Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1968
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2020-08-06
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (203)
-Egyéb prózai alkotások (579)
-Mese (283)
-Dalszövegek (3)
-Gyermekrovat (Versek) (33)
-Versek (862)
-Társalgó (5)
Feltöltve: 2013-10-02 13:46:10
Megtekintve: 756
Az eltévedt vadász
Vadásznak nem illik eltévedni az erdőben, de Kutyaszorító Mátyással ez mégis megtörtént. Igaz, hihetetlenül nagy volt az erdő, benne sok fával. Fából is megárthat a sok, legalábbis a fák között ösvényt, utat keresőnek.

Mátyás, ha a házához visszavezető utat nem is, azt tudta, hogy miként viselkedjen a rengetegben. Éhezni nem éhezett: gombát, gyümölcsöt szedett, halat fogott.. Hálóhelyet is ügyesen készített magának éjszakára ágakból, mohából. Tölténye is maradt még néhány tucat, de azt nem akarta elpazarolni, - ki tudja mikor lesz szüksége rá?

Néhány nap múlva, ha az erdőből nem is jutott ki, magányosan álló, hosszú épülethez érkezett. Óvatosan közelítette meg, mert ilyesmi zsiványtanya is lehet, és nem jó bajba jutni. Bekémlelt az ablakon.

Mit látott?

Hosszú asztalt, mellette padot, fogast, utóbbin sapkák voltak. Libasorban tizenegy ember jött be a házba. Nagy, húsokkal telt tálakat tettek az asztalra. Utána mindegyik levett a fogasról, és a fejére tett egy sapkát. Abban a pillanatban láthatatlanná lett. A tizenkettedik sapka a fogason maradt, éppen az ablak közelében.

Ettek, az asztal felett a tálakból kivett húsdarabokat látni lehetett, de a kezeket nem.

Gondolt egyet Mátyás: de jó volna egy ilyen láthatatlanná tevő mesebeli sapka! Benyúlt az ablakon, gyorsan kivette az utolsó sapkát.

Kiderült: a sapka láthatatlanná tette őt, de ő maga sem látott semmit. Bosszús lett a legény, levette a fejéről, és így mormogott:
- Láthatatlanná tesz, de egyben vakká, ha a fejemen van! Kutya ugassa, macska karmolja! Mérges szemem parázsló, kontár volt a varázsló!

Ismét belesett az ablakon. Éppen megjött a tizenkettedik ember, kereste a fogason a sapkát, nem találta.

Megijedt Mátyás, ismét fejére került a sapka. Láthatatlanná lett. A házból kiszaladó emberek hiába keresték, pedig többen ott futottak el mellette.

Ment tovább a legény, eleinte óvatosan, vakon tapogatódzott, de később levetette a fejéről a sapkát, eltette. Jól jöhet az még!

Eljött a másnap, arról is kiderült a közmondás: több nap, mint kolbász, - mivel kolbászt eddig egyet sem talált az erdőben. Igaz, hurkát, meg sonkát sem..

Estefelé erdei tavacskához érkezett. Annak vizében tizenegy ember fürdött. A parton tizenkét pár cipő volt. Mellettük a tizenkettedik ember csücsült. Ő vigyázott a cipőkre, meg a fürdőzők ruhájára. A legény felismerte: ugyanazok az emberek voltak, akiktől a láthatatlanná tevő sapkát elcsente.

Gondolta: egy cipő neki is jól jönne. Lehet, hogy sokáig kell még barangolnia ebben a rengetegben. Ha elkopik a csizmája..

Feltette a fejére a sapkát, láthatatlanná lett, de tapogatódznia kellett, mert ő sem látott. Megtalálta az egyik cipőt. Kíváncsi lett azonban arra is: mi történik, ha a fürdőző emberek kijönnek a tóból?

Elrejtőzött. Nemsokára meglátta azt is, amire kíváncsi volt. Az emberek kijöttek a vízből, felöltöztek, de egyiküknek nem jutott cipő. Erre valamennyi izgatott lett, így kiáltottak:

Rajta, cipőm, szaladj hát!
Kapd el a tolvaj nyakát!
Fogd fülön a gazfickót,
aki sapkát, cipőt lop!

A cipők vitték is ide-oda az embereket, nagy gyorsasággal, de Mátyást, mivel láthatatlan volt, nem vette észre senki. A legény kúszott egy ideig a fák között, de később, amikor biztonságban érezte magát, levette a fejéről a fura hatású tökfödőt.

Egy hosszúnak látszó ösvénynél kipróbálta a bűvös cipőt. Hát az vitte is őt sebesen, de egy baj azért volt vele, nem is kicsi: amikor ráparancsolt, hogy álljon meg, hát az már sokkal lassabban ment, mint a futás. Mátyás majdnem egy szakadék mélyén kötött ki.

Bosszús lett, levette a cipőt, felhúzta a csizmáját, és így morgolódott önmagának:
- Kutya ugassa, macska karmolja! Ördögadta lábravalója! Futni gyorsan fut az emberrel, de, amikor meg kellene állnia, egyből nem engedelmeskedik, csak kettőből. Mérges szemem parázsló, kontár volt a varázsló!

Fontos dolgot közlök veletek, olvasóim: minden erdő véget ér egyszer. Persze, vigyázni kell, mert az is előfordult már: az erdőben eltévedt ember hamarább ért véget, mint az erdő. Most azonban nem így történt.

Hegyek után dombok jöttek, erdő helyett liget, majd pedig széles mező. A mezőn jámbor tehén legelészett békésen.

Mátyás úgy vélte: ahol tehén van, ott háznak, istállónak is lennie kell. No meg valakinek, aki a házban lakik. Jól gondolta?

