Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1399
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-01-22
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (437)
-Mese (209)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (540)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2014-02-22 13:40:32
Megtekintve: 369
Gábriel arkangyal, meg a többiek
A szobrász, persze, szobrot akar alkotni, részben, hogy nagy pénz üsse érte a markát, meg a dicsőségért is. Van kis szobor, közepes, meg nagy szobor. A szobor, kedves Olvasóim, ne felejtsétek el: nem vers. Ha a költő verset ír, és nem közlik, az a költőnek nem kerül túl sokba, csak némi bosszúságába. A szobor azonban sokkal munkaigényesebb, de, főleg, költségesebb. Szobrot alkotója aligha tud saját költségére elkészíttetni, még ha van is hely a kertjében, ahová felállíttathatná.

A viták középpontjába került alkotás most, napjainkban, kivételesen nem önmagában álló szobor, hanem emlékmű. Szobor részei ugyan ennek is vannak. A német birodalmi sas, meg Gábriel arkangyal.

Az alkotást csupán az interneten tudtam megnézni, képen, arról pedig nem vált világossá előttem: a német birodalmi sas csak viaskodik "Isten küldöttével", Gábriel főangyallal, - vagy már le is győzte?

Elvileg le kellett győznie, ha ideiglenesen is, hiszen az emlékmű - a szándék hivatalos magyarázata szerint - Magyarország egykori német megszállásának akar emléket állítani, szomorút. A megszállás áldozatainak.

Az a gondolat, hogy valaki két legyet akar ütni egy csapásra, tetszik nekem. Sőt, ha kettőnél több legyet akar egy csapással repülésre és szemtelenkedésre alkalmatlanná tenni, azt még inkább méltányolom. Előbb azonban jó megnézni, hogy a két (vagy több) légy valóban légy-e, átvitt értelemben is.

Persze, nem átvitt értelemben is, mert, ha például a két légyből az egyik valójában darázs..

Nos, az érthető, hogy a szobrász emlékművet akar alkotni. Az is, hogy, ha ezt akarja, akkor - több egyéb, most általam nem részletezett, de szükséges ügyeskedése mellett (legyünk finomak!) - alapvető követelmény vele szemben: szolgálja ki megrendelőjét, különben alkotni, papíron, alkothat, de pénzt, dicsőséget nem lát.

A szobrász - bárki is az - tudja ezt. Felemeli fejét és azt mondja: " A dolgozó népet szolgálom!". Ha pedig más a kor (mint most is), akkor a szöveg kicsit módosul, a fej felemelés helyett lehajtott fejjel azt kell mondania: " A NEM DOLGOZÓ népet szolgálom!".

A pontos szöveg, persze, ez volna: " A NEM DOLGOZÓ, DE A NÉP NYAKÁN ÉLŐSKÖDŐ NÉPSÉGET SZOLGÁLOM!", már csak azért is, mert a valódi nép egyre nagyobb hányada e csodademokráciás világban - kényszerből - nem dolgozik, csak dolgozni szeretne, illetve talán már a nem dolgozásba is belenyugodna, ha abból meg lehetne élni. A "népség" tehát itt nem a nép, - akkor tehát kicsodák tartozhatnak körébe?

Hát, Olvasóim, ezen, sajnos, gondolkoznotok kellene, nem adhatom a választ a szátokba, részben azért sem, mert az tele van azokkal a történelmi és egyéb, nem történelmi hazugságokkal, amelyeket ebben a jelszavakat gyártó országban beletettek. Utóbbiakat köpjétek ki, - és gondolkozzatok! Kicsit sokba kerül ugyan a gondolkozás, elismerem, mert ismerem, de..

No, térjünk vissza a két légy egy csapásra való elintézéséhez! Némi körmönfont magyarázattal oda lehetne kilyukadni, valóban: az áldozat, - az áldozat!

Igen, igen, de az áldozat, aki a másik áldozatot áldozatos tevékenységével agyonverte, nem feltétlenül azonos azzal az áldozattal, akit agyonvert. A kettő között aprócskának nem minősíthető különbségek lehetnek! Jó, jó, tudom, Magyarországon vagyunk, és itt az ilyesmit nehéz megérteni, de azért mégis..

Előbbi is áldozat volt ugyan, gyakran: a társadalmi rendszer áldozata, ebben az esetben a Horthy-korszaké. Nem ritkán a butítás áldozata. A korszak uralkodó eszméjének áldozata, mert esetleg hitte: úgy cselekszik hazafiként, ha kivetkőzik emberségességéből. Sokan elhitték ezt. A hit azonban - hát, ezt sem gondolom, hogy könnyű megértetni ebben a kis országban! - nem ad felmentést minden tettre, még ha gyakran enyhítő körülmény is.

Nem jó, ha a hit úrrá lesz lelkeken, testeken, tetteken, magatartásokon?

