Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1164
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2017-12-09
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (186)
-Egyéb prózai alkotások (356)
-Mese (154)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (453)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2013-04-10 07:58:19
Megtekintve: 508
A békafogó
Lalilaki Áron vidéki házában éldegélt, Erdősuhogtatón, de városi bankbetétje kamataiból, Lali nevű kutyájával, és Miaócskára elkeresztelt macskájával. No, nem kis pénz az, aminek kamataiból már éldegélni lehet, de nem árulom el, hogy mennyi, mert az, aki nem tud titkot tartani, megjárhatja. Igaz, néha éppen a titoktartás miatt járja meg valaki.

Különc legénynek tartották ezt az Áront. Miért?

Tudós volt, könyveket írt, főleg békákról, de nem vetette meg a kígyókat, madarakat, és a természet más élőlényeit sem. A veszélybe került békákat megfogta, és igen nagy kerti tavacskájában helyezte el, amely nekik valóságos Éden volt, de a Tudás Fája a tó gazdájának fejében növekedett.

Nagyon nem szerette Áron, ha békafogónak nevezték, mert abból azt is gyanítani lehetett volna, tévesen, hogy a békákat haszonlesésből fogja, és eladja. Mondta is az igazságot mindenkinek, de hát milyen sok vidéki népség? Továbbra is, csak azért is így nevezték, de most már a háta mögött, mert az úr, az úr, - baj lehet abból, ha valaki a dolgaiba beletúr!

Különc legénnyel is történhet furcsa dolog. Egyszer Áron vasúton utazott Szederszedegetőre, és a vonatfülkében olyan gyönyörű leányt látott, mint amilyent még sohasem. Kiszaladt a száján az ámulat:
- A Kisasszonynak olyan szép, nagy, csábos szemei vannak, mint a békának!

Más leány ezt nem vette volna dicséretnek, de ez a hajadon elnevette magát:
- Köszönöm! Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Tükröstavi Éva vagyok. Úgy vélem: az úr szereti a békákat. Én is a békákat tanulmányozom!

Mindjárt elő is vette hátizsákjából egyik, igéző című könyvét: BREKEGŐ ÚTMUTATÓ KIS ÉS NAGY BARÁTAINKHOZ.

Ámult, bámult Áron, de azután ő is megszólalt:
- Hihetetlen! Én is főleg a békákkal foglalkozom, éppen most jelent meg új könyvem, a KÜLÖNFÉLE BÉKÁK.

Másik fiatalember is ült a fülkében, ő is bemutatkozott, gazdatisztként, és elővette KÜLÖNBÖZŐ BIKÁK című művét, mert szerette volna, ha a leány figyelme irányt vált feléje.

Évánál azonban nem lehetett a békákat bikákkal ütni ki a nyeregből. Kiderült az is: Szederszedegetősön lakik, ahová Áron is utazik, a nagynénjéhez, békakeresőben. A gazdatisztnek viszont, akarta, nem akarta, tovább kellett mennie a vonattal, Búbosbankára, mert ott volt dolga.

Áron és Éva megismerkedését egymás után követték a közös kirándulások, béka- és gőtevizsgálatok. Pompásan összehozta őket a természet szeretete.

Éva egyszer csak így szólt:
- Tudod, Áron, ha te megcsókolnál egy ilyen szép kis békát, mint amit a kezedben tartasz, talán királylánnyá változna. Ám valószínűleg könnyebb egy leánynak királylánnyá lennie a csóktól, ha nem béka, hanem már leányalakban van. Ezt ki is próbálhatnád!

Áron értette a tréfát, de e tréfának hittről azt, hogy félig sem tréfa, nem. Elpirult, megcsókolta a leány arcát, és így szólt:
- Bájos kutatóhölgyem, lassan már kedvesebb vagy nekem, mint ez a béka!

