Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1239
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-08-16
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (192)
-Egyéb prózai alkotások (380)
-Mese (171)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (481)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2012-12-25 21:03:00
Megtekintve: 568
A bajba jutott varázsló
A varázsló, Zenebonahona Benedek, hazafelé ment, az erdőn keresztül, a Kerekkörte hegyen levő láthatatlan kastélyába. No, eddig semmi baj, de hamarosan megjött az is, mert nem csak ment, hanem közben zenét is költött.
Nem jó két dolgot csinálni egyszerre, még a varázslónak sem.

Benedek fütyörészett, varázspálcáját karmesteri pálcaként használta, azzal vezényelte az elképzelt zenekart. A zenéhez rögtön dalt is költött, így tehát valójában nem is két, hanem négy dolgot csinált egyszerre: ment, zenét szerzett, zenekart vezényelt, és szöveget írt a zenéhez. A fenyőfáknak nagyon tetszett a dalocska, a bükkfáknak kevésbé, de azért ők is hallgatták:

Karácsony elmúlt, év vége már.
Szerencsecsillag víg fénye vár.
Varjú, ne károgj, kívánj csodát!
Bűvös új évbe lép majd a láb!

A láb még nem lépett át újabb évbe, hanem a régi esztendőben botlott meg. A varázsló kezéből kiesett a bűvös pálca, ő maga meg egy mély gödörbe zuhant.
A gödör fenekét megütötte, egyúttal a sajátját is, de nagyobb sérülés nem történt.

A baj abból támadt igazán: bűvös pálca nélkül nem lehet varázsolni. Miként juthatna ki a mélyből?

A varázsló mérges lett: 1. a varázspálcájára, amely a gödör szélénél kiesett a kezéből, és nem hullt alá vele együtt, amint egy gazdájához hű pálcától megkövetelhető, 2. a gödörre, mert az túl mély volt, és semmit sem jó túlzásba vinni, 3. arra, aki a gödröt ásta, és nem tett eléje figyelmeztető táblát: CSAK MEDVÉKNEK! AKI NEM MEDVE, VIGYÁZZON!

Halványan felderengett benne, hogy ő is hibás lehet balsorsában, de ezt a gondolatot elhessentette magától, mert olykor a varázslók is úgy viselkednek, mint a közönséges emberek.

- No, most bámulhatom a holdat, és ki tudja mi lesz holnap! - gondolta a varázsló, miközben a holdra is mérges lett. Biztosan nem világította meg rendesen az utat ez a szemérmes égitest, azért esett ő a gödörbe!

A váratlan sokszor sokáig várat magára, máskor meg egyből ott van. Utóbbinak okát mindmáig kutatom, de eddig nem jöttem rá. Tény: a varázslónál hamarosan újra ott volt, mert egy nagyfejű legény bámult le a gödörbe. A kocsmából jött, és a benne levő borocska vezette rossz irányba, a gödör szélére, ami irány, persze, a varázsló szempontjából jó volt.

- Dobd le, legény, a varázspálcám, ott van a lábad előtt! - kiáltott fel neki Benedek. Ha ledobod, háromszor kívánhatsz valamit, ezek közül végül azt teljesítem, ami leginkább tetszik neked.

A legényben, Bámulós Jankóban, még munkálkodott a borocska, de nem jó irányban. Így szólt:
- Hazudsz, te gödörbeli valaki! Nem varázsló vagy, hanem karmester, aki pálcájával ide-oda mutogat a zenebonát csinálóknak! Elárulja elegáns ruhád is!
Még hogy ez varázspálca? Mindjárt meglátjuk!

Felemelte a pálcát, hangját kieresztette:

A kezemben pálca, jókor!
Legyen itt egy hordó jó bor!

Nem termett ott hordó borral, mert a varázspálcához bűvös versike is kellett volna. Jankó mérges lett, ledobta a pálcát a varázslónak, és rákiáltott:
- Itt a pálcád, fogadok veled egy hordó borba, hogy ez a játék botocska nem segít rajtad!

