Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1778
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-02-18
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (202)
-Egyéb prózai alkotások (547)
-Mese (236)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (32)
-Versek (755)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2012-06-01 06:59:20
Megtekintve: 763
Egy cigány poéta
Ez az írás nem kritika. Kritikát nem szoktam írni, csak - ritkán - véleményem megemlíteni szerzőkről, műveikről. Most e néhány sort még utóbbinak sem nevezném, inkább tűnődésnek egy magyar cigány poéta interneten megtalálható versei, és néhány dokumentum alapján.

Bari Károly nevével, verseivel ifjúságom éveiben találkoztam, többször is, az 1970-es évek első felében. Nem csoda, mivel rendszeresen olvastam az irodalmi folyóiratokat, napi- és hetilapokat, kiadványokat. E cigány fiatalnak már gimnáziumi évei alatt megjelent verseskötete (Holtak arca fölé, 1970). Hallatlanul nagy szó volt ez akkoriban. A költők a társadalom elitjéhez tartoztak - akkor. Minden megjelent írásért honoráriumot fizettek, a könyvek szerzőit népszerűsítették. Igaz, a tehetségen kívül igen nagy összeköttetés is kellett szépirodalmi könyvek megjelentetéséhez.

Bari Károly akkor megjelent verseire, bár többet elolvastam ezek közül, nem emlékszem pontosan, csak arra: költő képei igen tetszettek.

Minden társadalmi rend igyekszik felhasználni a költőt, írót saját eszméinek, programjainak érdekében. Így volt akkor, - és így van ma is, de korántsem azonos mértékben, mert a mai társadalmi rendnek igen kevéssé van szüksége az irodalomra (ennek okaival majd máskor foglalkozom).

Bari Károly talán az első cigány költő volt, aki a huszadik század második felében lehetőséget kapott Magyarországon verseinek széles körű publikálására. Ezt alapvetően tehetségének köszönhette, de minden bizonnyal cigány volta is szerepet játszott benne. Utóbbiban nincs semmi elítélendő, ellenkezőleg, nagyon is helyeselhető.

Miért fordult szembe ez a cigány fiatal az akkori társadalmi rend hivatalos kultúrpolitikájával, tabuival, és ezen keresztül valamilyen mértékig magával az akkori társadalmi renddel, amely őt felkarolta, pártfogolta?

Nem tudom, csak sejtem. A részletek ismerete nélkül ez valóban nem lehet
több tűnődésnél. Dióhéjban (az internetes források alapján): 1972-ben, Gödöllőn, egy író-olvasó találkozón, mint ez az arról készült jelentésből tükröződik, bírálta az akkori, tényleg túl merev viszonyokat, és többek között kijelentette, hogy Magyarországon nincs szabadság, nincs szabad véleménynyilvánítás, csak áldemokrácia van.

Igaza volt Bari Károlynak?

Érdemes ezt végiggondolni, mert a válasz sok egészen más, fel nem tett kérdésre is vonatkozik.

A huszadik század második felének hazai társadalmi rendje (a mainál közösség-centrikusabb társadalmi rend, nem jó, de a jelenleginél erkölcsileg sokkal magasabb szintű) állandó fenyegetettségben, küzdelemben létezett a vasfüggöny innenső oldalán. Ám a vasfüggöny túlsó oldaláról a küzdelem szebb és igazságosabb, erkölcsileg nemesebb eszközökkel folyt ellene? A nyugati hatalmak nagy gazdasági potenciáljukkal, hatékonyabb fegyvereikkel, szélesebb körű lehetőségeikkel, hagyományosan sokkal nagyobb manipulációs képességükkel mindent felhasználtak ellene, ami ellentétes társadalmi rendszerek, eszmék küzdelménél természetes, nem is várható más, ugyanakkor számíthattak azokra is, akik az akkori társadalmi rendszer barátainak, híveinek vallották magukat, de kétszínű módon annak ellenségeiként cselekedtek. Harmadszor pedig az is megjegyzendő, hogy minden társadalmi rendszer az előző embereit örökli meg, akik közül sokan jellembeli gyengeségeiket, téves eszméiket is magukkal hozzák (még ha tetteiket jóindulat vezérli is). Könnyen belátható: mindez nagyon is szükségessé tette a szólásszabadság korlátozását.

Ma sincsen Magyarországon szólásszabadság, bármennyire igyekszik ezt a mindenkori hatalom elhitetni. Már csak azért sincsen, mert a hatalom annyi félrevezetőt tud önteni (a pénz birtokában) a csupán igen szűk körben érvényesíthető, terjeszthető igazságra, hogy utóbbi ki sem látszik az óriási hazugság-hegy alól.

A fentebb említett író-olvasó találkozóról egy alapszervi MSZMP-titkár (Miru Györgyné) jelentést küldött, ebből idézem:

Véleményünk szerint a fiatal költő teljesen vitaképtelen volt, képtelen volt állításait alátámasztani, s válaszok helyett inkább a jelenlévőket sértegette. Bár a vitában a közönség egy része vett részt csak, de senki nem azonosította magát Bari Károly nézeteivel. A költőről az a benyomásunk, hogy politikai tájékozottsága, társadalmi ismeretei, műveltsége nagyon alacsony szintű, ismeretek, információk hiányában mond általánosítást törvényszerű megállapításokat /helytelenül/ a társadalomról és a szocialista rendszerről.
(forrás: http://www.irodalmijelen.hu/)

Valószínűleg igaza volt a jelentés küldőjének. Bari Károly azonban annyira fiatal volt akkor, hogy nem rendelkezhetett kellő háttérismeretekkel a társadalomról, sem annak jelenéről, sem múltjáról. A túl gyors (bár egyébként kiérdemelt) siker is megszédíthette. Romantikus, nyilván jóindulatú lelkesedése egy elvont szabadság fogalom iránt érthető. Az már viszont szerintem nem vall jó szándékra és ízlésre, inkább csak a hatalomnak hízelgő szamárságra, amit 2010-ben egy ismert irodalmár (nevét nem írom ide, mert nem személyekkel, hanem jelenségekkel foglalkozom) fűzött egyik megjegyzéseként az akkori levélhez:

És ugyan Miruné pártalapszervezeti titkár ki a csudáról ír ma jelentést sk? És kapott-e Kossuth-díjat a lelkesedéséért? Merthogy Bari Károly megkapta.

