly is értett Pista szavaiból, ő is rákezdte:
- Az én pénzecském, meg egy gazdag emberé között a különbséget zongorázni lehetne! Olyan szegény vagyok, hogy még a zongorám is lehangolódott tőle, és nincs pénzem a felhangolására.

Utóbbinak a fele igaz volt, mert zongorája tényleg lehangolódott, nem csoda, hiszen úgy verte a billentyűket, mint szódás a lovát.

Miután elbúcsúztak a fiúk, Cecília így szólt Kamillához:
- Tetszik nekem ez a Pista, csinos legény, de attól félek, kicsit hazudós. Ha annyira szegény, miért vett egyszerre két ekkora nagy csokor rózsát? Száz szál volt mindegyikben, a cukrászda inasával vitettem haza, mint te is a tieid, és szerintem azokban sem volt kevesebb.

Kamilla is bevallotta:
- Nekem meg Károly tetszik, nem kevésbé. Kedves fickó, ha kicsit bumfordi is. Egyetértek veled. Kirándulgassunk, menjünk velük ide-oda. Szerencsére ők nem kérdezgettek minket, így nem derült ki papuskád likőrgyára, sem az én szüleim nagy birtoka, versenylovai..

Sok kirándulás, tréfálkozás, ebbe-abba belelátás végén sok minden ott lehet, még a szerelem is.

Cecília így szólt barátnőjéhez:
- Megszerettem Pistát, hozzámegyek akkor is, ha füllentős. Ám próbára akarom tenni: jószívű-e? No és szeret-e valójában, túl a felém irányuló vágyódó pillantásain?

Kamilla erre felnevetett:
- Én ugyanígy vagyok vele, Barátnőm! Ugrasszuk ki a nyulat a bokorból! Mondjuk nekik azt: szegények vagyunk, és olyannyira utolért minket a nyomor, hegy emiatt el kell utaznunk.. Valljuk be azt, ami nem igaz, hogy megtudjuk az igazat!

Másnap, egy barátságos pinceétterem mélyén, Cecília előadta kettőjük kilátástalan helyzetét. Ott vannak a szakadék szélén. Ha nem tudnak pénzt szerezni, akkor ez a vacsora már a búcsúé! El kell utazniuk..

Pista és Károly megdöbbent. Nem gondolták a lányokat túl gazdagnak, de ennyire szegénynek sem.

Pista megkérdezte:
- No és mennyi pénzre volna szükségetek?

- Sokra! Nagyon sokra! - sóhajtott Cecília is, Kamilla is.

- ..de mi az a sok, pontosabban?! - makacskodott Pista.

Itt Kamilla, nagyon ügyesen, sírást színlelt, és bánttól rosszullétet. Cecília kitámogatta őt a mosdóba, ahol Kamilla abbahagyta a színlelést. Megállapodtak az összegben, ami szerintük sok volt. Visszamentek a legényekhez, megmondták.

Most a legények kértek elnézést: néhány percre ki kell menniük a mosdóba. Hamar visszajöttek.

Pista kijelentette:
- Lányok! A barátommal úgy döntöttünk: odaadjuk nektek a pénzt. Nagy tisztelettel kérünk bennetek: fogadjátok el. Szívből adjuk. A szívünket is nektek szeretnénk adni, de ilyen kényes portékát már nem adunk oda ingyen, csak a ti szívetekért cserébe, azt pedig, gondoljuk, nem nekünk szántátok!

- Rosszul gondoljátok! - ugrott fel az asztal mellől Cecília is. A szívünket is készek vagyunk átnyújtani nektek, mármint én az enyémet neked, Pista, a barátnőm pedig az övét Károlynak. Becsaptunk bennetek: nem vagyunk szegények, nincs szükségünk a pénzetekre!

Pista is, Károly is lehajtotta a fejét. Végül Károly megszólalt, csendesen:
- Nekünk sincsen a tiétekre! Mi is becsaptunk bennetek, de, mint ti is minket, nem rossz szándékkal. Van elég pénzünk, amit az előbb említettetek, az annak kis töredéke. A pénzetekre nincs szükségünk, de a szívetekre igencsak!

Cecília megint felpattant, de Kamilla is követte, szinte egyszerre mondták:
- Ha ez leánykérés volt, akkor a válaszunk: IGEN! Egy csókot mindkét fél pofikánkra, de még pofonka is lehet hozzá, kicsike, csak bocsássatok meg!

- Mi más lett volna?! - nevetett Pista boldogan. No és azokat a neveletlen kis kutyusokat is megbüntettük!

- Azokat a bájos kis szoknyaszerető ebecskéket?! - szörnyülködött Kamilla. Mivel?!

- Hát libamájjal! - válaszolták a legények. Nem tehetünk róla, hogy a kutyusok ezt nem érezték büntetésnek..

(2012)




Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!