Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1196
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-07-15
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (190)
-Egyéb prózai alkotások (368)
-Mese (157)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (466)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2012-06-06 17:02:11
Megtekintve: 377
Bábjáték, halottakkal
Országok, társadalmi rendek és rétegek, eszmeáramlatok mindig játszottak élőkkel és halottakkal, bábjátékot is, de a játékot átvitt értelemben használom, mivel gyakran véres tragédiákat, mérhetetlen szenvedést hozó háborúkat jelentett azoknak a néptömegeknek, amelyek eleinte könnyedén, sokszor egyenesen ujjongással mentek bele a veszedelmes játékba.

A nagy katasztrófák után, persze, felerősödött a követelés, hogy így, meg úgy, el kell ítélni a háborús bűnösöket, nehogy megismétlődjön a múltbeli tragédia.

Bűn és vétség kétféle lehet: olyan, amelyik büntetőjogilag is az, és olyan, amelyik csak erkölcsileg. A kettő között nincs éles határ, mert a háborús bűnösök tetteit különböző országokban eltérően ítéli meg a hatalom, egyrészt a társadalmi rendszer, másrészt a nemzetközi porondon jelentkező érdekei szerint. Gondoljunk csak a második világháború utáni helyzetre: milyen nagy különbségek voltak a háborús bűnök megítélésében és miért!

E különbségek ellenére le kell szögeznünk, hogy - számos ok miatt - széles körben nem lehet jogilag elítélni a nyilvánvalóan háborús bűnösöket sem. Már csak azért sem (egyéb okok mellett), mert ha nagyon sok ember követ el bűnöket egy adott időperiódusban, akkor ez lehetetlen.

Gondoljunk - példaként - Magyarországra. El lehetett volna ítélni a második világháború után bíróság előtt akár csak valamennyi nyilast, és Szálasi egyéb olyan hívét, aki valamilyen kegyetlenséget követett el, vagy a zsidó munkaszolgálatosokkal (az akkori jogi előírásokon túlmenően is) embertelenül bánt?

Nyilván nem, olyan sokan voltak, és maga a bizonyítás sem lett volna könnyű, sőt, többnyire lehetetlen, már csak azért is, mert a tanúk sok esetben meghaltak, vagy elmenekültek az országból. No és gondoljuk el, hogy - a nürnbergi kirakatperen túlmenően - meg lehetett volna jogilag büntetni a háborúban elkövetett tettekért valamennyi németet, aki tényleg bűnös volt? Még személyekre lemenő erkölcsi elítélésük is lehetetlen volt (szűk körtől, kivételektől eltekintve).

Nem kell azonban visszamenni még a második világháborúig sem, mert az előbbiekben említettekre az utóbbi húsz egynéhány év is ontja a példákat.

A Jugoszlávia felbomlása (szétrobbantása) során kitört háborúban kegyetlenkedő szerb, horvát, albán nemzetiségű fegyvereseket sem lehetett jogilag elítélni (a Hágai Nemzetközi Bíróság elé hurcolt néhány egyén kivételével), erkölcsileg még kevésbé, hiszen volt rá eset, amikor az egyik országban az illető Horvátország Hőse volt, ugyanakkor Szerbiában, ha átlépi a határt, legalábbis hosszú börtönbüntetést kapott volna. Az afrikai kontinensen, Ruandában, az 1990-es években olyan népirtás történt, amelynek során több százezer polgári lakost mészároltak le. El lehetett volna ítélni tömegesen azokat az elbutított fekete bőrűeket, akik, kezükben a bozótvágó késsel, olyan eredményesen vágták le nem csupán a férfiak, de nők, gyermekek fejét is, hogy azt még - mint az egyik szerző írta - Hitler is megcsodálhatta volna? Ezt nyilván nem lehetett volna keresztülvinni, így maradt a felelősségre vonásnál néhány eset, figyelmeztetésül (aminek értéke kétes, hiszen Afrikában is, és más kontinenseken hasonló esetek megismétlődtek, megismétlődnek).

A háborús bűnös fogalma tehát jogilag egyrészt meghatározásától függ, másrészt, ha rendkívül sok egyénről van szó, - büntetőjogilag - alkalmazása kivihetetlen.

