Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Lelkes Miklós
Alkotások száma: 1196
Regisztrált: 2011-09-25
Belépett: 2018-07-15
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Gyermekrovat (Mesék) (190)
-Egyéb prózai alkotások (368)
-Mese (157)
-Dalszövegek (1)
-Gyermekrovat (Versek) (11)
-Versek (466)
-Társalgó (3)
Feltöltve: 2014-09-27 15:43:22
Megtekintve: 330
Egy veremben kettő
Kisködmönös Ferencről elöljáróban annyit: szabó volt, és az erdőben lakott, bár szép kis házban, feleségével és három gyermekével.

No, itt már megkérdezhetitek: ha szabó volt, miért nem valamelyik faluban lakott, még inkább a városban? Hányan mennek ruhát, kabátot csináltatni az erdőbe?

Jogos a kérdés, de könnyű rá a válasz: sokan, ha olyan ügyes és híres szabó valaki, mint ez a Ferenc. Még a gróf is vele készítette el ünnepi nadrágját, kiskabátját, nagykabátját. Ha pedig a gróf vele, akkor a környékbeli tehetősebb gazdák is így tettek. Még a városban is voltak jó néhányan, aki a Kisködmönös-féle ruhára vágytak.

Most is egy városi úrnak lett kész a nadrágja, kiskabátja. Így szólt hát Ferenc legény fiához, Jánoshoz:
- Ugorj, Jancsi, vidd el ezt a ruhát Kutyaházi nagyságos úrnak! Itt van, már becsomagoltam.

Ment is Jancsi, engedelmesen, vitte a ruhát. Hanem az erdő közepén gondolt egyet: minek cipelje a csomagot? Felöltözik a küldeménybe, elfér az a sajátja felett, majd később kicsomagolja magát belőle, amikor már közel a város. Aranyat érő ötlet. Közben a zsebtükrében megnézheti: mint áll őrajta apja remekműve?

Hát a remekmű jól állt rajta, mivel a testmérete nagyjából megegyezett Kutyaházi úréval. Eddig rendben. Közben sok gombát is talált. Ez is rendben. Kiötölte: a leszedett gombákat elrejti a száraz fűben, és felveszi a visszafelé úton. Ez még mindig rendben.

A rend azonban könnyen megy át rendetlenségbe. Ezt, valószínűleg, ti is tapasztaltátok, kedves Olvasóim. Ha pedig eddig még nem, akkor majd fogjátok!

A fű mögött ugyanis mély verem volt. Akárki ásta, szívvel dolgozott, csak az a kérdés: jó szívvel, vagy rossz szándékúval?

János megcsúszott, és belerepült.

Hát ez egy kis meglepetés volt neki, de nagyobb is követte, mert a veremben leány volt, aki szintén meglepődött, hogy János ráesett. Szép leány volt, nagyon is, Gyöngyösföldi Éva, de most nem szépen nézett Jánosra, hanem ijedten.

Amikor János magához tért a meglepetéstől, így szólt:
- Bocsánatot kérek, kisasszony, a figyelmetlenségemért, de nem akarattal jutottam ebbe a gödörbe. Nem ütöttem meg nagyon, amikor Önre estem?

- Nagyon megütött az úrfi, - mondta a leány, aki szintén magához tért az ijedelemből, - de megbocsátok. Ám én nem vagyok úri kisasszony, hanem csak egy leány, Gyöngyösföldi Éva, Kékkötényesről, ahol nyaralok, a rokonaimnál. Nem tudna az úrfi segíteni, hogy kijuthassak innen? Gondolom, az úrfi sem szándékozik itt tölteni az éjszakát, ha nem muszáj?

- Lehet, hogy tudnék, de ezt egyelőre csak remélhetem, mert mély a verem - mondta János. Ám én sem vagyok úrfi, hanem csak egy legény, apám szabósegéde, Kisködmönös János. Ezt a finom szövetű ruhát csak magamra öltöttem, valójában Kutyaházi úré, aki a városban lakik. Neki vittem, azaz, lehet, már csak vittem volna.

- Ó! - kiáltott fel a leány. Rokonaim, Borzas Mátyásék már emlegették nekem Kisködmönöst, a híres szabót. Az ilyen szabó úrnak is elmenne, ahogy a mondás tartja: mihelyt szabó, mindjárt báró! Gondolkozzon, János! Nincs valami ötlete, hogy mit tegyünk?

- Van! - vallotta be János. Álljon a vállamra, kedves Éva, és ne sértődjön meg, ha kissé megtaszítom, így feljuthat a verem szélére. Utána kiszabadít engem egy faággal. Még utána én elszaladok a városba Kutyaházi úrhoz, odaadom a ruhát, átveszem a pénzt, majd pedig futok Kékkötényesre, maga, Éva, ha szépen megkérem, addigra talán csinál nekem egy kis harapnivalót, legvégül pedig megbeszéljük, hogy mikor találkozunk verem nélkül.

