Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1313
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-10-16
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (193)
-Egyéb prózai alkotások (413)
-Mese (175)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (13)
-Versek (515)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2014-06-15 08:16:50
Megtekintve: 467
Itt a Fáni, ott a Páni, s Kutyás Erdőn lárifári (5)
ÖTÖDIK FEJEZET,
amelyben szó lesz egy elvesztett pici kosárról, megtalálóiról, meg a kosár sorsáról, de még azt is megtudhatjuk, hogy Zsolt bácsi a béke barátja-e, vagy mégsem, viszont azt most még nem tudjuk meg: mi lesz Lalikával, az eltévedt tacskókutyussal?

Az előzőekből már tudjuk, hogy nem Picipötty, a manókislány szokott versikéket költeni, hanem bátyusa, Prutyipat, ám most mégis a saját kigondolt dalocskáját énekelte, miközben az ösvényen ballagott, egymagában:

Megyek én, megyek én, lám, lám, lám!
Lábamon megyek én tán, tán, tán?
Lábamon megyek én, lab, lab, lab!.
Ki szeret, szép piros pöttyöt kap...

Piros pöttyért pillanatnyilag senki sem jelentkezett, pedig arról a virágról, amit Picipötty a kezében tartott, kaphatott volna piros pettyes sziromlevelet, - ha szereti ezt a bájos manókislányt.

Picipötty tovább énekelt:

Kutatok, keresek, hem, hem, hem,
katicát, kicsikét, levelen, -
s nem lelek, nem lelek, nem, nem, nem!
Jön a bú, elbújik jókedvem?

Picipötty nem lelt katicabogarat, de jókedve mégsem bújt el, mert lelt mást: a fűben kosárkát, benne pisze orrú játék mackóval, és három tündöklő kék papírba csomagolt csokoládéval.

- Ki veszíthette el ezt a kosárkát, a macival, és a csokoládékkal? - töprengett hangosan Picipötty. Csakis olyan valaki, aki szereti a mackót is, a csokoládét is. Az erdő lakóinak nehéz megszeretnie a csokoládét, mert az itt nem terem se csokoládéfán, se csokoládébokron. Magammal viszem ezt a kosárkát, mint becsületes megtaláló..., - azaz vinném, de nem bírom el!

Úgy hitte: szavait senki sem hallja.

Rosszul hitte, mert egy törpe, Bimbele Karcsika, Bimbele Tóni bíró csemetéje, hallotta, és kibújt a bokorból, ahol pók uraság hálószövését tanulmányozta:
- Te vagy a becsületes megtaláló Picipötyike, de egyedül nem bírod el a kosárkát.
Ketten elbírjuk. Megkeressük azt, aki elvesztette. Ezzel a macival addig is ijesztgethetjük az állatokat, mert a medve, egy képeskönyvben láttam és olvastam, hatalmas, félelmetes!

Nos, lehet, hogy a képeskönyvben levő medve félelmetes volt, de ez a kosárban levő játék maci nem. Barátságosan nézett, és, ha megnyomták az övén a gombot, kedvesen brummogott. Picipöttynek egyébként nem is tetszett az ötlet, hogy másokat ijesztgessenek... Ilyenek a lányok! Nem szeretnek megijedni, ez érthető, - de még másokat ijesztgetni sem..

Vitték a kosárkát, közösen. Egyik fülét Karcsi fogta, a másikat Picipötty.

Hamarosan Karcsikának eszébe jutott valami, amit talán egy belebújt ördögöcske súgott neki.

Így szólt a manókislányhoz:
- A becsületes megtalálót jutalom illeti. Te találtad meg, téged illet. Legalább egy csokoládé a háromból. Egy másik csokoládé viszont engem, mivel most becsületes kosárcipelő vagyok. Együnk meg egy-egy csokoládét, ezzel jót teszünk a kosárka gazdájának, mert, amikor megtaláljuk és odaadjuk a kosarat, neki már nem kell fáradnia azzal, hogy bennünket megjutalmazzon...

Picipötty nem értette meg teljesen Karcsi észfuttatását, de elismerte: van benne valami. Így a három csokoládéból egy maradt.

Karcsi később azt magyarázta: a megmaradt csokoládé nem érzi jól magát egyedül, de ő majd segít ezen...

Nem tudni miként segített Karcsi a megmaradt csokoládé magányán, de tény: a mackó később már egyedül utazott a kosárban.

Mindent meg lehet unni, még a kosárcipelést is. A törpegyerek így szólt Picipötyhöz:
- Te becsületes kosár megtaláló vagy. Én pedig becsületes kosárcipelő. Szép dolog volna, ha másoknak is átengednénk a jó cselekedeteket: a kosár megtalálását és cipelését. Hagyjuk itt a kosarat!

