Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1376
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-12-10
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (425)
-Mese (203)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (535)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2013-09-12 19:25:48
Megtekintve: 577
A tanító utak
Volt egyszer egy fura legény, Kiskörtefás Lajosnak hívták. A körtefa a nevében is ott volt, a kertjében is, de utóbbi csak eleinte volt kicsi, később megnőtt, hatalmasra. Felmászott a legény a fára, eszegette a szép, nagy, édes körtéket. Miközben tömte magába a finom gyümölcsöt, megszólalt az egyik gyönyörű, sárga körte:

Legény! Jöjjön meg az eszed,
míg engem, a körtét, eszed!
Vár egy lány a nagyvilágban.
Ily lányból egy, - és nem száz van!

- Tényleg hallottam e körtés szavakat? Vagy csak képzelődtem? - tűnődött a legény.

Fogta magát, lemászott, és így szólt a szüleihez:
- Anyuci, apuci, merre fut most a nyuszi? Nem tudom, de a gondolataim a nagyvilág felé futnak. Vándorútra megyek, okosodom, túlteszek száz okos koson! No és úgy érzem: vár rám egy leány valahol!

Nem tetszett ez az ötlet sem az anyjának, sem az apjának. Ám hiába mondták neki: van a faluban két tucat olyan csinos, kedves leány is, aki őrá vár, hogy megkérje a kezét, - minek ilyesmiért nyakába venni a világot?

Végül mit tehettek egyebet? Ellátták jó tanácsokkal, utána meg feltarisznyázták szalonnával, sonkával, puha kenyérrel, vereshagymával, de még hamuban sült pogácsával is, - ne mondhassa senki, hogy nem mesebelien gondoskodtak róla!

Nekivágott a legény a nagyvilágnak. Ment két lábon, később felkéredzkedett egy szekérre, utána meg csónakosok fogadták be maguk közé, vízen utazott.

Végül kikötöttek a csónakosok, a legény elbúcsúzott tőlük, és ismét az Apostolok lován ment tovább, vagyis a két lábán. Ment, ment, sokáig. Útkereszteződéshez érkezett, három út is volt ott, mindegyik erdő felé tartott. Szerencsére egy kerekes kút is ott mutogatta házikóját, kerekét. No, aki szomjas, annak a kút inkább kell, mint az alagút.

A kút mellett kicsi törpe volt, zöld ruhában, és nagyon ugrált, hogy elérje a kút kerekét, de ez sehogyan sem sikerült neki.

Azt mondta a legény a törpének:
- Leengedem a vödröt, felhúzom a vödröt vízzel tele, ihatsz te is, én is!

Megörült ennek a törpe, abbahagyta az ugrálást. Ittak. A legény még egy kis szalonnát is adott a törpének, kenyérrel.

Az aprótermetű emberke a három út felé bökött:
- Tanító utak!

- Tanítóurakkal már találkoztam az iskolában, de tanító utakkal még sohasem! - nevetett a legény. Ismered ezeket az utakat?

- Csak a nevüket tudom.. - vallotta be a törpe. Az elsőt így hívják: MINDENT A SZÍVNEK. A másodikat: MINDENT AZ ÉSZNEK. A harmadik nevét nem árulhatom el, mert megígértem valakinek, hogy titokban tartom, - és, ugye, tudod a közmondást? Az ígéret szép szó, ha meg tartják, úgy jó. Azt nem mondták, hogy mire tanítanak ezek az utak..

Gondolta a legény: megtapasztalja a dolgot. Elindult az elsőn, amelyikre azt mondta a törpe, hogy MINDENT A SZÍVNEK a neve.

Ment, ment, ment. Sokáig. Az erdő végén sziklafal volt, előtte kicsi házikó.
A legény buzgón kiáltozta:
- Van itt valaki? Halihó! Nincs itt senki?

Nem válaszolt neki sem a valaki, sem pedig a senki. Bement a házikóba. Ott sült galamb nem röpült a szájába, pedig volt, de a tányéron maradt, legalábbis addig, amíg a legény nem ette meg. Egy levél is volt az asztalon, ez állt rajta:

VÁNDOR! AZ AJKADRÓL NE KÉLJEN ITT ZOKSZÓ!
NÉZD! EZER ARANNYAL MEGTÖLTÖTT E ZACSKÓ!
HA IDÁIG ÉRTÉL, AKKOR EZ MÁR TIÉD.
VALAKI VÁRJA MAJD SZÍVED ÍTÉLETÉT..

Megörült a legény a sok aranynak. Fél óráig fél lábon ugrált örömében. Hű! Mi mindent vehet ebből. Saját házat is, de akár saját falut. Tovább nem tud menni a sziklafal miatt, de nincs is értelme. Legjobb, ha visszafordul.

