Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1510
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-07-21
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (478)
-Mese (216)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (603)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2013-09-20 09:41:14
Megtekintve: 469
Talpraesett legény
Ment egy legény az úton. Gyönyörű leány jött vele szembe.

Így szólt a leány:
- Szervusz, Pista! Mi járatban vagy errefelé, legény?

Meglepődött a legény, de nem mutatta. Így válaszolt:
- Ami van, az van, de nem úgy van ám, az a van! Tudom, hogy mire gondol, Kisasszony! Egy csókért megmondom, - de csak akkor kell megadnia a csókot, ha szívből adja.

A leány felkiáltott:
- Mire gondolhatnék? Te vagy Kapa Pista. Két évvel ezelőtt táncoltam veled a kanyargóspusztai bálban. Letagadod?

A legény elmosolyodott:
Nem letagadom, hanem tagadom. A kisasszony az ikertestvéremre gondol, de én Karcsi vagyok, nem a Pista. Karcsi már nem legény, én még az vagyok. A kisasszony Pistával táncolt a kanyargóspusztai bálban, én ott sem voltam.

A leány nevetett:
- Akkor nyertél. Én Tölgyerdőssy Klári vagyok. A csókot nem adhatom meg, mert szívből még nem jöhet, később pedig nem tudom, hogy mint lesz a lesz. Ám kérdésem azon része továbbra is érvényes: mi járatban vagy errefelé?

- Munkát keresek! - mondta a legény.

Megtetszett a leánynak Karcsi, nagyon is. Így szólt:
- Apám furfangosan fura ember, de jószívű. Lehet, hogy ad neked munkát. Gyere velem!

A leány apja, Tölgyerdőssy Márton, azt mondta:
- Lovászra, tehenészre, birkapásztorra nincs szükségem, de valakire, aki leírja azokat a történeteket, amelyeket elmondok, igen. Tudsz írni?

Karcsi megvakarta a fejét:
- Írni tudok, Uram. Valamivel talán szebben is, mint a macskakaparás, de a helyesíráshoz nem értek.

Mártonnak tetszett, hogy a legény bevallotta hibáját. Bőrbe kötött könyvet nyújtott át neki:
- Ebben húszezer helyesen leírt szó van. Három napot adok neked. Ha ennyi idő alatt valamennyi szó helyesírását megtanulod, akkor felveszlek, de még jutalmat is kapsz. Rendben?

Magában úgy gondolta: a legény ezt nem tudja majd teljesíteni.

- A jutalmat, Uram, nem Öntől kérem, hanem a leányától. Egy csókot, de csak akkor, ha szívből adja! - hangzott a válasz.

A legény három napig hajnaltól estig tanulmányozta a mezőn a kapott könyvet. A harmadik este leesett Tölgyerdőssy Márton úr álla a meglepetéstől. A legény mind a húszezer szónak tudta helyes leírását. Hű, hát az a koponya nem akármily ész hona!

A csókot nem kapta meg Károly, de az állást igen. Már másnap leírt egy történetet, amit gazdája mondott a rókáról, a medvéről, meg a favágóról. Meg is kérdezte tőle: tetszik-e neki? Mint vélekedik róla?

- Hát, uram, igen érdekes történet, de az eleje szerintem kissé hosszú, a közepe rendben, a vége viszont túlontúl kurta.. - mondta a legény.

Gazdájának tetszett ez az őszinteség. Nem kedvelte a hízelgőket. Másnapra kijavította az elbeszélést. Ezt követően minden írását megbeszélte a legénnyel.

Esténként a legény sokszor olvasgatott gazdája könyvtárában. Megengedték neki.

A leány, Klárika, időnként kölcsönkérte apjától a legényt, vigye utána az elemózsiás kosarat. A legény nagy örömmel ment a leánnyal együtt erdőre, mezőre, bárhová.

Egyszer a növényekről mesélt a leánynak sok érdekes történetet, máskor az állatokról. Klárika élvezettel hallgatta.

Egy alkalommal patakpartra érkeztek. Azt mondta Károly:
- Fogadok, Klárika, egy csókba, hogy egyetlen ugrással a patak túlpartján terem. Persze, ha nem szívből adná a csókot, akkor nem tartok rá igényt.

- Meg sem próbálom, mert, amit mondasz, Károly, az számomra lehetetlen! Túl széles a patak. Minek nézel engem, ugróbajnoknak? - csodálkozott a leány.