Nagyon is jól, mert hamarosan csinos leányt látott. A leány odament a tehénhez, Mátyás pedig mindkettőhöz, de csak a leánynak mutatkozott be, tréfás versikével:

Kutyaszorító Mátyás vagyok.
Egy sétát tettem, igen nagyot.
Ha csak egy kicsit tettem volna,
nem látna most itt, kisasszonyka..
A mesterségem? Nem más: vadász.
Kérdem: ad Önnél szállást a ház?

No, ilyen eltévedést a vadonban sétaként emlegetni, mint Mátyásé, eléggé nagy elrugaszkodás a valóságtól, de azért van, akit vissza lehet vezetni az igazság ösvényére, még ha Mátyásnak hívják is. Utóbbi azonban most még nem került sor. A leány elmosolyodott, és így válaszolt:

Cicaszerető Cecília
a nevem. Sétált? Az nem hiba!
Kérdi: ad-e szállást a házam?
Ezt a kérdést Öntől már vártam.
Ha e tehén nyomában ballag,
házra lel, attól választ kaphat.
A mesterségem? Az sem titok,
mert lent, a faluban, tanítok..

Elámult Mátyás a rímes válaszon. Hű, micsoda szépséges tehéntulajdonossal találkozott! Érdemes volt eltévednie a vadonban..

Kiderült: Cecília özvegy édesanyjával éldegél. Háromszobás házikójukban szívesen adtak neki szállást pár napra. Nem kértek érte semmit, vendégnek tekintették, de a legény megmutatta milyen vadász: hol őzet hozott a konyhájukra, hol meg fácánokat, nyulakat. Annyit, hogy még el is tudtak ezekből csereberélni a faluban erre-arra, más szükséges dolgokra.

A pár napból hetek lettek, majd hónapok. Eleinte csak szállást kapott a legény, de hamarosan Cecília szívét is megkapta, cserébe az övéért, így megkérhette a leány kezét. Megkapta azt is. Ám a lakodalom előtt, úgy érezte, el kell mondania az igazat: eltévedését, meg a különös történetet a sapkáról és a cipőről, amelyek kissé görbe úton kerültek hozzá.

Cecília nem haragudott, megcsókolta, de mindjárt utána így szólt:
- Matyi, te nem csak eltévedtél az erdőben, hanem megtévedtél. A kettő nem ugyanaz. Jól tetted, hogy mindezt elmondtad nekem. Szeretlek! Én is hallottam
e tőlünk távol élő különös emberekről, mert egy törpe növésű, kedves kis tanítványom mesélt róluk. Nem hittem neki akkor, de most már igen fúrja a dolog az oldalam. Kérjünk kölcsön két lovat, próbáljuk megtalálni ezeket az embereket, adjuk vissza nekik a bűvös sapkát és cipőt. Utána megtarthatjuk a lakodalmunkat.

Sikerrel jártak?

Sikerrel. A legény visszaadta a sapkát is, a cipőt is. A különös erdei emberek megbocsátottak Mátyásnak. Utóbbiban Cecília kedves szavainak is része volt. Még vendégül is látták mindkettőjüket.

Cecília és Mátyás lakodalma eleinte olyan volt, mint más hasonló nekividámodás. Dob dübörgött, hegedű cincogott, kürt harsogott, később forgott a körtánc. Sok pecsenye, torta, sütemény tűnt el azonban furcsa módon: láthatatlanul. Micsoda varázslat ez? - néztek nagyot a vendégek.

Cecília és Mátyás sejtették hol a titok nyitja, de nem nyitották ki a vendégek előtt. Kérésükre viszont segítőkész kezek pótolták a gyorsan fogyó ételeket, finomságokat.

A lakodalom végén az újdonsült házaspár a vendégektől kapott ajándékok között talált egy pici faládikót.

Kik hozhatták? No, az hamar eszébe ötlött Cecíliának is, Mátyásnak is.

Mi volt benne?

Egy kis vers, fakéregre írtan:

Ahol hármas út:
nem hoz a hely bút.
Van ott három tölgy:
fényeset nem költ.
Sőt, fényeset kap,
aki ott kutat.

Törte a fejét Mátyás, erősen. Látott-e három utat három tölggyel akkor, amikor az erdőben bolyongott? Utakra nem emlékezett, de a három tölgyet illetően rémlett neki valami, mintha látott volna három, boszorkányra emlékeztető, göcsörtös törzsű fát ott, ahol az erdei tó volt..

Megint kölcsönkért Mátyás és Cecília két lovat a faluban, nekivágtak a rengetegnek. Nem tévedtek el, mert a múltkor jól megjegyezték az utat.

Meg is találták a három, boszorkányra hasonlító tölgyfát. Ám a boszorkányarcok mögött ajándékot adó tündéri lélek lakozott: mindegyikben odú volt, az első fában arany-, a másodikban ezüst-, a harmadikban rézpénzek kopott szarvasbőr zacskóban.

Cecília örömében ugrott egyet, és felkiáltott:
- Csúnya arc, torz test nemes lelket rejthet! Nem szabad a külseje után elhamarkodottan megítélni senkit, semmit! Köszönjük, tölgyek!

Mátyás ugyanígy tett, példát vett csinos feleségétől.

Minden odúba egy szó került, fakéregre karcoltan:
- KÖSZÖNJÜK!

Azt hiszitek, hogy az aranypénzek értek a legtöbbet?

A pénzekre is vonatkozott az, hogy nem szabad elsietetten ítélni. Legtöbbet a kopott rézpénzecskék értek, mert azok születtek a legrégebben. Az egyik ezek közül önmagában többet ért, mint egy egész zacskó aranypénz!

(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!