Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1570
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-09-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (198)
-Egyéb prózai alkotások (489)
-Mese (219)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (17)
-Versek (641)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2013-09-14 18:17:46
Megtekintve: 527
Okos asszonyka
Kapunyitó Márton szegény ember volt, írnok, de iskolázott. Még verseket is írt. Szívszerelme, Papucsos Piroska pedig okos leány.

Márton szegénysége némileg enyhült, ha nem is valami nagyon, amikor nagybátyja meghalt, és ráhagyott a világ végi, erdős tájon, egy dombot, aminek tetején házikó volt, egyik oldalán tölgyekkel.

Felkiáltott Márton:

Most már van tölgyem!
Jöhet a hölgyem!

Jött is Piroska. Márton elmagyarázta neki, hogy a világ végén a legjobb lakni, mert ott nincs az a nagy tolongás, mint a világ közepén. No és ahol domb, ott kevesebb a gond, mert völgybe is le lehet menni róla, meg vissza.

Piroska okos leány volt, és nagyon szeretett volna Márton asszonya lenni. Buzgón helyeselt, bólogatott minderre, és nagy, csábos szemekkel csodálta udvarlóját, Mártont. A legénynek ez annyira tetszett, hogy mindjárt megkérte a leány kezében tartott kezét, házasság céljára.

A leány egyből beleegyezett, kettőből már megvolt a szerény lakodalom is. Milyen egy szerény lakodalom? Sok csók, és csak olyan vendégek, akik kevesebbet esznek, isznak, mint amennyi az általuk hozott ajándék értéke.

Feleség lett Piroska, Márton pedig a férje. Ám Piroska feleségként is okosan viselkedett, mert nem szűnt meg férje eszét csodálni. Hej, sok asszony tanulhatna tőle!

Beköltöztek a világ végén álló, saját dombjuk tetején található házikójukba. Nyáron kellemesen hűvös volt, mert utóbbiról a házikón több rés is gondoskodott. No és éppen nyár volt, így egyelőre nem derült ki: milyen lesz ősszel, meg télen?

Igen, de minden emberben van egy belső óra, a gyomrában, amelyik figyelmeztet az ebéd- és vacsoraidőre. Figyelmeztette Mártont is, meg a feleségét.

Azt mondta Márton:
- Kitaláltam, hogy mit eszünk! Halat. Valahol csak van egy patak, vagy folyócska. Van bot, zsinór, horog is. A hal bekapja a horgot, utána kirántjuk a vízből, megsütjük. Fő a helyes sorrend!

Piroska elismerően helyeselt férjének:
- Milyen okos vagy, drágám!

Kisebb baj annyiban adódott, hogy a közelben nem találtak olyan patakot, amelyikben kellő nagyságú halak is lettek volna. A kis halak viszont nem tudták bekapni a nagy horgot, nem illett a szájukba.

Aki keres, talál, - tartja a közmondás. Igaza is van, de sokáig kellett kutyagolniuk a találáshoz. Akkor Márton bedobta a vízbe a horgot, vártak, vártak. Egy idő után Márton megunta, kirántotta a vízből a zsinórt a horoggal. Eszébe jutott: nem tett a horogra semmit. Persze, egy öngyilkos hal bekaphatta volna, de ilyen hal nem akadt. Úgy látszik igaz a szólás: él, mint hal a vízben. A halak nem unják meg az életüket, pedig mindig csak víz, víz, víz..

Azt mondta Márton:
- Kényes uszonyosok ezek! Nem elég nekik a horog, önmagában. Teszek rá gilisztát.

Piroska helyeselt:
- Igazad van, drágám! Milyen okos vagy!

Márton okos is volt, de a halak nem voltak becsületesek. Kiderült: egyikük lepiszkálta a horogról a gilisztát, megette, és otthagyta a horgot csupaszon.

Mérges lett Márton, joggal. Felkapott egy követ, belevágta a patakba.

Jókora hal jött fel a vízből, kábultan. Márton célzás nélkül is kupán találta.

- Így kell ezekkel beszélni! - mondta, önmagával igen elégedetten.

- Igazad van, drágám! Rajtad nem fognak ki a tátogó szájúak! - dicsérte férjét Piroska.

A halat megsütötték, megették. Hazakutyagoltak.