No, most azután nem csak a nevében, hanem a valóságban is táthatta a száját, bámulhatott ez a Jankó! A varázsló a pálcája és versikéje segítségével szempillantás alatt kint volt a gödörből.

Megijedt Jankó, mindjárt nagyon alázatos lett:
- Bocsásson meg, méltóságos varázsló uram! Tanulatlan parasztlegény vagyok, iszogattam, a bor elvette az eszemet..

Zenebonahona Benedek azonban nem haragudott, nyájasan mondta:
- Megkapod azt, amit ígértem! Közeledik az újév. Akár olyan új évet is kívánhatsz magadnak, amilyen csak a mesékben van, vagy még ott sincsen.

- Hát.. tudja, méltóságos uram, kicsit naplopó vagyok én, nem szeretek dolgozni - vallotta be Jankó. Szeretnék az újévben olyan országban élni, ahol az ember nyugodtan heverészhet, nem törődik azzal senki, és az emberek kitátott szájába sült galamb repül, mint a mesében.

- Nem kérsz okos dolgot, fiam, - mondta a varázsló - de legyen! Ám, ha mégsem tetszik az új év, amibe átrepítelek, csak ennyit mondj:

Rosszat kértem, most már látom,
de van még két választásom!

Ott termett Jankó máris a jó meleg, napfényes Sültgalambországban. Mindenki csak heverészett a napon, aki megéhezett, kitátotta a száját, és máris belerepült a sült galamb. Igaz, az ott élők unták a sült galambot.

Jankó eleinte nagyon elégedett volt, de később már kicsit sem. Mindig csak sült galamb? Eszébe jutott az otthoni mondás: NEM ERŐSZAK A DISZNÓTOR. Ezen akkor mosolygott, - de ha erőszak lenne, és mindig csak disznóból való lenne az asztalon, semmi más?

Végül feltápászkodott a földről, és így kiáltott:

Rosszat kértem, most már látom,
de van még két választásom!

Abban a pillanatban ott állt a varázsló előtt. Most már igyekezett valami okosabbat kitalálni. Így szólt:
- Nagyméltóságú Varázsló Uram! Rá sem tudok már nézni a sült galambra, de azért azt sem szeretném, ha a sok munkától kilógna a nyelvem! Mi lenne, ha a falumban maradnék, de az új évben kis gazdaságomban egy szolga dolgozna helyettem, csudamód erősen. Azt sem bánnám, ha az ördög! Helyettem szántana, vetne, aratna, csépelne, őröltetne, - de enyém lenne a liszt. No meg elvégezné helyettem mind a házi és ház körüli munkákat..

A varázsló, Zenebonahona Benedek, a fejét csóválta:
- Szerintem ez az ötleted sem jó, de, ha ezt kívánod, legyen. Ám ha mégsem hoz neked örömet az újesztendő, amit átadok, csak ennyit mondj:

Szamárságot kértem, látom,
de van még egy választásom!

No, Jankó szolgája, akár ördög volt, akár nem, ördöngös gyorsasággal dolgozott.
Szántott, vetett, aratott, csépelt. Ráadásul láthatatlanul, - de azért azt látni lehetett, hogy a kasza ide-oda villan a búzaföldön, pokoli gyorsasággal csapkod a cséphadaró, és hamarosan repülnek be a magtárba a telt búzás zsákok. Gyarapodott Jankó gazdasága, csudamód.

Voltak, akik csak néztek, csodálkoztak, mások néztek, csodálkoztak és irigykedtek, ám utóbbiak között olyanok is, akik, ráadásnak, árulkodtak is.

Fülébe jutott a királynak, amit beletettek:
- Ez a Jankó az ördöggel cimborál?

Nem lett Jankónak különösebb baja, a hóhérbárd elkerülte, de azért az sem jó, ha valaki a királyi várbörtönben kap külön szobát. Éhen nem halt, adtak neki vizet, kenyeret, a terem sem volt nagyon nedves, bár néhány soklábú pincebogár ott futkosott, de azokkal sem volt kedve eljátszogatni.. Felkiáltott:

Szamárságot kértem, látom,
de van még egy választásom!

