Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1376
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-12-10
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (425)
-Mese (203)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (535)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2012-05-10 14:29:03
Megtekintve: 522
A hamis betegség
A nagyon gyakori ugyan irányt mutat számunkra, de nem szabad elfelejtenünk: azért nem azonos azzal, hogy mindig. Előfordul kivétel, néha még ott is, ahol ritka, mint a fehér holló.

Kerekerdős János jóképű, fiatal legényember volt. Szegényen, de békésen éldegélt, elégedett volt sorsával. Kevéssel beérte. Utóbbi okos dolog, ha valakinek nem telik sokra.

A sors azonban váratlan fordulatot hozott: meghalt egy távoli rokona, aki - számára ismeretlen okból - sok pénzt hagyott rá örökségül. Olyan sokat, amennyiről még gazdag emberek is többnyire csak álmodozhattak.

Most már ez a János szegényből dúsgazdaggá lett, és folyton félt: kirabolják a bankot, ahol a pénzét tartotta. Gondolt egyet: minden pénzét aranyra váltotta, és elásta a pincében. Így viszont attól rettegett: valaki rájön erre, meggyilkolja, vagy ellopja a sok aranyat. Színlelte, mutogatta szegénységét, hogy ne jöjjenek rá milyen gazdag. Hamarosan olyan zsugorivá vált, mint a legfösvényebb vénember.

Távoli vidékre költözött, ahol a madár se jár, illetve csak a madár. Ott kunyhót épített magának. Szolgát nem tartott, csak egy szép fülű szamarat.

A nagy láda aranyat elásta a hegycsúcs közelében, hatalmas fa tövénél. Pár hétig visszaköltözött a lelkébe a békesség, de azután eszébe ötlött: a fát kidöntheti a vihar. Ha így lesz, akkor a kifordult erős gyökerek esetleg kidobják a földből a ládát is, az arannyal.

Fogta hát magát, és nagy nehezen sziklahasadékban rejtette el a ládát. Pár hétig nyugodt volt, de azután azt álmodta: a sziklát titokzatos erő a völgybe gurítja, a láda a felszínre kerül, valakiket mégis arrafelé visz az ördög, - és volt arany, nincs arany! Tennie kell valamit!

Tett is. Szép tengeri szigetet vásárolt, lakatlant, de sok minden volt rajta: tavacska, erdő, rét, patak, széles homokpart. Oda költözött a szamarával. Az arannyal telt ládát elásta a sziget közepén. A sziget partján hatalmas, halálfejes táblákat is kitett, hogy, ha mégis arra hajózna valaki, felfigyeljen rájuk, és elrettentse:
- VIGYÁZAT! FERTŐZŐ BETEG, PUSZITÓ KÓR! HALÁLOS VESZEDELEM!

Most már hónapokig élvezte a sziget békéjét, csendjét, szépségét. Mondogatta
is saját magának:
- Ez valóságos Éden!

Egy évig vitorlás vagy csónak nem jelent meg a láthatáron. Később egy bárka igen, de annak utasai - jóban jártak, vagy rosszban, ki tudja? - megrémültek a tábla feliratától. A betegség hamis híre elriasztotta őket.

Egy nap azonban kis vitorláson tudós hölgy közeledett arrafelé két szolgájával, barna bőrű orvosnő. Éppen jókor, mert Kerekerdős János valóban megbetegedett. Ami eredetileg hazugság volt a nagy táblán, az most egyszerre fenyegető igazsággá lett.

Az orvosnő, Karaminga Karamica, gyönyörű volt és fiatal. Ám egyúttal igen nagy tudású. Küzdött János életéért, hosszú hetekig, de úgy látszott: veszíteni fog. János magához intette, és legyengült hangon így szólt hozzá:
- Úgy érzem: hamarosan meg fogok halni. Nem akarom magammal vinni a titkomat a síromba. A két szolgája hűséges, megbízható?

- Az életüket is odaadnák értem! - válaszolta a leány.

- Az jó, mert akkor fel merem fedni a titkot Ön előtt. Jól jegyezze meg az elásott kincs helyét! Önre hagyom, használja fel úgy, ahogyan jónak látja!

Könny szökött a leány szemébe, mert az elmúlt hetek alatt beleszeretett Jánosba. Összeszedte minden tudását, ötletét. A világért sem mozdult volna el János ágya mellől. Nem a kincs érdekelte, hanem János élete. Bárcsak megmenthetné őt a haláltól! Nem szabad feladnia a reményt!

Újabb három hét telt el. János váratlanul kissé jobban lett, majd lassan-lassan, néhány hónap alatt, erőre kapott, meggyógyult. Így szólt a leányhoz:
- Visszahozott a halálból, kedves Karaminga, és ezzel bebizonyította azt, amit e nélkül is tudtam: nem a kincseimre vágyott. Ám minden kincsem legyen az Öné! Elfogadja?

- Az attól függ, hogy mit válaszol a kérdésemre.. - mondta a leány. Feleljen, de őszintén! Nem azért akarja nekem adni a kincseket, mert belém szeretett?!

Elpirult János, nagy nehezen nyögte ki a választ:
- Hát.. nem csupán azért..

- Akkor elfogadom tőled, János, de csak, ha megkéred a kezem, mert bevallom: én is szeretlek! - mondta a leány boldogan. Tudod, rájöttem arra, hogy nem csupán neked nem használ, ha a kincset elásod, hanem nekem sem, ha megfosztom magam egy szerető, hűséges férjtől!

Nagyot ugrott János örömében. Feleségül vette Karamingát. Háromárbocos, pompás hajócskát vásároltak. A sok aranyat részekre osztották, és öt bankban helyeztették el. Ha egy bankot kirabolnak is, az, hogy mind az ötöt, nem valószínű, - még ha sok minden csúnya dolog történik is a világban!

János ezentúl mindig elkísérte a hajón feleségét, amikor az gyógyító körútra indult a szigetek között. Egyre többet ismert meg a gyógyítás titkaiból ő is, mert segített neki.

Mondogatta is Karamica időnként, nevetős szemmel:
- No, te, János, nem üldögélsz az asszonyod szoknyáján, hanem segítesz neki a betegek kezelésében. Nincs ebben egy icipici féltékenység még azután is, hogy három gyermekünk játszik otthon Bundahunda Balanyunga dadus felügyelete alatt?!

- Tudod, szépséges doktornőm, biztos, ami biztos! - tréfálkozott János. No és így nem csak a férjed lehetek, hanem, egyre hozzáértőbben, a segéded is! Kettős elfoglaltság, kettős élvezet!

(2012)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!