Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1239
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-08-16
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (192)
-Egyéb prózai alkotások (380)
-Mese (171)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (481)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2013-11-02 19:40:36
Megtekintve: 357
Tökfejek
Szederkígyós fura név, de így hívták a falucskát. Annyiban joggal, hogy szeder is volt ott, nyáron, meg kígyóban sem szűkölködött, ám utóbbiak jámbor siklók voltak. Egeret, gyíkot, békát ők is fognak maguknak, ha tehetik, ebédre vagy vacsorára, de ha embert látnak, rögtön igyekeznek elkanyarogni.

Három szekér érkezett, csak hat katonával, de sok egyenruhával, sapkával, csizmával. Utóbbi harci öltözetek a szekereken voltak. A katonák is, de ők, alighogy megérkeztek, mindjárt a kocsmába siettek. Ott beszélgettek, iszogattak a falubeli legényekkel.

No, ez eddig csak egy kis életkép, de ijesztőbb kép rámájában, mivelhogy háború dúlt. Úgy látszott, hogy távolabb, de nem sejtették: közeledik. Bandi bácsi, a csősz, azonban jelentette: ellenséges csapatot látott, a falutól nem messze. Lehet száz katona is, de ha csak ötven, hát az sem kevés!

Nem volt gyáva a szekerekkel érkezett hat katona, és a tizenkét falubeli legény sem. Ám mégsem volt kívánatos az összecsapás a túlerővel, mert szép ugyan a bátorság, meg a hősi halál, - de mi lesz a lányokkal, asszonyokkal, gyerekekkel?

Öreg volt a bíró, Kacsáskakucsi Pál, de az esze még bírta. Tanácskozott a többiekkel: mit csináljanak? Meg mit ne csináljanak? Egyelőre nem tudtak kisütni semmit, a levágott csirkéket sem ők sütötték ki, hanem az asszonyok, a kocsmárosné vezénylete alatt.

Ki hozott tanácsot a tanácstalanságba, lehet, hogy akaratlanul?

Bármennyire meglepő: Kerepeli Kalapos Márton bácsi, akinek az esze rövidke volt, félnótás lévén, de néha a rövid észben található a szükséges, nem a hosszúban. Beállított ez a Márton, nagy bottal, még nagyobb kiáltással:
- Tökfejek!

- Egyelőre azok vagyunk! - mosolyodott el Kacsáskakucsi Pál kényszeredetten.

Márton nagyot csapott botjával a padlóra, és dörgő hangon megismételte:
- Tökfejek!

Nem tetszett ez a bírónak, mert magára vette. Jó, jó, okosabbak lehetnének, de azért nem kell a sértés, ha nem lesz belőle sertés..

A bíró legényfia, Kacsáskakucsi Kelemen azonban odalépett Márton bácsihoz, megölelte, vállon veregette, majd így kiáltott:
- Úgy van! Tökök kellenek! Meg karók! Meg öltöztetők!

Kapiskálni kezdték a többiek is, hogy mire gondolhatott Kelemen e szavak mögött. Karót a földbe, tököt rá fejnek, azután mundért, katonasapkával! Olyan csapatot kell készíteni, ami közelről nincs, de távolból annak látszhat!

No, most már mindenki nekiugrott a katonagyártásnak. Hamarosan lett tökfejű katona, száznál is több!

Az ellenséges csapat így hát messziről úgy látta: ha meg akarja rohamozni a falut, sokan otthagyják a fogukat közülük is. Ha meg ott a túlerő, - kétes ki lesz a nyerő!

Azt mondta a kapitány, a csapat parancsnoka, a két másik tisztnek, a főhadnagynak és a hadnagynak:
- Uraim, nem érdemes ezért a semmi kis falucskáért harcba bocsátkoznunk! Megkerüljük, egyesülünk a két másik csapattal, azután bekerítjük az ott levőket, - és nem lesz kegyelem!

A falu megkerülése sikerült is az ellenségnek, de számításába becsúszott egy kis hiba: a másik két csapatot nem találta. Így Szederkígyós bekerítéséről le kellett mondania.

No, ez a lemondás még csak-csak, de, mint ismeretes, a hadiszerencse úgy változhat, akár a túl szeszélyes leány viselkedése. Az ellenség nem kerítette körül a falut, viszont megérkezett az a katonaság, amelyik az ő csapatukat igen. Szerencséjükre kegyelem mégis volt, mert megadták magukat, és ugyan mind hadifoglyok lettek, de már nem sokáig, mert hamarosan véget ért a háború.

No, hadifogolyként lettek igazán mérgesek lettek, amikor megtudták: Szederkígyóson nem volt csak hat hivatásos katona, - a tökfejű katonákból álló madárijesztő sereget nézték túlerőnek!

Hát ez szégyennek szégyen, de azért az sem rossz, ha valaki a háborúból ép bőrrel hazakerül. Ügyes elbeszéléssel otthon a szégyent utólag még hőstetté is változtathatja!

A falubeliek később a bíró fiát, Kacsáskakucsi Kelement választották meg bírónak. Kerepeli Kalapos Márton bácsit pedig megtették segédcsősznek, mert akárhogy is gondolta a tökfejekre vonatkozó felkiáltását, Kelemen mégis azt fordította le értelmesre, úgy, hogy a falu megmenekülhetett.

Kacsáskakucsi Kelement megválasztották bírónak, de egyéb választásnak is részese lett, mert Teknős Katalin, Szederkígyós legszebb leánya kiválasztotta őt, mint férjjelöltet. Kelemennek volt annyi esze, hogy nem tiltakozott e választás ellen, hiszen az ő szíve is a leányhoz húzott, erősen.

A környező falvak népe kissé irigykedett a szederkígyósiak hadi sikerére, mivel az bekerült az újságokba is. Szederkígyós azonban nem hagyta magát, csak azért is eljátszotta minden évben e siker emlékére azt a színdarabot, amit Károgtató Áron, a kocsma tiszteletbeli írója és költője körmölt le már kissé elhasznált papirosokra. Áron még zenét is szerzett hozzá, italáron.

Így történt, hogy Teknős Katalin, a következő három évben egymásután, ezt énekelhette az összegyűlt, bámész népség-katonaság, meg a hintókon érkezett városi urak előtt, kirobbanó sikerrel:

Fel! Fel a fejjel, drága tökfejek!
Védjétek meg az asszonyt, gyereket!
Elfut az ellen, tökfejet, ha lát,
s máris üríti a teli gatyát!

Fel! Fel a fejjel, dicső tökfejek!
Szép falucskánkért karót nyeltetek!
Itt is tál, ott is tál, mindenki ehet:
édesek ám e sült tök szeletek!

(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!