Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1430
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-03-18
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (449)
-Mese (209)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (559)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2012-12-16 11:23:27
Megtekintve: 607
Karácsonyi készülődés
Patapille bájos falucska volt, Kedvesördög János pedig olyan legény, akit, mióta benőtt a feje lágya, nem ejtettek a feje lágyára. A falu karácsonyra készülődött, de János egy időre előrébb ugrott az időben, mert sült malacot evett, amit egyébként Szilveszterkor szoktak fogyasztani.

Örült ez a János, hogy beállított hozzá Irtókormos Pista, akit sokan János barátjának tartottak?

Nem örült, mert féltette a sült malacot. Hiába féltette, mert Pista otthonosan mozgott nála, rögtön kést vett elő, és már ette is a zsenge húsú finomságot. János erre pofákat vágott, de utóbbi Pistát nem zavarta: ő meg a malachúsból vágott le jókora darabot.

Elfogyott a malac. Pista megjegyezte, utólag, kioktatóan:
- Csak az év utolsó napján szoktak malacot enni! No és ennek citrom sem volt a szájában..

János más véleményen volt:
- Bármikor nyakunkon lehet a világvége, év vége előtt is, és akkor úgy van végünk, hogy még malachúst sem ettünk!

Utóbbira Pista is rábólintott. Javasolta:
- Menjünk el a káromi vásárba, nézelődni, venni valamit nagyon olcsón, vagy esetleg örökhitelbe!

János húzódozott az ötlettől:
- Hitelem már szinte senkinél sincsen, pedig mindig becsületesen megígértem, hogy visszafizetem a kölcsönbe kapott pénzt. A saját pénzem viszont nem akarom költeni, megtiltotta a lelkiismeretem, meg a tulipános ládikám.

Pista megfejelte saját ötletét egy fél fejjel:
- Öltözzünk fel koldusoknak, kéregessünk! Persze, úgy változtassuk el magunkat, hogy senki ránk ne ismerjen, mert, ha kiderül, akkor nekünk beborul.

Előszedtek rongyos ruhákat, arcukat a konyhában talált csúfító fűszerekkel kipingálták. Belenéztek a tükörbe, elégedettek voltak ábrázatukkal. No, ez már nem az a János, nem az a Pista!

János fekete macskája nyávogott. utóbbi azonban több mindent jelenthetett: élelemkunyerálást, kétkedést, hogy megfelel-e gazdája kolduskinézetűnek, vagy inkább madárijesztőnek látszik. Ám jelenthette azt is: aki rád néz, rögtön bús, így fest igazi koldus! János a nyávogást az utóbbi szerint értelmezte.

A káromi vásárban szétváltak. Mindketten számítottak koldulási szerencséjükre.

Jánost azonban hamarosan balsiker érte. Megállt előtte egy ember, rézpitykét dobott a lyukas kalapba, vagyis oly kicsike pénzdarabot, hogy olyat koldusnak sem illik adni, mert annál még egy vállveregetés is többet ér.

A legény ismerte a szőrös szívű adományozót, Kövértehenes Tamást, akiből még ő is csak esze megfeszítésével tudott egykor kölcsönpénzt kipréselni, de csak magának morogta, az álszakáll alatt, ami elég ügyesen állt össze egy kimustrált kefe összeragasztott, sörtés részéből:
- Te fukar Tamás, rúgjon meg három kehes ló, háromszor!

Tanulság: koldus csak akkor morogjon, még a saját szakállába is, ha a kalapjába pénzérmét dobó már elment. Kövértehenes Tamás ugyanis a morgásról felismerte Jánost. Botját figyelmeztetésül jó magasra emelte, és rádörgött az ál koldusra:
- Elő a pénztárcáddal, János, add ide a pénzt, amit balga fejjel kölcsön adtam neked egy évvel ezelőtt! Ha nem adod, botom kapod, de a fejedre!

Mit tehetett János? Csikorgó fogakkal, döfésre kész szemekkel, de kiguberálta a pénzt Kövértehenes Tamásnak. Tamás így csak egyszer csapott rá a legényre, de az sem jött ki jól, mert annak lerepült az álszakálla, amit a vásárban többen is meglepetten néztek. Elpárolgott János, mint.. no, éppen úgy!

Irtókormos Pista jobban járt a koldulással, mint János?