Károly a nyakába vette a leányt, és úgy átugrott vele a patakon, mint a pinty!

Tetszett a leánynak ez az ötletes megoldás, de azért csókot nem kapott érte a legény. Mosolyt, és elismerő pillantást viszont igen, és az is valami.

Múltak a napok, hetek, hónapok. Károly sokat kóborolt a leánnyal a környéken. Egyszer, a mező közepén, látták: nagyon sötét felhők jöttek elő valahonnan az égen.

Azt mondta a leány:
- Zápor jön, csurom vizesek leszünk mindketten! Futnunk nem érdemes, mert nincs a közelben oltalom az égi áldás, akarom mondani bosszantás ellen.

- Te nem fogsz megázni, Klárika! Fogadsz velem egy csókba? Nem kell megadnod, ha nem szívből adnád! - jegyezte meg, kissé szomorúan, Károly.

- Ha dől fentről a víz, mintha dézsából öntenék, miért ne áznék meg? - nézett nagyot a leány. Te nem vagy varázsló, hogy a fejem fölé derült eget
küldjél..

Ebben a pillanatban már hullni is kezdtek az esőcseppek, de még picikék, és ritkásan. A legény összehajtogatott, vékony, átlátszó esőköpenyt vett elő a hátizsákjából. Odaadta a leánynak.

Meglepődött Klárika. Az esőköpenyen még csukja is volt. Azt mondta Károlynak:
- Bő ez az esőköpeny, te is elférsz alatta, ha átölelsz. Bújj alája, ölelj át, - de csak akkor, ha szívből ölelsz!

Megörült a legény, csudamód. Így tett. A szíve erősen, hangosan dobogott. Klárikáé is, és az sem halkabban.

Zuhogott a víz, őket azonban csak egy-két felugró csepp érte el.

Hamarosan elállt az eső. Az égen szivárvány ragyogott. Nyuszi futott el mellettük, a madarak meg újra birtokukba vették az égboltot.

Később erdőhöz érkeztek. Megálltak egy hatalmas tölgyfa alatt. A törzsében odút pillantottak meg.

- Lehet, hogy manó lakik az odúban, vagy pedig kincset rejtett el benne valaki.. - mondta tréfásan a legény. Belenyúlok!

- Ne nyúlj bele! - nevetett Klárika. Még a kezedre csap a manó, mint betolakodónak, - vagy pedig benne Harap Lali, a Nagyfogú Vad Valaki fogad a fogával, és azt tenyered, ujjaid bánják!

A legény mégis beledugta a kezét az üregbe, könyökig. Kotorászott.

Mit húzott ki?

Madártollakat, levéltörmeléket, valamint - ó, ki hitte volna? - barna, elnyűtt bőrzacskót.

Mi volt a zacskóban?

Gyönyörű gyűrű, fenségesen szép drágakővel.

- Milyen szerencsés vagy, Karcsi! - kiáltotta a leány. Ez a gyűrű kisebb vagyont érhet!

- Ha három szépséges tündér lenne most velünk a fa alatt: barna-, fekete-, meg vörös hajú, mit gondolsz, Klárika, kinek adnám ezt a gyűrűt? - kérdezte a legény.

- Nem tudom.. - nevetett a leány. Talán a vörös hajúnak, mert ti, férfiak, tündérlányokban is a különöset szeretitek!

- Tévedsz! - mosolygott a legény. Én a negyedik tündérleánynak adnám, az aranyhajú szőkének, vagyis neked. Adnám? Adom! Legyen tiéd a gyűrű, Klárika!

Klárika arca elkomorodott:
- Nem fogadhatom el ingyen ezt az értékes ajándékot. Felajánlok érte egy szívemből jövő csókot.

Igen, de az első csókot mindjárt több is követte, és nem volt kétséges: mindegyik szívből jött, a leánynál is, a legénynél is. Számolatlan csók már jelent valamit, nem nehéz kitalálni, hogy mit!

Hazamentek. A leány apja végighallgatta Karcsi és Klárika szívügyének alakulását, azután így szólt:
- Legyen tisztességes cserebere, Karcsi! Enyém a történet, mindjárt ráadok egy díszes köntöst, utána leírhatod. Te viszont megkapod Klárika kezét, beleegyezésemmel, ha Klárika is szívből ezt akarja. Már az arcáról látom, hogy igen!

(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!