Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1504
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-07-16
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (477)
-Mese (216)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (598)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2013-11-28 13:03:59
Megtekintve: 556
Karamajszi Babajszi és Tikitök Tekinga
A Birgumbergem Birodalomban volt egy óriás, amelyik hat méter magas volt, és úgy hívták: Karamajszi Babajszi. Tudom, más tájakon nálánál sokkal nagyobb óriások is voltak, vannak, - de ott, ahol élt, ő volt az egyetlen óriás.

Nem volt ez az óriás rossz, csak az volt a hibája, hogy nagyon szeretett dicsekedni. Verte a mellét: óriássárkány volt apja, anyja, óriás sas a nénikéje, és olyan erős, egy hegyet is arrébb tudott röpíteni, ha akart.. Utóbbiakból semmi sem volt igaz, de azért nem mondta ezt a szemébe senki, mert az óriás, hát az óriás, és ha valakinek a lábára lép..

Ebben a birodalomban élt egy törpe is. Négy hüvelyk magasra nőtt, és úgy hívták: Tikitök Tekinga. Tudom, más tájakon nálánál kisebb törpék is voltak, vannak, de ott, ahol élt, ő volt az egyetlen törpe.

Nem volt ez a törpe rossz, csak az volt a hibája, hogy nagyon szeretett dicsekedni. Verte a mellét: törpesárkány volt apja, anyja, ökörszem a nénikéje, és olyan kicsi, egy tücsöklyukba is bele tudott bújni, ha akart.. Utóbbiakból semmi sem volt igaz, de azért nem mondta ezt a szemébe ezt senki, mert a törpe, hát az törpe, és ha valakinek belebújik a zsebébe, akkor az mégis nagyon kellemetlen, különösen, ha ki sem akar jönni onnan.. No és az sem jó, ha valakinek a kamrájából eltűnik a kolbász a kéményen keresztül..

Élt abban a birodalomban egy király is: daliás, bátor, jószívű, okos. Úgy hívták: Paripás Péter. Nem volt rossz király, mint oly sok mesebeli koronás, csak egyetlen hibája volt: túlzottan szerény. Utóbbi talán nem akkora hiba, mint ha valaki gyakorta igen gőgös, de ráadásul még máskor is fenn hordja az orrát.

Ennek a királynak volt egy mennyasszonya, Hómosolyú Hajnalka: gyönyörű, szorgos, aranyszívű, kedves. Egyetlen hibája: kissé túlzottan bőbeszédű volt. Utóbbi talán nem akkora hiba, mint ha valaki két szót sem szól, de még annyit is csak néhanapján.

Péter és Hajnalka elhatározta: összeházasodnak. Így is történt. Lakodalmukon háromezer meghívott vendég ropta a táncot. Volt közöttük azonban egy hívatlan is: Koromkárom Ibidár, a varázsló.

Ennek a varázslónak egyből megtetszett Hajnalka. Gondolt egyet: elrabolja, hátha maga felé tudja fordítani a szívét.

Koromkárom varázslótudománya három dologból állt: kicsinyítés, nagyítás, repítés. No ez nem kevés!

Lekicsinyítette Hajnalkát, beledugta a zsebébe, a zsebet jól begombolta, utána széttárta köpönyegét, és máris repült vele sziklavárába. Nem ott volt e vár, ahol a madár se jár, hanem olyan helyen, ahol még a madár is, ha ott jár, megbánja!

Azt nem vették észre a lakodalmas forgatagban, amikor a varázsló Hajnalkát lekicsinyítette, de azt, amikor elrepült, persze, igen. Ki tud repülni, mint a madár, ha csak egy bő köpeny van rajta?

Megijedt a király, Paripás Péter. Jaj, talán sohasem látja viszont Hajnalkát, szeretett feleségét! Jó, nagy hadat gyűjt, üldözőbe veszi a varázslót, - de merre menjen a haddal? No és sereggel menjen, vagy inkább válogatott testőrséggel? Talán csak egymaga, egy szál karddal, de mindenre képes bátorsággal?