Picipöttynek ez nem tetszett, valamiféle bibit érzett Karcsi épkézlábnak mondott javaslatában.

Ám ekkor hangokat hallottak. A közelben egy papa vigasztalta bánkódó kislányát, Évikét:
- Tudom, hogy mennyire szereted Micmacót, a medvét, akit elvesztettél! Mit tehetünk? Ismét körbejárjuk az erdőt. Ha nem találunk rá, akkor holnap elkérjük Manci néniék vizsláját, Vadászt, azt a jó szimatú kutyát. Segíthet Micmacó megtalálásában. No, de azért gyerünk, ma is tegyük meg azt, amit ma megtehetünk! A mondás is úgy szól: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

Picipötty ezeket a szavakat tisztán hallotta, megörült. Kicsit előre mentek Karcsival, és az ösvény közepére helyezték a kosarat, mackóstól.

Pár pillanat múlva Évike papája felkiáltott:
- Hű, ha, hó, halihó! Itt a kosarad, itt a macid! Csak azt nem értem: már kétszer jártunk itt, miért nem vettük észre ilyen feltűnő helyen? Hohohó, táltos ló! A három csokoládé eltűnt, - de a maci itt van, és ez a fő! Ne sajnáld a csokoládékat, azokból van még otthon. Nem tudom mi történt velük, talán az Erdő Láthatatlan Szellemei ették meg, de vigasztalásul elmondom neked a Csak az történt című verset:

Volt egyszer egy kicsi fülke.
Benne ült a Kutyafülke,
s mikor neki akaródzott:
fülelt, avagy vakaródzott.
Vakart fület, lábat, hátat, -
biceghetett bolhabánat!

Fából bambán bámult odú.
Belemászott a Nagyfogú.
Ámde máris bánta búban:
más fogas volt az odúban,
aki nem volt épp rá várós,
viszont nagyon harapdálós!

Volt egy hosszúnyakú palack.
Benne járkált Nyugtonmaradsz!
Nem volt annak neve Hugó,
de lett dugót buzgón rúgó.
Vélték: abbahagyja, - de nem!
E palack most szellemtelen.
Nincs egyedül a baj, ha van:
a szellem meg palacktalan.

Bütykös bükkből volt egy láda.
Belecsokkant Csokoláda.
Láttam, no de más is látta,
s rögvest ki is csokolászta!
Üres lett a fából láda.
Hová tűnt a Csokoláda?
Intett búcsúcsokoládot,
s szájba tett be barna lábot.

Mivel nincs már Csokoláda,
csak az üres fából-láda,
intek búcsúcsokoládot,
s kocsonyán elkorcsolyázok!

Évike nagyon örült a mackónak, a csokoládék miatt pedig kicsit sem szomorkodott, eltűnésük inkább kíváncsivá tette.

A fura versike is tetszett neki, azt mondta:
- Papa, ez a vers többet ér három csokoládénál! Ki írta?

- Kutyus szagolta katáng, szúrós bogáncs, szalmaláng! Szerzője nevét elfelejtettem! - válaszolta a papája. Nagyon sajnálom, - azaz, várjunk! Csak félig felejtettem el. Miklós Bácsi írta, a keresztneve eszembe jutott. Hát, persze, félig ez is baj, mert te sem Évike vagy egymagában, hanem Bátorföldi Éva, mint ahogy én meg Bátorföldi Károly..

- Én meg Bimbele Károly vagyok! - súgta oda Picipöttynek a Kutyás Erdő bírójának fiacskája.

Picipötty visszasúgta:
- Tudom, ismerlek jómadaracska!

Karcsi törpe utóbbiért nem orrolt meg a manókislányra. Mindketten örültek, hogy Bátorföldi Évike és a papája örül. Nem rossz dolog másoknak örömet szerezni, - ezt még azok a kis csínytevők is érzik a szívük mélyén, akik szeretnék elhitetni magukról, hogy ők milyen nagy betyárok!

A Kutyás Erdő másik részén ez alatt nem történt semmi különös, mert az nem nevezhető annak, hogy megérkezett Zsolt bácsi, aki szerette a könyveket. A legtöbb könyv, mint ezt már tudjátok az előzményekből, kevésbé szerette Zsolt bácsit, mert nem mindenki szereti, ha filctollal kitetoválják. Annak, hogy Zsolt bácsi olvassa őket, persze, örültek, de vége lesz az örömnek, ha belekerül az üröm, ez a keserű növény.

Ezúttal mi volt annak a könyvnek a címlapján, amit Zsolt bácsi a kezében tartott?

