Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1477
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2019-05-25
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (195)
-Egyéb prózai alkotások (471)
-Mese (211)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (14)
-Versek (582)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2014-06-17 19:36:36
Megtekintve: 408
Itt a Fáni, ott a Páni, s Kutyás Erdőn lárifári (7)
HETEDIK FEJEZET,
amelyből megtudjuk: az étlapon szerepelni nem mindig akkora dicsőség, mint egyesek gondolnák, továbbá azt is, hogy nem minden kényelmes ülés hoz élvezetet később is,, ezért jobb, ha körülnézünk, mielőtt leülünk, de szó lesz benne a kutyaorr kényes voltáról is, meg egy bájos pofikájú állatról

Zsolt bácsi már ott üldögélt a Kutyás Erdő asztalánál. Aki malomban jár, lisztes lesz - így tartja a közmondás. Egy író (Árpi bácsi) és egy költő (Zsolt édesapja) mellett könnyebben kedvet kap valaki a malomkövek mozgásba hozására, vagyis ezúttal az írásra. Utána pereghet a liszt, ha búza is van a malomkövek között!

Zsolt bácsi írt, ezúttal detektívregényt. Még nem tudta, hogy hány puska, pisztoly szerepeljen benne, de annyi biztosnak látszott: ilyen golyókat kilövő harcias szerszámokból nem lesz benne hiány.

- No és a lókötők elkössenek-e benne egy tankot? Hány fejezetből álljon? - tűnődött Zsolt bácsi.

Megérkezet Miklós bácsi is, akitől annyit sikerült megtudnia: ő nem javasol a regényben tizenhárom fejezetet, mert az szerencsétlen szám.

- Szerencsétlen? Miért? - kérdezte Zsolt bácsi. Ez csak babona!

- Nem egészen... - mosolygott Miklós bácsi. A nép úgy tartja: a tizenhármas szerencsétlen szám. Ha valaki nem hiszi el azt, amit a nép hisz, - hát az ilyen nem hiszékenyt azután nem szereti a népség-katonaság. Az ilyen nem szeretés pedig nem szerencsés!

Ki tudja mi lett volna a vitatott tizenhármas számból, ha meg nem érkezik Zsolt bácsi két kedvence: a két kopó, Fáni és Páni! Nyomukban később Árpi bácsi is megjelent.

Az egyik kopó, Fáni, felugrott az asztalra. Nem először tette ezt a Kutyás erdő történetében. Onnan Árpi bácsi leparancsolta. Fáni ekkor a pad tetejére állt.

Árpi bácsi - szintén nem először az időnként ugatásoktól hangos erdőben - hosszan magyarázta Fáninak, hogy miért nem ugrik fel illedelmes kutya az asztalra. Homályban maradt: a padra viszont felállhat az illedelmes kutyus?

Fáni figyelmesen hallgatta a padon, amit neki mondtak, de látszott: nem győzték meg Árpi bácsi szavai az illedelmes kutyaviselkedésről.

Egyébként Miklós bácsit sem győzték meg, de ő követte Fáni jó példáját: figyelt és hallgatott.

Valóban jó példa volt ez?

Igen. Fáni a figyelmes hallgatásért kutyacsemegét kapott Árpi bácsitól. Páni, aki nem ugrott fel az asztalra, szintén kapott e csemegéből, ugyanannyit, mint Fáni. A látszólag megtért bűnös tehát az igazságos Árpi bácsinál nem kapott többet, mint az asztalra felugrást most el sem követő Páni. Mátyás király is ennyire igazságos lehetett?

A három bácsi beszélgetett, ami csak félig-meddig volt beszélgetés, mert Árpi bácsinak egyúttal a katonai őrszem szerepét is el kellett látnia, vagyis éberen figyelnie: mit csinál Fáni és Páni a frontvonalon, amelyik még csak vonal, de bármikor ugatós fronttá alakulhat?

Miklós bácsi - tartalékos hadnagyként - csak a tartalékban szerepelt, valóságos rangjához híven, az esetleges hivatásos tábornoki szerepet előre átengedte Árpi bácsinak.

Aznap azonban csak kis futárkutyák érkeztek: olyanok, mint Bubi, a fülét erősen lógató spániel, valamint Foltos (Folti), a tibeti terrier. Ők nem váltottak ki mélyebb lélekugatási ingereket Fániból és Pániból.

Igaz, megjött gazdájával Mira is, a hatalmas sárpalinai juhászkutya, aki oroszlánnak is elmehetett volna, ha picikét nagyobb és belép a macskafélék szövetségébe. Ám ezúttal Mira nem egyszerűen a Béke Barátja képében jelent meg, hanem a Béke Szerelmeseként! Megcsókolta-megnyalta a kopókat, azután a kopók gazdáját, Árpi bácsit is. Kapott is érte Árpi bácsitól kutyacsemegét!

Hamarosan eljött Fáni és Páni szokásos szökésének ideje. Ez mindig annyiból állt, hogy egy domb alján, ahová a nyárban zöldellő fáktól, bokroktól Árpi bácsi nem tudott lelátni, eltűntek. Csak tíz percre, ami, rövidsége miatt, nem volt ugyan igazi eltűnés, de Árpi bácsit mégis mindig izgalomba hozta, mert a legtöbb domb alján nem csak jó emberek lakoznak, hanem kevésbé jók is, sőt, esetleg jósággal nem is rendelkezők. Utóbbiak nem szép dolgokat csinálhatnak még az ilyen barátságos kopókkal is!

