Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1312
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-10-16
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (193)
-Egyéb prózai alkotások (413)
-Mese (175)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (13)
-Versek (514)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2012-04-16 08:41:28
Megtekintve: 645
Rigóhangos Éva, meg a próbatételek
Párduccalparolázó Elemér királyfi volt, Hegyikristályföldön, és - bár nem onnan kapta nevét - valóban volt hópárduca, amelyik pacsit tudott adni. Ettől az oroszlánra hasonlító nagy cicától még puszit is kapott olykor a királyfi, bár kissé nyálasat. Másik nevezetességét is megemlítem e koronás férfiúnak: olyan szakálla volt, mint a bojt, hátul a szamár farkán. Milyen csinos legény lett volna e szakáll nélkül!

A királyfi elhatározta: megházasodik. Okos gondolat volt ez, mert unalmas, ha valaki mindig csak parancsol mindenkinek, a változatosság kedvéért jobb, ha neki is parancsol valaki. Ki más lehetne az, mint a feleség?

Elemér királyfi elhatározta, hogy nem lesz túl igényes: elég, ha a nemes leány birodalma legszebb, legkedvesebb, legügyesebb, legokosabb, leghűségesebb, legtalpraesettebb leánya. Az sem baj, ha nem hercegkisasszony. Utóbbi már arra utalt, finoman: Elemér ismerte birodalma hercegkisasszonyait, mind az ötöt, és nem tartott igényt a kezükre.

Kihirdette ez az Elemér: feleséget keres. Akit a bizottság versenyképesnek ítél, azt három próba elé állítják. Aki mindhárom próbát kiállja, annak lehet, hogy megkéri a kezét, - de nem biztos. Biztos csak a halál, de nem szándékozik a versenyzőket lefejeztetni. Elhitték neki, mert szavát tartó királyfi volt.

Alakult egy száztizenkét tagú tudós bizottság, amelyik alaposan meghányta-vetette, hogy melyik nemesi származású leány juthat el a próbatételig. Háromezer háromszáz harminchárom jelentkező közül tizenkettőt fel is vettek a próbára bocsáthatóak listájára. Közöttük volt Rigóhangos Éva, aki a világ legszebb leánya címet is elnyerte volna tisztességes versenyben, de annyi minden más jó tulajdonsága is volt, hogy a száztizenkét tudós közül száztizenegy még a száját is eltátotta a csodálkozástól.

Egyedül a száz tizenkettedik tudós, aki már tizenkét vaskos könyvet írt a kételkedésről, vélekedett másképpen:
- Szép leány, okos leány, kitűnő leány, hibátlan, - de az ilyen hibátlan gyakran, bizony, bikátlan. Kérdés, hogy a férje ilyentől majd fél-e?

Amikor Elemér királyfi megpillantotta a tizenkét, próbákra katonásan felsorakozott leányt, rögtön tudta: felesleges itt a lányversengés. Csak rápillantott Rigóhangos Évára, és már nem volt semmi kétsége: ő a nyerő. Ám ha versenyt ígért, meg kellett tartania. Az adott szó kötelez.

Az első próba a palacsintasütés volt. Tizenegy leány palacsinta remeket készített. Egyedül Rigóhangos Éva palacsintája sikeredett foltosra, mert most kissé remegett a keze, amit azelőtt nem szokott tenni sok csókot kapó bájos kacsója. Palacsintája itt-ott jobban odasült a kelleténél. Hát ez nem szép palacsinta csintalanság! Dobogott a királyfi szíve, de azért kötelességtudóan megkérdezte Évát:
- Ez milyen palacsinta?

Éva azonban kivágta magát a próbabajból:
- Zsiráfos palacsinta, Felséges Királylegény! Sárga, de barna foltok ékeskednek rajta. Aki ebből eszik, Afrikára is gondolhat, meg arra a hosszú nyakú állatra is!

- Ez az! - kiáltotta Elemér, örömmel. Magyarázat előkelő, Éva leány lett a nyerő!

A többi leánynak nem tetszett ez, de szólni nem mertek. Más a merőkanállal való leves merés, megint más a királyfinak ellentmondani merés. Nem jó a kettőt összekeverni!

A második próba az volt, hogy mindegyik leány hozzon a királyfinak egy háziállatot, amelyik annyira háziállat, hogy minden házhoz illik. Hát hogy milyen gyönyörű cicákat, barátságos csodakutyusokat, bájos nyuszikat, színes tollú madarakat lehetett látni! Éva mit hozott? No, ő csak egy szamarat.

Meghökkent a királyfi, meg is ijedt. Tudakolta: nem gúnyból hozta neki a leány ezt a szamarat?