Nem kutyus, nem cicus, még csak cica után futó kutya sem, hanem - egy tank!

A tank veszedelmes háborús jármű, hernyótalpa mindent maga alá taposhat, sokkal félelmetesebb, mint a harci elefánt, az ágyúcsövéből kilőtt golyó pedig szintén nagy kárt okozhat, ha eltalálja a célpontot. Olykor akkor is, ha nem a célpontot találja el, hanem valami mást...

Zsolt bácsinak otthon egész hadserege volt, teljes felszereléssel, ágyúkkal, tankokkal, teherautókkal, repülőgépekkel. Néhány centiméter magas makett katonái ott már hét szekrényt, meg két üvegajtós vitrint is elfoglaltak. Zsolt bácsi kinevezte magát tábornoknak. Katonai rangját illetően ez nagy kenguruugrás volt, mert nem közlegényből lett tábornok, és egyúttal hadsereg főparancsnok. Zsolt bácsi ugyanis sohasem volt katona.

Édesapja, Miklós bácsi mondogatta is neki, tréfás célzással:
- Aki még sohasem volt háborúban, vagy nem hallott róla eleget, az nem tudja eléggé: az ellenség is visszalőhet! Utóbbit egyébként a könyvek sem titkolják..

Kedvelte Zsolt bácsi a háborús csetepatékat?

Valójában nem, csak szerette tanulmányozni a múltat, a történelmet. Inkább a béke barátja volt, jószívű, a legtöbb állatot szerette, de amelyiket nem kedvelte, azt sem bántotta soha, és az emberekhez is kedves, udvarias volt. Ha tudta volna, hogy a háború nem mesebeli sárkány, hanem százezerszer is rosszabb annál, - bár a mesék tüzet fújó sárkánya sem farkát csóváló, barátságos kutyuska!

Zsolt bácsi gyorsan becsukta a könyvet, mert megérkezett kis és nagy gazdáival, ZORA!

Ki volt Zora?

Különös kutya. Ritkán szokott megjelenni a Kutyás Erdőben, pedig nagyon közel lakott hozzá. Egyik szülője német juhászkutya volt, a másik bokszer.

Csinos kutya volt, hosszú orral, sárgásbarna szőrű. Lekonyuló füleit bármikor felfelé, az ég felé tudta irányítani.

Zora, amikor otthon volt, gazdáin kívül mindenkit igen megugatott a kerítésen belülről, az ismerős postást, villanyszerelőt éppen úgy, mint az arra járó ismeretlen embereket, - csak egyetlen utcán megjelenővel tett kivételt, de azzal nagyon!

Ki volt ez a kivétel?

Zsolt bácsi. Zora imádta őt, Zsolt bácsi is Zorát.

Zsolt bácsi gyakran vitt csontokat Zorának, zacskóban. Vakargatta, simogatta a kutyát a kerítés túloldaláról, de a zacskót a kerítésre akasztotta, Zora gazdái mindig este adták oda a kutyának. Ám Zora jól tudta ezt, köszönte.

Egyszer Miklós bácsi is elment Zsolttal Zorához, de - rokonság ide, rokonság oda! - Miklós bácsit is vadul megugatta a kutyus, majd nekiállt hízelegni, - Zsoltnak!

Miklós bácsi meg is sértődött:

Zordan nézel rám, Zora!
Nem csak nézel, morogsz, na!
Nem csak morogsz, de ugatsz!
Elfelé utat mutatsz?

Nos, hát, jegyezd meg, Zora,
versembe nem jutsz, soha!
Később bárhogy könyörögsz
keserves könnyek között!

Zora azonban később sem könyörgött azért, hogy bejuthasson Miklós bácsi valamelyik költeményébe. Erre Miklós bácsi ismét megsértődött, most már végérvényesen. Bezzeg Fáni és Páni egyből felismerte Miklós bácsiban a Nagy Költőt!

Hamarosan Árpi bácsi is megérkezett, a két kopóval, Fánival és Pánival.

Ám még valaki érkezett: csinos leány, aki könnyeivel küszködött. Miért?

Kiderült az is: Lalika nevű tacskókutyusa eltűnt.

Zsolt bácsi éppen jelentkezni akart, hogy ő segít Lalikát keresgetni, még ha a világ végéig szökött is el a kutyus.

Ebben a pillanatban azonban ugatás hallatszott a Kutyás Erdő másik végéről. A szép leány elrohant: hátha Lali ugat?

Lali kutya ugatott, - vagy egy másik ebecske?

No, a választ hagyjuk a következő fejezetre. Ebben már annyi minden kiderült, - derüljön ki egy és más abban is!

(FOLYTATOM)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!