Miklós bácsi mit gondolt a két kopókutyus ily módon történő eltűnéséről?

Hát, mindenfélét gondolt, amit - jó költői érzékkel! - nem mondott el az írónak, Árpi bácsinak. Egyrészt arra gondolt: ha már lúd, legyen kövér! A költői eltűnés ne tíz percig tartson, hanem legyen igazi, repüljön a Képzelet Szárnyán!

Valóban ilyen költői kopóeltűnést kívánt Miklós bácsi?

Valójában mégsem.

Kétségtelen: hosszabb, kalandosabb kutyuseltűnések után ugyan valószínűleg sokkal nagyobb lett volna a megtalálás öröme, - de ki tudja, hogy mi minden történhetett volna az örömhöz vezető úton, és ott lett volna-e az út végén az öröm egyáltalán?

Azt azonban sem Árpi bácsi, sem Miklós bácsi nem tudta, hogy a domb alján Fáni és Páni aznap éppen Paciputtyal, a két kis manógyerek (Picipötty és Prutyipat) papájával beszélget.

Fáni így dicsekedett:
- Minket már az étlapra is fel akartak tenni. Egy kínai ember, akinek vendéglője van. Sok pénzt adott volna értünk! Ám Árpi bácsi nem engedte, hogy felkerüljünk az étlapra!

Paciputy nevetett:
- Hallottam a dolgot, kétszer is. Először akkor, amikor Árpi bácsi, kissé ingerülten, a kínaival társalgott, később pedig, amikor a gazdátok Miklós bácsival beszélgetett erről. Hát, tudjátok, lányok, más az, amikor a kutya a csemege a tálon, és megint más az, amikor ti kaptok csemegét Árpi bácsi, vagy Zsolt bácsi kezéből!

Miklós bácsi egyébként azt mondta gazdátoknak: a kínaiak általában barátságos, szorgalmas, okos emberek, de ez a kínai nem volt az, mert ilyen ajánlatot tenni Neked nagyon sértő! Ha valaki nem Kínában kínai, nem árt, ha előbb megtudja: mit szeretnek enni és tenni az emberek abban az országban, ahol van, - és mit nem!

A két kopó elbúcsúzott a manótól. Zsolt bácsi és Miklós bácsi a kopóktól is, Árpi bácsitól is, mivel a két kopónak már haza kellett mennie, várta őket a vacsora, meg a puha ágy, a díszpárnával, és teljes szobaszolgálattal.

Árpi bácsi és a két kopó elment, és feljött az égre hold, ami utóbbinak annál könnyebben ment, mert előzőleg is ott volt, csak most, a sötétedő tájon, elkezdett tündökölni.

A domb alján manó beszélgetett törpével, pontosabban: Paciputy papamanó Bimbele Tónival.

Paciputy leült egy icipici földkupac tetejére. Nőni kezdett. No, nem a manó, hanem a földkupac.

Paciputy felkiáltott:
- Alattam mindjárt hegy születik!

Tóni törpe erre gurult a nevetéstől. Ő tudta: nem hegy születik Paciputy feneke alatt, hanem egy bársony bundás állat ássa, forgatja a földet, kifelé. Az a kisszemű, de elől nagy ásólábú! A felesleges földet túrja ki, földalatti folyosót ás magának. A folyosóban szokta összeszedegetni a belekerült rovarokat, földigilisztákat, meg a különleges vakond csemegét: a zsíros fényű pajort, a cserebogár lárváját.

Nem szép dolog a káröröm, - és veszélyes is lehet az így örvendezőnek. Tóni ugyanis gurult a nevetéstől, - de rossz helyre gurult. Ahová gurult, ott leült. Amire leült, az barna volt, - bár a sötétben feketének látszott. Illata sem volt olyan szerényen finom, mint az ibolyáé, ami már elvirágzott az erdőben, a kellemes akácvirágétól is messze esett, hogy a rózsát ne is említsük...

Nos, mi lehetett az? Annyi biztos, hogy alul jött ki valakiből, és ezt a szagot sem Tóni nem szerette, sem a törpe ruhája, de még otthon Tóni felesége sem, amikor a derék törpeasszonyság később kimosta. Férjecskéje is kapott e kis fejmosást, a fürdéstől függetlenül.

Aznap a Kutyás Erdőben több említésre méltó esemény nem történt volna, ha nem hozzák ki Bundit, a jámbor vörös szőrű golder retrievert másodszor is, ezúttal esti sétára. Persze, még ez sem lett volna baj, ha nem sétál a fák és bokrok között másvalaki is, aki hol gömbölyű, hol meg nem, vagy, ha sétál is, nem találkozik Bundi orrával.

Ez a kedves pofikájú hol gömbölyű volt, hol meg nem. Amikor azonban összekuporodott és gömbölyű lett, akkor nem lehetett látni bájos fizimiskáját, kíváncsi orrocskáját.

Ezúttal az illető gömbölyű lett, mert észrevette Bundit.

Bundi pedig megszagolta a gömbölyűt, - és fájdalmas ugatásba kezdett.

Miért?

A gömbölyű tüskéi megszúrták az orrát. A kutyusok pedig nagyon kényesek az orrukra!

Bundi hölgygazdája együtt érzett jóindulatú kutyájával, - de mit tehetett?

Egy kis versikét mondott neki:

A sündisznó olyan úr:
szaglászóba beleszúr!
Mindegy neki: Bundika,
vagy szaglászó Bandika!

Egy kis fájdalomcsillapító krém került Bundi orrára. Meg egy fontos tapasztalat
a fejecskéjébe!
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!