Utóbbi látszott a legkevésbé feltűnőnek, de királya elébe állt Karamajszi Babajszi:
- Felséges Király Uram, én Önnel megyek, mert az óriás, - az mindenütt óriás!
Az ott is nagy, ahol mások kicsik, hozzám képest csak törpék.

Meghallotta ezt Tikitök Tekinga, ő is a király elé ugrott:
- Felséges Király Uram, én megyek Önnel, mert a törpe, - az mindenütt törpe!
Az még ott is bele tud bújni a pici lyukba, ahol az óriás csak bámulni tud.

Paripás Péter csendet intett, nem akarta, hogy összeakassza nem létező bajuszát az óriás, meg a törpe. Így szólt:
- Mindketten velem jöhettek. Én lovon megyek Hajnalkát megkeresni, Babajszi pedig tegye ingzsebébe Tekingát, úgy utaztassa.

Nem tetszett ez Tekingának. Felkiáltott:
- Nem kell, hogy az óriás vigyen! Lovat kérek magam alá, megkapaszkodom a sörényében, és már mehetünk is.

Volt a királyi istállóban egy, a többitől elkülönített ló. Büntetésben volt, mivel már három katonát is megrúgott. Tekinga mégis ezt választotta, de előzőleg súgott valamit a ló fülébe. Nem tudni, hogy mit, de rögtön engedelmeskedett neki a paci.

Merre menjenek?

Azt mondta a király, Paripás Péter:
- Valaki mindenütt láthatta, hogy merre repült a varázsló, hiszen fekete kabátjában akkora volt, mint harminc-negyven varjú együtt. Kérdezősködjünk itt is, ott is!

Így tettek. El is jutottak mind északabbra. Az nem jó, mert egyre hidegebb lett. Végül azonban meleg tájra érkeztek mégis, szépen zöldellő erdő volt rajta, bájos tavacska, meg egy magas torony. Távolabb hatalmas sziklavár gőgösködött.

- E fagyos vidékre csak a varázsló bűvölhetett oda ilyen csodatájat. Nézzük először ezt a tornyot! Kukkants be, Babajszi barátom, a torony ablakán! - mondta a király.

Magasan volt a toronyszoba ablaka, olyannyira, hogy még az óriás sem volt képes bekukkantani, hiába ugrált az ablak előtt, pedig nem sok hiányzott a sikerhez, csak egy paraszthajszálnyi.

Itt segített a dolgon Tekinga. Ráállt az óriás feje búbjára, ő is ugrált, az óriás is.

Egyszer csak felkiáltott Tekinga:
- Látom, király, a feleséged!

Megörült Paripás Péter. Ám miként menjenek be a toronyba? Az ajtó olyan erős volt rajta, hogy még az óriás sem tudta kiszakítani, sőt, akkor sem jártak sikerrel, amikor hárman együtt próbálták.

Tekinga rábökött saját kobakjára:
- Lehet, hogy e törpe kicsi, de az esze messze viszi! Meg kell várni, amíg eljön a varázsló. Kinyitja az ajtót, én hátulról belekapaszkodom a nadrágjába, és máris visz, tudta nélkül, a királynéhoz. Ott leugrom, elbújok, kifigyelem mit tud a bűvös pálcás úr, és mit nem.

Okos javaslatnak tartotta ezt a király. Az óriás ugyan jobban szerette volna, ha egyből szétmorzsolhatja a varázsló testét, de a király leintette. Jobb megtudni azt, amit a legcélszerűbb követni!

Így is történt. Megjelent a varázsló. Tekinga hátul belecsimpaszkodott a nadrágjába, így bejutott a toronyba. A többiek vártak, sokáig, előbb türelmesen, utána türelmetlenül. A varázsló visszajött, elment.

Tekinga olyan ügyesen ugrott le a nadrágról, hogy a többiek csak később vették észre.