No, ez is valami, csak mégsem annyi, mint amennyit Éva várt. Ám tudta: türelmesnek kell lenni béka tanulmányozásánál is, férjjelölt figyelésénél is. Amit nem lehet egyetlen békaugrással elérni, azt néha kettővel, hárommal esetleg igen.. Utána meg jöhet a megfelelő kérdésre az IGEN!

Egy pénteki napon azonban Áron azt hitte, hogy Éva kora reggel jön hozzá, de rosszul hitte, mert ebédre beszélték meg a dolgot. Gondolta: elmegy egy kis békanézegetésre addig is, amíg Éva megérkezik.

Cédulát hagyott a konyhaasztalon:
Kedves Éva! A Kutyataposó mocsárnál nézegetem a békákat, de ebédre megérkezem. A sült csirkét a sütőben hagytam, kicsit megégett, ha előbb érkezel, kapard le róla az elszenesedett réteget. Jövök én is, Békakirálynőm! Szerető, brekegő híved: Áron

Mi történt Áronnal?

Először keresztül ment a nagy erdőn, majd elérkezett a mocsárhoz. Ott már vigyázott, mert egy rossz lépés, és kinyílik a nagy iszapszáj, elnyeli. Ám, még a mocsár szélénél, mit látott?

Igen mély gödröt. Belenézett. Mi volt a gödörben?

Béka nem, de egy ember igen. Az ember felszólt neki:
- Tisztelt Uram, Tarajossy Kázmér gróf vagyok, beleestem ebbe a gödörbe, amit vadaknak ástak a vadorzók, de én nem vagyok vad, és nem akarok Ön elől elorozni semmit, sőt, megjutalmazom, ha kihúz innen!

Áron azt mondta: jutalomra nem tart igényt, mert kötelessége segíteni azon, aki bajba jutott. Kérte: nyújtsa ki neki az úr a puska csövét, ő megfogja, és a puska segítségével kihúzza a grófot.

A segítség azonban olykor nem segít a bajbajutotton, sőt, még az is előfordulhat: a segítő is bajba jut, akár ugyanabba. Ez történt most is, mert síkos volt a puska csöve, a gróf teste meg nehéz, ráadásul Áron gumicsizmája alatt a föld sem viselkedett lovagiasan. Megcsúszott a legény, belerepült a gödörbe szárnyak nélkül is, bár a puskával együtt.

A gróf a saját fejére vert egyet:
- Ó, én tökkelütött! Azt kértem az Égtől: szabadítson ki e gödörből, mert unatkozom, az Ég meg Önt küldte le ide, unatkozásom ellen! Mit csinálhatunk? Kártya nincs nálam, de nem is szeretek kártyázni, a kígyók érdekelnek, de a róluk szóló történetek meg Önt untatnák!

- Nem egészen! - mondta a legény. Lalilaki Áron vagyok, és a békákat tanulmányozom. A kígyók megeszik a békákat..

A gróf unatkozása egyből megszűnt, a kígyók tudósa kellemes beszélgetésbe, majd élénk vitába keveredett a békák tanulmányozójával. Kiderült: a gróf Áron több könyvét is olvasta már, de a legény is fel tudta sorolni a gróf nyolc közleményét a HÜLLŐK című folyóiratból.

A gróf végül elővett a táskájából két pohárkát, meg egy üveg barackpálinkát, és így szólt:
- Te is tudós vagy, én is, majd később elválik, hogy melyikünk tudósabb! Én vagyok kicsit idősebb, no és feleségem is van már, meg egyéves fiúgyermekem, míg neked még feleséged sincsen, csak békafigyelő hölgyismerősöd. Tegeződjünk!

Ittak, barátságot kötöttek, de később mindkettőnek eszébe jutott: nagyon fent jár a nap, és kényelmesebb volna az ebédlőasztalnál beszélgetni, mint a gödör mélyén. No és a hölgyek is aggódhatnak otthon! Miként juthatnának ki?