Sikeres volt a leány ily módon történő kiszabadulása a veremből?

Igen.

Kiszabadította Jánost is?

Igen.

Ebből még ne gondoljátok, kedves Olvasóim, hogy ment minden, mint a karikacsapás. Néhány lépés után János és Éva búcsúzkodni akart, de mindketten megcsúsztak, és megint beleestek egy verembe, mert az a vermeket jó szívvel, vagy rossz szándékúval ásó ember két vermet is ásott, egymáshoz igen közel. A változás most csak annyi volt, hogy nem János esett rá a leányra, hanem a leány Jánosra, mivel János egy időhajszálnyival előbb ért a verem fenekére.

- Nagyon megütöttem, János? - kérdezte Éva megszeppenten.

- Nagyon, - válaszolta János - de inkább ilyen szép leányok essenek rám, Éva, mint maga, nem pedig csúf boszorkák. Megismételjük azt, amit a másik veremben tettünk, csak ez kicsit mélyebb, ezért a hátsó falából földet kaparunk ki, padkát készítünk, felállok rá, maga, Éva, felkapaszkodik a vállamra, megtaszítom, kijut, majd pedig egy nagy ágat nyújt le nekem, és kint leszek én is.

Így történt. Szerencsére nem estek bele egy harmadik verembe, talán azért, mert nem is volt harmadik, talán pedig azért, mert az nem került a lábuk elé.

Azt mondta János a leánynak:
- Ahogy a nóta mondja: alkonyodik, esteledik, szürke szamár szomorkodik. Ám mi ne legyünk szamarak! Egy leánynak nem szabad késő este ballagnia hazafelé. Jöjjön velem, Éva, bemegyünk a városba, átadjuk Kutyaházi úrnak a ruhát, átvesszük a pénzt, utána pedig hazakísérem.

Éva látta: okos javaslat ez, beleegyezett.

Kutyaházi úr nem volt elragadtatva attól, hogy piszkos, földes ruhát kapott. Ám nem siette el a méltatlankodást, mert szüksége volt a híres szabó keze munkájára. Amikor János elmesélte a történteket, Kutyaházi úr, aki Macskaházi Márton álnéven író is volt, felkiáltott:
- Elhiszem a dolgot, hiszen ez a szép leány is tanúsítja! Elhinni elhiszem, megvenni megveszem, mármint a történetet. Én majd beleteszek még ezt-azt, zsiványokat, kincskeresőket, éjféli bagolyhuhogást, meg ilyesféléket. Itt a ruha ára, neked meg, Jancsi, itt van két szép bankó, mindegyik többet ér, mint egy bamba Jankó.

Megörült János, Éva is mosolygott. Azt mondta Kutyaházi úr, aki Macskaházi álnéven író is volt, tehát nem csak igazgató, hanem tollmozgató is, Jánosnak:
- Ha máskor is hozol ilyen érdekes történetet, akkor megint pénz üti a markod, ha nem is ekkora, de azért valamicske!

János így szólt Évához, miközben hazakísérte a leányt:
- Ketten voltunk két veremben, de bankó csak kettő van, nem négy, az egyiket neked adom, ha elfogadod.

Éva elpirult:
- Valóban! Ketten voltunk két veremben, de egy csókot sem kaptál tőlem, amiért mindkettőből kisegítettél, itt van egy, ha elfogadod tőlem!

János nagyon megörült:
- Elfogadom, de csak kölcsönbe, holnap reggel felkereslek, és visszaadom! Elfogadod? Jöhetek?

A leány elnevette magát:
- Jönni jöhetsz, de ha visszaadod a csókom, azt nem fogom elfogadni, mindjárt visszaadom neked!

Mi lett a kapott és visszaadott csókokból?

Hát azokból az lett, ami korántsem kevés, hogy miután eljött az ősz, Éva Kisködmönös Jánosné lett, férje pedig Kisködmönös János maradt ugyan, de férjként, és szabómester lett Kékkötényesen.

János apja büszke volt a fiára, és szerette a menyét is, csak icipicit zsörtölődött:
- Apja fia ez a gyerek, jól áll a kezében a szabóolló, de az talán mégis túlzás, hogy a városi újság róla írt hosszú történetet, és nem rólam!

Nos, igen, de a dolog mögött annak, aki szeret a dolgok mögé nézni, talán feltűnhetett volna, hogy azt a történetet Macskaházi Márton író úr írta, akinek KÉT VEREM, EGY SZERELEM című regénye nemrégiben nagy sikert aratott nem csak a városban, hanem messze azon túl is.

(2014)
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!