Ment is visszafelé a sok arannyal, de szembejött vele egy igen szép leány, sírós szemekkel. A legény mindjárt arra gondolt: meg kell ezt a leányt vigasztalni. Miért sír?

A leány a sírást zokogásra váltotta át. Beteg az édesanyja, meg a kutyája, de még a macskája is! Mind meggyógyulhatna, ha ezer aranya volna, mert annyit kér a gyógyításért Kelekupác Hamukarác, a Nagy Gyógyító Varázslóorvos..

Megszánta a legény a leányt, erősen. Egyből odaadta neki az ezer aranyat. Utána a lány nevét kérdezte, de az úgy eltűnt, mint a kámfor.

Lógó orral ballagott a legény, ráadásul a tölgyfára varjú szállt le, és így károgott:
- Kár, kár, te szamár! A szívedre hallgattál, kicsalta tőled a leány az összes aranyat. Elárulom: az anyja nem is beteg, kutyája vígan ugat, macskája gondtalanul egerészik. Kár! Kár! Becsaptak, mint az ajtót! Olyan orvos pedig, hogy Kelekupác Hamukarác nincsen..

Szidta magát a legény, hogy gyanútlanul csak a szívére hallgatott, - de most már nem tehetett semmit.

Az útelágazásnál megtalálta a zöldruhás törpét, meg a kutat. A törpe, érdekes módon, most nagyobb volt, már majdnem akkora, mint egy kisebb termetű ember. Csóválta a fejét a legény, erősen:
- Hej, te törpe, te nőttél egyet, én meg elvesztettem ezer aranyat, mert a szívemre hallgattam. Az eszemre kellett volna hallgatnom!

Felhúzott egy vödör vizet, ivott ő is, a törpe is. A legény elhatározta: kipróbálja a másik utat, amelyiket, legalábbis a törpe szerint, úgy neveznek, hogy MINDENT AZ ÉSZNEK.

Ment, ment, ment. Sokáig. Az erdő végén sziklafal volt, előtte kicsi házikó.
A legény buzgón kiáltozta:
- Van itt valaki? Halihó! Nincs itt senki?

Nem válaszolt neki sem a valaki, sem pedig a senki. Bement a házikóba. Ott sült galamb nem röpült a szájába, pedig volt, de a tányéron maradt, legalábbis addig, amíg a legény nem ette meg. Egy levél is volt az asztalon, ez állt rajta:

VÁNDOR! AZ AJKADRÓL NE KÉLJEN ITT ZOKSZÓ!
NÉZD! EZER ARANNYAL MEGTÖLTÖTT E ZACSKÓ!
HA IDÁIG ÉRTÉL, AKKOR EZ MÁR TIÉD.
VALAKI VÁRJA MAJD SZÍVED ÍTÉLETÉT..

Megörült a legény a sok aranynak. Fél óráig fél lábon ugrált örömében. Hű! Mi mindent vehet ebből! Saját házat is, de akár saját falut.

Ment is visszafelé a sok arannyal, de szembejött vele egy leány, sírós szemekkel. A legény mindjárt arra gondolt: most már nem a szívére fog hallgatni, hanem az eszére. Nem hagyja, hogy a leány becsapja, pedig ez a leány már nem szép, hanem egyenesen gyönyörű!

A leány a sírást zokogásra váltotta át. Panaszkodott. Beteg az édesanyja, meg a kutyája, de még a macskája is! Mind meggyógyulhatna, ha ezer aranya volna, mert annyit kér a gyógyításért Karakuma Makarula, a Nagy Orvosbűvész-művész..

Nehéz volt kimondani a legénynek, hogy nem ad az aranyaiból, de, amint kimondta, a leány úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna.

Egy bükkfára azonban szajkó szállt le, fülsértő hangon korholta a legényt:
- Mit tettél, te kegyetlen? A leány a színigazat mondta. Édesanyja, és állatai valóban betegek! Szégyellheted magad, amiért nem segítettél rajta!

A legény jókora követ dobott a szajkó felé, - de azért csak furdalta őt a lelkiismeret.

Az útelágazásnál megtalálta a zöldruhás törpét, meg a kutat. A törpe, érdekes módon, most már nem is volt törpe, hanem akkora, mint bármelyik, se nem alacsony, se nem magas ember.

Csóválta a fejét a legény, erősen:
- Hej, te törpe, megint nőttél egyet, én meg szereztem ezer aranyat, mert csak az eszemre hallgattam, mégsem vagyok boldog! Az előző úton odaadtam az aranyakat, pedig nem kellett volna ezt tennem, most meg nem adtam oda, pedig azt kellett volna tennem!