Attól függ, hogy milyen hitről van szó! (No, megint csak gondolkodnotok kellene, Olvasóim, erről-arról, - sajnálom, hogy ki kell mondanom, azaz ide kell írnom az igazat, amit annyira utáltok!)

A legendákat szeretem, mert olyan szépen költőiek. Meg érdekesek. Gábriel arkangyal is költői és érdekes. Isten parancsolt, ő meg kiűzte, - ha jól emlékszem lángpallossal - az alma tolvaj Ádámot és Évát az Édenkertből. Bírósági tárgyalás nélkül történt ez a kiűzetés, és, bizony, ha jogvédők - vagy észvédők - már akkor is léteztek volna, talán nem ment volna ilyen könnyen a dolog (de azért akkor is ment volna, mert fegyver beszél, jogvédő ugat!). Állítólag - az interneten legalábbis utalást találtam rá - ez a kardos főangyal Szodománál és Gomoránál is ott volt, Isten nevében, akaratából, pusztította a rossz népet.

Tekintettel arra, hogy a "rossz nép" esetében sem mindenki rossz egyénileg, az ilyen "kollektív büntetés", akár Isten rendeli el, akár más, kétséges, hogy helyeselhető-e? (A kíváncsiskodásért is talán kissé túlzott volt annak a feleségnek sóbálvánnyá való változtatása Isten által, bár, ha a só akkortájt annyira értékes dolog volt, a sóbálvány férje esetleg nem bánta túlságosan.)

No és a hittel (vakhittel, de minden túlzásba vitt hit előbb-utóbb vakságot, tragédiát okoz) egyéb bajok is vannak. Ha - mint Szabolcska Mihály írta egyik versében, aki Ady jámbor ellenfeleként nem vádolható kommunistasággal - MINDEN Isten akaratából történik, akkor Isten tulajdonképpen a német megszállással büntette Magyarországot. Nem állítom, hogy sok tekintetben nem jogosan, de azért egyrészt a "kollektív büntetés" ebben az esetben sem tetszik nekem (ilyen kényes ízlésű vagyok, de már megszokhattátok!), másrészt szegény magyar zsidóknál miért volt a nem zsidó magyaroknál is szigorúbb ez a büntetés (a holocaust)?

Hát, szóval, és tettel, vannak a felállítandó emlékművel kapcsolatban, a felszín mögött, a mélyben, egyéb dolgok is, mint amiről beszélni, írni mernek, még a látszatra merészek is, lapjaiban, vagy a nagy, képernyős cirkuszporondon.

Van azonban olykor egy-egy magányos hang, becsületes, igazságszerető. Ezúttal egy lelkészé, aki ki merte mondani azt, amit sokan tudnak, de érdekük, hogy másképpen nyilatkozzanak, sokan tudnak, de ők viszont szólni nem mernek, - sokan pedig nem tudnak, csak bámulnak az eseményekre, mint borjú az új kapura, miközben tudatlanságukról általában ők is tehetnek, ők is vétkesek saját ismerethiányukban.

Mit mondott ez a lelkész?

Nem szóról-szóra idézem, de lényegében azt: aki a Horthy-korszakot megszépíteni akarja, az a volt gyilkosok cinkosa, - a jelenben.

Igaza van, nagyon is!

Itt érkeztünk el egy fontos ponthoz, amit világossá kellene tenni Magyarországon (de nem fogják!): HA (!) valakinek bármelyik huszadik századbeli őse akár a legkegyetlenebb, legembertelenebb dolgokat követte is el, AZÉRT leszármazottja a legcsekélyebb mértékben sem felelős erkölcsileg. AZÉRT VISZONT - erkölcsileg - nagyon is felelős, hogy Ő maga miként viszonyul a múlt eseményeihez.

A szobrász, az emlékmű tervezője, alkotója mit tehet?

HA (!) elgondolkozna a múlt eseményein, igazságra törekvően, tárgyilagosan, akkor valóban nagy művet alkothatna, mivel minden nagy műalkotásnak (legyen az szobor, vers, vagy más alkotás) - egyéb művészeti követelmények mellett - IGAZNAK IS kell lennie.

HA így tenne a szobrász, akkor ma Magyarországon nem volna lehetősége az alkotásra.

HA viszont meghajol az uralkodó irányzat, a Hatalom előtt, - szolgává lesz ő is, mint társai, nem az igazság szolgája, hanem a hazugságé. Meg saját önző érdekeié. Eladja hazafiságát (ha volt neki).

Ez az igazság, akár tetszik valakinek, akár nem.

Lehet, hogy a hazugság sokkal több embernek tetszik manapság is, mint az igazság, - de hazugokhoz becsületes ember nem csatlakozik, ostobaságokra, akár vastag bajszú meglett ember mondja, akár simára borotvált képű ifjonc, nem helyesel!

(2014)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!