Igen, de a gyomrukban később megszólalt a vacsorára hívó óra. Az ilyen hívó hang kedves, - ha van mit vacsorázni, de nem volt. Márton viszont megtalálta a házikóban nagybátyja kissé rozsdás puskáját.

Így szólt:
- Ez a puska még működhet, legfeljebb rozsdát is kiköp, nem csupán golyót. Lövök valamit!

- Ó, te mindig feltalálod magad! - udvarolt a férjének Piroska.

Az erdőben vadak mindig vannak, de nem mindig jönnek elő. Egy lelőtt szarvas vagy őz sokáig megoldja a hús gondot, ha sikerül puskavégre kapni. A nyúlhús is nagyon jó, de a tapsifüles igen szaladós, nehéz telibe találni. A mókuson túl sok a szőr, viszont kevés a hús, - de hozzá még sokat ugrál is ide-oda.

Márton lőtt egyet, csak úgy figyelmeztetésül a vadaknak, hogy itt a vadász, jöjjenek elő, most kész levadászni őket. Ám nem vad jött elő, hanem egy beijedt ember, feltartott kezekkel. Mártont erdei rablónak hitte. Amikor kiderült a félreértés, nagyon megkönnyebbült. A tarisznyája is, amiből megkínálta Mártont és Piroskát füstölt sonkával. Utóbbi annyira megkönnyebbült, hogy nem is maradt benne a sonkából. Az ember kissé savanyú ábrázattal, de félig tréfásan jegyezte meg:
- Ha engem nem is, a tarisznyámat kiraboltátok!

Amikor az ember elment, Piroska elismerően nézett a férjére:
- Ha te lősz, mindig kerül valami, ha más nem, akkor tarisznya, sonkával. Te sohasem lősz mellé!

Éjjel nagyon huhogott egy bagoly, de Márton, figyelmeztetésül, kilőtt az ablakon. A bagoly megijedt, de csak annyira, hogy abbahagyta a huhogást.

Aki viszont megrémült, az egy rosszban sántikáló ember volt. Azt hitte: üres a dombon levő házikó, oda igyekezett, alvás céljából. Hihette, mivel semmit sem tudott Márton nagybátyjának végrendeletéről.

Tévedéséhez további, nagyobb tévedés társult: azt hitte felfedezték őt a pandúrok. Oka volt rá, hogy ezt bajnak higgye, mivel tolvaj volt a becstelen mestersége. Éppen egy templomból eltulajdonított arany kehely, meg néhány más értékes kegytárgy volt nála. A lelkiismerete, vagy talán az őt fenyegető börtön gondolata miatt elvétette a lépést, legurult a domboldalon, de még nagyot kiáltott is fájdalmában, mert eltörött a lába.

Márton felkelt, fáklyát gyújtott, és Piroskával a háta mögött, elindult a hang irányába. Ráleltek az emberre, közben az arany kelyhet is megtalálták.

Márton rákiáltott a törött lábúra, dörgő hangon, miközben a kehelyre mutatott:
- Ezt egy templomból loptad, te gazfickó!

Az ember bizonygatta, esküdözött, hogy nem lopta, hanem az a sajátja. Éppen a templomba vitte, annak akarta odaajándékozni.

Márton letorkolta:
- Ajándékozni? A kopott gúnyád után nem gondollak gazdagnak, bár vannak különc milliomosok is. No és miért kellett a serleget éppen koromsötét éjszaka vinned a templomba? Most megkötözünk, ha majd világos lesz, világosabbá válik szándékodról is, hogy ez volt-e, - vagy inkább amaz!

Így tettek. Piroska lelkesen mondta Mártonnak:
- Büszke vagyok rád! Te mindig fején találod a szöget.

Hajnalban lovasok érkeztek a dombhoz. Fény derült rá: a tolvaj nem csak jámbor tolvaj, hanem sokkal csúnyább tettek elkövetője is. Nagy pénzjutalom volt kitűzve a fejére.

A jutalmat Márton és Piroska meg is kapta. Most már volt pénzük rá: mesterembereket hívtak, kijavíttatták a házikó hibáit, az éles kamrába mindenféle szükséges belekerült, de még egy szép csacsira is futotta a pénzből.

Piroska örömében fél lábon ugrált, és így ujjongott:
- Ó, te eszes Márton, férfi vagy két lábon! Ki ad csókot néked? Én, a feleséged!
Gyere be a házba, csók vár pofikádra!

Márton elmosolyodott, és máris követte a házba csinos feleségét.

(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!