Mindez a napokban azért is eszembe jutott ismét, mert sajátos bábjáték indult újra egy magyar íróval, Nyírő Józseffel. Egyúttal kissé nevetséges játék is ez, mert most, amikor Magyarországnak és Romániának egyaránt oly nagy problémái vannak, mind a gazdaság, mind a társadalom terén, vajon tényleg Nyíró József újratemetésének ügye kell, hogy a média egyik fő témája legyen?

Becsületesen gondolkodó hatalomnak el kellene napolnia ezt a kérdést, mind Magyarországon, mind pedig Romániában. Az országok közötti közös megegyezéssel, mert nem is huszad-, de legalább századrangú probléma ez, - ha a kisemberek szemszögéből nézzük, értelmesen.

Azon vitázni, hogy újratemessék-e Nyírő József hamvait Romániában, vagy ne, kreált probléma, a figyelemelterelést szolgálja mindkét országban a sokkal fontosabb gondokról.

Miről van szó valójában?

Nyírő József tehetséges író, de végsőkig kitartott a nyilas vezér, Szálasi Ferenc mellett, a nyilas parlament tagja volt, a Szálasi-kormány utolsó lapját is ő szerkesztette. A lap nyilván uszított, kárt okozott Magyarországnak is, Romániának is, az egész világnak. Lehet, hogy Nyírő talán jót akart, de, hogy ténylegesen rossz ügyet szolgált, az bizonyos.

Erkölcsileg tehát a tárgyilagosan gondolkodó előtt mindenképpen háborús bűnös, akinek bármiféle hivatalos tiszteletadás (akár Magyarországon, akár Romániában, akár másutt) azt jelenti: a hatalom, vagy ahhoz köthető szervezetek, intézmények az ország rossz emlékű, szégyenletes történelmi időszakát nem ismerik el annak, ami valójában volt. Különösen sértő ez a fasizmus áldozataira és azok utódaira, szerte a világon, - de sértő valamennyi humánusan gondolkodó emberre.

Az már más kérdés, hogy az irodalomból csak időlegesen lehet írókat kirekeszteni. Nyírő József jelentős író, valószínűleg szerette szülőföldjét, de nem csupán ezért volt helyes könyveinek a rendszerváltás utáni kiadása, hanem azért is, mert a legkülönbözőbb eszmei irányzatok szépirodalmi munkái, akár az igazat mondják, akár nem, dokumentumok egy korszakról, a szerző gondolkodásáról. Értelmes megítélésnél, mint Hát a halottak.. c. versemben céloztam erre, valaki, halála után, egykori bűneivel még hasznot is tehet, ha e bűnöket figyelmeztetésként értékeljük a jelenre és jövőre vonatkozóan. Egy ember múltját (bárki is az!) a maga esetleges bonyolult voltában, összetettségében kellene megítélni, - de, sajnos, érthető, de nem helyeselhető okokból, az ilyen esetek ritkábbak, mint a fehér holló.

Ami nem helyes - erkölcsileg - az nem a Nyírő József szépirodalmi munkáira való figyelem felhívása, hanem egészen más: az a kultusz, amely néhány, a jelenlegi társadalmi rendnek megfelelő írót, költőt, messze értékén felül magasztal, kritikátlanul istenít.

Mind Románia, mind pedig Magyarország társadalmi rendje kapitalista, így előbb-utóbb, úgy vélem, Nyírő József szülőföldjén való újratemetésében megegyeznek. Ha okosan, a két ország valódi érdekeit szem előtt tartva egyeznek meg, akkor különösebb népünnepély nélkül történik ez a jövendő újratemetés.

Utóbbit kívánom, de magamban azt gondolom: nem így lesz, és ha nem így lesz, tudom, hogy miért.

Aki - jogilag vagy erkölcsileg - háborús bűnös, az is megérdemel annyit, hogy szülőföldjén sírja legyen, amihez elzarándokolhat bárki, aki akar. Ha író, költő volt, hadd olvassa műveit, aki akarja.

Ami viszont élesen elítélendő: emléktáblákat állítani, szobrokat emelni neki, és más olyan módon felmagasztalni, ami sérti az áldozatok emlékét, ami ellentmond a becsületes, humanista gondolkodásnak, és kárt okoz a lakosság többségének, - még ha ez a többség, rossz eszméktől elvakítottan-elbutítottan, a jelenben ezt nem is képes belátni.

(2012)

(Az ÁLMOK, TÁJAK, EMBEREK c. netnaplóból.)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!