Éva azonban talpraesett magyarázatot adott:
- Minden házhoz illik ez a csacsi, mert arra figyelmeztet: se a férj ne legyen szamár, se a feleség. Lehet, persze, hogy nekem szól ez a csacsi, mert arra figyelmeztet: ne menjek feleségül olyan legényhez, akinek csacsi farok bojt éktelenkedik az állán!

Állához kapott a királyfi, de utána gyorsan kihirdette:
- Látja, aki nem szamár, ma Évácska nyertes már!

Harmadnapra meglepő dolog történt: Elemér királyfin nem volt ott a szakáll. Kora hajnalban leborotváltatta. Az új próba mesebeli volt: hamuban sült pogácsák készítése. Ügyesek voltak a lányok, de jött egy gyerekcsapat. Mindegyik gyerek pogácsát kunyerált. A lányok adtak is egyet-egyet a sokból. Jó szívű volt Éva: ő mindet odaadta, amit készített.

A királyfi meglepődött, kérdezte:
- Évácska, hát a te pogácsáid hol vannak?!

- A gyerekekben! - mutatott Éva a már távolodó gyerekcsapatra. Rosszul tettem, hogy nekik adtam?

- Ó, dehogy! - válaszolta a királyfi. A pogácsád gyermekben? Szép tett volt ez, megkedveltem! Te nyertél, de minden leány kap tőlem ajándékot. No, nem kacsalábon forgó kastélyt, de tornácos házat, két-két lovat, két-két ökröt, hét-hét hold földecskét, meg egy ládikót, amiben nem csak levegő van ám!

A szolgák már hozták is a ládikókat. No, hát mindegyikben oly gyönyörű arany- és ezüstékszerek voltak, hogy a leányok nem győztek ujjongani, hálálkodni. Elemér pedig megkérte Rigóhangos Éva kezét.

Éva egyből odaadta?

Azt gondoljátok: igen, mert ismeritek sok mesetörténetemet. Most azonban tévedtek.

Éva így szólt:
- Várjunk csak azzal a kézfogóval! Most én hirdetek versenyt. Minden legény részt vehet rajta. Aki megnyeri, nem biztos, hogy megkapja a kezem, de kap három barackot. egyet a fejbúbjára, egyet barackfával együtt, egyet pedig színaranyból, amelyen belül ezüst mag van. Ki jelentkezik?

A kürtösök máris szétkürtölték a hírt, de nem mert jelentkezni senki. Nem csoda: Elemér királyfi olyan mérgesen, féltékenyen nézett körül, ami azelőtt nem volt szokása, de most a legények hátán végigfutott a hideg, de még visszafelé is futkározott.

Éva így szólt:
- Ha nincs legényverseny, nincs kézfogó!

Erre előugrott a királyfi udvari bolondja, egyébként nemesember, lovag, aki az udvarmelléki Tökkelütöttföldy Ede nevet kapta a királytól. Mosolygósra változott a király képe, mert udvari bolondja eszes is volt, meg őhozzá nagyon hűséges is. Sejtette: csak ki akarja őt húzni a próba verméből.

Hát az első próba nem lett volna könnyű, meg eléggé időt rabló is. Körül kellett futniuk a Földet.

Az udvari bolond ezt úgy oldotta meg, hogy a palota környékén kijelölt egy jókora földdarabot, és azt körülfutotta.

A királyfi még gyorsabban teljesítette a kérést. Odacipeltette az egyik tudós uraság terméből a földgömböt, amin a Föld szó is szerepelt, hogy mindenki felismerje, és szempillantás alatt túl volt minden tengeren, óceánon, szárazföldön, háromszor is.

A száztizenkét tudós közül száztizenegy azt kiáltotta:
- A király nyert!

A száz tizenkettedik tudós kételkedett csak, ámbátor óvatosan:
- Hát futásnak tényleg futás, de e földgömb bemutatás..

Éva nem fogadta el a tudósok véleményét:
- Edénél a Föld kis kezdőbetűvel szerepelt. Elemérnél naggyal ugyan, de a mérete még kevésbé volt megfelelő. Szerintem ez a próba döntetlennel végződött.

A második próba madárfogó verseny volt. Az udvari bolond madárhálót szerzett, leszórt az udvaron egy marék búzamagot. Jöttek rá a verebek, repült a háló, és már ott is volt alatta hét veréb.

A királyfi még könnyebb utat választott. Megfogta kishúga kalitkájából a szép sárga kanárimadarat, és már vitte is Évának.

A száztizenkét tudós közül száztizenegy azt kiáltotta:
- A király nyert!