Bozontos fej jelent meg a gödörnél, kidülledt szemekkel, piszkos szakállal. Áron felismerte benne néhány béka kegyetlen eltaposóját, mellékelten azt is sejtette: aki ártatlan békára szándékosan rálép, az egyéb gazságra is képes.

A zsiványkinézetű pisztolyt rántott elő, és azt mondta:
- Beleestetek a csapdámba, vaddisznó helyett, de nem fogok börtönbe kerülni miattatok! Agyonlőlek benneteket, és a gödröt betemetem!

Jól gondolta ezt a vadorzó?

Jól gondolta, de arra nem számított: a gróf nála jobbat gondol, és tesz is. Utóbbi ugyanis ügyesen felkapta a puskát és kapásból kilőtte a zsivány kezéből a pisztolyt.

A gazember hátrált, de nem ment el. Mást ötlött ki: köveket hoz, azokat a gödörbe hajítja számára biztonságos távolságból, a kövek agyonütik a gödörben levőket.

Jól gondolta ezt a zsivány?

Jól gondolta, de Áron még jobbat gondolt ki. Így szólt Kázmérhoz:
- A hajításra alkalmas kövek nem lehetnek túl nagyok. Nálad is van vadásztarisznya, nálam is táska. A hasznos dolgokat szedjük ki belőlük, és a berepülő köveket védjük ki velük, mint a teniszlabdát szokták az ütővel. A gödörben maradó kövek még ahhoz is hozzá segíthetnek, hogy kijuthassunk a csapdából.

Így történt. Egy idő után a zsivány a közelben nem talált követ, úgy látszott, elment, ami igaz is volt. Ekkor Áron kupacot csinált a kövekből, és azt mondta:
- Én ráállok erre a kőrakásra, téged meg a vállamra veszlek, a puskáddal együtt, és a gödör széle felé löklek. Ha kijutsz a gödörből, lenyújtod nekem a puskád végét, és kihúzol. Légy ügyesebb, mint amilyen én voltam, különben megint ott vagyunk a gödörben, mindketten.

No, ez az elgondolás sikeres volt. Kint voltak a gödörből, sárosan, piszkosan, de az a fő, hogy kint! Idejében, mert már késő délutánba nyúlt át az idő.

Mi történt addig, amíg Áron és Kázmér a gödörben töltötte kényszeridejét?

Éva megérkezett Áron házához, a kapott kulccsal bement, megtalálta a sütőben a csirkét, lekaparta róla az égett réteget, és várta a legényt. Előbb türelmesen, később türelmetlenül, azután magához vette Áron sapkáját, mert rosszat sejtett, és elment segítséget kérni a kastélyba.

Bemutatkozott a grófnénak. Az felkiáltott:
- Ó, a kisasszony Tükröstavi Éva! Sziklaháti Klára vagyok. Több remek könyvét is olvastam, azaz inkább nézegettem bennük a békák, tavak, patakok képeit, mert nem értem a tudósok latin kifejezéseit. A férjem hüllőtudós, de a békákat is szereti, meg a madarakat, meg.. No, szerencsére, engem is, ami jó, mert én is őt. Jöjjön a férjemhez! Persze, hogy segíteni fog!

A grófot azonban nem találták a szobájában, de a kastélyban és a parkban másutt sem. Kiderült: kora reggel vadászni ment, egyedül.

A grófné nagyot kiáltott:
- Keréktartó János!

Komoly arcú, szakállas ember jött elő, meghajolt. A grófné izgatottan mondta:
- Kedves János! Legyen szíves összetrombitálni legalább tíz férfiembert. Puskát a kezükbe! Elő a kopókkal! Szagoltassa meg egy részükkel azt a sapkát, amit a kisasszony hozott, a többi kutyával pedig a gróf valamelyik ruhadarabját.

Tíz perc múlva indulunk a kastély elől. Ha a kopók kettéválnak, akkor a mi csapatunk is kettéválik a szétágazó nyomon.