A törpe egyik kezében varázspálcát tartott, a másikban bűvös könyvecskét, és felkiáltott:
- Bilim-balam-balabam, kezemben van, ami van! A varázslót úgy hívják: Koromkárom Ibidár. Tud kicsinyíteni, meg nagyítani, azaz csak tudott, mert elcsentem a pálcáját és a bűvös igéket tartalmazó könyvecskéjét. Lekicsinyítjük a tornyot, a benne levő királynővel, a felséges asszony kilép a toronyablakon. Utána visszanagyítunk tornyot is, királynőt is. Várunk. Megint eljön a varázsló, lekicsinyítjük, itt hagyjuk. Boldoguljon, ahogy tud, ha meg nem tud, legyen boldogtalan!

No, volt nagy öröm! Mindenki megcsókolt mindenkit. Paripás Péter feleségét, Hajnalkát, százszor is. Vártak, ezúttal türelmesebben.

Néhány óra múlva megint jött a varázsló. Paripás Péter rögtön úgy lekicsinyítette, hogy jobban se kellett. Olyan aprócska emberke lett belőle, hogy még az ürge is medve lett hozzá képest, legalábbis nagyságra.

A király maga mellé ültette feleségét a lóra. Tekinga felugrott saját pacijára. Babajszi is kilépett, óriási léptekkel. Elindultak hazafelé.

A palota nagytermében Paripás Péter király lovaggá ütötte Babajszit is, Tekingát is. Mindkettő nagy birtokot kapott, de az óriás kicsit morgott, mert hiába volt óriás, ő is csak ugyanakkorát, mint a törpe. Mindegyiküknek hét faluja, hét erdeje, hét hegye, hét tava lett.

Nagy lakomával ünnepelték meg Paripás Péter király feleségének szabadulását.

Mi lett a törpévé lekicsinyített Koromkárom Ibidárral? Bánkódott-e boldogtalanul?

Hát előbb bánkódott, boldogtalanul. Később a bánkódásra már nem volt ideje, mert házat kellett építenie magának, meg kellett elégednie a boldogtalansággal.

Csinos házikója lett tölgyfából, hétszobás. Miként sikerült ez Ibidárnak?

Nos, tizenkét mókusnak megtetszett a csöppnyi emberke, és segítettek neki a házépítésben. A mókusoknak sok barátjuk volt az erdőben, ők is eljöttek ezt-azt előmozdítani, vagy, jó szándékkal bár, hátráltatni. A házépítés annyira lefoglalta a picurkává lett varázslót, hogy a boldogtalanságra sem volt ideje.

Készen lett a hétszobás házikó, most már lett volna ideje Ibidárnak az orrlógatásra, de megjelent egy szépséges törpelány, Málnaruhás Melinda.

Melindának megtetszett a pindurka varázsló, a varázslónak is Melinda. Ibidár így nem tudta folytatni a boldogtalanságát, sőt, egyre boldogabbnak érezte magát, ha Melindával találkozott. Melinda ugyanígy érzett. Végül a tetszésből szerelem lett, összeházasodtak. Lakodalmukon száz tücsök húzta a nótát, melynek szövegét Ibidár írta:

Nem vagyok már varázsló,
de varázsolok.
Az én szívem, ha látlak,
mindjárt dalba fog.
Bagoly bácsi ránk huhog?
Visszahuhogok!
Két szemedben, asszonykám,
csillagsor ragyog.
Hajnal, ha jön, rózsalánc
pirosít mesét.
Hallod-e, mondd, asszonykám,
szívem énekét?

Kiderült, hogy nem borult be, csak Ibidár eleinte úgy hitte, de rájött: mindig is dalszöveg költő akart lenni, csak eddig nem tudta. Egy kedves manócska, Csiricsáréföldi Csupaszgombás Bertalan pedig imádott zenét szerezni Ibidár versikéihez.

Ketten együtt csodaszép dalokat varázsoltak az erdő népének. Azokat még távoli mezőkön is énekelték az ott lakók!

(2013)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!