Abban a pillanatban már ott állt megint, nagy ijedten, a varázsló előtt.
Tanácstalan volt, így szólt:
- Kegyelmes Varázslófejedelem Úr! Arra szeretném megkérni, hogy válasszon helyettem egy nekem való újesztendőt, mert nem akarok szegény pór létemre megint pórul járni!

A varázsló elnevette magát:
- Rendben! Hamarosan otthon leszel, nézz szét, hogy mit tehetnél okosat, hasznosat a házban, ház körül, később kint a földeken! Ne feledd el ezt a versikét:

Szorgalmasan dolgozz,
de mértékkel mulass!
Önmagad becsüld meg,
másnak példát mutass!
Ajándékot, ha adsz,
szívedből is adj át,
és ne keresd, kapzsin,
csak a magad hasznát!

Felébredt Jankó otthon, négylábú ágyacskájában. Mindenre emlékezett. Még néhány nap ott volt az óévből. Kitakarította a házat. Megjavította a tetejét. Enni adott a kutyának, meg a macskának. Csodálkozott is Jankó viselkedésén a kutya is, a macska is, mert azelőtt inkább csak morgást kaptak tőle eleség helyett.

Hamarosan több falubeli is észrevette Jankó megváltozott természetét. Meghívták segítségnek a disznótorokra, kapott hurkát, kolbászt. Ő is levágta a nagyobbik hízót, neki is segítettek a munkában. Kóstolót is átvitt a szomszédoknak, de még - a szokás ellenére - az egyik, házuktól messze lakó néninek is. Nem teljesen önzetlenül, mert a néni hajadon leánya, Kerekkulcsos Borbála, kedves, csinos leány, régóta tetszett neki. Meghívták: szilveszterezzen velük.
Jankó úgy örült a meghívásnak, hogy még egy versikét is fabrikált köszönetül, pedig az mindeddig nem volt szokása, de még a versolvasás sem:

Világszép vagy, kedves Borbála!
A meghívásért hála, hála!
A köszönetet szívem ontja.
Jövök, - s velem lesz egy nagy sonka!

Hát a versike kissé csacska volt ugyan, de a leánynak nagyon tetszett.

Hamarosan sor került a lakodalmukra is. Azon a varázsló is megjelent, ezüst étkészletet hozott ajándékba. Tizenkét tányér volt benne, ugyanannyi kanál, kés villa. Amikor az első darabot valaki kézbe fogta, rögtön felcsendült egy táncra perdítő dalocska:

Mindig jobb ám örömben, mint búsulni gödörben!
A szívből jött puszi jó, rossz, ha popsin rúg a ló!
Tányér, kanál, villa, kés, kívánsággal el ne késs!
Jó étvágyat, angyalom! A sült húst ott nem hagyom!
Látom, neked van eszed, ami finom de eszed!
Ez, kérem, egy varázslat, nem izzása parázsnak!
Oly kitűnő ez a szósz, látom, eszed, nem is szólsz!

Olyan jó újévük lett Jankóéknak, hogy csak úgy bámultak. Vettek egy tehenet, azt adta ám a tejet! Kisbabájuk is született, babának nem volt túl kicsi, de néha bőgött, mert mikor bőgjön az ember, ha nem babakorában? Ám amikor rákezdte a siránkozó babanótát, Jankó mondott neki egy mesét. Rövidet, de velőset:
Csicsijababujja bájos bubája! Mi a csigát sírsz te, mikor nem is vagy gödörben? Volt ott valaki, de apád felrántotta, mint a gatyát! Potyka, pálca, hallgatás! Pólyás! Csend kell, semmi más!

Elhallgatott erre a pólyában az ifjabb Bámulós Jankó, csak bámult, nevéhez illően. Utóbbit szabad volt neki, még egy puszit is kapott érte apukájától. Apukája pedig a baba mamájától kapott csókot, amiért így felváltotta a hangos békét csendesre. Meg is érdemelte!

(2012)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!