Jobban, mert hamar megéhezett, az elfogyasztott malachús ellenére, és Pontyhalas Marcsi árudájánál áttért sült hal kunyerálásra.

Marcsi jól ismerte a vele szemben lakó legényt, az utóbbi időben már férjjelöltként is kinézte magának, tanulmányozta. Rákiáltott, vidáman:
- Rongyos bálba készülsz, Pista?

Pista, okosan, rögtön másik lóra nyergelt át:
- Pszt! Az emberek jószívűségét vizsgálom, Marcsi, álruhában! Írok majd erről a Kárompárom Kisújságba. Rólad tudom, hogy mennyire jó szívű vagy, biztosan adsz nekem egy kis sült halat. Megemlékezem majd nagylelkűségedről a kárompáromi újságban!

Marcsi rögtön kisütött Pistának három halat, odatett a tál mellé két nagy szelet kenyeret, de mindjárt ütni is kezdte a vasat, amíg meleg:
- Adok neked pénzt is, Pista, vásárolj nekem egy fenyőfát! Hazavisszük a taligámon. Talán még a karácsonyfa díszítésében is segítenél, ha szépen megkérnélek?

Pistának is tetszett Marcsi, annak halsütő bódéja is, de meg a lehetőség is, hogy két legyet üthessen egy csapásra, esetleg hármat is. Így szólt:
- Neked mindent megtennék, Marcsi, mert nincs ilyen szép és talpraesett halsütő lány ezen a piacon, mint te! Ám jobbat mondok: ideadod nekem a pénzt, én nem veszek neked fenyőfát, hanem bérbe adom az ablakom előtti fenyőt, amit a te házad ablakából is jól lehet látni, jobban nem is kell. Feldíszítjük, együtt. Így a fa, karácsony után, nem kezdi el hullatni tűleveleit, nem piszkítja be a szobát. Megmarad a fa, megmarad a.. No, mit szólsz hozzá?

Marcsinak nagyon tetszett az ötlet, mindjárt bérbe vette Pista fenyőfáját. Később, elárulom, együtt díszítették, olyan ügyesen, hogy Pista egy feleséggel gyarapodott, meg egy sült hal árusítására alkalmas bódéval. Mellékesen azonban Kongatós Katinka dús hajkoronája nem gyarapodott, hanem, még előbb, némi veszteséget szenvedett Marcsi kacsóitól, mivel Katinka is fel akarta díszíttetni Pistával a fenyőfáját. Megkapta ez a Katinka azt, amit megérdemelt, ráadásul a Pistának kifizetett pénzét sem kapta vissza!

Hát ez rendben, az nevet legjobban, aki a végén nevet. Megjegyezhetné ezt egy kis ország is, amelyiknek közeledik saját, külön bejáratú világvégéje (főleg az egyik, soványabb országvégén), és figyelnie kellene, hogy mikor nevessen, különben itt lesz a vég, és a halál utáni nevetés nehézségekbe ütközhet!

János hazament, lelki betegként, mivel Kövértehenes Tamásnak vissza kellett fizetnie a kölcsönkapott pénzt. Otthon kidobta a macskát az ablakon, mert minden károsultnak szüksége van bűnbakra.

Ám mégsem olyan legény volt János, aki könnyen engedi, hogy a balsors legyőzze. Nehezen legyőzheti, de könnyen nem. Ledobta magáról a koldusgúnyát ez a mérges ördöggé lett Kedvesördög János, megmosakodott, felöltözött legjobb ruhájába, csinosan. Helyre legényke lett belőle, visszatért önbizalma, sőt, nagy legénykedése. Ismét elsietett a káromi karácsonyi vásárba. Ott leült egy nagy kőre, kiabálta:

Gyönyörű szép lányok, kardos honvitézek!
Jövőt jósolhatok, színigazat, néktek!
Aki nem jósoltat, ezerszer is bánja,
ily balgát a balsors egyből megtalálja!
Aki nem jósoltat, elviszi az ördög, -
sajnálja majd akkor, hogy erre nem költött!

A kiabált versrészlet Szeszesszerencsefy Károly Károm, ékes városom című költeményének előszavából származott, de ezt a vásárban senki sem tudta, mert nem jártak oda versolvasó népek. Persze, János sem foglalkozott soha olyan léha időtöltéssel, mint a versolvasás, - akkor miért tudta mégis idézni a szerzőt? Nos, ennek egykori tanítójának utószava volt az oka, aki egy zaklatott iskolai napon így szólt hozzá: - Amíg meg nem tanulod az előszót, Jancsi, addig nem mehetsz haza!

