Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1504
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-07-15
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (477)
-Mese (216)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (598)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2012-03-24 19:50:21
Megtekintve: 520
Törpe és óriás
Nem tudom, hogy Brumbrambrem, az óriás, mint került, önmagának is váratlanul, a Világvégi Erdőbe, egy szál magában, csak azt: Incprinccinc törpécske már régóta ott élt, tizenkét tagú családjával. Brumbrambrem még nem volt ismerős ezzel az erdővel, Incprinccinc nagyon is, - mégis utóbbi esett bele gödörbe, amit talán vaddisznók részére ástak csapdának, ismeretlen vadászok.

A világvégi fák igen magasak, de az óriás majdnem elérte a lombkoronájukat. A törpe csak akkora volt, mint egy cica, ha két lábra áll.

Ijedten csücsült Incprinccinc a gödörben, - ki segít neki kijutnia onnan? Előbb jön a szomjhalál, utána, ha az nem jön, akkor meg az éhhalál végez vele. Nem egy reményt keltő kilátás, de még az egyéb kilátás sem volt mesés, mert a csapda négy sötét fala, meg az, ami felülről az égboltról lekandikált, nem volt valami szórakoztató látvány.

Incprinccinc egyébként nem csak törpe volt, hanem költő is. Azt, hogy költőnek mekkora, nem tudom, mert én csak egyetlen versét hallottam, amit egy holló károgott a fülembe. Egy fecske pedig nem csinál nyarat, azaz, egy vers nagy költőt valakiből, - bár ki tudja? Sok-sok minden lehet, ha jó helyre fut az evet!

Ez a verse (a címét elfelejtettem) arról szól, hogy nem jó gödörbe esni:

Bent vagyok a gödörben!
Kár!
Bánatban, nem örömben.
Kár!
Szomjan halás rám de vár!
Kár!
Nincs itt nékem tele tál!
Kár!
Nincs párnám, nincs paplanom!
Kár!
Unom is magam, nagyon!
Kár!
A gödörbe beesés:
kár!
Itt az élet nem mesés!
Kár!

Megijedt Incprinccinc, amikor a gödör széléről lebámult rá Brumbrambrem, mert még sohasem látott óriást, és sokkal kisebbnek képzelte el. Az óriás nem ijedt meg Incprinccinctől, csak bámult, bambult, csodálkozott.

- Húzz ki, te Hatalmas, a gödörből, légy szíves! - kérte őt a törpe, miután magához tért az ijedtségből.

- Mit adsz, ha kihúzlak?! - dörgött le a magasból az óriás. Mi lesz a hasznom?

Meglepődött a törpe, jobban, mint az előbb megijedt, mert a Világvégi Erdőben nem volt szokás hasznot húzni a bajba jutottak megsegítéséből. Ilyen különös erdő volt az, - talán ezért is volt a Világ Végén.

- Hálám és barátságom! - nyögte ki válaszként.

Az óriás, úgy látszik, nem tarthatta sokra jutalomként a törpe barátságát és háláját, mert előbb hosszan röhögött, olyan fura hangon, hogy arra még a távolban földet túró vaddisznók is felfigyeltek, majd pedig elmenni készült.

Ekkor Incprinccincnek eszébe jutott a nyakában zsinóron lógó ezüstérme, amit még a nagymamájától örökölt, annak arcképe volt rávésve. Mit tehetett? Rákényszerült, utána kiáltott az óriásnak:
- Ezüst!

Az óriás valahonnan halott arról, hogy az ezüst értékes? Tény, hogy az ezüstért segített a törpének kijutnia a gödörből, ami nem esett nehezére: csak lenyúlt érte, kivette. Az ezüstérmét azonban nagyon kicsinyelte. Ám azt sejtette: a törpének több ezüstérméje is van még. Rosszul sejtette, nem volt, de ezt Incprinccinc hiába erősítgette, az óriás kincsbe vetett hite nem gyengült. Zsebébe tette a törpécskét. Arra gondolt: valahogyan kicsavarja a kicsiből a kincs rejtekhelyét.

Igen, de (előbbi balesete ellenére) Incprinccinc jól ismerte a Világvégi Erdőt, és észrevette: Brumbrambrem olyan szakadék felé tart, amibe beleesni még a világ végén is végzetes lehet, óriásnak is. Azt mondta:
- Jó volna, ha azért, amit most mondok neked, megajándékoznál a barátságoddal, de, ha nem így teszel, akkor is elmondom. Egy nagyon mély szakadék felé tartasz, ha abba beleesel, valószínűleg nem lesz már szükséged, hogy onnan valaki kimentsen, - mert halálnak halálával halsz!

A halálnak halálával halsz kifejezés megszokott a mesékben, innen vette Incprinccinc is. Kicsit nevetséges, mert, ha a halál meghal, akkor nincs halál, tehát ezzel fenyegetni valakit elég különös, kivéve, ha az illetőnek éppen a saját, idő előtti halála az életcélja. Az óriás azonban nagyon megijedt ettől. Jobban körülnézett. Észrevette a szakadékot.

Talán különösnek tűnik, de igaz, ami igaz: nem éppen csodakerekesen forgó agyában megindult jó irányban egy gondolat kerekecske.

Visszaadta a törpének az ezüstérmét, és így szólt:
- Hrüm.. brüm.. Brümhüm.. Mégis a barátod leszek, mert igazad van: nem jó gödörben, nem jó szakadék mélyén..

Megörült ennek Incprinccinc:
- Ez már beszéd! Én megmutatom neked az erdei gyümölcsfákat, te megrázod őket, ebédelünk, mert lesz miből.. Utána elmegyünk hozzánk, bemutatom neked a családom!

Az óriás beleegyezett.

A szarka, amikor észrevette őket, az óriás láttán egy ideig csőrét sem tudta kinyitni a meglepetéstől. Ám utána már cserregte is a hírt, mert a Világvégi Erdőben is kíváncsi lények éltek:
- Csir.. csőr..csíz..csíp.. csiricsár.. Hegy nagy törpe erre jár! Cserregd, te is, Csurrikó! Csir-csurr-csuda látható!

(2012)

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!