Bari Károly 1972-ben, az író-olvasó találkozón tanúsított magatartása miatt, először csak mérsékelt retorzióban részesült a hatalom oldaláról (romániai utazását nem engedélyezték, egy kiadványban nem jelenhetett meg verse, valamint eltiltották az író-olvasó találkozóktól). (http://www.ketezer.hu /menu4/2006 _04/). Arra, hogy később miért került börtönbe, és milyen körülmények között, az internetes forrásokból nem találtam választ. Talán azért kerülhetett, mert valahol közönség előtt szavalta el Szabadság című versét, utóbbiból csak idézek (tekintettel a szerző jogok védelmére, de a vers egyébként az interneten megtalálható):

Szabadság, vasra-vert ígéret,
szemünk láttára hervadsz
a rozsdát-vétkező láncok közt,
s azt merik mondani, sziveinket éled:
hogy szabadok vagyunk, azt merik mondani,
árva, némaságtól-szenesedő torkú
madarak előtt: előttünk, akik ismerjük sóhajait
a börtönt-próbáló eszmék tüzein tisztuló létnek,
ismerjük kiskorunktól a faluvégeken üldögélő
virág-szakállas öregemberek: a temetők meséit
e hamuban-járkáló országot béklyóba-nyomoritó
foglárról, tudjuk: rácsokká fonodnak a rosszul formált
szavak, s fogaink gyöngy-sövényeit
a kulcsok vitézei kirugdalják, ha rosszul szólunk,
sáros cipőink alatt nyöszörög a harmat, nincs vége
az útnak: nincs vége a bajnak, s a várt, nagy
szabadságról csak bérencek papolnak..

Az internetes források szerint a költő a börtön után az irodalom perifériájára szorult. Kérdés, hogy mit jelentett ez a periféria a valóságban, ha már 1980-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott, 1984-ben pedig József Attila-díjat (ami a Kossuth-díj után a legrangosabb irodalmi díj volt).

Eltűnődöm: vajon miképpen vélekedik Bari Károly arról az 1989 utáni társadalmi rendszerről, amely őt díjakkal (munkássága által nagyon megérdemelten!) elhalmozta? Miként látja tegnapi (huszadik századi) önmagát?
No és írt-e olyan őszinte versei a ma oly nagy hangon hirdetett szabadságról, mint egykor?

Minderről az interneten elérhető írásai alapján nem tudok olyan képet alkotni magamnak, amit másokkal megosztani kívánnék. Tény azonban, hogy 2010-ben a HVG-nek adott interjúban (http://hvg.hu/itthon/20100609_bari_karoly) a cigány önkormányzati rendszert tragédiának nevezte. Hát, ha a tragédia talán erős szó is rá, az a híradásokból számomra is úgy tűnik, hogy a cigányság legtöbb mai képviselője inkább az erkölcsileg rosszat tanulta el nem cigány képviselőtársaitól, mint a jót, és valószínűleg a cigány önkormányzati rendszer helyett is más volna célszerűbb, - de utóbbi csak a felszín, és a jelenségnek mélyebb társadalmi okai vannak).

Az érdeklődők figyelmét felhívom Bari Károly interneten megtalálható néhány versére: Szabadság, Radnótihoz, Az ítélet napján, Szívpiros vers, Csönd, Téli este, Jannisz Ritszosz, A némaság könyve, Azonosítás. A közelmúlt máig be nem fejezett egyik története (amelyik nem is tudom, hogy hol tart a bírósági örökhercehurca jelen szakaszában), a cigánygyilkosságok alkalmából írta Cigányok halála c. versét. Számos verse hanganyaggal is kapható a Hungaroton kiadásában, neves előadók tolmácsolásában.

Bari Károlynak - magyarul megjelent sok művén kívül - angolul, németül, franciául, olaszul, valamint holland nyelven, sőt, mint az internetről megtudtam, arabul is megjelent könyve. A rendszerváltás után nyolc jelentős kitüntetést kapott nagyon megérdemelten, ezek közül itt most csak Kossuth-díját (2001) és az ugyanabban az évből való Kodály Zoltán-díjat említem. Munkássága nagyon sokrétű, versein kívül örök értéket teremtett (részben talán mentett meg) a magyar cigány népköltészet alkotásainak és a cigány népmesék gyűjtésével. Festőként is számon tartják. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Bari_Karoly)

A sok személyének szóló jogos elismerés ellenére nem tapasztaltam azt, hogy sokan ismernék Bari Károly nevét. Több mint ötven érettségizett fiatal közül, akiket megkérdeztem, senki sem tudta, hogy ki ő. No és ha valaki ismer egy nevet, az még igen keveset jelent önmagában.

Korunk nem az a kor, amikor a legtöbb ember oly gyakran jár könyvesboltba (mint én is tettem, de a múltban), ezért inkább a televízió lehetne talán az eszköz, amelynek segítségével Bari Károly írásait jobban fel lehetne használni a cigányság törekvéseinek, életének, gondolatvilágának, értékeinek szélesebb körű megismertetésére.

(2012)

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!