Bevált János, mint jós?

Nagyon is, mert csinos legény volt, a lányok sorban álltak előtte jóslatért, egyes hajadonok pedig még udvarlójukat is odahúzták. Megjegyzem: már a leánykéz, meg a rajta levő gyűrű értéke is sok mindent elárul, de János nem felejtette el megnézni a lány egyéb testi tartozékait sem, meg különböző tárgyi kiegészítőit, mint szoknya, kabát, bunda, kesztyű, táska.. János jót jósolt csak, de azért furfangosan beletett a jóslatokba egy-egy aranyozott kiskaput: így lesz a lesz, de csak akkor, ha.. No és magáról is ejtett jóslás közben egy-két szót, amiből egyet s mást sejteni lehetett, látszólagosan jó irányban, ha egyébként rosszul is.

Láthat-e egy jós mindent, jó előre?

Még rossz előre sem, pedig azt sokkal könnyebb! János, miután igen sok pénze összegyűlt, azt hitte: megfogta a szerencsemalac fülét! Hát az ilyesmi, ha tényleg így van, jó dolog, még ha szerecsenmalac is, - de vigyázni kell: el ne fusson a kunkori farkú!

Legutolsó jóslása során olyan asszonykának jósolt, aki már leány korában, korán, megtanult egyet s mást, és utóbbiakat asszonyként sem felejtette el. Az egyetről kiderült a dolog, utólag (a más rejtve maradt), mivel eltűnt: 1. János jóslással addig összegyűjtött összes pénze, de még a saját, nem jóslással szerzett is, a szép levéltárcával együtt, továbbá 2. a legény elegáns nyúlszőr kalapja, és 3. értékes bőrtarisznyája, a díszes bugylibicskával.

Hát, oly könnyen rossz következtetésekre ugró olvasóim, valószínűleg arra gondoltok: János nem nevetett a végén.

Mindezt azért gondoljátok, mert nem árultam el nektek: abban a korban már automobil is volt a világon.

Igaz, az automobil csak a gazdagok szórakozása volt, akik olykor véletlenül elgázoltak egy-egy szegény embert, de azért maradt még szegény, elég.

János búba merülten ballagott hazafelé az országúton (aznapi második piackudarcán kesergett). Ballagott, ballagott, - de ki miatt került az árokba?

Ki és mi miatt? Nos, egyrészt Kincsespincés Jolán kisasszony miatt, akinek már a piaci jóslásnál is nagyon tetszett János, másrészt a leány automobilja miatt, amelyik orrával gyengéden meglökte János, de a legény talpra esett, mint a macska, igaz, már az árokban.

Négykézláb kimászott az árokból, és lelkesen kiáltott oda a leánynak:
- Ugye, megjósoltam, gyönyörű kisasszony, hogy találkozni fog jövendőbelijével, egy délceg legénnyel?

A leány hitt a jóslásban, meghívta Jánost teázni, beleszeretett, és még akkor sem szeretett ki belőle, amikor kiderült: Jánosnak nincsen kastélya, csak egy háromszobás háza, még az ük-ükapja sem volt nemesember (bár ki tud ennyire visszanézegetni a múltba?), valamint nincsen százötven hold földje sem, csak tizenöt.

Hát, szóval, a végén János is boldogan nevetett saját lakodalmán. Szép feleség, csinos kastéllyal, ötszáz hold földdel, - hát az nem volt semmi ám (persze, semmi is volt, de az másoknak)!

Ráadásul Jolánból nem lett kikapós menyecske, - és azt kérdezitek: János kikapott-e olykor?

Hát, hogy ti, olvasóim, milyen kíváncsiak lettetek erre a karácsonyra!

Ne felejtsétek el: aki kíváncsi, az hamar megöregszik.

Én hozzáteszem a közmondáshoz, mert szeretlek benneteket okítani (ne értsétek félre, csak okítani!): a kíváncsi emberekkel sokkal-sokkal rosszabb is történhet bizonyos országocskákban annál, hogy hamar megöregszenek.

Történik is!

(2012)

Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!