Értette János a dolgát. Belefújt a trombitába. A kiugró hangokból megértette a kastély népe: férfiemberek kellenek most, és a fegyvermester hozza a puskákat, a kutyák felügyelője az ebeket!

Elindultak, de nem kellett kettéválnia a csapatnak. A grófné azt mondta Évának:
- Úgy látszik, tudós barátja, és a férjem együtt vannak. Jaj, csak bajuk ne essék!

Az erdő közepe táján kik jöttek velük szembe? A gróf és Lalilaki Áron, sárosan, piszkosan. A grófné örömében férje nyakába ugrott, Éva meg Áron nyakát részesítette ugyanilyen cselekményben.

A gróf Áront, mint kedves barátját és tudóstársát mutatta be feleségének. Arra a kérdésre, hogy hol voltak, tréfásan válaszolt:
- Ördög ásta gödörben, és nem zsírosbödönben! Béka, kígyó hiányzott, de szereztem barátot. Most pedig mindenkit, aki ilyen bátran elénk jött, puskával felfegyverezetten, meghívok vacsorára.

Éva nevetett, most már felszabadultan:
- Engem is? Nálam nem volt fegyver!

A gróf lehajolt, kezet csókolt a leánynak, majd feleségére nézett, és így szólt:
- Nagyon is volt, mert a legerősebb fegyver mindig az asszonyoknál, leányoknál van: a szívük!

A kastély felé vezető úton Klára és Éva kissé hátra maradt, női dolgokról beszélgettek.

Azt mondta Klára:
- Megfigyeltem Áron pillantását, amikor téged meglátott. Hidd el, nem csak hála volt abban! Addig üsd a vasat, amíg meleg..

Éva kedvesen válaszolt:
- Én meg úgy láttam, hogy ez férjedre is vonatkozik. Nálatok, persze, folyamatosan meleg a vas..

- Nem is hagyom ám kihűlni! - nevetett a gróf felesége.

A vacsora pompás volt. Klára utána így szólt:
- Drága tudós hölgy, és tudós urak! Bevallom, én csak meséket és verseket tudok írni, de mi volna, ha mi négyen együtt is készítenénk könyveket, kicsik és nagyok okulására? Éva, Áron, meg férjuram képeket és érdekes, való történeteket tenne bele békákról, hüllőkről, meg más állatokról, én viszont, ily tudományhoz nem értő asszonyka, ezekhez illő meséket és verseket. Mit szóltok hozzá?

A többiek egyből helyeselték, kettőből már az első nyomdába küldendő mű tervezgetésébe is belekezdtek.

Másnap Áronnál és Évánál levelibékás kirándulás volt, megismerkedésük egyéves évfordulójára.

Áron többször is zavartan belekezdett valami kimondásába, majd abbahagyta, de a lány bátorító tekintetére, végül csak előállt vele:
- Éva, egyszer kaptál tőlem az arcodra egy csókot, de nem lett belőled királylány. Egy tudós azonban tudatlan tudós, ha megelégszik egyetlen kísérlettel. Talán bennem volt a hiba akkor..

Éva egyből látta, hogy most kell okosan, és egyúttal szívből szólnia:
- Talán meg bennem is, mert nem az ajkamat nyújtottam rögtön oda. No és lányból nem is akarok királylánnyá lenni, hanem lányból asszonnyá, de csak ha te akarsz azzá tenni, és szívedből!

Erre Áron megcsókolta, szenvedélyesen. Csók csókot követett. Aznap a békák közül egy sem került át Áron kerti tavacskájába.

Lakodalmuk emlékezetes maradt, mert minden tortán valamilyen békafajta volt, - de marcipánból. A vendégek közül azonban a gróf és felesége különös cukrászati kegyben részesült, mert az övéken, ami csak nekik készült, siklókígyó.

A gróf elmosolyodott és megjegyezte:
- Remek! Ez a kígyó nagyobb a békáknál. Ám a legközelebbi ünnepségnél a számunkra készülő tortánál gondoljatok arra: létezik óriáskígyó is!

(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!