A száz tizenkettedik tudós kételkedett csak:
- Hét veréb, és egy kanári.. Ki győzött? Ezt miből látni?

Éva nem fogadta el a tudósok véleményét:
- Nem tudni, hogy egy kanári többet ér-e, mint hét veréb. A közmondás is úgy tartja: - Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Szerintem ez a próba is döntetlennel végződött.

A harmadik próba céllövészet volt. Ki mit lőjön Évának?

Az udvari bolond ellőtte egy nagy tök vastag indáját. Már vitte is a hatalmas, sárgásbarna zöldségfélét a leánynak, és e szavakkal nyújtotta át:
- Megvan már az e heti, sült tökként megeheti!

A királyfi viszont ellőtt egy rózsaágat, amin három gyönyörű rózsa volt. Apródjával előbb becsomagoltatta, úgy adta át a leánynak:
- Piros ez a rózsa. Éva, Öné csókja!

A száztizenkét tudós közül száztizenegy azt kiáltotta:
- A király nyert!

A száz tizenkettedik tudós kételkedett csak:
- Tök vagy rózsa? Azt mondom: tököt kér éhes gyomrom. A szívnek meg rózsa kell. Kétes az, hogy itt ki nyer!

Éva kijelentette:
- Ez a próba is döntetlenül végződött. A tök sült állapotban kitűnő, a vázában viszont nehezen pótolhatja a rózsákat. A versenyt döntse el párbaj. Holnap reggel kilenc órakor a palota melletti mezőn mérje össze kardját a két nemes versenyző!

A száztizenkét tudós közül száztizenegy azt kiáltotta:
- Még ilyet! A király saját udvari bolondjával mérkőzzön meg?!

A száz tizenkettedik tudós ezúttal nem mondott véleményt. Utóbbinak az volt az oka, hogy nem volt jelen: elment ebédelni. Nem sült tököt evett azonban, hanem rántott csirkét, krumplival és salátával. Be is rántotta, egyből!

Reggel a királyfi időben ott volt a mezőn, de az udvari bolond, nagy jajgatások közepette, kis késéssel érkezett. Letérdelt Éva előtt, és így könyörgött:
- Kegyelmes Kisasszony! Engedje el nekem a párbajt, mert már kaptam pár bajt. Látja mindkét fülemet?

Éva megtekintette az udvari bolond füleit, hát azok tényleg nagyon vörösek voltak. A legény így panaszkodott:
- Mindét fülem háromszor is meghúzta Kacsalinda Kecseinda! A popsim is vörös, mert rávert a fakanállal! Nem szeretném levetni a nadrágom, de higgye el, kedves Kisasszony!

Nagyot nézett Éva:
- Ki az a Kacsalinda Kecseinda, és miért püfölt el téged, te legény?

- A szakács leánya! - válaszolt az udvari bolond. Szívszerelmem! Megverni pedig azért vert meg, mert féltékeny rám. Igaza volt! Ám csak a látszat csalt, én nem. Kedves Kisasszony! Engedje el nekem a párbajt, mert Kecseinda kijelentette: nem jön hozzám feleségül, ha párbajozom a királlyal. Jaj! Én csak segíteni szerettem volna gazdámat, Elemér királyfit, szívügyében.

Rigóhangos Éva elnevette magát:
- Azt hiszed, Ede, hogy én ezt nem tudtam? Elárulom: még sokkal többet is tudtam, tudok, mert Rigóhangos János varázsló leánya vagyok. Itt egy barack a fejbúbodra, nem akkora, mint amit Kecseindától kapnál, ha félrelépsz, csak egy kicsike, de a valódi barackot is megkapod, barackfástól, meg az aranyból valót, amelynek ezüst magja van.

Elemér királyfi is nevetett, kezet fogott az udvari bolondjával:
- A kardunkat azért összemérhetjük, Ede, mert, úgy látom, a tiéd egy hüvelykkel rövidebb. No, akkor én győztem, de ne keseredj el, mert Kecseindát látásból ismerem, és sok jót hallottam felőle. Szerintem nem csak fület tud húzogatni, meg fakanállal popsit veregetni..

- Így igaz! - vigyorgott jókedvűen az udvari bolond. Nem csupán verést kaptam tőle, hanem csókokat is, de még milyeneket! Hamarosan meglesz a lakodalmunk..

- Ennek örülök - mondta Elemér királyfi. Remélem hamarosan az enyém is, Évával. Átölelte a leányt, aki nem tiltakozott ellene. Ez már annyit jelentett nála: beleegyezik, örömmel.

(2012)


Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!