Felhúzott egy vödör vizet, ivott ő is, a törpe is. A legény elhatározta: most kipróbálja azt az utat, amelyiknek a nevét a törpe, amelyik most már nem is törpe, nem árulta el neki.

Ment, ment, ment. Sokáig. Az erdő végén sziklafal volt, előtte kicsi házikó.
A legény buzgón kiáltozta:
- Van itt valaki? Halihó! Nincs itt senki?

Nem válaszolt neki sem a valaki, sem pedig a senki. Bement a házikóba. Ott sült galamb nem röpült a szájába, pedig volt, de a tányéron maradt, legalábbis addig, amíg a legény nem ette meg. Egy levél is volt az asztalon, ez állt rajta:

VÁNDOR! AZ AJKADRÓL NE KÉLJEN ITT ZOKSZÓ!
NÉZD! EZER ARANNYAL MEGTÖLTÖTT E ZACSKÓ!
HA IDÁIG ÉRTÉL, AKKOR EZ MÁR TIÉD.
VALAKI VÁRJA MAJD SZÍVED ÍTÉLETÉT..

Megörült a legény a sok aranynak. Fél óráig fél lábon ugrált örömében. Hű! Mi mindent vehet ebből! Akár két falut is, mert most már kétezer arany csikó fickándozik nála.

Ment is visszafelé a sok arannyal, de szembejött vele egy igen szép leány. Nem sírt, hanem mosolygott, amikor meglátta a legényt.
A legény nézte, nézte, mint borjú az új kaput, és kiszaladt a száján:
- A kisasszony tündér?

A leány mosolygott:
- Nem én vagyok a tündér, hanem az, akinek tanácsára a kertetekben elültettem annak a körtének a magját, amelyből az a hatalmas körtefa kinőtt. Pirosalmás Éva a nevem, valamikor a falutokban laktunk, később elköltöztünk. Akkor még kicsike voltam, de te is csak elkezdted az iskolába járást. A tündér megjósolta nekem: ha megnőttél, legényként te majd felmászol a körtefára, eszel a varázskörtéből, annak tanácsára elindulsz a nagyvilágba, az utak megtanítanak erre-arra, végül pedig valami kérdést teszel fel nekem, amire igen lesz a feleletem.

Megörült mindennek a legény, százszor jobban, mint a sok aranynak. Boldogan mondta:
- Kétezer arany van nálam. Nem kéred a felét? Szívesen neked adom!

- Én valami mást kérnék tőled, de abból az egészet.. - pirult el a leány.

- Jobbat mondok, a legjobbat! - ugrott ki a legényből. Nekem adod a szíved, én neked adom az enyémet, elveszlek feleségül, a kétezer arany nem az enyém lesz, nem is a tiéd, hanem a miénk!

A leány piros arccal rábólintott. Fenyőfára galamb szállt, helyeslően búgta:
- Úgy a.. úgy a.. jóra-júra!

Visszafordultak. Az útelágazásnál ott találták a zöldruhás törpét, meg a kutat. A törpe most már nem csak, hogy nem volt törpe, de szép szál, magas, daliás emberré lett.

Csóválta a fejét a legény:
- Hej, te egykori törpe, megint nőttél egyet, micsoda termetessé lettél, viszont én meg szereztem egy ilyen szépséges, bájos feleségnek valót, mint akit itt látsz, meg hozzá kétezer aranyat, de ami a fő: boldogságot! Megtanultam, hogy szívemre is, eszemre is hallgassak, mindkettőtől kérjek tanácsot, ha szükséges. Adjunk neked az aranyakból?

A délceg legénnyé lett törpe azt mondta, hogy köszöni szépen, de nem kér ezekből, mert három aranymosásra kiválóan alkalmas helyet is ismer. Ezt követően felhúzott a kútból egy vödör vizet. Ittak mindhárman.

Kiskörtefás Lajos és Pirosalmás Éva házassága nagyon jól sikerült. Elkerülték a fösvénységet, de az esztelen pazarlást is. Dolgoztak becsülettel, de nem hagyták, hogy belerokkanjanak a munkába. Várat is vehettek volna a sok aranyon, de inkább takaros parasztházat vettek. Három fiuk született. Leányuk, sajnos, nem, de később a fiúk mind legénnyé lettek, asszonyt hoztak a házhoz. Később a tizenkét unoka fele leány lett, másik fele fiú.

Kiskörtefás Lajos pedig sohasem felejtette el a tanító utak tanításait. Tényleg! Ha elgondoljuk, hogy mennyi minden tanít bennünket, rájövünk: az út is, amelyen járunk. A jó úthoz hűnek kell lennünk, ha pedig rossz út felé csábít vagy taszigál minket a világ, - ne hagyjuk magunkat!

(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!